Hiccstrid - A nagy kaland

2. Váratlan utazás

Denver, Colorado

Hiccup éppen a füzetébe firkált unottan, miközben a tanár nagyban szónokolt a tábla előtt. Nem érdekelte túlzottan az óra, már azon járt az esze inkább, milyen őrültségeket fog csinálni nyáron. Illetve, ha nem is őrültségeket, de biztosan jól fogja érezni magát, és ennek még az apja sem állhat az útjába. Majd keveset lesz otthon, hogy ne kelljen nekik elviselniük őt.
Talán még be is csajozik a nyáron. Bár sosem beszél erről senkinek sem, és nem is mutatja ki, de valójában szeretne egy rendes barátnőt. Jó lenne egy olyan valaki is az életében, aki nem csak leszidja a dolgokért, hanem akinek elmondhat mindent bátran, mert megérti, és szereti is őt. Hiccup esetében azonban ez nem volt olyan egyszerű.
Bármelyik lányt könnyedén megkapta, ami jó volt, de ő mégsem volt elégedett. Talán azért mert könnyű esetek voltak vagy mindegyik ugyanolyan. Az itteni lányok mind egyformák voltak, semmi különleges nem volt bennük, legalábbis Hiccup számára. Mindenesetre nem vesz inkább mindenkit egy kalap alá, mert egyikük biztos jó lenne neki.
A nyár új esélyeket tartogat, és elég izgalmasnak ígérkezik. A nagy nyári elképzeléseit a tanár hangos felszólalása szakította félbe.

- Haddock! Meg tudja ismételni az előbb elhangzottakat? - szegezte a fiúnak szigorúan a kérdést. Hiccup hirtelen azt sem tudta hol van, nemhogy miről volt szó.

- Öhm... Mi is a kérdés? - Az osztály halkan kuncogott a fiún, de a tanár kevésbé találta viccesnek a dolgot.

- Meg tudja mondani meddig tartott a vikingek kora?

- Amíg ki nem haltak? - kérdezte értetlenül mosolyogva. Az osztály hangos nevetésben tört ki.

- Maradjanak csendben! Attól, hogy ez az utolsó nap még figyelniük kell! Ebből az anyagból a következő év elején dolgozatot fogunk írni. Maga pedig Haddock jobban tenné, ha nem álmodozna, mert nagyon hamar eléri, hogy kitegyék a szűrét az iskolából. Közel jár hozzá. - A tanár fenyegetően mégis gúnyosan nézett Hiccupra, éreztetve a felsőbbrendűségét. Hiccup nehezen állta meg, hogy vissza ne vágjon valamivel, de akkor eszébe jutott mi történt reggel otthon. Semmi kedve nem volt a mai napon több konfliktushoz.

- Értettem - bökte ki morcosan.

- Szóval a vikingek korának vége nem köthető konkrét eseményhez, nagyjából egybeesett a kereszténység felvételének lezárulásával, a 11. század végén. Az addig eltelt három évszázadban a vikingek - a tanár mondókáját egy éles hang szakította félbe, mely féktelen csörömpöléssel árasztotta el az épületet. Az iskolai csengő szólt, vagyis véget ért az óra.

- Hát akkor ezt a következő év elején folytatjuk. Az év végi értesítőket email-ben kiküldtük. Szép nyarat mindenkinek - fejezte be. Mindenki nagy mosollyal az arcán pakolta el a könyveket, és igyekeztek minél hamarabb elhagyni az egyetem környékét. Hiccup is épp menni készült, amikor egy másik fiú sétált oda hozzá.

- Szevasz Haddock - üdvözölte a fiú Hiccupot.

- Harold, mi a helyzet? - Hiccup kezet fogott a másikkal.

- Semmi érdekes - mondta unottan, aztán kicsit odébb hívta Hiccupot. - Te figyelj már, ismered Sierrat? - kérdezte suttogva.

- A szőke? Az Évfolyamtársunk? - kérdezte. – Amúgy minek suttogni?

Harold a tekintetével Hiccup mögé mutatott jelzésül. Hiccup lassan megfordult, majd látta, hogy tőle nem messze az említett lány és néhány barátnője épp beszélgettek. A lány észrevette, hogy Hiccup őt nézi és egy félénk mosollyal az arcán integetett neki. A fiú értetlen mosollyal viszonozta az intést, majd visszafordult barátjához.

- Ugye ez csak egy vicc? - kérdezte rosszat sejtve.

- Nagyon bejössz a csajnak. Holnap buli lesz nála, és azt mondta, ha ráveszlek arra, hogy elgyere, bemutat az egyik barátnőjének - Harold hatalmas mosollyal az arcán magyarázott, és közben idétlenül bólogatott.

- Na de - majd egy gyors pillantás erejéig visszanézett a lányra -, nekem nem épp a zsánerem.

- Mi? Mi bajod vele? Csinos, szőke. Azt mondtad bírod a szőkéket, vagy nem? - értetlenkedett Harold.

- Igen, de nem csak erről van szó. Mindegy, megteszem neked, de jössz nekem egyel.

- Nagy király vagy, haver! - ujjongott Harold, majd lepacsizott a fiúval. - Holnap este nyolcra megyek érted. Aztán dögös legyél. - Hiccupnak ezen már nagyon kellett nevetnie. Harold annak ellenére, hogy szintén egy zűrös fickó, még a jobbik kategóriába tartozik. Őt igazán a barátjának tartotta Hiccup. Ezért megy bele az őrültségekbe, amikre ráveszi.

- Aztán nehogy véletlenül te ugorj rám helyette! - mondta nevetve Hiccup. Harold viccesen húzogatta a szemöldökét, és ő is nevetett. Elindultak kifelé az épületből, és egy darabig együtt is mentek haza.

- Szép lány ez a Sierra - kezdett bele Harold. - Nem tudom, mi bajod van vele.

- Szép, ezt nem tagadom én sem, csak ő is olyan buta - az utolsó szót nehezen mondta ki Hiccup. Nem tudta mi lenne a jó jelző arra, amit gondol az itteni lányokról.

- Nem teljesen mindegy? Nézzen ki jól, és csináljon ezt-azt jól - vigyorgott idétlenül Harold, és játékosan oldalba bökte Hiccupot. A fiú kinevette barátját a bolondságai miatt.

- Te semmi másra se gondolsz?

- Fiatalok vagyunk, mi másra gondoljak? - nevetett Harold. Hiccup lemondóan csóválta a fejét barátja szavain, közben mosolygott.

- Én keresek valamit. Persze az is fontos, amit te mondasz, de én többet akarok.

- Ohh, és mit is keresel pontosan? - kérdezte gúnyos vigyorral Harold.

- Hát, azt még nem tudom, de ha megtalálom, tudni fogom - mondta nagy beleéléssel Hiccup.

- Te már annyit kerestél öregem, csak épp soha nem találsz.

- Köszönöm a támogatást - mondta morcosan Hiccup.

- Ugyan, csak ugratlak. Sok sikert a kereséshez! - mondta vigyorogva Harold. A két fiú még sétált így nevetgélve egy darabig, majd elköszöntek és egymás nélkül folytatták útjaikat. Hiccup amikor hazaért, a szülei a nappaliban várták. Nem akart velük beszélni, így gondolta gyorsan felszalad az emeletre a szobájába.
Gyorsan, mielőtt leszólítják, csak fel kell érnie, elfordítania a kulcsot a szobája ajtajában, és végre békében lehet egyedül. Csak pár lépés választotta el a lépcsőtől.

- Fiam! - hallotta édesapját, ahogy őt szólítja.

- Apa - dermedt meg egy pillanatra, aztán visszafordult a nappali felé. - Áh, beszélnem kell veled.

- Nekem is - mondta, hangja ezúttal visszafogottabb volt. - Mond te előbb!

- Nem, kezd csak te - engedte át a szót Hiccup, tekintettel arra, hogy édesanyja is a szobában tartózkodott. Próbálta oldani a reggeli jelenetből megmaradt feszültséget azzal, hogy hagyta édesapját kibontakozni. Azonban Valka valamiért nagyon le volt törve, és valami fehér papírt szorongatott a kezében, amit újra és újra elképedve nézett végig.

- Rendben, akkor mondom - kezdett bele Stoick. - Édesanyáddal úgy döntöttünk hagynunk kell téged jobban kibontakozni. Valószínűleg történt valami, ami megváltozott, ami miatt a ház és a családunk egy kész háborús övezet lett. Szükséged van egy kis magányra és gondolkodási időre. - Hiccup el sem hitte, amiket az apja mondott. Végre kezdik megérteni őt, úgy tűnik.

- Ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy a nyarat Gobber bácsikád farmján fogod tölteni Tennessee államban - mondta ki a végső ítéletet Stoick. Hiccup szemei kikerekedtek.

- Nekem kellett volna kezdenem - fogta a fejét zavarában. - Nem küldhettek el itthonról, ez mégis milyen már?

- Tudtam, hogy valami ilyesmi reakciód lesz.

- Hát mégis mire számítottál, hogy majd a nyakadba ugrom? - méltatlankodott mérgesen Hiccup - Hogy tehetitek ezt velem? Tönkreteszitek a nyaramat! Nem szerettek már?

- Hiccup, kérlek, ne nehezítsd meg - mondta szomorúan Valka. - A te érdekedben hoztuk ezt a döntést.
Valka felállt és odasétált Hiccuphoz. A papír, ami eddig nála volt odaadta a fiának. Hiccup megnézte és az év végi jegyei voltak rajta. Olyan sokat rontott, hogy a dékán elküldte a szüleinek is az értesítőjét.

- Ha másért nem is, ezért büntetést érdemelnél, de helyette kapsz egy lehetőséget - magyarázta Stoick, miközben a Hiccupnál lévő papír felé mutogatott. - A jegyeid még sosem voltak ilyen rosszak, kész csoda, hogy még nem csaptak ki az egyetemről.

- Biztosan nagyon jó lesz, csak most még rosszul fogod fel a dolgot - bíztatta a fiút Valka. Hiccup azonban tombolt, most semmi sem tudta jobb belátásra bírni.

- Hogy lenne már ott jó nekem? Senkit sem ismerek ott, Gobber bácsival sem találkoztam már vagy tíz éves korom óta - őrjöngött Hiccup.

- Hát majd most újra láthatod - mondta Stoick is egyre mérgesebben - Akármit is mondasz, most az lesz, amit mi anyáddal eldöntöttünk.

- Gobbernek családja sincs, egyedül él. Ott csak mindenféle koszos állat van - fintorgott Hiccup, ahogy ezt kimondta.

- Elég legyen! Holnap reggel indul a géped - mondta mérgesen Stoick, majd a fiú kezébe nyomta a repülőjegyet. - Most pedig menj fel a szobádba csomagolni.

- Meg sem próbálom megérteni ennek az egésznek a logikáját. Mitől lenne nekem ott jobb, mint itt? - értetlenkedett Hiccup.

- Menj a szobádba csomagolni! Ahogy mondtam, ez a dolog már eldöntetett. Majd holnap megbeszéljük a részleteket, rendben?

- Ez a beszélgetés elég egyoldalúra sikerült - tette hozzá morcosan Hiccup.

- Rendben? - rivallt rá Stoick látva, hogy a fiú még mindig nem adta fel. Hiccup lemondóan sóhajtott egyet.

- Rendben - mondta, majd felszaladt a szobájába. Amint az emeletre ért hangos ajtócsapódással jelezte, hogy nem akar egy darabig beszélni senkivel sem. Valka aggódóan nézett a lépcső irányába. Fontolgatta, hogy Hiccup után megy, de talán most jobb, ha egyedül van egy kicsit.


Hiccup tombolt legbelül. Annyira dühös volt, de nem tudta mit tehetne. Igazán nem értette, hogy miért van szükség erre az egészre. Mi változhatna attól, ha ő elmegy? Annyira rossz nekik vele, hogy inkább megszabadulnak tőle? Ilyeneken gondolkodott, próbálta megérteni, de csak egyre jobban feldühítette a dolog. Mérgében egy mozdulattal lesöpört mindent az asztaláról. Könyvek, füzetek, képek és egyéb tárgyak hevertek a földön.
Leült az asztalhoz és arra támaszkodva fogta a fejét. Csak üresen bámult maga elé. Próbált néhány emléket felidézni a nagybátyjáról, Gobberről és a helyről ahol él. Szinte semmire sem emlékszik, olyan régen járt már ott. Amiben biztos volt, hogy egy farmra akarják küldeni, ami tele van sok koszos állattal. Mérgében az asztalra csapott. Mit kezdene ő egy ilyen helyen? Ráadásul az egész nyarat ott kell töltenie. Nem ismer senkit, távol lesz a barátaitól és isten tudja milyen nehézségekkel lesz még dolga.
Az ágyhoz sétált és lefeküdt. Jó ideig csak a plafont bámulta, és az utazásán gondolkodott. Pár órával később édesanyja kopogására lett figyelmes.

- Hiccup - szólította Valka -, bejöhetek?

- Bármit válaszolok, úgyis be fogsz jönni - válaszolta mérgesen a fiú. Valka valóban belépett a szobába, majd leült fia mellé az ágyra.

- Hiccup, sajnálom ezt az egészet. Mi tényleg csak azt szeretnénk, hogy neked jó legyen.

- Akkor miért küldtök el egy olyan helyre, ahol nem ismerek senkit? - förmedt rá édesanyjára Hiccup, de látva annak rémült és szomorú arckifejezését rögtön megbánta, hogy kiabált.

- Azt szeretnénk, ha tanulnál a hibáidból. Ami láthatóan itt nem megy. Szerintem jót fog tenni a környezetváltozás - mondta biztatóan Valka. Hiccupnak feltűnt, hogy édesanyja valami régi könyvszerűséget szorongat a kezében, ami felkeltette a fiú kíváncsiságát.

- Mi az ott a kezedben? - kérdezte végül. Valka a kezében lévő könyvre pillantott, majd elmosolyodott.

- Ez itt egy album, telis tele képekkel. Régi képekkel, amikor még kicsi voltál. Nagyon sok Gobber farmján készült Wallandon. Gondoltam könnyebb úgy elutaznod, ha felelevenítjük kicsit a dolgokat. - Valka előre félt a választól, arra számított, hogy Hiccup elutasítja majd ezt az ötletet, pedig ő igazán jó szándékból próbált közeledni fiához. Legnagyobb meglepetésére Hiccupot érdekelték a fotók és a hozzájuk kapcsolódó emlékek.

- Ha már egyszer előkerested, ne legyen hiábavaló - mondta a fiú, majd közelebb ült édesanyjához, hogy ő is jól láthassa a képeket. Rengeteg családi fotó volt benne, voltak köztük olyanok, amik akkor készültek mikor a szülei még csak ismerkedtek egymással, és voltak, amik már az esküvőjükön készültek. Valka lapozott egyet és a következő oldalon már a csecsemő Hiccupról is voltak fotók. Némelyik elég kínosra sikerült, sok képen pucéran szerepelt, amitől zavarba is jött. Édesanyja ezen csak nevetett.

- Nézd csak, ezen a képen épp Gobber farmján vagyunk - mutatott az egyik képre Valka. - Még olyan kis apró voltál, épp hogy megtanultál járni.
Hiccup nem tudta akkora átéléssel nézni a képeket, mint édesanyja, de az ő kedvéért próbált egy kisebb mosolyt erőltetni az arcára. Ahogy a képeket nézegette, egyre biztosabb volt abban, hogy ő nem akar ide utazni.

- Ezen a képen éppen sírdogálsz - nevetett fel Valka. - Volt egy nagyon gonosz kakas, aki megkergetett téged és te annyira megijedtél, hogy elsírtad magad.

- Hát ez mennyire nagyon vicces - nevetett erőltetve Hiccup. Valka tovább lapozott az albumban, ahol a képeken szerepelt néhány olyan személy, akik nem voltak a család tagjai. Hiccup észrevett egy képet, amin egy ismeretlen szőke kislány egy kisfiút rángat maga után a ruhájánál fogva. A kisfiúról sejtette, hogy ő lehet, de a kislányról semmilyen emlékei nem voltak.

- Ő ki? - kérdezte kíváncsian a fiú.

- Ez a kislány Gobber szomszédjainak a lánya. Sajnos most nem jut eszembe a nevük, de még csak a kislányé sem. Alice, Anne, nem vagyok benne biztos. Olyan régen volt ez már, talán már nem is ott élnek. - Valkának feltűnt, hogy Hiccup még mindig a képet nézi a lányról, amin kicsit elmosolyodott.

- Amikor ott voltunk nagyon sokat játszottatok ezzel a kislánnyal. Mindig a ruhádnál fogva rángatott téged mindenhova, és te sokszor nem akartál vele menni, mert féltél, hogy megver téged. Mindig sírva fakadtál, amikor elküldtünk vele játszani. Ő pedig mindig megölelt, amitől te azonnal abbahagytad a pityergést. - Hiccupnak semmit sem mondtak ezek az emlékek. Az albumban elhangzott dolgok csak kis töredéke ébresztett fel benne valamilyen emlékképet. Ezt azonban nem kötötte édesanyja orrára, nem akarta megbántani.

- Talán el kellene kezdenem csomagolni - szólalt fel végül.

- Igaz - kapott a fejéhez Valka. - Ha gondolod, segítek neked.

- Az jó lenne - mondta lehangoltan a fiú. Valka nem tudta mivel jobb kedvre deríteni, így hát elkezdték bepakolni Hiccup holmiját a bőröndökbe. Sok mindenre szüksége lesz, hiszen az egész nyarat ott fogja tölteni.
Amíg Hiccup épp másra figyelt, addig édesanyja becsempészett két képet a fiú repülőjegyével az egyik bőrönd oldalzsebébe. Azt akarta, hogy legyen Hiccupnál valami, ami majd emlékezteti rá a kezdeti nehézségeknél. Mert biztos volt benne, hogy jó pár nehézséggel kell majd szembenéznie a fiúnak távol az otthonától. Ahogy csomagoltak a hangulat végig feszült volt, mire készen lettek teljesen rájuk esteledett.

- Hát ezzel megvolnánk - szólt Hiccup. - Készen állok a száműzetésemre.

- Ne mondj ilyeneket kérlek! - szólt rá édesanyja szomorúan. - Ne tegyél úgy, mint aki örökre elmegy!

- Pedig kifejezetten úgy néz ki - dünnyögte az orra alatt a fiú. Valka épp menni készült, de Hiccup megállította.

- Várj még! - kezdte, mire Valka visszafordult. - Én sajnálom a reggel történteket.
Valka el sem hitte, hogy a fia bocsánatot kért tőle. Nem sűrűn fordult ez elő, ha valami rosszat csinált. Sajnos nem tudta eldönteni, hogy valóban sajnálja a dolgot, vagy csak próbálja menteni a menthetőt és azt reméli, hogy majd Valka lebeszéli az apját az utazásról. Nem akart mindenáron rosszra gondolni, ezért hitt abban, hogy Hiccup tényleg megbánta, amit tett. Visszament hozzá, és gyengéden megölelte.

- Nem haragszom rád. Tudom, hogy minden rendben lesz veled és miután hazajöttél újra békés lesz minden - mondta egészen halkan. Hiccup sajnos kevésbé hitt ebben a lehetőségben, bár nagyon szerette volna ő is, hogy ne kelljen többet veszekedniük és jobban megértsék őt. Valka jó éjt kívánt fiának, majd magára hagyta a gondolataival. Hiccup az ágya mellett felsorakozott bőröndökre pillantott, majd lemondóan sóhajtott.
Nehezen, de elfogadta magában, hogy el kell utaznia. Ma már semmihez sem volt kedve, és elég későre is járt, úgyhogy csak eldőlt az ágyon és hagyta, hogy elnyomja az álom. Álmában gyerekkori önmagát látta, ahogy egy kis szőke hajú lánnyal fogócskázik. A lány a nevét kiabálta, ahogy próbálta őt elkapni.

- Úgy is elkaplak! - kiabálta a lány.
- Álmodozz csak, Astrid! - mondta nevetve a kicsi Hiccup.


Reggel Hiccup, a szokásostól eltérő módon hamar felkelt. Kikászálódott a kényelmes ágyából, amit egy darabig nélkülöznie kell. Lemerte volna fogadni, hogy Gobbernél rendes ágyon sem alhat majd. Még azon sem lepődne meg, ha a csirkékkel, meg a többi állattal kellene osztoznia egy kupac szénán.
Elindult a fürdőszobába összeszedni magát. Beállt a zuhany alá, és percekig csak hagyta, hogy folyjon rá a víz. Ismét különböző gondolatok kavarogtak a fejében, mint például, hogy Gobbernek miért nincs családja, vagy miért nem járnak hozzá gyakrabban? Természetesen Hiccupot a szőke kislány is foglalkoztatta, akire bárhogy is próbált visszaemlékezni egyszerűen nem ugrott be semmi. Vajon még mindig ott van? Ha pedig igen, akkor milyen lehet most?

- Hiccup - dörömbölt az ajtón Stoick -, siess, kérlek! Lassan el kell indulnunk, vagy lekésed a géped!

- Micsoda veszteség lenne - dünnyögte az orra alatt a fiú. Elzárta a zuhanyt, gyorsan összeszedte magát, majd lesietett az ő rendkívül türelmes apukájához. A bőröndök, amik eddig az ágya mellett álltak már az autó csomagtartójában hevertek. A szülei is teljes készültségben álltak az ajtó előtt. Hiccup mostanra biztos volt benne, hogy őt tényleg elküldik a szülei.
Ahelyett hogy változtatnának a hozzáállásukon, megszabadulnak tőle. Ám mostanra már úgy volt vele, hogy nem is akar maradni, és nagyon jót fog neki tenni egy kis idő az apjától távol.

- Készen állsz fiam? - kérdezte Stoick. Hiccup csak szótlanul elsétált az apja mellett, ki az ajtón. Ahogy az autóhoz ért beült, és hangosan becsapta a kocsi ajtaját. Egyáltalán nem volt kíváncsi a szülei hegyi beszédére, ezért rögtön bekapcsolta a zenét az mp3 lejátszóján, és betette a fülhallgatókat a fülébe.
Az út a reptérig csendben telt, Valka és Stoick csak néha váltottak egymással pár szót. Hiccup csak hallgatta a zenét, és közben a távolba meredt. Eszébe jutott a furcsa álma. Biztos volt benne, hogy ez egy emlék volt a múltból, amit a fotók idéztek elő a tudatalattijából, azonban bárhogy is próbált emlékezni bármire is ezzel kapcsolatban, semmi sem ugrott be neki.
Elmélkedését az zavarta meg, hogy megérkeztek a reptérre, és Stoick leparkolt az autóval. Hiccup lemondóan sóhajtott, majd kiszállt a járműből. Édesapjával kipakolták a fiú bőröndjeit a csomagtartóból, majd sietve az épület felé vették az irányt.

- Én elmegyek, megkérdezem honnan indul a járat. Sietnünk kell, mert mindjárt indul – mondta Stoick, s azzal elviharzott az információs pulthoz. Anya és fia csak álltak egymás mellett, nem tudták mit kellene mondaniuk. Valka bűntudatot érzett, amiért így elküldik Hiccupot, de remélte, hogy az utazás a javára válik majd.

- Tudnod kell, hogy csak a javadat akarjuk – kezdte egészen halkan az asszony.

- Akkor nem tudom, minek küldtök el oda, ahol senkit sem ismerek – morogta a fiú.

- Biztosan jó lesz, és ez butaság, hogy nem ismersz senkit. Hiszen ott lesz Gobber, és a környékbeli emberek is mind tudják, hogy ki vagy.

- Nagyszerű – jegyezte meg Hiccup. - Én egyikükre sem vagyok kimondottan kíváncsi.

Valka elszomorodott attól, amit a fia mondott. Már előre látta, hogy Gobbernek csak egy terhet varrnak a nyakába azzal, hogy hozzá küldik a fiút. Néhány perc múlva Stoick visszatért, majd a géphez tartozó kapuhoz siettek. A kapuhoz érve a Haddock szülők megálltak, mert tovább nem mehettek a fiúval. Eljött a búcsú ideje.

- Vigyázz nagyon magadra! Ha szükséged van valakire, akivel beszélhetsz, hívj fel – mondta Valka, majd gyengéden átölelte a fiút. Ahogy átölelte, a pulcsija zsebébe csúsztatott egy kisebb köteg pénzt. - Ez még jól jöhet – súgta mosolyogva a fülébe. Ezt Hiccup sem tudta megállni mosolygás nélkül.

- Köszönöm! - mondta a fiú, majd Stoick lépett oda hozzá.

- Remélem jót fog tenni neked a környezetváltozás – kezdte kissé szomorkás hangon. Tudta, hogy a fia most valószínűleg legbelül gyűlöli ezért az egészért, de remélte, hogy majd úgy jön haza, mint akit kicseréltek. - Remélem majd megérted, hogy miért döntöttünk így. Szeretnénk, ha jól éreznéd magad és - ám a családfő mondandóját a hangosbemondó szakította félbe.

- Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy a négyes kapunál várakozó repülőgép tíz perc múlva felszáll. Kérjük, kezdjék meg a beszállást!
Stoick bíztatóan megveregette Hiccup vállát, majd így szólt:

- Nos, itt az idő. Indulj! Szép nyarat fiam! - tette még hozzá gyorsan. Hiccup elindult a kapuhoz, ahol a jegyét is át kellett nyújtania. Hiccup gyorsan előkotorta a bőrönd zsebéből, ám két másik papír is együtt jött vele. Egy pillanatra megtorpant, ahogy a két fotót nézte. Szeme leginkább a szőke kislányon akadt meg, mert egyre jobban furdalta a kíváncsiság, hogy vajon most mi lehet vele, és ami még ennél is fontosabb, miért álmodott vele.

- Jó napot uram! Elkérhetem a jegyet? - kérdezte barátságosan egy hölgy a kapu bejáratánál, ezzel kizökkentve Hiccupot az ábrándozásból.

- Hogyne, elnézést! - mondta idegesen, majd átnyújtotta a jegyet a nőnek. Pár perc múlva már a gépen is volt, és ismét zenét hallgatott. Hamarosan mozgolódásra lett figyelmes, ahogy a gép megkezdte a felszállást. Nagyon korán kellett kelnie, és ahogy elmerült a gép a felhők között egyre jobban elálmosodott, így hamar el is nyomta őt az álom.