Hiccstrid - A nagy kaland

9. Visszavágó

Walland, Tennessee

Hiccup az izgalomtól már kora reggel felébredt. Ma van a nagy nap, amikor visszavághat annak az öntelt Eretnek. Ahogy kikelt az ágyból felvette az új szerzeményeit, majd pár percig a fürdőszobában nézegette magát a tükörben. Ahogy a fekete-piros kockás inget nézte, eszébe jutott Astrid, és a tegnap este.
Kissé tartott a mai találkozásuktól, mert nem tudta hová tenni, amit a lány tegnap csinált. Nem volt egy nagy szám, csak egy puszit adott az arcára, de eddig nem csinált ilyet, sőt, Hiccup nem is gondolta volna, hogy egyáltalán valaha is meg fog történni. Az ingről remélte, hogy Astrid is pontosan ugyanilyenben lesz, mivel ezt kérte tőle tegnap. A kiadós elmélkedés után lement a konyhába.
Egy falat sem ment volna le a torkán az idegességtől, így a reggeli ötletét gyorsan el is vetette. Gobber szokásosan hegesztőmaszkkal a fején jött be a házba, és csak akkor vette le, amikor meglátta az asztalnál ülő Hiccupot. A fiú idegesen a kezével játszadozott, és csak meredt maga elé a semmibe.

- Hogy vagy kölyök? - kérdezte, majd barátságosan hátba veregette, és leült mellé.

- Jól, csak kicsit izgulok.

- Azt hiszem ez természetes dolog, elvégre sok múlik ezen a versenyen – magyarázta a férfi, amit unokaöccse egy morcos pillantással nyugtázott. Pontosan jól tudta magától is, hogy mi múlik ezen a z egészen.

- Igen, tudom. Nem kell rá emlékeztetni – morogta.

- Tudod, öcsi, azt kell mondjam, hogy büszke vagyok rád – kezdte kedvesen vigyorogva Gobber. Hiccup meglepődve szegezte tekintetét nagybátyjára.

- Tényleg?

- Tényleg. Kicsivel több, mint egy hónapja vagy itt és nézd meg mire készülsz. Elérted, hogy egy musztáng a hátára engedjen, és te meg is ülted őt. Edzettetek, és eljutottatok arra a szintre, hogy versenybe szálljatok – magyarázta a férfi. Hiccupnak nagyon jól estek Gobber szavai, így halványan elmosolyodott. Végre valaki a családjából, aki értékeli, amit ő ért el.

- Keményen gyakoroltál kölyök, és hidd el, hogy ez ma meg fog térülni – biztatta tovább unokaöccsét, ám beszélgetésüket kopogás szakította félbe.

- Maradj csak, majd én nyitom – intett udvariasan öreg bácsikájának a fiú. Kinyitotta az ajtót, és a legszebb, legcsinosabb lány állt előtte, akit eddigi rövid élete során látott.

- Szia! - köszönt zavartan Astrid.

- Szia! - köszöntötte Hiccup is, majd egy elégedett mosollyal az arcán vette tudomásul, hogy Astrid éppen ugyan olyan ingben van, mint ő. Beinvitálta a szöszit a házba, hogy átbeszélhessék a mai nap menetét.

- Szervusz, Astrid!

- Jó reggelt, Gobber! Hogy vagy?- kérdezte kedvesen a lány.

- Most egész jól – vágta rá a kovács, majd a két fiatalt kezdte méregetni. - Egységben az erő? - kérdezte vigyorogva.

- Valami olyasmi – bökte ki nevetve Hiccup.

- Őfelségének, a duzzogás királyának az ötlete volt – gúnyolódott Astrid. Hiccup tudta, hogy ezt a tegnapi hisztiért kapta.

- Hahaha – grimaszolt a fiú. - Rátérhetnénk a mai napra?

- Azt hiszem, én inkább visszamegyek a műhelybe – pattant fel a székből Gobber. - A verseny előtt találkozunk még!

- Nehogy elkéss! - szólt utána a fiú.

- Ne aggódj, nem fogok! - mondta, majd becsukta maga után az ajtót. A két fiatal helyet foglalt az asztalnál, és elkezdtek beszélgetni.

- Mondom mi lesz – kezdte Astrid. - Lemegyünk és benevezünk téged, mert azt a helyszínen kell. A verseny elkezdődik tízkor, és három fordulós lesz. Én úgy hallottam, hogy veled együtt hatan indulnak, szóval ez lebontásban úgy fog kinézni, hogy az első fordulóból négyen jutnak tovább, a másodikból ketten és ugye a harmadikból egy fog kikerülni, aki megnyeri. Minden fordulóban két kört kell lenyomnotok, szóval ehhez mérten hajtsd majd ki Fogatlant – magyarázta a szöszi, Hiccup pedig minden erejével a lányra koncentrált.

- Értem – bökte ki a fiú. Astrid aggódó pillantással bólogatott.

- Szerintem induljunk – javasolta. Hiccup vett egy mély levegőt, majd a lánnyal együtt kimentek Fogatlanhoz. A musztáng kitörő lelkesedéssel fogadta őket.

- Pajti – mosolygott Hiccup, majd megvakargatta lova fejét. Astrid is odalépett hozzájuk, és adott egy répát Fogatlannak. A jószág nagyon örült neki, és köszönetnyilvánításként fejét a lányhoz nyomta, aki ezen elvigyorodott. Hiccup lágyan mosolyogva nézte őket. A lányt, akiért odavolt és a legjobb barátját.

- Na, nyergeljük fel ezt a vad musztángot – mondta, majd játékosan megrázta Fogatlan fejét. Hiccup felnyergelte, Astrid pedig a kantárt tette a fejére. Kimentek, és a kerítésnél pedig ott várta őket Viharbogár. Astrid felpattant lovára, ahogy Hiccup is sajátjára.

- Bemelegítés következik – mondta vigyorogva Astrid, és vágtába ugratta Viharbogarat. Hiccup elfogadva a kihívást elvigyorodott, és azonnal a lány nyomába eredtek. A fiú amennyire csak tudta kihajtotta a musztángot, hogy jó formába kerüljön, mire versenyezniük kell. Egészen a falu bejáratáig vágtáztak, és valahogy sikerült egyszerre beérniük.

- Nyertem! - jelentette ki gyorsan Astrid, mielőtt Hiccup bármit is mondhatott volna.

- Dehogy nyertél – kételkedett a fiú. - Nem láttad, hogy egyszerre értünk ide?

- Néhány centivel előrébb voltam nálad! - vitatkozott a szöszi, közben lassan ügettek végig a falun.

- Persze, és nyilvánvalóan ezt így szabad szemmel megmondod! Esetleg szabad tudnom, hogy pontosan hány centivel? - mérgelődött a fiú, de közben nevetett.

- Azt nem tudom, de akkor is előrébb voltam! - erőlködött tovább Astrid.

- Szuper, tehát már most lepipáltak engem. Mi lesz a versenyen? - viccelődött Hiccup, mire a szöszi vágott egy duzzogós képet.

- Jó, akkor te nyertél – dünnyögte. Hiccup felnevetett a lány duzzogásán. Hamar a verseny helyszínére értek, és a szíve egyre hevesebben vert. A faluból a pályára ismét vágtáztak, aztán ahogy odaértek, sétálniuk kellett tovább a nagy tömeg miatt. Astrid a sok ember között nagy nehezen megtalálta az apukáját.

- Sziasztok! - köszöntötte őket a férfi.

- Apa, a lovakat hová tudjuk letenni? - érdeklődött a lány.

- Hiccupnak vele kell maradnia, és a nevezésnél is ott kell lennie Fogatlannak. De te vidd hátra Viharbogarat a rendezői sátorhoz. Tüzes is ott lesz, meg fogod találni – magyarázta Dean, majd az említett hely felé mutatott.

- Elkísérsz? - kérdezte Astrid a fiútól.

- Persze – vont vállat Hiccup. Miután átverekedték magukat a tömegen, Astrid meglátta édesapja lovát és gyorsan kikötötte mellé Viharbogarat.

- Szia, Tüzes – köszöntötte édesapja lovát, aki éppen olyan fajtájú volt, mint az övé.

- Tüzes? - kuncogott Hiccup.

- Ő Viharbogár apukája – mosolygott a szöszi, majd megveregette a ló fejét. - Kicsit már öreg, de még nagyon jól bírja. És nem röhögnél, ha láttad volna hogyan versenyzett régen.

- Bocsánat – erőltetett komolyságot arcára a fiú. Visszaindultak a pálya szélére, hogy be tudják nevezni Hiccupot. A fiúval kitöltettek egy csomó papírt, közben mindenféle mérés alá vetették Fogatlant. A musztáng nem díjazta az idegen emberek nyúlkálását, de Astrid igyekezett megnyugtatni, amíg gazdája mással volt elfoglalva.

- Hiccup Haddock és Fogatlan, vagyis a négyes számú lovas és lova – ismételte mosolyogva a jelentkezést lebonyolító férfi jelezve, hogy minden rendben van és indulhatnak a versenyen. Hiccup egy félmosollyal nyugtázta a dolgot, majd egy másik ember megmutatta nekik a helyet ahonnan indulni fognak. Amikor tegnap itt jártak Astriddal, még csak egy rajtvonal volt felfestve, majd ahogy jelentkeztek versenyzésre a lovasok, úgy festettek fel számokat a rajt elé. Ahhoz a számhoz kellett felállni, amelyiket a jelentkezéskor kiosztották, így Hiccup és Fogatlan a négyes rajtkockánál helyezkedett el.

- Hát itt volnánk – kezdte idegesen a fiú. Astrid csak aggodalmasan bólintott egyet.

- Itt - bökte ki a szöszi. - Izgulsz?

- Most már egyre jobban – mondta kissé zavartan.

- Tudom, hogy képes leszel rá – biztatta a lány. - Mindent megtanultál, és tegnap is nagyon ügyes voltál.

- Köszi, hogy így gondolod. Elég jó tanárom volt – vigyorgott sunyin Hiccup. Astrid csak mosolyogva forgatta a szemeit.

- Ne aggódj, meg fogjuk nyerni! - magyarázta a fiú, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lassan megfogta Astrid kezét. A lány nem tudta mit tegyen, és az sem segített amikor Hiccuppal összetalálkozott a tekintetük.

- Hiccup, a tegnap esti dolog az – kezdte bátortalanul a szöszi.

- Igen? - csillant fel a fiú szeme, és alig várta, hogy vajon mit mond a lány. Astrid hezitált a megszólalásban, majd miután egy hangos kiáltást hallottak, már alkalma sem volt befejezni mondandóját.

- Hiccup! – kiáltotta egy kisebb csapat, akik a lelátótól közeledtek a két fiatal felé, mire azok a kiáltás hatására szétrebbentek. Akiktől pedig a kiáltás származott Fishlegs, Snotlout és az ikrek voltak.

- Srácok! - virult ki Hiccup arca. - Hát eljöttetek?

- Gondolod, hogy kihagytuk volna? - mosolygott mézesmázosan Fishlegs.

- Melegen ajánlom, hogy győzd le őket! – fenyegetőzött Tuffnut. Hiccup és a többiek jót nevettek a fiú megnyilvánulásán.

- Bár olyan jó sohasem leszel, mint én, de azért sok sikert! - mondta önelégülten Snotlout, amin mindenki csak a szemeit forgatta. Ruffnutnak feltűnt, hogy barátnője és Hiccup pontosan ugyanolyan felsőket visel, azokat, amiket a minap vásároltak nála. Felvont szemöldökkel, sunyin vigyorogva nézett barátnőjére, aki egyből tudta mire gondol. Grimaszolt egyet és kinyújtotta rá a nyelvét, de csak nevettek az egészen.


Gobber már egy ideje fel-alá járkált a versenypálya melletti parkolóban. Nagyon úgy festett vár valakit, mert egyfolytában a faluból kivezető utat kémlelte. Aztán hosszas várakozás után felfigyelt egy közeledő autóra, és amint jól beláthatóak voltak a benne ülő személyek, szélesen elvigyorodott. Az autó leparkolt, és a benne ülő Haddock házaspár ideges arccal szállt ki.

- Szép jó napot mindkettőtöknek! - biccentett egyet a férfi.

- Szép jó napot, meg egy frászt! - morgolódott Stoick. - Megmondanád, hogy mi a pokolnak rángattál el ide anélkül, hogy elmondtad volna mi a baj?

- Történt valami Hiccuppal? - kezdte azonnal az aggodalmaskodást Valka. Nagyon meg volt rémülve, hogy talán fiának esett valami baja. Tegnap Gobber felhívta őket este, hogy nagy baj történt, és azonnal ide kell utazniuk. Még azt is hozzátette, hogy Hiccup csinált valamit.
Stoick egész úton mérgelődött, és Valka pedig a férfi fejében lejátszódott lehetőségeket hallgatta, ugyanis ez ment egész mostanáig. Ő maga pedig rettegett, hogy fiának baja esett. Hiccup ugyan nem tudott róla, de Gobber rendszeresen jelentett az állapotáról, és hogy hogyan boldogul ott nála. Viszont valami oknál fogva sohasem mondott el semmilyen érdekesebb dolgot, mint például olyanokat, hogy Hiccup miket csinált, egyáltalán csinál-e magától bármit is. Rendszerint csak annyit mondott:

"- Jól van a kölyök, sokat segít nekem."
Valka azt is Hiccuptól tudta meg, miután egy hónap elteltével végre felhívta, hogy van egy lány, akivel barátkozik és tetszik neki. Ő nem merte felhívni a fiát, mert félt, hogy talán fel sem veszi, netán beszélni sem akar vele, mert meggyűlölte őket, amiért elküldték.
Ezért mondta neki még utazása előtt, hogy hívja fel bátran, ha szüksége van rá.

- Hát történt vele valami – vigyorgott sejtelmesen a kovács. Stoick már nagyon mérges volt, Valka meg az ájulással küszködött.

- Az istenek szerelmére, Gobber, nyögd már ki! - rivallt rá testvérére a férfi.

- Megnyugodnál, kérlek? Nyomás alatt nem tudok tisztán gondolkodni.

- Egyáltalán hol van most az a mihaszna kölyök? - kérdezte a férfi, majd feleségével a tömeget kutatták Hiccup után.

- Nem itt van – bökte ki végül Gobber, majd néhány lépést odébb állt, és a Haddock szülők pedig követték.

- A ti fiatok ott van – mutatott a versenypálya melletti lelátó felé a férfi, és bár a hely, ahol ők álltak kissé messze volt tőle, de nagyon jól kivehető volt, ahogy Hiccup egy éjfekete ló hátán vágtázik. A fiú szülei elképedve nézték a dolgot.

- Az nem lehet – préselte ki magából Stoick, de aztán Hiccup és Fogatlan kanyarodott egyet így egyre közeledtek a hely felé, ahol ők álltak. Gobber észrevette, hogy Astrid a másik irányból szalad feléjük, és tudomást sem véve róla, vagy a mellette álló másik két személyről egészen Hiccup elé futott.

- Oké, most már jó lesz – mondta lihegve a lány. - Eleget melegítettél.

- Jó, mert már nagyon untam – mondta a fiú, majd leszállt a musztáng hátáról. Tekintete Astridról, Goberre és szüleire tévedt. Ledöbbenve vette tudomásul, hogy itt vannak. Astrid nem értette a fiú megváltozott arckifejezését, majd az hirtelen a lány kezébe nyomta a kantárt és futni kezdett rokonai felé.

- Anya! - kiáltotta a fiú, és amint odaért hozzájuk szorosan megölelte anyukáját.

- Oh, Hiccup – ölelt vissza Valka is, és annyira megkönnyebbült, amiért fiának semmi baja, hogy könnyek szöktek a szemébe. Astrid meglepődött arccal sétált feléjük, oldalán Fogatlannal. Hiccup nem engedte el az anyukáját még jó pár percig, majd fülig érő vigyorral nézett bácsikájára. Ahogy elengedte anyukáját, tekintete édesapjára vándorolt, és a mosoly kissé leolvadt az arcáról. Nem tudta, mit kellene tennie, így zavartan kezet nyújtott Stoicknak.

- Apa – bökte ki a fiú. A férfi még mindig elképedve nézte a fiát, aki teljesen máshogy nézett ki, mint amikor utoljára látta. Olyan volt, mint egy cowboy, és hátul az ingére egy nagy négyes szám volt feltűzve. Hiccup újra édesanyjához kezdett beszélni.

- De hát ti hogy-hogy itt vagytok? - kérdezte kivirulva, és édesanyja kezét szorongatta. Valka szóhoz sem jutott, mintha nem is az ő fia állt volna előtte.

- Hát, Gobber azt mondta történt valami – dadogta a nő, és még mindig kissé sokkos állapotban méregette az ő egy szem fiát. - Hiccup te megtanultál lovagolni?

- Igen – mosolygott a fiú. - És most mindjárt versenyezni fogok.

- Micsoda? - kérdezte meglepetten Stoick, majd értetlenül meredt fivérére, aki csak mosolyogva vállat vont. Hiccup biccentett egyet a háttérből figyelő Astridnak, aki egy zavart mosoly kíséretében odasétált, maga után vezetve Fogatlant.

- Anya, apa – kezdte a fiú. - Ő itt Astrid Hofferson. Tőle tanultam mindent.

- Örvendek – bökte ki a szöszi. A Haddock szülők még mindig nem tértek magukhoz a meglepettségtől, de kedvesen mosolyogva fogadták Astridot.

- Szervusz, Astrid! Mi Hiccup szülei vagyunk, Valka és Stoick Haddock – mutatta be magukat az asszony.

- Meséld el, hogy hogyan sikerült rávenned! – kérte nevetve a férfi.

- Hát nem volt nehéz, mivel szerintem a vérében van a dolog – mosolygott Astrid, majd játékosan vállba ütötte a mellette álló fiút. A Haddock szülők elmosolyodtak a lány véleményén, mert valóban ők is innen származtak, és még fiatal korukban ők is sokat lovagoltak.

- Az a kérdés, hogy hogyan bírtam ki ezt a méregzsákot – gúnyolódott Hiccup, aminek eredménye egy dühös képű Astrid lett. Gobber hátulról átkarolta a Haddock szülőket, majd idétlenül vigyorgott.

- Na, ugye értek a családi pillanatokhoz? - kérdezte önelégülten vigyorogva. Mindannyian csak nevettek a férfin, majd az idillt a verseny kommentátorának hangja szakította félbe.

- Megkérnénk a versenyzőket, hogy álljanak fel a rajtvonalhoz!
Hiccup és Astrid idegesen egymásra néztek, és tudták, hogy ideje menni.

- Ugye megnéztek? - kérdezte csillogó szemekkel Hiccup.

- Még szép – vágta rá izgatottan az anyukája, majd gyengéd csókot lehelt fia homlokára.

- Sok sikert, fiam! - veregette barátságosan vállba édesapja Hiccupot. A két fiatal sietve elindult a versenypályára, a többi felsorakozó lovashoz. Hiccupot még mielőtt nyeregbe szállt volna, Astrid megállította.

- Bárhogy is alakul, én büszke vagyok rád – mondta magabiztosan a lány.

- Akkor már nyertem is – vigyorgott Hiccup. Aztán megjelent az egyes rajtnál egy kellemetlen ismerős.

- Te jó ég, remélem ez csak egy vicc – kezdte gúnyosan vigyorogva. Hiccup megfordult, és tudta ki fog ott állni, mert ez az idegesítő hang egyszerűen már beleégett az agyába.

- Neked is szép napot, Eret! - morogta a fiú.

- Az lesz, miután lealázlak másodjára is – mondta egy büszke mosollyal. Astrid már épp indult volna, hogy jól péppé verje a szemétkedő Eretet, amikor Hiccup mosolyogva elkapta a derekánál, és mélyen a szemébe nézett.

- Nem ér annyit.

- A verseny után így is, úgy is agyon vertem volna – dünnyögte Astrid, amin Hiccupnak nevetnie kellett.

- Nem fogsz ráérni – vigyorogta, de Astrid nem értette mire gondol a fiú.

- Miért?

- Mert engem fogsz ünnepelni – mondta önelégülten mosolyogva.

- Fhu, te is olyan egy – kezdte a szöszi, és kereste a megfelelő jelzőt Hiccupra, amiért ilyen öntelt ő is, de nem tudott semmi frappánsat mondani.

- Megkérnénk az edzőket és felkészítőket, hogy hagyják el a pályát! - hangzott a kommentátor újabb bejelentése.

- Egy szerencse puszi most jól jönne – vigyorgott kajánul a fiú. A versenyzők edzői kezdtek lemenni a pályáról, amikor Astrid féltő pillantást vetett a fiúra, mielőtt szorosan átölelte volna. Hiccup nagyon meglepődött, de mosolyogva visszaölelte a lány.

- Nyerni fogsz! - suttogta a szöszi, majd a tegnapinál egy hosszabb, gyengédebb puszit adott Hiccup arcára. A fiú nem hitte volna, hogy Astrid meg fogja neki tenni, így amikor elváltak az ölelésből meglepődve nézett a lányra, aki pedig fülig elpirult. Nehéz szívvel, de ott hagyta Hiccupot, és a lelátó legalsó sorához sietett, ahol a többi felkészítő, és a versenyzők hozzátartozói voltak. Az összes barátja is ott volt, meg a Haddock szülők Gobberrel, és mindannyian izgatottan várták a verseny kezdetét.

- Ruff, annyira izgulok – mondta remegő hangon Astrid.

- Mind hiszünk benne, és hidd el nyerni fog! - biztatta barátnőjét a lány.
A versenyzők mind nyeregbe szálltak, és várták mikor indulhatnak el. Eret látszólag nagyon ideges volt, mert tisztában volt Fogatlan képességeivel, és jól tudta, hogy már a múltkor is majdnem kikapott tőlük. És a tény, hogy Astrid segített felkészülni a fiúnak a versenyre csak jobban aggasztotta.

- Feleslegesen jöttél ide leégetni magad! - kiáltott oda, a tőle két versenyzővel odébb lévő Hiccupnak. Lemondóan csóválta a fejét.

- Neked is sok sikert - dünnyögte az orra alatt, és minden erejével azon volt, hogy kizárja a bunkó srác beszólásait.

- Köszöntünk mindenkit a körzeti versenyvágtán! - hangozott a hangosbemondóból a kommentátor hangja. - Aki véletlenül nem tudná, a verseny három fordulós lesz, minden fordulóban két körrel, amit a versenyzőknek meg kell tenniük. Következzenek hát a versenyzők és felkészítőik!

A kommentátor egyesével bemutatott minden versenyzőt, és a lovardát vagy szponzort, ahol felkészült a versenyre. Eret természetesen végig önelégült mosollyal integetett a közönségnek, és mivel versenyzés szempontjából ő már elég népszerűnek számított errefelé, ott fényezték ahol csak tudták. Lassan haladtak a bemutatással, míg nem elérkeztek Hicuphoz.

- A négyes számú versenyző, Hiccup Haddock és lova a musztáng, Fogatlan. Hiccup nagyjából egy hónapja kezdte el tanulni ezt a sportágat, és felkészítője Walland legnagyobb lovas birtoka, a Hofferson ház. Edzőjeként közreműködött a fiatal bajnok Astrid Hofferson – olvasta fel a papírjáról a férfi.
Hiccup egy hálás pillantást vetett a szőke lányra, aki azonban nem látta ezt, mert ahhoz kissé messze voltak egymástól, csupán annyit, hogy a fiú őt nézi. Ez egy mosolyt csalt az arcára, majd Ruffnut játékosan meglökte a vállával, hogy emlékeztethesse miről beszélt tegnap neki.
Miután minden versenyzőt bemutattak a kommentátornak még mindig volt a közönséghez intézendő szövege:

- Az első fordulóból, érkezési sorrend szerint az első négy versenyző jut tovább a második fordulóba. Jöjjön hát, amire mindenki vár és kezdődjék a verseny! - kiáltotta a végén kissé hangosan. Egy nagy zöld zászlót fognak meglengetni, amikor indulhatnak a versenyzők, de a kommentátor is elkezdett visszaszámolni.

- Három – kezdte visszafelé a számolást, Hiccup pedig magabiztosan megszorította Fogatlan kantárszárait, és egyenesen az előtte álló útra meredt.

- Kettő – hangzott tovább a visszaszámlálás, és Astrid idegességében a korlátot szorongatta.

- Egy – fejezte be, és a nagy zöld zászlót meglendítették, és a versenyzők vágtázni kezdtek. Hiccup amennyire csak tudta kihajtotta Fogatlant, de még így is csak utolsó előttiek voltak. A mögötte lévő lovas nagyon gyorsan közeledett feléjük, és egy pillanatra úgy tűnt meg is fogja őket előzni. Hiccup azonban még hajtott kicsit a musztángon, aki szélsebesen tört előre, lehagyva ezzel még két versenyzőt, így küzdve fel magát a harmadik helyre.

- Haddock az ötödik helyről tör előre, és már sorrendben a harmadik helyen vágtázik – hallatszott az izgatott kommentár bejelentése. Astrid és a többiek örömükben ugráltak, hogy Hiccupnak sikerült felküzdenie magát és drukkoltak neki a hely megtartásáért. Ha nem végez elsőként ebben a körben, akkor sincs baj, mert tovább juthat.

- Gyerünk pajti! - biztatta barátját, aki mindent beleadva vágtázott. Még a második kör megkezdése előtt lehagytak még egy versenytársat.

- Haddock a célegyenesben feljön a második helyre, és őrült tempóban közelít Eret felé! - Eret idegesen hátrapillantott, miután hallotta a kommentárt. Dühös pillantást vetett a fiúra és a musztángra.

- Csak szerencséd volt! Engem viszont nem fogsz legyőzni! - kiáltotta a fiúnak, majd szélsebesen elhúzott előtte. Hiccup összevont szemöldökkel haladt utána olyan gyorsan, ahogy csak bírtak. Már jócskán a második kört futották, de nem tudta megelőzni Eretet és Fejtörőt. Az utolsó kanyarnál egy pillanat erejéig beérte, de a célegyenesnél ismét lehagyta őt az öntelt fiú.

- A versenyzők a célegyenesben! - kiáltotta izgatottan a kommentátor, majd ahogy beért az első négy lovas meglengették a fehér-fekete kockás zászlót. A Haddock szülők majd kicsattantak az örömtől, hogy Hiccup a második helyen végezve tovább jutott a következő fordulóba. Hasonlóan néztek ki a fiú barátai is, köztük Astriddal aki örömében barátnőjét ölelte meg szorosan.

- Továbbjutott! - sikongatta Ruffnut fülébe.

- Látom Astrid – nevetett a lány barátnője reakcióján. Azok a versenyzők, akik kiestek leügettek a pályáról, míg, akik versenyben maradtak újra felsorakoztak a rajtkockáknál. Újabb visszaszámlálás következett, majd ismét őrült vágta. Hiccup legnagyobb örömére azonnal átvette a vezetést, így nem túl messze a többiektől, de az első helyen vágtázott.

- És Haddock vezeti a kört, de Eret magabiztosan tör előre – hangzott a kommentár. Hiccup idegesen pillantott hátra, de akkor Eret nagyon közel húzott el mellette, amitől Fogatlan megijedt egy pillanatra. Hiccup azt hitte, hogy lova ledobja magáról a riadtsága miatt, és egy pillanatra kiesett Fogatlan mozgásából is. Mindenki idegesen figyelte őt a nézőtérről, Astrid pedig nagyon megijedt. Szíve szinte a torkában dobogott, és egész testében remegett. A többiek csak kiáltoztak neki:

- Gyerünk Hiccup! - ordította Fishlegs.

- Hajrá! - kiáltozta Snotlout kórusban Tuffnuttal. A fiú gyorsan visszarázódott a tempóba, épp mielőtt a hátulról egyre közeledő versenytárs megelőzhette volna. Nagyon mérges volt Eretre, már azt fontolgatta, hogy a verseny után átmegy rajta egy traktorral.

- Az utolsó kör a fordulóban, Eretet pedig beéri Haddock – kiáltozta izgatottan a kommentátor. A két fiú fej-fej mellett haladt, ami Eretet rendkívül felbosszantotta.
- Miért nem tudsz már leakadni? - ordítozta a fiúnak.

- Ha még nem tűnt volna fel, egy versenyen vagyunk – rivallt rá Hiccup.

- Amin te fogsz veszíteni – mondta, s azzal elhúzott a fiú mellett. Már nagyon dühös volt, amiért mindig sikerült lehagynia Eretnek. A célegyenesbe értek, de már egyszerűen nem tudtak fordítani a verseny állásán, így ismét másodikként futottak be.

- A fordulót pedig Eret nyeri első hellyel, Haddock a másodikkal. A harmadik forduló így a két versenyző között fog eldőlni – hallatszott a bejelentés. - A harmadik forduló öt perc szünet után kezdődik.
Hiccup kihasználva ezt a kis időt felügetett a lelátóhoz a barátaihoz, és a szüleihez.

- Srácok egyszerűen nem megy, túl gyors – magyarázta a fiú, és a beszélgetés erejéig leszállt Fogatlanról.

- Egy frászt! - rivallt rá Tuffnut. - Kapd össze magad, ne rinyálj és húzz bele!
Mindenki kikerekedett szemmel figyelte a fiú dühöngését.

- Rendesen kihajtod Fogatlant? - kérdezte értetlenül Astrid.

- Igen, de valahogy ennek a gyökérnek mégis sikerül lehagynia – mérgelődött a fiú.

- Ezt most azonnal fejezd be! - üvöltözte a lány. Átugrott a korláton éppen Hiccup mellé, majd jól vállba vágta.

- Áú – mordult fel a fiú. - Astrid! Ezzel most igazán nem segítesz!

- A te hülyeséged, hogy hagyod magad felhúzni! Azért hagy le téged, mert nem oda figyelsz! - kiáltozott vele a lány. A fél lelátó őket nézte, de nekik fel sem tűnt. Valka és Stoick meglepődve tapasztalták, hogy milyen bátran kiáll a lány a fiuk elé.

- De ha egyszer akkora egy seggfej! - kiabálta Hiccup is.

- És mi a francért foglalkozol vele?

- Mert kurva idegesítő! - mérgelődött tovább hangosan Hiccup. A többieknek már nevetniük kellett a két fiatalon.

- Szedd össze magad, és alázd le! Képes vagy rá! - magyarázta a szöszi, s közben megragadta a fiú kezét. Hiccup lemondóan csóválta a fejét.

- Nem fog menni!

- Ha így állsz hozzá nem is fog! Te mondtad nekem, hogy jól megtanítottalak. Hazudtál?

- Nem, de ne már Astrid – nyafogott tovább a fiú.

- Akkor meg? Csalódást akarsz okozni? - kérdezte komoly arccal a szöszi.

- Nem – rivallt rá Hiccup.

- Na, nyomás vissza a pályára, és rúgd szét a seggét! - mutatott a rajtvonalhoz Astrid, és gyengéden megszorította a fiú kezét mielőtt elengedte.

- Menni fog szívem, mi hiszünk benned – mondta fentről Valka. Astrid lágyan mosolygott a fiúra, akinek jól esett, hogy mindenki őt támogatja. Idegesen visszavezette Fogatlant a helyükre, és tőle két rajtkockára Eret is elhelyezkedett.

- Miért nem adod fel? - gúnyolódott a fiú. Hiccup próbálta elengedni a füle mellett a negatív szavakat.

- Hagyj békén! - figyelmeztette komoly arckifejezéssel, miközben nyeregbe szállt.

- Miután megnyerem ezt a versenyt Astrid azt is elfelejti, hogy a világon vagy – hergelte tovább Eret. Hiccup ezen most elmosolyodott, ahogy minden Astriddal kapcsolatos emléke lepergett a szeme előtt.

- Na, látod, ebben nagyon tévedsz – mondta magabiztosan vigyorogva.

- Majd meglátjuk!

- Oh, igen. Meg fogjuk – nevetett Hiccup, amivel nem kis mértékben sikerült felhúznia Eretet. Mindenki elfoglalta a helyét, és bár öt percnél kicsit tovább tartott a szünet, de felkészültek az utolsó fordulóhoz. A kommentátor megkezdte az utolsó visszaszámlálást, majd végül meglendítették az utolsó zöld zászlót. A két lovas hihetetlen sebességgel száguldott előrefelé.

- Jól van pajti, és most fussunk neki még egyszer! - biztatta Fogatlant a fiú, majd barátságosan megborzolta a sörényét. Szinte az egész első kört úgy futották le, hogy szorosan Eret mögött haladtak.

- És Haddock nem tudja megelőzni Eretet és Fejtörőt – hangzott a kommentár. Astrid egyik kezével a korlátot szorongatta, a másikkal pedig Ruffnut kezét.

- Astrid, nyugodj már meg, csak engem is jobban felidegesítesz! – próbálta nyugtatni barátnőjét, de már szinte egymás kezét próbálták eltörni szorításukkal. Ahogy megkezdték a második kört, Hiccupnak végre sikerült beérnie Eretet, amit a fiú egy dühös pillantással nyugtázott.

- Hihetetlen hölgyeim és uraim! Haddock beéri, és a két fiú fej-fej mellett halad a célegyenes felé! - ordítozta izgatottan a kommentátor. Hiccup szülei, Gobber és a barátai lélegzetvisszafojtva várták a végkifejletet. A verseny most már bárhogy végződhet.

- Nagyon idegesítő vagy! - rivallt rá Eret. Hiccup, Astrid tanácsának eleget téve kizárta Eret gúnyolódásait. - Azt hiszed, nem tudom, miért csinálod? Nyilván ez az egész Astridról szól! Azt hiszed, kellesz neki, pedig csak felhasznál téged! Mert csak egy agyatlan városi seggfej vagy!

Hiccup bár nagyon nehezen, de nem foglalkozott Erettel. Astrid sosem tenne ilyet, és amúgy is már bőven adott jelet arról a fiúnak, hogy egyáltalán nem közömbös a számára.

- Haddock lehagyja Eretet!

Hiccup visszaemlékezett a tegnap délutánra, amikor ugyanezen a pályán versenyeztek Astriddal. Szinte látta, ahogy előtte vágtázik a lány, és közben hátrafordul hozzá, és attól a megszokott őszinte és önfeledt mosolytól ragyog az arca. Arra gondolt, mintha most is vele versenyezne, és csak sietett, hogy utolérje őt. Úgy száguldott Fogatlannal, olyan szabadon, mint mikor először sikerült nekik ilyen gyorsasággal vágtázniuk. A legjobb barátjára gondolt, és a lányra, akit mindennél jobban szeretett.

- És Haddock megnyeri a versenyt! - kiáltotta a kommentátor, és a közönség tombolt. Az összes barátja ujjongott, Astrid konkrétan Ruffnut nyakába ugorva sikongatott, édesanyja meghatódottan ölelte meg édesapját, az öreg nagybátyja pedig mintha még mindig fiatal lenne, ugrált örömében.
Astrid átugrott a korláton, majd barátai követték őt. Hiccup leszállt Fogatlanról, és diadalmasan a magasba emelte a kezeit. Megpillantotta Astridot, aki éppen felé futott. Mielőtt beérhette volna, a lány elé szaladt, és ahogy összeértek Astrid szinte ráugrott a fiúra, aki megtartva a karjaival a lányt, pördült vele párszor.

- Sikerült! - kiáltozta boldogan a szöszi a fiú karjaiban. Ahogy odaértek a többiek, ők is megölelték a két fiatalt, úgy ahogy akkor éppen voltak.

- Kicsi a rakás! - kiáltotta Snotlout. A versenybírák komoly arccal álltak meg a boldog kis társaság mellett.

- Khm – köszörülte meg torkát egyikük. A kis csapat rögtön szétrebbent, és Hiccup a bírák elé lépett. Egy aranyérmet akasztottak a nyakába, amiből furcsa módon kettő volt.

- Lépjen előre a felkészítő! - szólt ismét komoly arccal. Astrid értetlenül állt Hiccup mellé, aki épp annyira nem értette a helyzetet, mint a lány.

- Idei egyik újításunk, hogy a nyertes felkészítőjét is jutalmazzuk – magyarázta a férfi, majd Astrid nyakába akasztotta a másik aranyérmet. Hiccupnak átnyújtottak még egy aranyserleget, aminek az oldalára egy borítékot rögzítettek.

- És természetesen a győztes kupa, és a nyertes pénzösszeg. Gratulálok! - mondta, majd mosolyogva kezet rázott Hiccuppal.

- Köszönöm! - válaszolta a fiú, majd a magasba emelte a serleget, hogy a tömeg ismét ujjongjon. Tekintete az őt bámuló Astridra vándorolt. A lány mosolyogva csóválta a fejét.

- Jól áll az arany hölgyem – mondta vigyorogva Hiccup.

- Hát, te sem panaszkodhatsz – nevetett Astrid, majd ismét megölelte a fiút, aki viszonozta a lány gesztusát.

- Köszönöm – suttogta egyenesen a fülébe a szöszi. Hiccup kedvesen elmosolyodott, majd ahogy meglátta közeledő szüleit elengedte a lányt.

- Kisfiam – mondta lágyan Valka, és magához szorította Hiccupot. Leírhatatlan érzés volt számára, hogy győzött, hogy elért valamit és megmutathatta a szüleinek mi mindenre képes.

- Büszkék vagyunk rád fiam! - mondta Stoick, majd megveregette fia vállát. Hiccup halványan elmosolyodott, és ez a kis mosoly is fokozatosan olvadt le az arcáról.

- Sajnálom, hogy idiótán viselkedtem otthon. Itt sok dologra rájöttem, amik eléggé megváltoztattak, de csak jó irányba. Nagyon jól éreztem itt magam, pedig nem indult túl fényesen a történet – mondta, majd célzásként Astridra pillantott, akinek eszébe jutott első találkozása a fiúval. Halkan kuncogott egyet jelezve, hogy érti, mire gondol a másik.

- Szóval, köszönöm, hogy elküldtetek – mosolygott zavartan. Szülei összenéztek, és látszott rajtuk, hogy ugyanaz jutott eszükbe.

- Gobber elmesélt mindent. Tudjuk, hogy bőven tettél tanúbizonyosságot arról, hogy végre jó úton haladsz – magyarázta édesapja.

- Szóval nem kell tovább itt maradnod, és hazajöhetsz velünk – mondta ki Valka izgatottan mosolyogva. Hiccup arca komolyra fordult, ahogy barátaié is, akik nézték a kis jelenetet. Astrid szomorúan lehunyta a szemeit. Valamiért, ahogy ezt kimondta a nő úgy érezte, mintha valaki egy darabot próbálna kiszakítani belőle, ami jobban fájt, mint eddig bármi más. A Haddock szülők mosolyogva várták fiuk reakcióját, de ő csak tanácstalanul kapkodta a fejét Fogatlan, Astrid és a szülei között. Egy igazinak aligha mondható mosoly kíséretében, csak ennyit tudott kinyögni:

- Hűha. Hát ez, remek.

- De most menjünk, mert Gobber előre sietett és már biztosan otthon vár minket – mondta Stoick, majd karon ragadva fiát elindultak hazafelé.

- Mi? De a srácoktól még el sem köszöntem! - méltatlankodott Hiccup.

- Semmi baj! - szólalt meg Astrid nagy nehezen. Hiccup kibújt apja karja alól, és ledermedve nézte a szomorú arcú lányt. - Este ünneplünk Billynél! - mondta egy erőltetett mosoly kíséretében.

- Így van! Este mindannyian megyünk hozzá, elvégre ezt a győzelmet meg kell ünnepelni – tette hozzá édesanyja, majd belekarolt fiába és maga után vezette. Hiccup a másik kezével Fogatlan kantárát fogta, de folyamatosan visszafordult, hogy lássa Astridot. Ők már egyre távolodtak, de Astrid és a többiek még mindig csak ott álltak. Már úgy megszerették Hiccupot, most rossz lenne, ha hazamenne.

- Astrid, minden oké? - kérdezte aggódóan Ruffnut, de a lány nem válaszolt. Helyette lassú léptekkel elindult a rendezői sátorhoz Viharbogárért. Tudta, hogy valószínűleg most nagyon letört, amiért Hiccup hazamegy. Véget ér kettejük története még azelőtt, hogy elkezdődhetett volna.


- Az én fiam! - szólt vidáman Stoick. A család épp ebédelt Gobbernél, és Hiccup győzelmét ünnepelték.

- Ki gondolta volna, hogy ez lesz ebből az egészből – magyarázta Valka, és még mindig hihetetlen volt számára fia változása.

- Ezek szerint a vérében van. Azért mégiscsak jó kis gyereket hoztunk össze – vigyorgott büszkén feleségére. Az asztalnál Hiccupon kívül mindenki jót nevetett a dolgon.

- Mi van veled, Hiccup? Alig ettél – értetlenkedett Valka.

- Hát még mindig olyan hihetetlen, hogy nyertem. Nem megy le egy falat sem a torkomon – magyarázkodott szomorkás arccal a fiú. Gobber azonnal észrevette, hogy unokaöccse nem mond igazat, és valami bántja őt.

- Én most inkább ledőlnék még egy kicsit. Rápihenek az estére – mondta a fiú, majd meg sem várva a többiek válaszát felállt az asztaltól, és felszaladt a szobába, ami ittléte alatt az övé volt. Szülei értetlenül meredtek fiuk után, elképzelni sem tudták mi lehet a baja.

- Furcsán viselkedik – jegyezte meg Stoick.

- Tudod, igazán jól érezte itt magát. Mire megszokta és beilleszkedett, addigra előálltatok azzal, hogy hazamehet. A helyében szerintem bárki ilyen lenne – magyarázta Gobber teli szájjal.

- Hát pont ez az, amit nem értek. Már hazajöhet velünk, szóval nem kell törnie magát itt, ahol senkit sem ismer – fejezte ki véleményét Stoick. Gobber el sem akarta hinni, amit testvére mondott. Egy pillanat erejéig úgy érezte jobb az apai gondolkodása úgy, hogy gyereke sincs, mint fivérének, akinek meg van.

- Neked csukva volt a szemed a verseny alatt? Nem láttad a barátait, akik neki szurkoltak? - értetlenkedett Gobber.

- De láttam, de te magad mondtad, hogy Hiccup bármennyire is összebarátkozott velük, mindig azért nyafogott, hogy bárcsak hazajöhetne.

- Megváltoztak a dolgok – vágta rá ilyen egyszerűen a kovács.

- Szerintem azért jobban tudom, hogy mi a jó a fiamnak, mint te – jegyezte meg kissé kellemetlenül Stoick. Gobber erre inkább már nem szólt semmit, és amint befejezték az ebédet Valka segített neki elpakolni. Amikor Stoick bement a nappaliba, és bekapcsolta a tévét, Gobber halkan így szólt Valkának:

- Szerintem nem fog veletek hazamenni.


Hiccup az ágyon feküdt, és a plafont bámulta. Sohasem volt még ilyen tanácstalan, mint most. Végre látnak benne valamit a szülei, és nem kell tovább itt lennie, hazamehetne velük. Egész eddig ezt akarta, itt hagyni ezt az őrültekházát, elfelejteni az egészet és visszatérni a nagyvárosi élethez.
A kedvenc helyeire gondolt, és a bulikra, amik lenni szoktak. Aztán elképzelte milyen lenne mindez Astriddal, és ez mosolyt csalt az arcára. Nagyvárosi mindennapok, de Astrid nélkül. Ez bizony akkor is be fog következni egyszer, még ha most nem is megy haza. Nyár végén, amikor muszáj lesz visszamennie Denverbe, így is-úgyis elválnának. Kettejük között halálra van ítélve a kapcsolatnak még a gondolata is.
Hogyan is működhetne úgy, hogy ő ott él, Astrid pedig itt? Ha még most elmegy, talán nem fog fájni annyira, mintha nyár végén tenné, amikor már annyira elmélyültek a lány iránti érzelmei, hogy képtelen lenne elengedni őt. Mert biztos volt benne, hogy jobban beleszeretne, mert több mindent élnének át együtt, több emlék kötné össze őket. Az első szerelmek általában úgyis szakítással érnek véget, szóval ő inkább megelőzi ezt a fájdalmat, még mielőtt bekövetkezhetne. Most is fájni fog, mert kettejük története véget ér mielőtt még elkezdődhetett volna.
Hosszas gondolkodás után úgy döntött, egy utolsót lovagol még Fogatlannal. Elindult ki a szobából, le a lépcsőn, nem törődve a többi emberrel a házban, ki az udvarra az istállóhoz. Kitárta az ajtót, és Fogatlan türelmesen ott várta őt a bokszban. Ahogy ránézett, halványan elmosolyodott, és azonnal rájött, hogy mi az igazi helyes döntés.


Este Hiccup a szüleivel és nagybátyjával együtt mentek Billyhez. Ahogy megérkeztek nagy örömmel fogadták őket Hiccup győzelméért, és a rég nem látott Haddock házaspárért. Hiccup hamar megtalálta kis baráti társaságát és csatlakozott hozzájuk. A többiek kitörő lelkesedéssel fogadták a fiút, és már intettek is Billynek, hogy mindannyian fizethessenek egy kört Hiccupnak.

- Gratulálok a győzelmedhez! - fejezte ki magát barátságosan az öreg kocsmáros.

- Köszönöm – vigyorgott Hiccup. Tekintete az asztal túloldalán ülő Astridra tévedt, aki épp Ruffnuttal susmogott valamiről. Elégedetten vette tudomásul, hogy az aranyérem, amit a felkészítéséért kapott a nyakában van. Néhány perc múlva Billy visszajött üres poharakkal, és egy bontatlan üveg, behűtött Jack Daniel's-el. A társaság hangosan felnevetett.

- A ház ajándéka – motyogta az öreg, és próbált komolyságot erőltetni az arcára, de egy kósza mosoly azért ott lapult a szája sarkában. Megtöltötték poharaikat, majd frappáns beszéden gondolkodtak a koccintáshoz.

- Majd én! - jelentette ki Tuffnut, majd felállt a székére. A többiek már előre fogták a fejüket, tudták, hogy ebből semmi jó nem lesz.

- Bátyó, ülj inkább le! Mindenki téged bámul – kérlelte ikertestvérét Ruffnut.

- Kuss legyen, most én beszélek! - rivallt rá testvérére a fiú. Ruffnut az asztalba verte a fejét szégyenében.

- Mentségére szóljon, hogy már ivott mielőtt ide jöttünk – dünnyögte fejét még mindig az asztalhoz nyomva.

- Barátaim! - kezdte idétlenül Tuffnut. - Ez a nagyszerű srác, alig egy hónapja lovagol, de ma megnyert egy versenyt. Legyen hát példa az ő győzelme mindenki számára, amikor nyafogó kisbabaként épp fel akartok adni valamit, amibe belekezdtetek! - A többiek el sem akarták hinni, de Tuffnut életében először nem mondott hülyeséget. Meglepődve bámult fel rá mindenki, mert még mindig a széken állva szónokolt. - És te Astrid, aki olyan sokat köszönhetsz ennek a fiúnak. Visszaadta a munkádba fektetett hitedet, és a szakmai hitelességedet. Így stílszerű, hogy az utolsó estén mi mással is hálálhatnád meg neki, mint hogy vele töltöd az éjszakát, hogy még utoljára jól meg – magyarázta volna a fiú, de akkor Astrid kapcsolt, hogy mi lehet ennek a beszédnek a vége, így hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, és poharát elhajította egyenesen a fiú irányába.
Ő azonban még időben észrevette, és lehúzta a fejét, így a pohár hangos csattanással a falon törött darabokra, és az egykor benne levő whiskey szétterült a falon.

- Ne – ugrott le a székről a fiú. - Miért? Miért az alkoholt bünteted? - hüppögte. Olyan irtózatos nevetésben törtek ki mindannyian, egyedül Astrid volt az, aki legszívesebben addig ütötte volna Tuffnutot, amíg még lélegzik.

- Örülj, hogy nem a fejed repült te idióta! – rivallt rá vörös arccal a szöszi, aztán egy laza mozdulattal elvette Tuffnut poharát, még mielőtt beleihatott volna, és kiviharzott.

- Astrid, minden oké? - kérdezte még mindig kuncogva Hiccup, de a lány nem állt meg és csak ennyit mondott:

- Nem! - majd hangos ajtócsapódással elhagyta a helyiséget. Hiccup koccintott a többiekkel, mielőtt még Astrid után eredt volna. Gyorsan megitta az első pohár whiskeyt, újratöltötte és kiment a szöszi után. Astrid a korlátnak támaszkodva bámulta a csillagos eget, amikor megjelent mellette a fiú.

- Nagyon ügyes voltál ma – dicsérte meg egy halvány mosoly kíséretében a fiút.

- Köszi. Örülök, hogy nyertünk, mert így mindketten megkaptuk, amit szerettünk volna. Te oktatóként a hírneved, én pedig lealáztam Eretet. Jut eszembe, jól láttam, hogy nincs itt? - vigyorgott büszkén Hiccup. Astrid elnevette magát.

- Igen, jól láttad.

- Azt viszont nagyon szeretném tudni, hogy neked mi bajod van – mondta egész halkan a fiú. Astrid nehezen tudta leplezni szomorúságát, mert tudta, hogy Hiccup haza fog menni.

- Semmi, csak egy kicsit elfáradtam. Izgalmas napunk volt – magyarázta, s közben erőltetett mosoly ült ki arcára. Néhány percig nem szóltak semmit, hol az eget nézték, hol belekortyoltak a whiskeybe.

- Szóval – kezdte a szöszi, és idegesen szorongatta a korlátot. - Mikor indul a géped?

- Holnap reggel – mondta ki a keserű választ Hiccup. Astrid szíve a torkában dobogott, mert még most sem akarta elhinni, hogy tényleg ennyi volt. Amúgy sem voltak túl jók az esélyeik kettejüknek, de még eldőlt azelőtt, hogy esetleg próbára tehették volna magukat. Hiccup számára a lány csalódottságának látványa még édesebbé tette a pillanatot, amikor bejelentette:

- Én azonban nem leszek rajta.

Astrid először azt hitte rosszul hallotta, amit a fiú mondott. Az viszont úgy mosolygott rá, hogy tudta, nagyon is jól hallotta.

- Mi? - préselte ki magából a szöszi.

- Hát talán, és nyomatékosan hangsúlyoznám azt, hogy talán – kezdte Hiccup, de ahogy próbálta egy korábbi beszélgetésükből idézni a lányt, elnevette magát. - Talán mégsem olyan rossz itt.

Astrid szívéről hatalmas kő esett le, maga sem értette miért örült ennyire annak, hogy Hiccup mégis marad.
Azt tudta, hogy mit érez a fiú iránt, de még mindig nem volt benne teljesen biztos. Amikor viszont Hiccup bejelentette, hogy marad, a szíve úgy kalapált, hogy azt hitte menten kiugrik a helyéről. Annyira hihetetlenül boldog volt, hogy képtelen volt kordában tartani az érzelmeit.
Egy elfojtott sikoly kíséretében, vigyorogva Hiccup nyakába ugrott. A fiú átkarolta a szöszit a derekánál, és úgy ölelte vissza. Kettejük idilli pillanatát Ruffnut szakította félbe.

- Nahát, nahát – kezdte sunyin vigyorogva, majd rágyújtott egy cigarettára. A múltkori estére alapozva egyből nyújtotta a dobozt Hiccup felé.

- Köszi, de nem. Igyekszem buliban sem dohányozni, mielőtt még whiskey-s pohár állna a fejembe – mondta gúnyosan vigyorogva, és célzásul Astridra nézett. A szöszi a fejét rázva vállba ütötte nem túl erősen. A fiú széles vigyorral a képén hagyta magára a két lányt és ment vissza a többiekhez.

- Nem te mondtad neki, hogy ne dohányozzon? - kérdezte Ruffnut, és próbált visszaemlékezni arra a bizonyos pillanatra.

- De igen – rázta meg enyhén a fejét Astrid. Úgy bámult maga elé, mint aki kísértetet látott.

- Azt mondta nem megy haza – bökte ki a szöszi. Ruffnut meglepődve meredt a másik lányra.

- Mi?- fakadt ki. - De hogy-hogy?

- Nem tudom – hebegte Astrid, és az ablakon keresztül figyelte a bent szórakozó tömeget, és a kis társaságot, amikor Hiccup bejelentette, hogy marad még. Rájött, hogy a fiúk is tudnak nyálasak lenni, mert Tuffnut, Snotlout és Fishlegs szinte ráugrottak örömükben Hiccupra.

- Ruffnut – szólt a szöszi a barátnőjének, aki kíváncsian várta, hogy mit akar mondani a másik.

- Mi az? - kérdezte, mikor egyszerűen még sem érkezett semmilyen mondanivaló, és Astrid csak elmerülve bámult befelé a szórakozó kis csapatra.

- Azt hiszem, hogy szeretem őt – bökte ki végül a lány, és egy percre sem tudta levenni a szemét az önfeledten mosolygó Hiccupról.