Hiccstrid - A nagy kaland

8. Hiccup és Astrid

Walland, Tennessee


Hiccup és Astrid az elmúlt két hétben folyamatosan gyakoroltak, hol a fiú vágtázását, hol pedig a nyár végi versenyre dolgoztak ki ötleteket. Bár Astrid nem vette észre, de Hiccup nagyon ki volt merülve. Ő nem volt hozzászokva ehhez a folyamatos munkatempóhoz.
Edzeni a lánnyal két versenyre is, gondolkodni és tervezni hozzá dolgokat, Fogatlan istállóját helyrehozni. És még Gobbernek is segítenie kellett, amikor kiszabott a fiúnak olyan házimunkákat, amikre ráment Hiccup fél délelőttje. A kimerültség miatt kissé kezdett feszült lenni, ami után aztán teljesen elment a kedve mindentől, és csak arra gondolt, hogy otthon nyugta lehetne. Morgó is rászokott arra, hogy reggelente bemegy a fiú szobájába és rámászik, vagy csak addig ugat, amíg fel nem kel. Egy szóval elege volt egy kicsit mindenből, és megfordult a fejében, hogy nem is biztos, hogy ő akarja ezt az őrültekházát. Most is épp Gobber feladatait végezte, amikre megkérte. A csirkék továbbra is megtámadták ahányszor csak bement hozzájuk, Dilis Jack pedig a világból is ki tudta kergetni. Fáradt volt, és kedvtelen. A kimerítő feladatok után bement Fogatlan istállójába, amin alig javított még fel néhány dolgot.

- Hello, pajti – nyöszörögte, majd ledobta magát a szénakazalba. A ló értetlenül meredt gazdájára, várta, hogy mikor fognak esetleg lovagolni vagy mikor fog egyáltalán foglalkozni vele Hiccup. Már jó néhány perce csak feküdt ott a fiú mozdulatlanul, mire Fogatlan idegesen nyerített egyet.

- Mi az? -­ mordult fel a fiú, majd lovára pillantott. -­ Majd később lovagolunk, had pihenjek egy kicsit – motyogta, majd lehunyta szemeit és próbált lazítani. Fogatlan azonban azért sem adta fel a dolgot, kisétált a bokszából és dühösen fújtatott egyet gazdája előtt.

- Fogatlan – figyelmeztette morcosan. ­- Mondtam, majd kicsit később.

A jószág szomorúan kullogott vissza a bokszába, és várt tovább. Aztán hirtelen kivágódott az istálló ajtaja, amire felkapta a fejét. Hiccup ki sem nyitotta a szemét, gondolta Gobber jött neki beszólni, amiért ott fetreng a szénában ahelyett, hogy dolgozna. Legnagyobb meglepetésére azonban Astrid rángatta fel őt a pihenéséből azzal, hogy a fülénél fogva elkezdte őt felfelé húzni.

- Ne már! -­ rivallt rá a lányra. Egyáltalán nem volt jó kedve, így nem fogadta valami szívesen a szöszi durvaságait.

- Neked meg mi bajod? -­ értetlenkedett Astrid.

- Semmi­ - morogta Hiccup.

- Pont úgy nézel ki.

- Fáradt vagyok, oké? Elegem van mindenből, folyamat csak a hajtás van, csináljam ezt, csináljam azt – mérgelődött a fiú. Astrid vetett egy szomorú pillantást a dühöngő Hiccupra, majd sarkon fordult és gyors léptekkel igyekezett elhagyni a kovács farmját.
Hiccup magában elmormolt egy "Szép volt Hiccupot!", majd a lány nyomába eredt.

- Astrid, kérlek, várj, nem úgy értettem csak – kezdte a mentegetőzést, de a szöszi nem állt meg.

- Ne szólj hozzám! -­ üvöltött hátra a fiúnak, aki erre megtorpant. Tudta, hogy ezt most nagyon ügyesen elintézte, Astrid ki nem állhatja. Ez annyira jellemző volt, mire épp sikerült volna valamit összehoznia, valamit elérnie, szinte biztos volt, hogy az utolsó pillanatban teszi tönkre. Miután Astrid elviharzott, mérgében belerúgott az állatok itatójába, aminek az oldala levált a rúgástól, így az összes víz Hiccup lábán kötött ki.

- Nagyszerű, ez még kellett – kiáltozta. Annyira feszült volt és ideges, és nem tudta, hogy csak a fáradtság teszi vagy a holnapi verseny okozta stressz is.
Mindenesetre nem is akart gondolni az előtte álló akadályra, főleg így, hogy az előbb sikerült annak a lánynak a lelkébe gázolnia, aki egész eddig segített neki, és aki tetszett is neki. Bement a házba, majd dühösen ledobta magáról a cipőit. Gobber épp ebédhez terített.

- Jókor kölyök. Vályúhoz! – kiáltotta. Hiccup azonban rá se nézett az ételre, dühösen felszaladt a lépcsőn, egyenesen a szobájába, és csak ennyit tett hozzá a dologhoz:

- Nem vagyok éhes – majd egy hangos ajtócsapódással jelezte, hogy nem kíván a külvilággal érintkezni semmilyen formában. Gobber értetlenül nézte unokaöccse szobájának ajtaját, majd leült enni. Azon gondolkodott, hogy mi baja lehet a fiúnak, amiért ilyen feszült.

Hiccup elfeküdt az ágyon, lehunyta szemeit és próbálta élvezni azt a minimális csendet, amit a csirkék és birkák szüntelen hangjai nehezítettek meg. Dühösen a párna alá dugta a fejét. Dühös volt mindenre körülötte, de leginkább magára, amiért így beszélt Astriddal.
Látta, hogy a lány Viharbogár nélkül érkezett, szóval ma biztosan nem lovagolni akart vagy gyakorolni. Lehet ő is lazítani akart volna, helyette Hiccup jól megbántotta. Igazi seggfejnek érezte magát. Ilyen dolgok jártak az eszébe, mielőtt elnyomta volna az álom.


Gobber besétált Hoffersonék udvarába, mert Dean még reggel telefonált neki, és a segítségét kérte egy munkában. Bekopogtatott az ajtón, majd Bella nyitott ajtót.

- Gobber! -­ örvendezett az asszony. ­- Kerülj beljebb!

- Kössz Bella. Deant merre találom?

- Elugrott a városba valami alkatrészért. Azt mondta azonnal itt lesz, és hogy várd meg itt – magyarázta az asszony, majd hellyel kínálta a férfit a konyhában.

- Miért nem szólt, elmentem volna vele – dünnyögte a férfi.

- Tudod, hogy milyen. Egy perc alatt találja ki, hogy mit akar, és már csinálja is – nevetett Bella, majd Gobber elé tett egy nagy tányér süteményt.

- Süti! -­ kiáltott jókedvűen, majd habzsolni kezdte az édességet. Közben felbukkant Astrid, aki épp kilovagolni készült Viharbogárral.

- Szervusz, Astrid! -­ köszönt tele szájjal a férfi.

- Szia – mondta morcosan a szöszi.

- Na de Astrid, ez nem volt valami kedves! – szidta le a lányt édesanyja a mogorva viselkedésért.

- Hagyd csak, tudom mi a baja – vigyorgott Gobber. -­ Összekaptatok egy kicsit a kölyökkel, ugye? -­ kérdezte felvont szemöldökkel, és Astrid csak dühösen vállat vont.

- Tehát igen – bökte ki Bella. -­ Mi történt már megint?

-­ Hiccup egy seggfej, az történt! Egy igazi paraszt volt velem, minden ok nélkül! -­ fakadt ki a lány. Látszott rajta, hogy tényleg megbántotta a fiú, pedig igazán nem értette mi rosszat tett. Gobber egyből felismerte ezt a kétségbeesett arcot, és bár Astrid próbált komolynak tűnni, lerítt róla a bánat.

- Miért nem beszélitek meg? -­ kérdezte a lány édesanyja.

- Engem nem érdekel, majd ha bocsánatot kér, beszélhetünk – dühöngött a szöszi.
Gobber hallotta a lány hangján, hogy a sírás kerülgeti bármennyire is próbálta ezt elrejteni. Eszébe jutott néhány régi emlék, amikor annyi idős volt, mint most Hiccup.
Tudta, hogy közbe kell lépnie, és rávenni a lányt, hogy beszéljen a fiúval. Az unokaöccse tényleg egy seggfej volt, de biztos volt benne, hogy nem bántaná szándékosan Astridot.

-­ Nem mondta mi baja? ­ kérdezte komoly hangon Gobber, amitől Astrid meghökkent egy pillanatra.

-­ Nem – nyökögte.

-­ Ne haragudj rá. Tudod, eléggé ki van merülve, százfelé kell koncentrálnia. Gyakoroltok a versenyre, és még nekem is besegít otthon – vázolta a helyzetet a férfi. Astrid eléggé hitetlenül fogadta a magyarázatot.

-­ Akkor miért nem mondta meg egyszerűen mi baja?

-­ Szerintem erre pontosan jól tudod a választ te is. Nem akart nyafogni, mert mindenáron meg akar felelni neked. És nem akarta, hogy azt hidd, nem veszi elég komolyan a dolgot – ecsetelte Gobber. Astrid arca megenyhült, és nem jött szó a szájára. Hülyeségnek tartotta, amit a kovács mondott, ugyanakkor, ha igaz, Hiccup még annál is nagyobb barom, mint amilyennek eddig tűnt. Miért nem szólt, hogy sok neki a dolog egyszerre? Megértette volna, hiszen annyi mindenben segített már a lánynak. De helyette tovább csinálta a dolgokat, hogy Astrid felnézzen rá. A szöszi dühös arccal kiviharzott a konyhából, ki az udvarra, jól helyben hagyva anyukáját és Gobbert.

-­ Na, most aztán még idegesebb – aggodalmaskodott Bella. Gobber elmosolyodott.

-­ Nem lesz baj. Hidd el, hogy nem lesz – mondta, és bár mosolygott, hangjában mégis volt valami keserűség, valami indokolatlan fájdalom.

Astrid futólépésben közelített a szomszéd farmra, hogy jól beolvashasson Hiccupnak. A kaput konkrétan berúgta, és dühöngve besétált a házba, nagy zajt csapva maga körül.
Felsétált a lépcsőn, majd határozott arckifejezéssel belépett a fiú szobájába. Olyanokon töprengett, hogy lerúgja az ágyról, vagy megveri, de amint meglátta, ezek a gondolatok azonnal elszálltak. Hiccup tökéletes békességben aludt, és halkan szuszogott álmában. A lány arca azonnal megenyhült, és újra a fiú durva szavai visszhangzottak a fejében.

Olyan egy idióta volt, gondolta magában. Közelebb lépett az ágyhoz, majd leült a szélére és tovább nézte az alvó Hiccupot, aki sem erre, sem a lány érkezésére nem kelt fel. Néhány rakoncátlan hajtincs belelógott az arcába, és Astrid nem tudta megállni, hogy ne tűrje félre őket. Keze néhány centiméterre megállapodott Hiccup arcától, majd remegő ujjakkal gyengéden megcirógatta. Olyan békésnek tűnt így, s valóban nagyon fáradt lehetett, ha olyan mélyen aludt, hogy semmire sem ébredt fel. Astrid szíve a torkában dobogott, ahogy nézte Hiccupot, és ahogy simogatta az arcát. Már az egész tenyerével simított rajta végig, amikor a fiú összerezzent és hirtelen kinyitotta a szemét. Astrid nem tudta időben elkapni a kezét, hogy Hiccup ne tudja meg, hogy mit csinált.

-­ Szia – köszönt alig hallhatóan, még kissé álmoskásan. Astrid nem tudta mit mondjon, zavarban volt. Hiccup jól tudta mit csinált a lány, mert érezte az illatát már akkor, amikor leült mellé, az érintését pedig annál inkább. Felült az ágyon, majd miután megdörzsölte álmos szemeit így szólt:

-­ Sajnálom, amiket mondtam, én nem úgy értettem. Csak kicsit nehéz ez az egész dolog, hogy elküldtek a szüleim, és hát eléggé fáradt is vagyok. Nem mintha nem bírnám az edzést, azzal semmi gondom nincsen, vagy inkább csak egy a többi dolog közül, ami kimerít. Jobban belegondolva nem igazságos a dolog, mert Fogatlan az, aki cipel engem, és ő mégsem nyafog, ha fáradt – hebegte zavartan a fiú, és a mondanivalója teljesen összefolyt.

-­ Tudom ez így elég értelmesre sikerült, de nem tudom, mi bajom van. Kicsit tartok a holnaptól is, és fáradt is vagyok. Szóval ne haragudj -­ fejezte be végül elég érdekesen. Astridnak mosolyt is csalt a furcsa bocsánatkérés az arcára. Hiccup bűnbánóan meredt a lányra, aki ha akart sem tudott volna ellenállni ennek az arcnak.

-­ Miért nem szóltál? -­ értetlenkedett.

-­ Mert csak nyűg lettem volna neked is – bökte ki szomorúan Hiccup.

-­ Nekem is? -­ kérdezte vissza a szöszi.

-­ Mint a szüleimnek.

-­ Hiccup – méltatlankodott Astrid. -­ Ez nem ugyan olyan, mint az a dolog. Természetes, ha egy idő után elfáradsz, elvégre az elmúlt két hétben nagyon sokat gyakoroltál. Ezért nem hibáztat senki – mondta majd biztatóan a fiú vállára tette a kezét. Hiccup még mindig nagyon álmos volt, és szinte leragadtak a szemei, amit Astrid észre is vett, és egy félmosollyal nyugtázott.

-­ Mindjárt leragadnak a szemeid -­ kuncogott halkan.

-­ Aludnom kell – motyogta Hiccup, szegény lehet, azt sem tudta miről beszél olyan álmos volt. Astrid lassan ledöntötte őt az ágyra, hogy tovább alhasson. Már épp felállt volna, amikor Hiccup megragadta a kezét.

-­ Muszáj elmenned?

-­ Hát, igen – hebegte a szöszi. -­ Illetve nem tudom. Miért?

-­ Nem maradsz itt? -­ nyöszörögte a fiú.

-­ Itt? -­ értetlenkedett a lány. Már kezdett arra gondolni, hogy ez valami újabb nőcsábász dolog akar lenni, de látta Hiccupon, hogy nagyjából annyi lélekjelenlét van benne, mint egy molylepkében.

-­ Ühüm – dünnyögte a fiú, majd lehunyta szemeit, de Astrid kezét nem engedte el. -­ Aludj velem!

-­ Hiccup! – figyelmeztette kissé morcosan a szöszi. Pont ettől tartott.

-­ Kérlek! Nincs semmi hátsószándékom, bízz bennem! -­ mondta a fiú, de ki sem nyitotta a szemét, csak a párnából magyarázott.

-­ De ez akkor is milyen dolog – méltatlankodott Astrid, bár tény és való, hogy ő sem volt túlságosan a toppon, és a szendergő fiú látványa csak rontott az ő állapotán is.

-­ Álmos Hiccup – nyöszörögte tovább a fiú. Astrid ezen elnevette magát, és megbizonyosodva Hiccup tehetetlenségéről, lerúgta csizmáit, majd lefeküdt a fiú mellé, remélve, hogy nem kell megbánnia ezt a lépését.

-­ Köszönöm – suttogta alig halhatóan Hiccup, majd átkarolta Astridot a derekánál, és közelebb húzta magához.

-­ Mit csinálsz? -­ morogta a lány annak ellenére, hogy jól esett neki a dolog.

-­ Alszok – mormolta a fiú. Arcát a lány nyakához nyomta, és pillanatokon belül elaludt. Sokkal jobb volt így, mint egyedül, ölelve Astridot és érezni a lány édes illatát. A szöszi viszont nagyon zavarban volt, tiltakoznia kellett volna a dolog ellen, erre ő mindent hagyott Hiccupnak. Pontosan ez volt az, amit nem akart, hogy a fiú így behálózhassa, de nem tehetett róla, mert bármennyire is ellen próbált állni, annál jobban vonzotta a társasága, a közelsége.
Ahogy lélegzett a fiú csiklandozta Astrid nyakát, amitől még inkább zavarba jött a lány. Jól eső borzongás futott végig a testén Hiccup ölelésétől, és finom illatától, így a lehető legjobban belesimult a fiú karjaiba, hogy minél közelebb érezhesse magához. Pár perc múlva az ő szemei is lecsukódtak és elaludt.
Elég sokáig aludtak így édes kettesben, egymást ölelve, amikor Hiccup hirtelen felébredt. Néhány órával napnyugta előtt járhatott az idő, majd megpillantotta a mellette fekvő, még alvó Astridot. Egy darabig csak gyönyörködött benne, jobban, mint általában szokott, mert bár akkor is észveszejtően csinos, amikor egy dühöngő őrült, de amikor alszik leírhatatlanul szép és békés. Hiccup visszafeküdt mellé, és újból közel húzta magához. Astrid mocorgott egy picit, de nem ébredt fel, Hiccup legnagyobb örömére.
Amennyire csak tudott a lányhoz bújt a fejével, és hallgatta, ahogy szuszog. Az érzés semmihez sem volt hasonlítható, és minden, amire gondolni tudott az, hogy bárcsak ez a pillanat sohasem érne véget.
Erre igazán nem számított, hogy elutazik ide, távol mindentől, amihez hozzászokott, és talál valamit, pontosabban valakit, aki eléri azt, hogy mindent lényegtelenné tegyen, amit hátrahagyott. Mert semmi sem számított már annyira, mint Astrid. Ahogy belélegezte a lány bódító illatát, úgy érezte sohasem lesz képes elengedni és mindig ezt az édes illatot akarja érezni. A karjai között akarja tudni, mert magáról tudta, hogy soha az életben nem tudná komolyabban bántani sőt, meg akarja védeni mindentől.
Mindennél jobban akarta a szőke szépséget még úgy is, hogy tudta, köztük nem működne túl jól a dolog, mivel messze élnek egymástól. Nem is érdekelte ez a tény, mert teljesen elvette az eszét a gondolat, hogy ő beleszeretett Astridba. És egyszerűen boldog volt, hogy érezhette milyen szerelmesnek lenni, és most, hogy már megtapasztalta, rájött, hogy ez hiányzott igazán az életéből, és ezután nem hajlandó erről lemondani.
Meg fogja nyerni a holnapi versenyt Astridnak, majd a következőt is nyár
végén, mert azt akarta, hogy a lány boldog legyen. Azt még nem tudta, hogy az érzéseit hogyan fogja neki elmondani, de valamit egészen biztosan ki fog találni.
Gondolataiból az zökkentette ki, hogy a lány mocorogni kezdett, majd lassan kinyitotta a szemeit. Álmosan pillogott párat, majd Hiccupra nézett. A fiúnak mosolyt csalt az arcára a lány kócos haja, és álmos pofija.

-­ Elég volt? -­ kérdezte vigyorogva.

-­ Ühüm – jött a kómás válasz.

-­ Mi a mai program? -­ viccelődött Hiccup.

-­ Az, hogy szétrúgom a hátsódat – motyogta a szöszi. Hiccup felnevetett, és értetlenül meredt a szöszire.

-­ Már megint mi a bűnöm?

-­ Az, hogy lélegzel – gúnyolódott Astrid, ahogy kezdett magához térni.

-­ Szeretnéd, ha nem lélegeznék? -­ viccelődött Hiccup.

-­ Megtennéd? -­ kérdezte fejét a párnába nyomva Astrid.

-­ Talán – bökte ki Hiccup.

-­ Mire vársz?

-­ Nem valami kedves egy stílus ez hölgyem – morogta Hiccup. -­ Nehogy valami baleset történjen, például valami ilyen – mondta, majd elkezdte csiklandozni a hasánál Astridot. A lány hangosan felnevetett és próbált szabadulni a fiú fogságából.

-­ Ne! Ezt ne, kérlek! -­ nevetett a lány, de Hiccup nem hagyta abba. Astrid nagy nehezen megragadott egy párnát és azzal ütötte fejbe a fiút.

-­ Szemét vagy! -­ mondta miután végre kiszabadult a csikizésből, majd újra rávágott egyet a párnával Hiccupra, aki csak nevetett a dolgon. Eldőlt az ágyon, és hagyta, hogy Astrid a párnával ütlegelje.
Aztán amikor a lány nem számított rá, és épp emelte a párnát egy határozott mozdulattal kikapta a kezéből, minek hatására a szöszi elvesztette egyensúlyát, és ráesett Hiccupra.

- Na, szia – vigyorgott Hiccup, és arcuk alig pár centire volt egymástól. Valamiért egyikük sem kezdett el hátrálni, és szívük hevesebben vert, mint bármikor. Hiccup nagyon nehezen tudta megállni, hogy ott helyben meg ne csókolja a lányt, de tudta, hogy Astrid valószínűleg nem díjazná a dolgot. A szöszi egy dühös pillantás kíséretében lemászott a fiúról, majd felkelt az ágyból, és a csizmáját húzta.

-­ Nem kellene már gyakorolnunk? -­ kérdezte zavartan.

-­ Pillanat gyilkos – dünnyögte az orra alatt Hiccup. Szerencsére Astrid nem hallotta meg, mert tuti kiütötte volna megint a beszólásaiért. Ő is öltözni kezdett, majd lesiettek Fogatlanhoz.

-­ Szia, pajti! -­ köszöntötte a lovat Hiccup. – Sajnálom, ami korábban történt. Kicsit morcos voltam, de most már minden rendben – mondta bűnbánóan, és barátságosan megvakargatta Fogatlan fejét, aki úgy tűnt cseppet sem haragszik gazdájára.
Astrid az istálló oldalának támaszkodva figyelte őket, és a kis jelenetük mosolyt csalt az arcára.
Arra gondolt vissza, amikor első alkalommal tanította Hiccupot. Milyen furcsa, hogy akkor nehezére esett a lóhoz beszélni, mert túl nyálasnak tartotta ezt az egészet, most pedig folyamatosan beszélget vele, pont ahogy Astrid szokott Viharbogárral. A fiú elkezdte felnyergelni Fogatlant, majd miután kész lett, várta, hogy a szöszi megmondja mi a terve.

-­ Elmegyünk Viharbogárért. Aztán a faluba, mert van ott még egy kis dolgunk, és lassan kifutunk az időből – ecsetelte a lány, majd megindult kifelé, hogy elmehessen a saját lováért. Hiccup és Fogatlan követték őket, aztán eszébe jutott valami. Felpattant a musztángra, majd megállt Astrid előtt.

-­ Egy fuvart? -­ vigyorgott a fiú. Astrid értetlenkedve mosolygott a kérdésen.

-­ De hát csak a szomszédba megyünk – nevetett, de látta Hiccupon, hogy hajthatatlan, így megkapaszkodott és a fiú segítségével felmászott Fogatlanra, éppen Hiccup háta mögé.

-­ Öveket becsatolni – viccelődött Hiccup, majd anélkül, hogy a háta mögött ülő lány felkészülhetett volna vágtába ugratta a lovat. Szinte száguldoztak a Hofferson birtok felé.

-­ Hiccup! -­ rivallt rá a szöszi. -­ Fhu, olyan egy barom vagy!

-­ Köszi az elismerést – vigyorgott a fiú, és egyáltalán nem lassított a tempón. Miután Astrid végre rendesen elhelyezkedett a nyeregben, hogy meg tudjon kapaszkodni átölelte Hiccupot a derekánál. Ilyen gyorsasággal hamar a szomszéd farmra értek, és Astrid szinte leugrott Fogatlanról.

-­ Hihetetlenül gyors – dicsérte meg a lány, majd megsimogatta a fejét mielőtt az istállóhoz sietett. A fiú és a musztáng kint várták őket. Hiccup nézte, ahogy a lány egyre távolodik tőlük, majd egyszer csak eltűnt az istállóban.

-­ Ő meg olyan hihetetlenül csodálatos – áhítozott Hiccup. Fogatlan értetlenül nyerített egyet. -­ Pajti nyernünk kell holnap. Tartozunk neki ezzel.

A fiú ismét úgy beszélt a lóhoz, mintha választ várt volna tőle, ami úgysem fog megtörténni, de azért sejtette, hogy Fogatlan is nyerni szeretne. Néhány perc múlva visszaért Astrid, immár Viharbogár hátán.

-­ Siessünk, még van egy óránk – közölte a lány, miután karórájára pillantott. Hiccup nem tudta, hogy mit akarhat a faluban a lány, de annyi biztos volt, hogy igyekezniük kellett. A faluig vágtáztak, de amikor beértek inkább már csak ügettek. Egészen a másik végéig mentek, majd ott egy kisebb faháznál Astrid megállt.

-­ Megjöttünk – mondta majd leugrott Viharbogárról. Hiccup is követte a példáját, aztán a faház tetején lévő táblát kezdte tanulmányozni.

-­ Thorston gardrób – olvasta fel, majd vágott egy fintort. -­ Jaj, miért sejtek nagyon rosszat?

-­ Miből gondolod, hogy az lesz? -­ kérdezte nevetve Astrid, bár nagyon is jól tudta mitől tart a fiú.

-­ Muszáj erre a kérdésre válaszolnom? -­ mosolygott zavartan Hiccup, kezdte kapizsgálni a szöszi szándékait. Valószínűleg furcsa lenne, ha holnap pólóban és tornacipőben versenyezne.
Az ajtóra ki volt téve egy "zárva" tábla, ám Astrid mintha észre sem vette volna bekopogott. Az ajtón lévő függöny mögül kikukucskált Ruffnut, majd miután megbizonyosodott róla, hogy csak a két fiatal várakozik kint beengedte őket.

-­ Késtetek – szegezte oda rögtön nekik.

-­ Ne haragudj, de valaki lusta volt felkelni – morogta Astrid, majd a bizonyos személyre utalva feléje fordította a fejét.

-­ Ha jól emlékszem, azért te is tisztességesen bealudtál – vágott vissza Hiccup. Astrid dühös pillantást vetett rá, mert tudta, hogy direkt szólta el magát barátnője előtt.

-­ Nocsak, nocsak -­ gúnyolódott Ruffnut egy perverz vigyorral az arcán. - Szóval ti ketten már együtt is alszotok? Inkább meg sem kérdezem, hogy miben sikerült olyan nagyon elfáradni.

Astrid arca paradicsom pirosra vörösödött, és legszívesebben jól hátsón billentette volna Hiccupot.

-­ Nem kell nevetséges és alaptalan feltételezésekbe kezdeni – figyelmeztette barátnőjét a szöszi. -­ Intézzük el, amiért jöttünk, mert még van pár dolgunk!

-­ Jah, azt gondolom – nevetett továbbra is Ruff, és ezt már Hiccup sem tudta megállni nevetés nélkül. Astrid egy morcos arckifejezés kíséretében ott hagyta őket, és eltűnt a boltban található polcok és ruhaállványok között.

-­ Szóval van egy boltotok – bökte ki Hiccup, majd az említett helyiséget kezdte nézegetni.

-­ Hát igen, de valójában egy üzlethálózatnak készül. Van itt egy boltunk, meg Maryvilleben és Nashvilleben. A szüleim vállalkozók, de ezen a bolton kívül még van a Thorston konyha, amiről nyilván sejted, hogy egy büfé – magyarázta a lány.

-­ Hű – ámuldozott Hiccup. -­ Akkor gondolom, sokat utaztok.

-­ Igazság szerint, amit kevesen tudnak az, hogy mi is nagyvárosiak vagyunk.

-­ Mi? -­ fakadt ki Hiccup.

- Igen, a szüleim New Yorkból költöztek ide. Hátra hagytak mindent, és eljöttek új életet kezdeni, ami láthatod, sikerült is – mondta, majd mosolyogva végigmutatott a bolt belső részén egyfajta célzásként, hogy mire gondol.

-­ Miért nem akarjátok, hogy tudják honnan jöttetek?

-­ Nem csípik annyira a nagyvárosiakat errefelé.

-­ Igen, ez már feltűnt nekem is – célozgatott morcosan Hicup, majd a ruhák között kutakodó Astridra pillantott. -­ Akkor a dilinyós meg te, hogy­hogy ilyen jól kijöttök?

-­ Mert Astrid hülye, és csak téged akar szekálni ezzel a dumával – mondta vigyorogva Ruffnut.

-­ Hé! -­ förmedt rájuk a szöszi. -­ Minden egyes szavatokat hallom!

- Tudjuk szívem, ezért mondjuk – nevetett Ruff, majd odalépett barátnőjéhez, aki tanácstalanul tartott két férfiinget a kezében.

- Nem tudok dönteni – mondta lebiggyesztett ajkakkal. Ruffnut is alaposan végigmérte a két inget, és a két lány hol a ruhadarabokat, hol Hiccupot bámulta. A fiú ettől rettentően zavarba jött, és miután már vagy öt perce ezt csinálták odalépett a két lányhoz, és kikapta az ingeket Astrid kezéből.

-­ Add ide, inkább felpróbálom, csak ezt hagyjátok abba! – dünnyögte a fiú. Ruffnut megmutatta neki merre találja az öltözőt, majd hagyta had próbálja fel a ruhákat.
Visszament Astridhoz, aki további darabok után kutakodott.

-­ Astrid, elmondanád, hogy mi a fenét csinálsz? -­ kezdte komoly arccal.

-­ Hát csak keresek még több – mondta volna értetlenkedve a lány, de Ruffnut félbeszakította.

-­ Nem. Úgy értem Hiccuppal mit csinálsz.

-­ Nem csinálok vele semmit – mondta felvont szemöldökkel – Nem értem mire gondolsz.

-­ Mi történt délután? -­ faggatózott tovább Ruffnut.

-­ Hát, semmi – hebegte Astrid. -­ Csak fáradtak voltunk, és én meg elaludtam, tudom furcsa, hogy mellette, de nem történt semmi!

-­ Tudod nem szokás csak úgy elaludni valakivel, véletlenül – hergelte tovább barátnőjét a lány.

-­ Inkább bökd ki, mi jár a fejedben! -­ mondta szinte suttogva, mert nem akarta, hogy Hiccup az öltözőben meghallja.

-­ Szerintem neked tetszik ez a fiú – vigyorgott sejtelmesen Ruffnut. Astrid nem akart hinni a fülének.

-­ Mégis miből gondolod ezt? -­ méltatlankodott a lány.

- Soroljam? Hát jó. Két hete mással sem vagy elfoglalva, csak vele. Akárhányszor kerestünk, minden alkalommal az volt a kifogás, hogy "nem megy, most megyek Hiccuphoz." -­ Astrid csak hallgatott, és lapított lesütött szemekkel.

-­ Ha még azt mondtad volna, hogy épp edzeni készültök, vagy valami nem is kérdeznék ilyet. Vagy ha például nem minden egyes napot vele töltöttél volna az utóbbi két hétben, de nem így történt. Most pedig vele alszol, és úgy csinálsz, mintha nem jelentene semmit, pedig csak rád kell nézni!

-­ Ez még semmit sem jelent – vágott vissza a szöszi.

-­ Oh Astrid, még nem végeztem. Felhívtál tegnap, hogy jöttök a versenyre vásárolni. Gondoskodsz Hiccupról anélkül, hogy te magad észrevennéd. Szervezkedsz az ő javára, hogy neki jó legyen. Ahogy ide bejöttetek még választottál is neki, helyette.

-­ Ruff, nagyon rosszul látod a dolgokat – morogta egyre dühösebben Astrid.

-­ Tényleg? Akkor gondolom teljesen véletlen az is, hogy még a szabadidődet is vele töltöd, amikor amúgy nem versenyre készültök – mondta vigyorogva a lány, és tudta, hogy egyszerűen hiába is tagad mindent a barátnője, ő látja, hogy mi folyik közte és Hiccup között.
Astrid lemondóan csóválta a fejét, és épp valami nagyon rondát akart
volna hozzátenni a dologhoz, amikor megjelent Hiccup.

- Nos? -­ kérdezte, és kíváncsian várta a két lány reakcióját. Ruffnut lágyan elmosolyodott, míg Astrid szinte elmerült a fiú látványában. Egy piros-­fekete kockás inget viselt, ami tökéletesen idomult a felsőtestéhez.
A felső két gombot szabadon hagyta, mert különben szorította a nyakát a ruhadarab, így viszont kis belátást engedett a mellkasára, amitől még dögösebb volt az összhatás.

-­ Jól áll neked ez a két szín – mondta Ruff, majd oldalba bökte barátnőjét, aki még mindig áhítozva bámulta a fiút. -­ Ugye Astrid?

-­ Jah, hát igen. Rögtön tudtam – mondta kissé zavartan mosolyogva. ­ Próbáld fel a másikat is.

Hiccup bólintott egyet, majd visszasietett az öltözőfülkébe. Astrid megkönnyebbülve sóhajtott egyet, majd elkezdte nézegetni a csizmákat.

-­ Tátva maradt tőle a szád is – jegyezte meg Ruffnut.

-­ Elég volt ebből! Nincs köztünk semmi, és soha nem is lesz. Ég és föld vagyunk, annyira különbözünk – mondta idegesen a szöszi.

-­ Most még ezt mondod, de én előre látom, hogy nem így lesz – nevetett Ruffnut. Astrid csak duzzogva nézegette a csizmákat, majd áttért a női ingekhez. Hamarosan újra megjelent előttük Hiccup, ezúttal egy fehér és kék kockás ingben.

-­ Szerintem vedd meg ezt is – fejtette ki véleményét Ruff.

-­ Tömör és lényegre törő eladástechnika volt Ruff – nevetett fel Hiccup, majd tekintetével Astridot kereste. Astrid épp egy hasonló inget nézegetett, mint amit Hiccupnak is talált, csak ez női volt.

-­ Nézd ugyan olyan, mint a tiéd – mosolygott a lány, majd megleste az árcímkét a ruhán. ­

- Ruffnut, eltennéd nekem? Holnap visszajövök érte.

-­ Oké – mondta unott képpel, majd elvette az inget Astridtól és betette a kassza mögötti pultba.

-­ Hiccup, menj és nézz magadnak csizmát, mert nem fogsz tornacipőben versenyezni! ­- adta ki a parancsot Astrid, majd a férfi csizmák irányába mutatott. A fiú lemondóan sóhajtott, majd elindult az említett hely felé. Nem akarta sokáig húzni az időt, így az elsőt, amit talált, és passzolt méretben levette a polcról.

-­ Befejezted? -­ dünnyögte a fiú.

-­ Be – mondta grimaszolva a szöszi. Ruffnut csak nevetve csóválta a fejét, majd a kasszához vezette a civakodó fiatalokat.

-­ Kimegyek, megnézem a lovakat. Siess majd. Ruffnut, holnap találkozunk – mondta a szöszi, és kiviharzott az ajtón. Hiccup egy darabig utána nézett, amit Ruff nem értett, aztán így szólt:

-­ Nos, mennyivel tartozom?

-­ Csak az ingek árával. A csizmát megkapod ajándékba – mondta mosolyogva a lány. ­- Hozzon szerencsét holnap!

-­ Hű, köszi – hálálkodott Hiccup, majd a kassza mögötti pulton bámulta az inget, amit Astrid kinézett magának.

-­ Add oda azt is – mutatott a ruhadarabra. A lány nagyon meglepődött a fiú szándékán, de úgy tett, ahogy kérte.

-­ A dühöngő őrült nagyon boldog lesz – mondta sejtelmesen mosolyogva.

-­ Abban reménykedem én is – nyugtázta Hiccup is vigyorogva, majd odaadta a pénzt Ruffnutnak, elköszönt tőle és kisétált a boltból. Astrid már Viharbogár hátán ült, és türelmetlenül várta a fiút. Hiccup gyorsan eltette a ruhákat Fogatlan nyeregtáskájába

-­ Akarod látni, hogy hol lesz a holnapi verseny? -­ kérdezte a lány.

-­ Hülyéskedsz? Még szép – vágta rá a fiú. -­ Merre van?

-­ A falu másik végében. Nincs olyan messze, kilovagolunk addig – mondta, majd ügetésbe ugratta Viharbogarat, és Hiccup is Fogatlant. Szép lassan kimentek a falu végébe, ahol megpillantották a versenypályát, és a nagy kilátót, aminek felállításán dolgozott még néhány ember. Ahogy egyre közeledtek feltűnt nekik egy ismerős arc.

-­ Apa! -­ kiáltott mosolyogva Astrid, majd ahogy a férfihez ért leugrott Viharbogárról.

-­ Jó napot Mr. Hofferson! -­ köszönt Hiccup is.

-­ Szervusztok! Mi járatban errefelé? -­ kérdezte Dean.

-­ Csak megmutatom Hiccupnak a pályát.

-­ Értem. Várod a holnapot? -­ szegezte a kérdést a fiúnak.

-­ Nos, igen is, meg nem is – hebegte bizonytalanul Hiccup.

-­ Páran voltak itt kipróbálni a pályát, nektek nem lenne kedvetek?

-­ Szabad? -­ csillant fel Astrid szeme.

-­ Persze! Csak vigyázzatok, mert néhányan még dolgozunk itt, nehogy valaki kilépjen elétek! -­ figyelmeztette a két fiatalt. Astrid intett egyet Hiccupnak, majd felálltak a lovakkal a rajtvonalhoz. A lány észrevette, hogy milyen ideges fejet vág a fiú, és sejtette, hogy tart egy kissé a holnaptól.

-­ Biztosan akarod ezt az egészet? -­ kérdezte halkan a szöszi.

-­ Biztos – vágta rá hirtelen határozottsággal. -­ Nagyon ráfarag a múltkoriért Eret.

-­ Akkor lássuk mit tanultál – mosolygott kihívóan Astrid. Hiccup ezen elvigyorodott, és még lágyan megsimogatta Fogatlan fejét, majd felkészült a vágtára.

-­ Felkészülni, vigyázz – kezdte izgatottan a lány. – Rajt!

Mindketten gyors vágtába kezdtek. Astrid csak mosolygott, és néha-­néha hátrapillantott az egyre közeledő Hiccupra.

-­ Ez így nagyon könnyű lesz – mondta nevetve.

-­ Mit kapok, ha legyőzlek? -­ kérdezte egy kaján mosollyal a fiú.

-­ Fogadni akarsz?

-­ Kellene – vágta rá Hiccup, majd hol az előtte levő utat nézte, ami épp kanyarodott, hol pedig Astridot.

-­ Nem tudom. Kérhetsz egy valamit, de semmi hülyeséget!

-­ Bármit?

-­ Igen, de csak a józan ész határain belül! -­ mondta Astrid, majd visszafordult az út felé, hogy jól lehagyhassa a fiút. Hiccup a fogadáson felbátorodva új erőre kapott, és mindenáron nyerni akart.

-­ Ideje, hogy a tanítvány legyőzze a mestert – mondta Fogatlannak, majd enyhén oldalba bökte, hogy gyorsabban vágtázzanak. Kis idő múlva, Astrid legnagyobb meglepetésére a fiú és a musztáng beérte őt és Viharbogarat, így haladva velük fej-­fej mellett.
Már egyre közeledtek a célhoz, és Fogatlan fokozatosan hagyta le Viharbogarat, pedig Astrid amennyire csak lehetett kihajtotta. Végül a célegyenesben teljesen sikerült túlhaladniuk rajtuk, és Hiccup egy önelégült vigyorral a képén már azt tervezgette, hogy mit fog kérni a lánytól. Fogatlannal áthaladtak a célvonalon, majd ahogy megálltak Hiccup leszállt róla, és megölelte.

-­ Nagyon ügyes voltál pajti – mondta ugrálva örömébe, és a musztáng is diadalmasan nyerített egyet, miközben össze­-vissza toporzékolt örömében. Astrid büszkén mosolyogva figyelte a jelenetet, majd odasétált a fiúhoz.

-­ Gratulálok, készen állsz – mondta, majd gyengéden vállon ütötte. Hiccup csak mosolygott, mert nagyon örült, hogy Astridnak sikerült egy kis örömet okoznia, és tudta, hogy holnap sem kell csalódnia benne.

-­ Szóval? -­ kérdezte a fejét csóválva a lány.

-­ Szóval mi?

-­ Nyertél, és én vesztettem. Mit szeretnél?

-­ Hm – vigyorgott ravaszon a fiú, és Astrid arcáról már le is olvadt a mosoly.

-­ Ne szórakozz Haddock, megmondtam, hülyeséget nem kérhetsz! – morogta figyelmeztetően.

-­ Mi számít hülyeségnek? -­ hergelte tovább a szöszit, és egyre közelebb lépett hozzá.

-­ Hiccup! -­ rivallt rá Astrid.

-­ Jó, nem szívatlak – nyugtatta meg a lányt, majd a táskához sétált, amibe a ruhákat tette. Kivette azt az inget, amit Astrid nézett ki magának, ő pedig megvette neki, és most átnyújtotta a lánynak. Astrid meglepődve meredt a ruhadarabra, majd Hiccupra. Lassú mozdulatokkal átvette a fiútól, majd értetlenül kérdezte:

-­ De ezt miért kapom?

-­ Mert segítettél – válaszolta Hiccup. -­ Azt szeretném, ha holnap ebben jönnél, hogy mindenki lássa, kihez tartozom – magyarázta mosolyogva a fiú. Astrid szóhoz sem jutott a meglepődöttségtől. Legszívesebben a fiú nyakába ugrott volna, mert ezzel a húzással most tényleg sikerült levennie a lábáról. De türtőztette magát, nem akarta, hogy Hiccup elbízza magát, és ezen felbátorodva valami mást is tegyen.

-­ Hű – préselte ki magából ­-, köszönöm szépen!

- Egy csapat vagyunk – vágta rá a fiú, Astrid pedig egy mosollyal nyugtázta a kijelentést.

-­ A csapatnak lassan haza kellene mennie, mert mindjárt sötétedik – javasolta a szöszi, és valóban már csak utolsó sugaraival hozott világosságot a nap. Hiccup egyetértően bólintott egyet, majd nyeregbe pattantak, és elindultak haza. Hiccup hihetetlenül boldog volt, és majd kicsattant akkora adrenalin volt benne.
A mai nap nagyon jól érezte magát Astriddal, és csak arra tudott gondolni, mennyire ünnepelt hős lesz a szemében, amikor holnap megnyeri a versenyt.
Astrid azonban nem így állt a dologhoz, mert folyamatosan az járt a fejében, amit Ruffnut mondott neki. Tényleg túl sok időt töltött a fiúval, de ő nem vette észre, hogy máshogy viszonyulna hozzá, mint eddig. Minden, amit mond, vagy tesz, csak úgy ösztönösen jött neki, mert valahogy mindig tudta, mire van szüksége Hiccupnak.
Egyedül a véleménye az, ami megváltozott vele kapcsolatban. Nem csak egy városi bunkó, hanem rengeteg jó tulajdonsága van, amitől lényegtelenné válik, hogy honnan jött.
Eddig is helyes volt, de az új ruhák még vonzóbbá tették, és amikor viselte őket senki sem mondta volna meg, hogy nem itt élt mindig is. Ahogy végigpörgette ezeket a dolgokat a fejében, kissé elvörösödött és már kezdte érteni, hogy mire utalhatott barátnője.
Nagyon jól érezte magát Hiccuppal, és ez alatt a néhány hét alatt elért arra a szintre, hogy már furcsa lenne, ha nem lovagolhatnának együtt minden nap. Már magának sem tudott tovább hazudni az érzéseivel kapcsolatban, rájött, hogy tetszik neki a fiú, és még az is lehet, hogy szereti. Ebben még nem volt teljesen biztos, talán csak testi vonzalom, amit érzett, de meglehet, hogy több annál.

-­ Astrid – szólt meglepődve Hiccup. Astrid értetlenkedve nézett ide-­oda, és feltűnt neki, hogy annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, amikor megérkeztek.

-­ Mi? Oh, bocsi – hebegte.

-­ Valami baj van?

-­ Nem, nincsen – mosolygott zavartan a szöszi.

-­ Akkor rendben. Szóval, reggel találkozunk? -­ kérdezte a tarkóját vakargatva a fiú.

-­ Persze. Reggel átmegyek, ha szeretnéd.

-­ Igen, az nagyon jó lenne – mosolygott zavartan Hiccup.

-­ Oké.

- Várj, mielőtt elmész! Eszembe jutott valami – kapott a fejéhez a fiú.

-­ Micsoda?

-­ Amikor ma átjöttél, én pedig hát – kezdte lesütött szemekkel. – Na, mindegy, csak annyit akartam kérdezni, hogy akkor mit akartál?

-­ Jah – jutott eszébe a szöszinek is. -­ Találtam ki pár új tervet a jelmezeinkhez, és meg akartam mutatni őket.

-­ Értem – mondta szomorkásan Hiccup. ­- Sajnálom tényleg a dolgot.

-­ Semmi baj. Most az egyszer eltekintek tőle – vigyorgott gúnyosan Astrid, majd látva, hogy Hiccup valóban nagyon bánta a dolgot megsajnálta őt.

- Figyi, nincs kedved megnézni most?

-­ Lehet? -­ kérdezte kivirult arccal. Astrid mosolyogva bólogatott.

-­ Lehet, de utána, ahogy hazamész, pihensz! -­ figyelmeztette a lány, és fenyegetően hadonászott ujjával. Leszálltak a lovakról, és sétálva folytatták útjukat. Hiccup kikötötte Fogatlant a ház előtt, Astrid pedig bevezette Viharbogarat az istállóba, onnan pedig a bokszba. Most kivételesen nem az istállóban lévő dolgozóasztalnál voltak a tervek, hanem Astrid szobájában. Beinvitálta Hiccupot a házba, majd felmentek a lány szobájába.
A szoba közepén állt egy próbababa, amin a félkész jelmez volt.

-­ Na, mit gondolsz?

-­ Jól néz ki. Csak még fel kell dobni egy kis fémmel. Így még olyan üres – ecsetelte véleményét a fiú. Astrid előszedett még néhány rajzot, és azokat kezdte el mutogatni Hiccupnak. Leültek az ágy szélére beszélgetni, és Astrid terveit feljavítani.

-­ Mi van, ha nem nyersz holnap? -­ kérdezte bátortalanul a szöszi.

-­ Nem tudom. Bár most úgy érzem ez nem fog megtörténni – mosolygott biztatóan Hiccup. Astrid komoly arccal nézett maga elé.

-­ Ne becsüld alá az ellenfelet, nem csak Erettel fogsz versenyezni.

-­ Meg akarsz ijeszteni? -­ értetlenkedett a fiú.

-­ Nem, dehogy. Csak szeretném, ha nem vennéd félvállról.

-­ Nem bízol bennem? -­ kérdezte szomorúan. Astrid nem szólt semmit, valahogy nem jött szó a szájára. Tekintetét a fiú felé fordította, az pedig sajátját a lányra. Hiccup mindig is úgy gondolta, hogy a hallgatás egyenlő a beleegyezéssel, tehát Astrid nem bízik benne, és ez bántotta. Kezével végigsimított a lány arcán, majd meg is állapodott vele rajta.
Astrid remegett és szívverése felgyorsult, de valamiért egyszerűen nem tudott mozdulni, vagy ellökni a fiú kezét. Teljesen ledermedt, és csillogó szemekkel, kipirult arccal várta Hiccup mit tesz.

-­ Bízol bennem? -­ ismételte a kérdést. Astrid remegő ajkakkal, de végre megszólalt.

-­ Igen – préselte ki magából.

-­ Tuti? -­ hitetlenkedett tovább a fiú, és arcával kissé közelebb hajolt a lányéhoz. Astrid összerezzent, és vett egy nagy levegőt idegességében.

-­ Aha – sóhajtotta. Hiccup egy darabig ebben a pozícióban maradt, alig pár centire a szöszi arcától. Tetszett neki a helyzet, és nagyon édesnek találta Astridot, ahogy nem tud mozdulni sem a csapdájából. Lassan elengedte a lány arcát, majd szélesen elmosolyodott.

-­ Jobb, ha megyek – bökte ki végül a fiú.

-­ Igen – hebegte Astrid. Miután visszaszállt a valóságba felállt, hogy kikísérhesse Hiccupot. Ahogy lassan felfogta mit tett vele a fiú, hogy már megint becsalta a csapdájába, nagyon mérges lett. Bosszút tervezett, mert elege volt, hogy Hiccup ilyen könnyen zavarba hozza folyton. Mikor leértek Hiccup kioldozta Fogatlan kantárát, majd visszafordult, hogy elköszönjön a lánytól.

-­ Köszönök mindent – mondta kedvesen mosolyogva. Astrid egy dühös pillantás kíséretében jól vállba boxolta a fiút.

-­ Áú – mordult fel Hiccup.

-­ Ezt azért kapod, mert egy paraszt voltál délelőtt! -­ mondta durcásan Astrid, Hiccup pedig értetlenül meredt rá, mert már kétszer is bocsánatot kért a történtek miatt. Astrid zavartan eltűrt egy tincset az arcából, majd összeszedve minden bátorságát megragadta a fiú pólóját és közelebb húzta magához. Hiccup összeszorított szemhéjakkal várta, hogy mi fog történni, azt hitte Astrid behúz neki egy hatalmasat, amiért olyan undok volt vele.
Helyette valami olyasmi történt, amire egyáltalán nem számított, sőt, nem gondolta volna, hogy ez valaha meg fog történni. Astrid egy apró, mégis gyengéd puszit nyomott a fiú arcára.

-­ Ezt meg, minden egyébért – tette hozzá a szöszi. ­- Jó éjt! -­ mondta, majd a lehető leggyorsabban beviharzott a házba, mielőtt Hiccup bármit is hozzáfűzhetett volna a dologhoz. A fiú ott állt ledöbbenve, arca szinte lángolt és egész testében remegett. Most először nagyon sikerült csőbe húznia Astridnak, erre a lépésre igazán nem számított.
Miután újra képes volt megmozdulni, lassú léptekkel elindult, mellette Fogatlannal.

-­ Kár, hogy semmit se fogok tudni aludni éjjel – motyogta a musztángnak a fiú, aki értetlenül meredt lovasára.

Astrid felszaladt a szobájába, majd kissé hangosan csapta be maga után az ajtót.
Nekidőlt, majd lassan a földre csúszott, és csak bámult maga elé. Arca olyan vörös volt, szinte égett. Nem tudta, mi késztette őt erre a lépésre, csak úgy érezte meg kell tennie.
Egyáltalán nem bánta meg, és nagyon jól esett neki ilyen közel kerülni Hiccuphoz.
Viszont most rettegett a holnaptól, hogy ezek után mit fog mondani neki a fiú, egyáltalán hogyan viszonyul majd hozzá. Szíve majd kiugrott a helyéről, ahogy ezeken gondolkodott, és ahogy visszaemlékezett a délutáni alvásukra. Akkor sem tudta, mi miatt mondott igent Hiccup szokatlan kérésére, mivel egy lány és egy fiú, akik csak barátok, nem szoktak úgy együtt aludni. Az ágyhoz lépett majd megpillantotta ­a piros-fekete kockás inget, amit Hiccup vett neki. Egész eddig attól tartott, hogy a fiú csak szórakozik vele, és csak egy valamit akar tőle. Mostanra kezdett kételkedni, mivel talán nem tenne meg ennyi mindent érte, ha csak egy alkalomra kellene neki. Ahogy nézte az inget és elképzelte, hogy holnap ugyanúgy fognak kinézni Hiccuppal elmosolyodott, majd ledobta magát az ágyon.

Hiccup ahogy hazaért bevezette Fogatlant az istállójába, adott neki enni, és miután jó éjt kívánt barátjának elindult be a házba. Gobber épp a konyhában ült és valami fadarabot faragcsált.

-­ Szép estét! Merre jártál? -­ kérdezte gyanúsan mosolyogva a férfi. Hiccup dermedt arccal leült mellé, és egy szó sem jött ki belőle.

-­ Na, mi van kölyök? Elvitte a cica a nyelved? -­ nevetett Gobber. -­ Vagy inkább Astrid?

-­ Hová gondolsz?

-­ Na, jó, most komolyan. Történt valami? -­ értetlenkedett az öreg kovács, de Hiccup egyszerűen nem mondott semmit csak meredt maga elé a semmibe. Gobber már azt hitte valamit néz a fiú, így próbálta követni tekintetének útját, de ő csak az asztalt látta.

-­ Most vagy elment az eszed, vagy valami hihetetlen dolog történt – elmélkedett Gobber, és Hiccup csak lassan bólogatott.

-­ Akkor talán jobb lesz, ha átmegyek Astridhoz és tőle kérdezem meg – mondta vigyorogva a férfi, és úgy tűnik ez hatott, mert Hiccup azonnal magához tért.

-­ Meg ne próbáld! -­ rivallt rá, és arca teljesen elvörösödött.

-­ Az istenekre te kölyök, bökd már ki mi történt!

-­ Se-­semmi – dadogta. -­ Lefekszem. Holnap nagy nap lesz.

-­ Na ezért nem kellett nekem sose gyerek! Ki képes rajtatok kiigazodni – mérgelődött Gobber. -­ Aludj is! A holnapi nap elég izgalmasnak ígérkezik – mondta sejtelmesen vigyorogva. Hiccupot ez meg is ijesztette egy percre, remélte, hogy nagybátyja nem szervez a háta mögött semmi őrültséget. Felment a szobájába, és miután Gobber megbizonyosodott róla, hogy nem hallja a telefonhoz sietett és tárcsázni kezdett.

-­ Helló, Gobber vagyok! Baj van, azonnal jönnöd kell – mondta vészjósló hangon a vonal másik végén lévő személynek.