Hiccstrid - A nagy kaland

6. Balul sikerült este

Walland, Tennessee

Hiccup lázasan készülődött a szobájában. Elhatározta, hogy ezen az estén megpróbál nem nyomulni Astridra, sem pedig az agyára menni és felidegesíteni. Van a lányban valami, ami megfogta a fiút, és emiatt nem tudja komolyan venni a veszekedéseiket, vagy a lány beszólogatásait. Miután kellőképpen kicsípte magát, lement a földszintre. A nagybátyja már épp készen volt a vacsorával.

- Hű, de kinyaltad magad – jegyezte meg vigyorogva, miközben megterített maguknak az asztalon.

- Hát, valahogy ki kell néznem – válaszolta Hiccup. Helyet foglaltak az asztalnál és nekiláttak a vacsorának.

- És hol találkoztok?

- Valami régi kútnál, fent a farmokhoz vezető úton.

- És hogyan tervezel eljutni oda? - kérdezte gyanakvóan Gobber. Hiccup a kínos kérdéstől félrenyelte a falatot, így erős fuldoklásba kezdett.

- Nos, hát – kezdte a fiú, miután ismét tudott köhögés nélkül beszélni. Mélyet sóhajtott, mert tudta, hogy itt lenne az ideje beavatni Gobbert a dolgokba.

- Hallgatom – mondta a férfi. Hiccup idegesen játszadozott a kezével.

- Szóval valahogyan, és ne kérdezd, hogy hogyan, de sikerült megülnöm Fogatlant – hebegte a fiú. Gobbernek a szava is elállt. Azt tudta, hogy sumákol az unokaöccse valamit, de azt hitte, hogy csak rendbe teszi az istállót. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki megtudná ülni azt a lovat. Nem tudta, hogy mérges legyen-e vagy büszke a fiúra.

- Folytasd – mondta Gobber, s közben az asztalon könyökölve figyelte a fiú mondanivalóját.

- Hát, megengedte, hogy felüljek rá, de először leestem róla. De nyugi, nem lett bajom! Utána nem próbálkoztunk egy ideig, csak aztán jött Astrid, aki felajánlotta, hogy megtanít lovagolni. Nem haladtunk valami sokat, de azért elég jól ment – magyarázta lelkesen Hiccup. Ez a lelkesedés Gobbernek is feltűnt. Rájött, hogy bármilyen nehéz is, de most nem haragudhat a fiúra és hagynia kell, hogy amibe belekezdett, az kiteljesedhessen. Most, amikor nem rosszat csinál, hanem valami hasznosat, támogatnia kell.

- Ezek szerint lóháton készülsz kimenni. Jól sejtem? - szegezte a kérdést Hiccupnak. Hiccup lelkesedése erre tovaszállt, és újra idegesen a kezével babrált.

- Azzal kellene – bökte ki. Gobber lemondóan csóválta a fejét, és halkan felnevetett.

- Ezt nem hiszem el amíg nem látom – mondta nevetve. Ez Hiccupnak is vigyort csalt az arcára. Amint befejezték a vacsorát, kimentek az istállóba Fogatlanhoz. A jószág nagy örömmel fogadta Hiccupot, bár morcosan fújtatott, amikor meglátta Gobbert.

- Szia pajti! - köszöntötte barátját a fiú, majd alaposan megvakargatta Fogatlan fejét. Gobbernek az álla is leesett. Hihetetlen, hogy néhány nappal ezelőtt még leharapta volna az unokaöccse kezét ez a vadállat, most meg legjobb haverok.

- Ezt nem hiszem el – préselte ki magából a férfi.

- Gyere, barátkozzatok össze – invitálta maga mellé a férfit Hiccup.
- Áh, kössz nem. Még egy ideig kellene minden végtagom – visszakozott Gobber.

- Ugyan már – méltatlankodott Hiccup, majd megragadta nagybátyja karját. Lassan a ló fejéhez nyomta, közben másik kezével Fogatlan nyugtatta. Gobber összeszorított szemhéjakkal várta, hogy mi fog történni. Legnagyobb meglepetésére az állat hagyta magát. A férfi kinyitotta a szemét, és el sem hitte, hogy ez történt.

- Ez elképesztő – bökte ki nagy vigyorral az arcán. Hiccup is elmosolyodott, majd hálás pillantást vetett barátjára.

- Nem vagy semmi, kölyök – jegyezte meg Gobber. Hiccup rátette a kantárt lova fejére, majd kivezette a bokszból. Elkezdte felnyergelni Fogatlant. A nagybátyja végig hitetlenkedve bámulta a fiút és a jószágot.

- Na, ha ezt most apád látná – jegyezte meg vigyorogva Gobber. Hiccup dühösen összevonta a szemöldökét, és csak így szólt:

- Akkor nem változna semmi, mert neki semmi sem jó – mondta, majd kivezette Fogatlant az istállóból. A nap már lenyugvóban volt, és az utolsó sugarak csodálatos félhomályt hoztak a vidékre. Ahogy megindultak kifelé az udvarból, Hiccup észrevett egy alakot a kerítésnél, aki lóháton várakozott. Ahogy egyre közeledtek hozzá el sem hitte, hogy akit lát az nem más, mint Astrid, Viharbogár hátán. Nem értette miért ide jött a lány, elvégre nem beszéltek meg semmi ilyesmit, hogy a közös találkozóhely előtt ők még összefutnának.

- Szia! - köszöntötte barátságosan a váratlan vendéget a fiú. - Te meg mi járatban itt?

- Mivel tudom, hogy fogalmad sincs még egy csomó mindenről a lovaglást illetően, így megelőzve egy lehetséges végzetes kilovaglást, eléd jöttem. Gondoltam útközben elmagyarázok néhány dolgot, köztük a megállást is – magyarázta idegesen a szöszi. Hiccup felvont szemöldökkel meredt a lányra.

- Mi van azzal, hogy nem lesz legközelebb? - kérdezte sunyin vigyorogva.

- Jó, hát végül is, haza is mehetek – vont vállat Astrid, majd épp megfordult volna Viharbogárral, amikor Hiccup rászólt.

- Hé! Tudod, hogy csak vicceltem – magyarázkodott a fiú. - Olyan könnyen felhúzod magad.

- Ilyen vagyok. Megszoksz, vagy megszöksz – mondta közömbösen a lány. - Szóval, a vállad. Jobban van? - bökte ki végül a kérdést enyhe vörös pírrel az arcán. Hiccup ezen igazán meglepődött. Most vagy nagyon bánja Astrid amit tett, vagy pedig egyre jobban érdeklődik utána. Persze a kettő együtt sem zárta ki egymást, de szerette volna tudni, hogy mégis mi a pontos oka annak, hogy ennyire aggódik miatta.
Délután is olyan furcsa volt, és az a pillanat is, amikor kettesben voltak a lány szobájában, és ő ellátta a fiú sérülését. Hiccupot átjárta egy jól eső borzongás, ahogy visszaemlékezett erre a momentumra. Amiben biztos volt, hogy Astrid szándékai érthetetlenek. Egyszer kedves és figyelmes, máskor meg elviselhetetlen és öntelt. Őt mégis teljesen levette a lábáról, és minden találkozásukkor egyre többet és többet akart tudni a lányról.

- Hiccup, te figyelsz rám egyáltalán? - rivallt rá a szöszi. Hiccup visszatérve a valóságba hirtelen a lány kérdésére sem emlékezett.

- Micsoda? Ne haragudj elkalandoztam – magyarázkodott a fiú zavartan mosolyogva. Astrid lemondóan a fejét csóválta.

- A vállad. Hogy van?

- Ja, köszi, már sokkal jobban! Nem is fáj – mosolygott biztatóan Hiccup. Nem akarta, hogy Astrid rosszul érezze magát a történtek miatt, mivel ő nem haragszik érte, így Astridnak sem kell magára. Ezért jobb, ha nem tudja, hogy még mindig kicsit fáj neki.

- Akkor jó – bökte ki a lány, és bár úgy tűnt annyira nem érdekli, legbelül nagyon is megnyugodott, hogy nem okozott komolyabb sérülést a fiúnak. Hiccup felpattant Fogatlanra, és már épp javasolta volna Astridnak, hogy induljanak, amikor megjelent Gobber.

- Na, akkor hova is lesz pontosan a menet? - kérdezte idétlenül vigyorogva.

- Szia Gobber! Billyhez megyünk, onnan pedig éjszakai vágtára – magyarázta Astrid.

- Ma zenés este lesz, igaz? - kérdezte felcsillanó szemmel a férfi.

- Igen, de kizárt, hogy ott maradjunk rajta – nevetett a lány. - Ezekből egy évben egy maximum elég, de kéthetente? Sok.

- Ahogy jónak látod. Viszont szeretném az unokaöcsémet élve viszontlátni, szóval kérlek, ne vidd bele semmi hülyeségbe. Leginkább az esztelen éjszakai vágtázásra gondolok – mondta Gobber a szöszinek. Nem szerette volna, ha Hiccup a tapasztalatlanság és a tanulatlanság áldozata lenne. A fiúban sem bízott annyira, de az éjfekete musztángban még annyira sem.

- Felfogtam, élve kell a városi gyerek – gúnyolódott Astrid. Hiccup erre egy dühös pillantást vetett a lányra, amit ha szavakkal kellene kifejezni egy figyelmeztetésnek felelne meg, miszerint jobb, ha el sem kezdi ezt a játékot.

- Mulassatok jól! És kölyök, időben gyere haza! – Intézte kérését unokaöccséhez.

- Oké. – Bólintott egyet Hiccup, majd enyhén oldalba bökte cipője sarkával Fogatlant, aki erre lassú léptekkel elindult, Astrid pedig követte az újdonsült lovast. Ilyen lassú léptekkel haladtak még néhány métert, hogy ha véletlenül Gobber utánuk leselkedne, akkor ne láthasson semmit, hogy mit csinálnak. Miután megvolt ez a távolság, Astrid megállította Viharbogarat, majd az ő példájukra Hiccup is Fogatlant. Most kivételesen nem rántotta meg a kantárt, hogy a ló ismét ledobja magáról.

- Miért álltunk meg? - értetlenkedett a fiú.

- Remélem nem gondoltad, hogy ilyen tempóban fogunk végigmenni a falun.

- Hát nem, de – magyarázkodott Hiccup, ám végül nem tudott mit mondani.

- Megmutatom az ügetést és a vágtázást. Ha az elsőt nem szúrod el, a második már könnyű lesz – magyarázta Astrid. Hiccup minden erejével igyekezett magába szívni a tudást, amit a lány próbált átadni neki, ezért nagyon odafigyelt Astrid minden egyes szavára.

- Szóval az, hogy együtt tudj mozogni a lóval eddig is fontos volt, itt viszont elengedhetetlen lesz. Különben röhejesen fogtok kinézni, és mindkettőtöknek fájdalmai adódhatnak belőle. Ügetésnél kissé ki kell emelkedned a nyeregből, méghozzá akkor amikor Fogatlan az első lábával lép előre. Arra figyelj, hogy amikor visszaereszkedsz a nyeregbe, ne úgy dobd le magad, mert azzal fájdalmat okozhatsz neki – magyarázta Astrid.

- Értem. Csak egy kérdés.

- Igen?

- Mi van? - rivallt rá a lányra Hiccup. Astrid arcát a tenyereibe temette, mert nem tudta elképzelni mit nem ért ezen az egészen a fiú.

- Minden második ütemre kiemelkedsz a nyeregből, majd vissza – magyarázta a szöszi, de látta, hogy Hiccup továbbra is értetlenül áll a feladat előtt. - Jobb lesz, ha megmutatom. Próbálj meg valahogy mindkettőnket megfigyelni közben – mondta a lány, majd a lehető leglassabban bemutatták Viharbogárral a helyes járásmódot. Hiccup már kezdte kapizsgálni a dolgot, csak félt, hogy nem tud ráérezni Fogatlan mozgására.
Figyelme a lényeges technikáról ismét csak Astridra összpontosult. Teljesen elmerült a lány szépségének látványában, ahogy a nap utolsó sugarai megcsillantak a szőke haján, és abban az őszinte, önfeledt mosolyban, ami a lovaglás öröméből fakadt. Mostanra már világossá vált Hiccup számára, hogy a hagyományos "denveri" módszerekkel nem megy semmire, márpedig ő akarja ezt a lányt.

- Na érthető volt? - érdeklődött Astrid.

- A napnál is világosabb – sóhajtozott Hiccup, közben még mindig a lányt bámulva.

- Ragyogó, akkor mutasd be. – Mutatott maguk elé az útra. Hiccup ettől rögtön visszazökkent a valóságba, és remegő kezekkel ragadta meg a kantár szárait.

- Jut eszembe, most a térdeidet szorítsd össze és úgy bökd meg az oldalát – tette hozzá mosolyogva a szöszi. Hiccup nyelt egy nagyot, majd a hallottak és látottak alapján nekilátott az ügetés bemutatásának. Az első néhány percben bejött, amitől tartott, és egyszerűen nem tudta összehangolni a mozgását Fogatlannal, ami kissé nyugtalanná tette a lovat. Aztán jópár sikertelen nekifutás után, szinte tökéletesen végrehajtották a manővert. Hiccup büszke mosollyal az arcán állt meg Astrid előtt.

- Megfelel hölgyem?

- Ahhoz képest, hogy először csinálod, nem volt rossz – dicsérte meg a fiút. Legbelül nem tudta elképzelni sem, hogy egy ilyen nehéz feladatra hogyan volt képes percek alatt ráérezni. A legtöbb gyereknél is ezt tart a legtovább tökéletesre fejleszteni, sőt ő maga is nehezen birkózott meg annak idején a feladattal.

- Elég jó tanárom van – dicsért vissza Hiccup, és megint olyan sunyin mosolygott Astridra, de most nem idegesíteni akarta, csak egy kicsit zavarba hozni.

- Egyébként, nem lett volna muszáj kiemelkedned, ülhetsz csak a nyeregben, de én azt akartam, hogy így csináld – válaszolta cseppet sem zavarba ejtve, öntelt mosollyal Astrid, amiért simán túljárt a fiú eszén. Hiába próbálta még mindig ilyen kis kacérkodással levenni a lábáról, ő akkor is egy lépéssel előtte járt minden egyes alkalommal. Hiccup bosszankodott egy sort magában, amiért Astrid ilyen buta játékot űz vele. Nem is sejtette, hogy azért legbelül Astridnak jól esett a fiú hízelgése, hogy jó tanárnak tartja őt.

- Amúgy, amikor csak ülsz a nyeregben, és gyakorlatilag hagyod, hogy Fogatlan cipeljen, azt tanügetésnek hívjuk. Amikor rendesen kiemelkedsz a nyeregből, azt pedig könnyű ügetésnek – magyarázta a szöszi.

- Most már értem.

- Ennek örülök – mondta, majd karórájára pillantott -, ugyanis el kell indulnunk, mert így is késésben vagyunk. A vágtázást megmutatom este, addig szerintem ügetünk a faluban – javasolta Astrid.

- De nem lesznek morcosak a többiek, hogy lelassítjuk őket? - kérdezte Hiccup, majd Astriddal együtt elindultak a találkozási helyre.

- Nem hiszem. Odabent nincs sok hely a vágtára, ha ilyen csoportosan vagyunk. Ha pedig mégis megtörténne, hát majd egyszer utolérjük őket – mondta menet közben Astrid. Hiccup nagyon örült, hogy most kedves volt vele a lány, és csak miatta kiválik a többiektől, hogy őt tudja pátyolgatni. Eltervezte, hogy direkt nehezére esik majd este a vágtázást megérteni, hogy minél többet kelljen rá figyelnie a szőke szépségnek.
A többiek már mind a megbeszélt helyen várakoztak, amikor ők ketten odaértek. Hiccup kissé kínosan érezte magát, mert egyrészt nem ismert senkit, és most itt van négy fiatal, nagyjából vele egykorú ember, akiknek még a nevét sem tudta.
Valahogy otthon nem jelentett problémát soha új emberekkel megismerkedni, de mivel ez egyáltalán nem az ő terepe, itt ők vannak hazai pályán, így ideges volt kissé. Bár a négy fiatalból az ikrekkel már találkozott, de róluk sem tudott a nevükön kívül semmit.

- Sziasztok! - köszöntött mindenkit kedvesen mosolyogva Astrid.

- Te még életben vagy? - viccelődött az egyik fiú. - Az utóbbi időben hallani sem lehetett felőled.

- Hidd el Snoutlout, meg volt az oka annak, hogy nem jártam ki.

- Annyira bunkó vagy – szidta le Ruffnut a fiút, aki nem értette, hogy most mi baja van mindenkinek.

- Most mi van? Rosszat mondtam, édes? - nézett értetlenül Ruffnutra a fiú.

- Nem vagyok az "édesed" – fintorgott Ruffnut.

- Pedig szerintem is az vagy – mondta mézes-mázosan egy másik, kissé túlsúlyos, szőke hajú fiú. Ruffnut hirtelen már nem tudta hova meneküljön a két fiú ömlengése elől. Hiccup értetlenül figyelte Astriddal a szituációt, amíg a szőke lány meg nem elégelte.

- Khm – köszörülte meg a torkát, hogy felhívja a társaság figyelmét magára. Miután minden szempár rá, és a számukra ismeretlen srácra terelődött, Astrid így szólt:

- Ő itt Hiccup Haddock, Gobber unokaöccse – mutatta be a fiút.

- Hali! - köszönt a tarkóját vakargatva Hiccup. Mindenki jó alaposan felmérte, amitől egy kicsit zavarba jött. Arra számított, hogy majd Astridhoz hasonlóan ők is azzal fogják piszkálni, hogy nagyvárosból jött. Teljesen körbeállták Hiccupot, majd a nem túl ide illő öltözete után a lovára terelődött a figyelmük. Mindenkinek tátva maradt a szája.

- De hiszen ez egy – kezdte egyikük.

- Musztáng – fejezte be a másik. Hiccup egy félmosollyal az arcán nézte a csodálkozó fiatalokat.
- Ez nem az a kezelhetetlen dög, amelyiket úgy nyerte Gobber? - kérdezte Tuffnut.

- De igen, pontosan ő az. A neve Fogatlan – magyarázta Hiccup. Feltűnt neki, hogy barátja egyre nyugtalanabb a sok rászegeződött szempártól, és a kezektől, amikkel közelítettek felé.

- Ezt annyira nem javaslom – mondta Hiccup, majd a társaság és Fogatlan közé állt. - Tudjátok, nem olyan rég sikerült nekem is megbarátkozni vele, és kissé labilis még.

- Te törted be? - ámuldoztak. Hiccup egyre kevésbé érezte kényelmetlenül magát így, hogy volt miről beszélgetniük. Reménykedett benne, hogy az éjfekete musztáng megszelídítésével felülkerekedhet a beskatulyázáson, amiért városi.

- Hát, igen. Végül is, sok dolgom nem volt vele, a fő gond az, hogy nagyon szeszélyes tud lenni – magyarázta a fiú. Astrid csak értetlenül bámulta barátait, akik épp Hiccupot csodálták.

- Srácok, nem akarok bunkó lenni, de Hiccup még a neveteket sem tudja – szólalt meg egy gúnyos vigyor kíséretében Astrid. Hiccup vetett a lányra egy dühös pillantást, mert tudta, hogy direkt szakította félbe a nagy pillanatát, és szándékosan akarja megnehezíteni a dolgát.

- Igaz is – kapott a fejéhez Snotlout. - Én Snotlout Jorgenson vagyok. A környék legnépszerűbb családjának sarja, és nem utolsó sorban a legjobbnak. – Hencegett a fiú. - Ő pedig itt Kampó. Nem tudom mennyire vagy tisztában a fajtákkal, ő egy morgan ló. Szívós és kitartó. A környék bajnoka a vágtaversenyeken – nagyzolt Snotlout.

- Utóbbi kijelentésével jópáran nem értünk egyet – jegyezte meg gúnyosan Astrid, és barátai halkan felkuncogtak a kijelentésén.

- Irigykedj csak Hofferson – vágott vissza töretlen büszkeséggel a fiú.

- Na jó, én jövök – szólalt fel a szőke fiú. - A nevem Fishlegs Ingerman. Többnyire díjlovaglásban versenyzünk ezzel a csodálatos, tüneményes teremtéssel itt mellettem – ömlengett Fishlegs. - Ő itt Bütyök, egy andalúz ló. Barátságos, kedves, szelíd és nagyon szeret mindenkit – mondta, majd megölelte lovát, akiről úgy áradozott. Hiccupnak túl sok volt, ahogy előadta a szeretetbombáját a fiú, de azért rendes srácnak tűnt. Az ikrek maradtak, akikkel már egyszer találkozott.

- Szóval, minket már ismersz, mi vagyunk Ruffnut és Tuffnut Thorston – kezdte a lány. - Nos, a mi lovaink Böff és Töff, akik amerikai foltos lovak. Mi leginkább távlovaglásban és díjugratásban szoktuk űzni az ipart.

- Igen, szóval vigyázz velük. Szívósak tudnak lenni – magyarázta idétlen vigyorral Tuffnut.

- Örülök, hogy mindenkit ilyen jól megismertem – mondta Hiccup.

- Szóval? Elindulunk még ma? - türelmetlenkedett Tuffnut.

- Akkor, duma helyett inkább nyeregbe mindenki! – kiáltott fel vidáman Astrid. A társaság lóhátra ült, majd lassan beügettek a faluba. Nem akartak sietni, mert egész úton Hiccupot faggatták Fogatlanról, aki addigra hozzászokott a többi ló és lovas jelenlétéhez, és már egész jól érezte magát közöttük. Hiccup szinte észre sem vette, de már a falun belül voltak.
Hiába, hamar elszáll a fejünk felett az idő, amikor jó társaságban vagyunk. Ahova tartottak a település egyetlen kocsmája volt, bizonyos Billy nevezetű emberé. Hiccup csak ennyit tudott, meg még azt, hogy estére ellepik az idősebbek a helyet, mert itt két hetente szombaton zenés est van, és az egész környék ide csődül táncolni és berúgni, de leginkább szórakozni. Ők azért mentek még előtte, mert nem sok kedvük volt a szüleikkel, rokonaikkal együtt mulatozni. Ahogy odaértek, a fiú látta, hogy a lovaknak volt felállítva külön egy korlát, ahova ki tudták kötni őket, amíg ők bent vannak. Hiccup kicsit félve, de ott hagyta Fogatlant a többi lóval.

- Ne aggódj, nem lesz baja – nyugtatta meg Astrid. Hiccup egy félmosollyal jutalmazta a lány kedves gesztusát, majd együtt bementek. Helyet foglaltak annál az asztalnál a sarokban, ahova általában ülni szoktak, amikor ide jönnek. Egy kissé züllött kinézetű, szakállas fickó sétált oda hozzájuk tálcával a kezében.

- Szevasztok! - köszöntötte őket a férfi.

- Hello Billy! - köszöntek szinte egyszerre, kivéve Hiccupot, mert ő nem ismerte. Billynek rögtön szemet is szúrt a fiú.

- Új fiú? - kérdezte.

- Olyasmi. Gobber unokaöccse, Hiccup Haddock – mutatta be a fiút Astrid. Már egészen belejött ebbe a szerepbe, mert az elmúlt huszonnégy órában már nem tudta számon tartani, hogy hány embernek mutatta be a fiút. - Hiccup, ő itt Billy Parker, a hely tulajdonosa.

- Nagyon örvendek – nyújtott unott képpel kezet a férfi Hiccupnak, aki egy erőltetett mosoly kíséretében kezet is rázott vele. - Mindenki, aki először jár nálam a vendégem egy italra. Pontosabban egy whiskeyre – mondta Billy. Hiccupnak felcsillant a szeme, és már nem is volt olyan visszataszító számára az öreg, hogy rögtön ingyen alkohollal kínálta.

- Hű, ez nagyon kedves – mondta kissé zavartan Hiccup.

- Szóra sem érdemes. Na fiatalok, mit kértek? - kérdezte, majd elővette a kis noteszét, ahova a rendeléseket szokta írni. A többiek tanácstalanul összenéztek, de aztán hamar eldöntötték mit akarnak.

- Ha már úgy is whiskeyt hozol, mi is azt kérünk – mondta Astrid, és a többiek helyeslően bólogattak. Az öreg felírta a rendelést, majd továbbállt. Hiccup közben a helyet méregette, és meglepő volt számára, milyen kicsinek tűnik kívülről, amikor belül olyan hatalmas. Volt néhány szék és asztal lerakva, de jópár hevert még az egyik sarokban belőlük félreállítva, pedig még bőven elfértek volna. Nyilván az esti program miatt kellett a hely.
Az egész western stílusú volt, ennél westernesebb aligha lehetett volna bármi is. Volt egy kisebb színpad kialakítva, előtte pedig jókora üres tér felszabadítva. És természetesen volt egy nagy bárpult, mögötte egy polccal, ami tele volt mindenféle alkoholos itallal.

- Na mit gondolsz? - kérdezte halkan Astrid, majd összenéztek Hiccuppal.

- Miért beszélsz szinte suttogva? - értetlenkedett Hiccup.

- Mert ha hülyeséget mondasz és mindenki meghallja, ráfaragsz, ugyanis ezt a helyet mindenki szereti, de azokat nem, akik leszólják – magyarázta Astrid. Arra számított, hogy Hiccup világának és ízlésének ez a hely közel, s távol sem felel meg, és majd jól lejáratja magát mindenki előtt.

- Ki kell ábrándítsalak, mert úgy gondolom nagyon kellemes és hangulatos hely ez – válaszolta Hiccup. Még mindig egymás szemébe néztek, csak a tekintetük változott kissé haragosabbra. Még akkor sem szakították meg, amikor Billy megérkezett a rendelésükkel.

- Az italok – mondta, majd egyesével mindenki elé kitette a poharát.

- Köszönjük! - köszönte meg mindenki helyett Fishlegs. Astrid levette szemét Hiccupról, majd megragadta poharát.

- Mire igyunk? - kérdezte.

- Rám? - vigyorgott Snotlout.

- Szerintem csak igyunk a pillanatra, hogy itt vagyunk mind. Meg Hiccup – mondta Tuffnut, és amikor épp leesett volna mindenki álla a szép szavaktól, amiket mondott, rögtön nevetésbe fulladt az egész, ahogyan befejezte. Hiccup is csak nevetett, tudta, hogy hogyan értette pontosan a fiú. Furcsa volt beismernie, de jól érezte magát közöttük. Mindannyian koccintottak, majd jókorát belekortyoltak a poharaikba. Fishlegs köhögött az ital után, de ő nem is bírta nagyon az alkoholt.

- Ez milyen fajta lehet? - kérdezte Hiccup közben a poharát nézegette.

- Jack Daniel's. Billy valami oknál fogva csak ezt az egy fajta whiskeyt árulja. De hát végülis Tennesse whiskey, szóval érthető – magyarázta Astrid.

- Miért? - értetlenkedett Hiccup.

- Hát, ha még nem néztél volna alaposabban körül – mondta, de ahelyett, hogy folytatta volna, a falakra mutatott. És valóban, a western ereklyék mellett mindenféle fém tábla volt "Tennessee" felirattal, de akadt amire "Nashville", vagy "Walland" volt írva. A fiú hamar rájött, hogy a kocsmáros mániákusan imádta szülőföldjét.

- Értem – vágta rá Hiccup. Astrid csak mosolygott a fiú figyelmetlenségén. Nagyon jól elnevetgélt a kis társaság, és már túl voltak a sokadik pohár whiskeyn, ami még jobban oldotta a hangulatot. Az öreg kocsmáros tudta, hogy egy darabig még ott lesznek, és valószínűleg végig whiskeyt fognak inni. Így a harmadik pohár után az üveget vitte oda nekik ahelyett, hogy folyton újra kelljen tölteni a poharakat. Amikor Billy kivitte nekik az üveg Jack Daniel's-t, hangos nevetésben törtek ki, és elhalmozták dicsérettel az öreget a frappáns gondolatért.
Szóval telt múlt az idő, így ültek ott jókedvűen. Hiccup egy idő után úgy érezte magát, mintha már ezer éve jó barátok lennének ezzel a kis csapattal. Hamar megtudott róluk sok mindent, és egyáltalán nem találta unalmasnak a történeteiket, mert a legtöbb lovas volt, vagy versenyes sztori.

- Szóval az utolsó akadály jött. Már semmi, és senki sem állíthatott meg, hogy ne én nyerjem meg a versenyt – mesélte épp óriási átéléssel Tuffnut.

- Tuff, ezt már vagy ezerszer hallottuk, tedd túl magad rajta – intette le Snotlout a fiút.

- Hiccup még nem hallotta! - kiáltott fel mérgesen, amiért félbeszakították. Látszott a fiún, hogy már nem teljesen érti, amit beszél, amin a többiek nagyon jót nevettek. Hiccup próbálta visszafogni a kitörni készülő röhögést, nem akarta lelombozni Tuffnutot azzal, hogy nem figyel rá.

- Na, már éppen átugrottam volna az utolsót, amikor olyan történt, amire még nem volt példa a versenyek történelmében – magyarázta drámaian.

- Mi történt? - kérdezte nevetve Hiccup.

- Beszaladt a pályára egy kiscica, mire Böff megijedt és ledobott magáról – fejezte be keserű arckifejezéssel a történetét a fiú, és úgy tűnt mint aki az emlék hatására mentem elsírja magát. Mindenki felnevetett, de csak mert mókásnak találták, ahogy Tuffnut drámaian előadja ezt a nevetséges kis történetet, meg azt, hogy Hiccupon kívül mindenki tudta, hogy semmi csattanó nem lesz a sztori végén. És mégis mindenki nevetett ennek ellenére is. Astrid kínlódva a nevetéstől a szintén vihogó Hiccup vállának döntötte a fejét. Annyi alkohol volt már bennük, hogy tényleg úgy viselkedtek, mint akik időtlen idők óta barátok.
Aztán egyszer csak nyílt a kocsma ajtaja, és néhány idősebb férfi lépett be rajta. Egyetlen egy fiú volt közöttük, aki talán Astridék társaságával egy idős lehetett. Ahogy megpillantotta őket, széles vigyor ült ki a képére, és lassú léptekkel megindult feléjük.
Ahogy közeledett, feltűnt neki Hiccup, akit eddig még biztosan nem látott sem a környéken, a kis csapattal együtt meg pláne nem. Ami még inkább zavarta, hogy Astrid a fejét a fiú vállának döntve ültek szorosan egymás mellett. Amint odaért a kis csapathoz eltakarta hátulról a szőke lány szemét. Hiccupnak nem tetszett a dolog, ahogy Ruffnutnak sem.

- Na ki vagyok? - kérdezte idétlenül vigyorogva.

- Eret – nevetett a lány, aki bár nem látta a fiút, de a hangját azért felismerte. Eret elvette a kezét a lány szemei elől, majd egy szomszédos asztaltól odahúzott egy széket éppen Astrid és Hiccup közé, majd leült. Hiccupot konkrétan odébb tolta, amitől a fiú legszívesebben székestől felborította volna. Előtte már le is szerepelt ez a csávó.

- Hello srácok – köszöntötte a többieket is egy félmosollyal, ám nekik sem volt túl nagy felüdülés, hogy Eret csatlakozott hozzájuk. Kivéve Ruffnutnak, aki nagy áhítattal figyelte a fiú minden egyes mozdulatát. Ezt Hiccup is észrevette, és rögtön leesett neki, hogy mi is folyik itt. Aztán alaposabban végigmérte a betolakodó személyt, és nem volt meglepve, hogy Ruffnut és akkor minden bizonnyal Astrid is odavoltak a srácért. Magas, izmos, jóképű és nyilván ő is lovagol. Hiccupban rögtön tudatosult, hogy egy ilyen fickó mellett labdába sem rúghat, ha tetszik Astridnak.
Már el is ment a kedve mindentől, hirtelen már jól sem érezte magát. Ruffnut egyszer csak felállt, és kiment a kocsma elé. Hiccup a lány után eredt, mert sejtette, hogy valami baja lehet neki. Ruffnut a kocsma előtti korláton könyökölt és épp rá készült gyújtani egy cigarettára, amikor észrevette Hiccupot.

- Hát te meg? - kérdezte meglepődve.

- Én csak ki akarom szellőztetni a fejem – válaszolta szomorkás hangon a fiú, majd Ruffnut mellé könyökölt a korláton.

- Dohányzol? - kérdezte a lány, majd a nyitott cigarettás dobozt a fiú felé nyújtotta. Hiccup ki is vett egy szálat a dobozból.

- Ritkán, leginkább bulikban – mondta, majd elkérte az öngyújtót és ő is rágyújtott. Így álltak pár percig szótlanul, nézték a csillagos eget, ami felé a füstöt fújták.

- Ki ez a bunkó csávó? - törte meg végül a csendet Hiccup.

- Eret – vágta rá Ruffnut. - Az apja a leggazdagabb farmer a környéken, hatalmas birtokuk van.

- És ez már elegendő ok arra, hogy ilyen pofátlan legyen? Apuci, anyuci elértek mindent helyette is? - mérgelődött Hiccup.

- Hát, azért nem teljesen – magyarázta a lány. - Leginkább azért ekkora az egója, mert nagyon sok versenyt megnyer. Szóval, amit a szülei rá költenek, az visszajön a versenyeken nyert pénzösszegekből. Ő már kicsit magasabb szinten űzi ezt az egészet nálunk.
Hiccup miközben Ruffnutot hallgatta, közben az ablakon átnézve tökéletesen rálátott Astridra és Eretre, ahogy a fiú ölelgeti a lányt, aki bár kissé visszakozik, de jókat nevet Eret poénjain. Egyre dühösebb lett, szinte már ketté törte az égő cigarettát az ujjaival. Ruffnut észrevette, hogy a fiú mérgesen bámul befelé.

- Miért zavar annyira? - kérdezte végül.

- Mert lerí róla, hogy egy öntelt bunkó – morogta Hiccup. Ruffnut széles vigyorral a képén szívott bele a cigarettájába.

- Még véletlenül sem azért, mert látszólag nagyon jól elvannak Astriddal – mondta, s beszéd közben távozott a füst a tüdejéből. Hiccup értetlenül meredt a lányra.

- Mi? Fogalmam sincs miről beszélsz – hebegte a fiú.

- Kár tagadnod, a napnál is világosabb, hogy mennyire oda vagy a barátnőmért – ecsetelte álláspontját Ruffnut.

- Szépnek tartom, és-és jó fejnek, de ennyi – fakadt ki Hiccup. Ruffnut csak vigyorgott, tudta, hogy most hazudik a fiú.

- Nem nagy dolog az, ha valaki első látásra megérint benned valamit – magyarázta a lány. Hiccup tudta, hogy bármit mondhat valószínűleg nem tudja meggyőzni Ruffnutot.
Lemondóan sóhajtott egyet, majd így szólt:

- Igen, bevallom kicsit jobban tetszik, mint eddigi életem során bármelyik lány – dünnyögte a fiú az orra alatt. - De láttam, hogy nézel Eretre! Szóval vallj színt!

- Szeretem – bökte ki Ruffnut halál nyugodt arckifejezéssel.

- Ezt csak így? - értetlenkedett Hiccup.

- Mit tagadjak rajta? Ez egy természetes dolog, még sohasem voltál szerelmes? - nézett idétlenül mosolyogva a fiúra. Hiccup lesütötte szemeit, és nem szólt semmit, csak szívta a cigarettáját.

- Jézusom! Te még soha, egyszer sem voltál szerelmes? - fakadt ki kissé hangosan a lány.

- Megtennéd, hogy nem üvöltesz? - csitította le Hiccup. - És igen, engem ez a dolog valahogy még elkerült – mondta vállat vonva, de Ruffnut érezte a szomorúságot a hangjában. Látta, hogy egyre inkább a bent ülő Astridra szegezi tekintetét a fiú. Ő is nézte őket, ahogy jól eltársalognak Erettel.

- Astridnak nem kell Eret – nyugtatta meg Hiccupot a lány. Hiccup csodálkozva meredt rá.

- N-nem? - hebegte. Ruffnut mosolyogva rázta meg a fejét.

- Tudja, hogy hogyan érzek iránta, és nem lenne rá képes. Plusz, nem is igazán az esete – magyarázta a lány, majd elnyomta a leégett cigarettát, és eldobta. Néhány perc meglepettség után Hiccup is így tett, majd elindultak vissza a többiekhez. Reménykedett benne, hogy amit Ruffnut hisz, az valóban úgy van. Visszaérve helyet foglaltak, pontosabban csak Ruffnut, mert Hiccup elé szinte odaugrott Astrid, és dühösen meredt a fiúra. Hiccup nem értette a lány viselkedését, de csak mosolygott rá, és belenézett azokba a gyönyörű kék szemekbe.

- Láttam ám mit csináltál – mondta, és fenyegetően hadonászott az ujjával. - Ne dohányozz!

- Értettem főnök – mondta ijedt arcot tettetve Hiccup, és még vigyázzba is állt a lánynak. A többiek ezen jót derültek, Eret azonban morcos arckifejezéssel lépett oda a két fiatalhoz.

- Szóval ő lenne az? - kérdezte fintorogva Eret. Hiccupnak nagyon nem tetszett a fiú stílusa, egyre jobban idegesítette a jelenléte.

- Hiccup, ő itt Eret – mutatta be a kellemetlen fickót Hiccupnak.

- Nagyon örvendek – mondta nem túl őszinte hanglejtéssel, és megerőltetve magát kezet nyújtott a fiúnak. Eret lenézően meredt Hiccup kinyújtott kezére, és esze ágában sem volt kezet rázni vele.

- Szóval te vagy Gobber unokaöccse – gúnyolódott tovább. Hiccup lassan elvette a kezét, mert világossá vált számára, hogy a másik nem kíván lebratyizni vele.

- Igen – bökte ki Hiccup. Eret alaposabban végigmérte a fiút, és csak gúnyosan vigyorgott. Egyáltalán nem látta benne a versenytársat.

- Hogy bírja ki, ezt a szégyent? - kérdezte mogorva stílusban Eret. Hiccupnál itt tényleg elszakadt a cérna, szíve szerint behúzott volna egyet a bunkóságáért.

- Pofán verhetem? - kérdezte Astridtól, aki nem is értette, hogy juthat ilyesmi Hiccup eszébe.

- Fiúk, talán nem így kellene – kezdte a szöszi, de aztán Eret a jobb kezével maga mögé állította az útból, és teljesen belemászott Hiccup aurájába.

- Azt hiszed, csak mert városi vagy, rögtön mindent megkapsz amit csak akarsz? - hergelte tovább a fiút Eret.

- Az alapján, amit eddig rólad hallottam, azt hiszem a helyedben nem hangoztatnám pont ezt – vágott vissza mérgesen Hiccup.

- Csak egyszer mondom el, hogy hagyd őt békén – fenyegette meg a fiút. Hiccup tekintete a dühös Eretről Astridra terelődött, aki rémülten nézte a két fiú veszekedését. A könnyebb út nyilván az lett volna, ha akkor, abban a pillanatban hazamegy. Viszont bármilyen gúnyosan is, de jól beszélt Eret. Ő Hiccup Haddock, és meg fogja szerezni azt, amit akar, és ez most történetesen Astrid.

- Miért gondolod, hogy jobb vagy nálam? - szegezte végül a kérdést Erethez, aki azt meghallva hangosan felnevetett.

- Ezt most komolyan kérdezed? - nézett végig ismét Hiccupon, aki erre dühösen összeráncolta homlokát. Újra Astridra pillantott, és ezúttal nyugodt arckifejezéssel jelezte neki, hogy nem fél ettől az idiótától, és nem lesz semmi baj. Még rá is kacsintott, de csak épp annyira, hogy rajta kívül ne tűnjön fel másnak. Astrid először nem értette a fiú gesztusát, majd kisebb mosolyt csalt az arcára.

- Komolyan kérdezem! Szerinted feltenném a kérdést, ha tudnám már rá a választ? - gúnyolódott Hiccup. Többen, akik figyelték a két fiút, halkan felnevettek. Ez Eretnek már nagyon nem tetszett.

- Csak rád kell nézni.

- Ki tudja, talán jobban tetszik neki, amit rajtam lát – mondta Hiccup, és látta, hogy Eret feje egyre jobban vörösödik a dühtől.

- Ha ilyen jónak hiszed magad, hát mutasd meg! - vágott vissza egy halálosan komoly arckifejezés kíséretében. - Ugye jól láttam a musztángot kint? Nem tudok rajtad kívül a teremben olyanról, akinek az lenne.

- Igen. Látod ezt kivételesen jól tudod – hergelte tovább Hiccup.

- Akkor hát nézzük meg ki is a jobb! Párbaj vágtára fel! – s ezzel a kijelentéssel meg is történt a kihívás. Astrid arcáról leolvadt a mosoly, ahogy a többiekéről is. Ijedten néztek egymásra, amíg a többi bent tartózkodó hangosan skandálta Eret nevét. Hiccup büszkén sétált oda Astridhoz, de a lány egyáltalán nem örült a fiú helyzetének.

- Ha nem fájna a vállad, most olyat kapnál, hogy utána többé nem kéne miatta aggódnod – morogta Astrid dühösen, és szemei szinte villámokat szórtak.

- Most miért? Valakinek meg kellett ráznia a ketrecét – vázolta a véleményét Hiccup. Nem értette, hogy most mi baja van a lánynak.

- De nem neked kellene, amikor nem is tudsz vágtázni – rivallt rá Astrid, de félig mégis magába fojtotta a szót, mert nem akarta, hogy bárki más meghallja őket. - Gobber azt mondta, ne csinálj hülyeséget, és Hiccup ennél nagyobb hülyeséget aligha csinálhatnál, mint amire most készülsz!

- Akkor nem, ha megmutatod hogyan kell! - nyugtatta le a dühös Astridot.

- Nem elég, ha megmutatom, mi van ha nem fog elsőre sikerülni? - dühöngött tovább Astrid.

- Sikerülni fog, csak nyugodj meg!

Astrid látva, hogy nem tudja lebeszélni Hiccupot erről az őrültségről, próbált megbékélni a gondolattal. Eret és a többiek már lóháton voltak, amikor Astrid és Hiccup kimentek a kocsma elé.

- A tisztáson találkozunk húsz perc múlva. Sok szerencsét! Szükséged lesz rá! - mondta gúnyosan nevetve Eret, majd elindultak a megbeszélt helyre. Astrid egyre idegesebb lett. Képtelenségnek tartotta, hogy Hiccupnak ilyen rövid idő alatt megtanítsa, amit kell.

- Remélem, most jól érzed magad – kiabált a fiúval, miközben mindketten nyeregbe szálltak.

- Most mi van? Jobb lett volna, ha hagyom, hogy ott alázzon mindenki előtt? - kiabált Hiccup is.

- Helyette megaláz téged versenyben, a többiek előtt, és arról már ne is tegyünk említést, hogy éjszaka van és te még csak vágtázni sem tudsz!

- És? - értetlenkedett tovább Hiccup.

- Ki tudja mi bajod lehet, te állat! Nem hiszem el – mérgelődött folyamatosan. - Hiszen Fogatlan sem lovagolt még sötétben, nem lesz képes egyből alkalmazkodni!

- Rátérhetnénk a vágtára? - rivallt rá a lányra Hiccup. Épp eléggé ideges volt ő is, hogy képes lesz e letörni Eret szarvát, de Astrid meg egyáltalán nem volt a segítségére.

- Ne ordítozz velem, vagy megoldhatod egyedül a dolgot! - vágott vissza kissé hangosabban a lány. Hiccup lemondóan sóhajtott egyet.

- Ne haragudj, csak épp eléggé izgulok én is. Segítenél? - kérdezte bűnbánó szemekkel. Astrid, ha akart volna sem tudott nemet mondani a fiú kérésére.

- Jó. Segítek – adta be végül a derekát. - Vágtázni is többféleképpen tudsz, de most szeretném ha a nyeregben maradnál végig. Fontos, hogy vágtába csak akkor ugrathatod, ha előtte tanügetésben mentek. Azt már tudod, hogy hogyan kell. Amire figyelned kell még, hogy Fogatlan vágtaugrásaihoz idomulj a kezeddel és az üléseddel. A derekad legyen laza, máskülönben ki fogsz pattogni a nyeregből, amivel fájdalmat okoznál neki! - magyarázta a szöszi. Hiccup most mindennél jobban figyelt Astridra, mert nagyon le akarta alázni a pökhendi Eretet. Már kiügettek teljesen a faluból, pontosan a farmbirtokok bejáratához.
Astrid leszállt Viharbogárról, majd Hiccuphoz sétált, hogy azt is meg tudja mutatni a fiúnak, miként kell a lovat vágtába ugratni. Megmutatta hogyan tartsa a kantárszárakat. Hiccupot kissé zavarba hozta, amikor megmutatta, hogy hogyan tartsa a kezeit, a lábait. Emiatt kevésbé tudott teljesen Astrid magyarázataira figyelni, inkább csak a lányra.
A tisztás, ahol megmérkőztek a farmoktól nem messze helyezkedett el. Szerencsére telihold volt, így a látásviszonyok kicsit kedvezőbbek voltak. Annyira, hogy pont rá lehetett látni a tisztásra, és az ott várakozó lovasokra. Astrid felpattant Viharbogárra, mély levegőt vett, majd így szólt:

- Jólvan. Most vágtázni fogunk oda. Menni fog? – kérdezte, és Hiccup csak bólintott egyet. Vágtába parancsolta Viharbogarat, és megrohamozták a tisztást. Hiccup egy darabig csak nézte őket, már amennyit látott belőlük, majd biztatóan mosolyogva megvakargatta Fogatlan fejét.

- Jók vagyunk, pajti! Te meg én, együtt – mondta, majd először csak ügetésbe indította el Fogatlant. Így haladtak pár métert, majd Hiccup erőt vett magán, és az Astrid által mutatott technikát kezdte alkalmazni. Fogatlan eleinte nagyon nem akarta azt csinálni, amit gazdája kért tőle, valószínűleg nem értette mit vár most pontosan tőle.
Hiccup ettől kissé megrémült, így teljesen elvesztette az egyensúlyt és kizökkent Fogatlan ritmusából is. Az állat is megriadt, és össze vissza kapkodta a fejét. Ahhoz sem volt hozzászokva, hogy sötétben lovagoljon, de még igazán ahhoz sem, hogy egyáltalán bárki is lovagoljon rajta. Hiccup kezdte úgy érezni, hogy hiba volt elfogadni a kihívást és még nem áll készen ilyesmire.
Már éppen meg akarta volna állítani Fogatlant, amikor érezte, hogy ismét együtt tud mozogni az állattal. Rájött, hogy most nem adhatja fel, hiszen épp az a célja ezzel az egész nyárral, amit itt kell töltenie, hogy mindenkinek megmutassa, hogy ő többre is képes. Azonnal elöntötte valami furcsa magabiztosság, s kissé jobban oldalba bökte Fogatlant, hogy gyorsabban haladjanak.

- Gyerünk, Fogatlan! - biztatta lovát is. Különös módon az állat megnyugodott, és mindenféle kihátrálás nélkül tudott együtt lovagolni gazdájával. Abban a pillanatban, ahogy a tisztás felé közeledtek, Hiccup úgy érezte, hogy már nyert is. Az, ahogy holdfényben vágtáznak Fogatlannal, és elsőre egész jól sikerült nekik, valami furcsa érzéssel töltötte el. Olyannal, ami fontosabb a győzelemnél, még akkor is, ha a versenyt épp Astridért csinálta.


Astrid már rég a tisztáson volt, és Hiccupék eléggé lemaradtak tőle. Aggódóan pillantott vissza az útra, amin ő is jött.

- A kis haverod megijedt és inkább el sem jön – gúnyolódott Eret.

- Fog be! – rivallt rá Astrid. - Jönni fog.

Kicsit mindenki megrémült, ahogy Astrid Eretre kiáltott. Azelőtt sohasem látták még ilyennek a lányt. Aztán különös zajra lettek figyelmesek, ló lépteinek zajára. Astrid tekintetét a rémült társaságról ismét az útra szegezte. Megkönnyebbülten tapasztalta, hogy Hiccup és Fogatlan gond nélkül vágtázik feléjük. Ez akarva, akaratlanul is mosolyt csalt az arcára. A többiek is ámuldozva nézték a fiút a musztángon vágtázni.

- Hű – bökték ki szinte egyszerre. Eret összevont szemöldökkel leste a közeledő lovast, és idegesen babrált lovának kantárszárával. Kissé tartott az éjfekete jószág képességeitől, de biztos volt benne, hogy egy tapasztalatlan lovas mellett ezek a képességek kihasználatlanok maradnak. Aztán végre megérkezett Hiccup, majd leszállt Fogatlanról. Mindenki nagy örömmel fogadta, és azonnal biztatni kezdték. Fishlegs még néhány jó tanáccsal is elhalmozta Eret gyengeségeiről, és Fogatlan fizikai előnyeiről a versenytárshoz képest. Hiccup csak nevetett, de nagyon jól esett neki a többiek figyelmessége.

- Khm – köszörülte meg torkát Eret, minek hatására mindenki rá figyelt. - Kezdhetnénk?

Hiccup dühösen meredt a fiúra, aki csak gúnyosan vigyorgott rá.

- Hát persze – morogta Hiccup. Eret közelebb vezette lovát hozzájuk.
- Ő itt Fejtörő, egy angol telivér – mutatta be kis kedvencét a fiú. - Mint azt bizonyára tudjátok a lóversenyzők kedvelt fajtája az övé. Páratlan a gyorsasága – nagyzolt tovább. Hiccup csak forgatta a szemeit, majd felpattant lovára. Astrid odalépett hozzájuk, és megragadta a fiú kezét, aki erre meglepetten kapta oda a tekintetét.

- Sok sikert – mondta egész halkan. Hiccup kedvesen elmosolyodott. Igyekezte leplezni a bizonytalanságát, hogy képes lesz-e megnyerni a versenyt. Hitt magában és Fogatlanban, de azért reális szemmel mérve a dolgokat, semmi esélyük nem volt egy gyakorlott lovassal szemben.

- Nem lesz rá szükség. Jó tanárom volt – mondta, majd gyengéden megcirógatta a lány kezét. Astrid a fiú gesztusától egy pillanatra ledermedt, majd kissé elvörösödve elvette a kezét. Hiccup és Eret egymás mellé léptették lovaikat, és vártak a rajtra.

- Oké fiúk, a verseny egy körös lesz. Snotlout és Tuffnut a tisztás túloldalán várnak titeket. Mindkettejüknél van egy kendő, amit ide kell hoznotok. Aki előbb ideér, az nyert – magyarázta Ruffnut. Szomorú pillantást vetetett Eretre, amiért ezt az egészet nem érte csinálta.

- Felkészültetek? - kérdezte a lány. Astrid és Fishlegs idegesen nézték őket hátulról. A két versenyző csak bólintott egyet. Hiccup megsimogatta Fogatlan nyakát, hogy megnyugtassa kicsit, ahogy Astrid tanította neki.

- Háromra indultok. Egy, kettő – amíg Ruffnut számolt, a két versenyezni készülő fiú még egy utolsó gyilkos pillantást vetett egymásra, majd vissza az útra. - Három!

És elindultak. A tisztás, amin versenyeztek nem volt túl nagy, így pár perc gyors vágtázás után már meg is pillantották Snotloutot és Tuffnutot. Hiccup jócskán le volt maradva Erettől, amin Eret csak nevetett. Egyáltalán nem volt meglepve, tudta, hogy ez lesz.

- Húzzál vissza a városba, gyökér! - kiabálta hátra a fiúnak. Hiccup legnagyobb baja az volt, hogy ezeket a beszólásokat, amiket direkt a hátráltatása céljából kapott Erettől, nem tudta kizárni. Hagyta, hogy a másik felidegesítse és kiborítsa őt. Kissé megbökte Fogatlan oldalát, hogy gyorsabban vágtázzanak, de még így sem sikerült rendesen utolérni Eretet és Fejtörőt. Már majdnem odaértek a kendőkkel várakozó fiúkhoz, amikor végre elértek Hiccupék Eretékhez. Eret egy dühös pillantással nyugtázta a dolgot.
Kitalálta, hogy majd a visszafordulásnál lehagyja a fiút. Ahogy odaért a tisztás túloldalán várakozó két fiatalhoz, kikapta Snotlout kezéből a kendőt, és már fordult is vissza. Hiccupnak kissé később sikerült megszereznie Tuffnuttól, de amint megvolt, a lehető leggyorsabban próbálta utolérni Eretet.

- Húzz bele pajti, meg tudjuk csinálni! - biztatta Fogatlant. Minden erejével azon volt, hogy azokat a bizonyos előnyöket kihasználják. Aztán hihetetlen módon beérték a másik párost, és szinte fej-fej mellett lovagolt a két fiú. Eret egyre idegesebb volt, már megfordult a fejében, hogy lehet alábecsülte a városi kölyköt és a musztángot. Nem hagyhatta, hogy lenyomják őt és Fejtörőt. Azonnal csorba esett volna a hírnevén. Ahogy elbizonytalanodott, úgy előzte meg őt Hiccup.
Már nagyjából túlhaladt Fejtörőn Fogatlan, amikor hirtelen mégis beelőzték őket. Eret úgy gondolta, máshogy fordít a verseny állásán, mivel most aligha látják őket az imént elhagyott fiúk, vagy a másik oldalon várakozó Astridék. Olyan gyorsasággal hagyta le Hiccupot, amivel esélytelen volt felvenni a versenyt. A fiú nem értette, hogy honnan jött ez a váratlan fordulat, de csak arra tudott gondolni, hogy mivel Eret képzettebb, így nyílván vannak ilyen rejtett funkciói Fejtörőnek. Annyiban volt csak biztos, hogy ellenfele mozgása kissé megváltozott, az eddigihez képest.


- Jajj, hol vannak már? - nyavajgott Fishlegs. Nem volt nagy segítségére Astridnak, mert csak jobban aggasztotta a fiú siránkozása. Bízott benne, hogy amit Hiccup mondott neki, az valóban úgy van és jól készítette fel a fiút a kevés idő ellenére. Barátnője, Ruffnut sem tudott semmit hozzátenni a dolgokhoz, csak járkált idegesen fel-alá.

- Te mit gondolsz? - kérdezte végül Astrid is idegesen a fiút.

- Reálisan végigmérve a helyzetet, fogalmam sincs. Fogatlan elméletileg eszméletlen gyorsaságra képes, csak azt nem tudjuk, hogy Hiccup mennyire tudja ezt előhívni belőle. Végtére is csak vágtáznak, abban akár meg is verhetné Eretet. Másrészről viszont, mivel Fejtörő rendkívül edzett, Eret pedig tanult lovas, az sem lenne meglepő, ha lealáznák őket – magyarázta Fishlegs, majd megérezte Astrid gyilkos pillantását, és inkább befogta. - De reméljük Hiccup győz – tette még hozzá gyorsan, hogy mentse a menthetőt.
Aztán zajra figyeltek fel, majd megpillantották a két közeledő lovast. Látták, hogy Hiccup nagyon le van maradva Erettől. Azóta a fiú lova újra pontosan ugyanúgy mozgott, mint előtte. Hiccup nem értette a két mozgás közötti különbséget, nem sejtette, hogy bármit is jelentene, elvégre nem ért úgy a lovakhoz, hogy ezzel tisztában lehessen.
Semmi esély nem volt már arra, hogy megelőzze Eretet, így nem volt meglepő, amikor ő és Fejtörő célba értek még jóval előtte és Fogatlan előtt. Astrid szomorúan és csalódottan nézett Hiccupra. Sajnálta a fiút a vereség miatt, és borzasztóan haragudott magára, amiért hagyta felkészületlenül indulni. Ilyen gondolatok árasztották el a fejét, meg olyanok, hogy ha rendesen eljárt volna hozzá ahogy megbeszélték, akkor lehet mostanra nem lett volna ezzel gond és simán lehagyta volna Eretet. Leginkább magára volt dühös. Hiccup sejtette a lány arcából, hogy haragszik rá, és lehet ezután inkább már nem is keresné a társaságát szívesen.

- Nos, én megmondtam! - kezdte a nagyzolást Eret, miközben leszállt Fejtörőről. - Városiaknak itt esélye sincs. Nem tudom, mit képzeltél, hogy majd meg tudsz verni? - gúnyolódott Eret, és megint belemászott Hiccup aurájába. Hiccup nagyon szívesen behúzott volna egyet a fiúnak mérgében, de tudta, hogy még azzal is csak neki okozna örömet, amiért sikerült felhúznia. Eret odalépett Astridhoz, és a derekánál fogva magához rántotta.

- Egy ilyennek, mint ő nem olyan való, mint te – fejtette ki szúrós szemmel a véleményét. Astrid dühösen ellökte magától a fiút, majd jól vállba vágta.

- Soha nem mondtam azt sem, hogy te kellesz nekem, úgyhogy szállj le a magaslóról, mert közlöm, hogy egy ilyen bunkóval, akkor sem jönnék össze, ha ő lenne az utolsó élő ember a földön! - rivallt rá a fiúra a lány. Hiccup és a többiek nagyon jót kacagtak azon, ahogy a lány letörte a fiú szarvait. Még Ruffnut is nevetett, mert bár az övé nem lehetett Eret, de öröm volt neki nézni, hogy ő sem kaphatja meg azt, akit akar. Mindenki nevetett, csak Astrid nem. Ő felpattant Viharbogárra, és elindult hazafelé, jól helyben hagyva az értetlenül pislogó Eretet. Hiccup idegesen szállt fel Fogatlanra, hogy utolérhesse a lányt.

- Sziasztok srácok! - köszönt el gyorsan mindenkitől, és már Eret sem érdekelte, meg a veresége sem, csak Astrid.


Astrid olyan gyorsan vágtázott haza, ahogyan csak tudott. Látta, hogy Hiccup a nyomában van, de nem akart most vele sem beszélni. A fiú azonban hajthatatlan volt, egészen az otthonáig követte a lányt. Astrid épp vezette volna be Viharbogarat az istállóba, amikor befutott Hiccup és Fogatlan.

- Astrid, kérlek beszéljük ezt meg! - kérlelte a lányt Hiccup. Astrid nem is figyelt rá, csak kitárta az istálló ajtaját, és bevezette rajta Viharbogarat. Minden lovat felébresztett a hatalmas istállóban, ahogy a sajátját kísérte a bokszához. Hiccup is bevezette Fogatlant a bokszokat elválasztó, hosszú folyosóra, és hajthatatlanul követte a lányt. Astrid becsukta lovát, majd így szólt a fiúhoz:

- Ezen nincs mit megbeszélni, érted?

- De igenis van! - vágta rá a fiú.

- Hiccup, vesztettél, és azt hiszem, ez leginkább az én hibám – magyarázta szomorúan Astrid.

- Mi? - mosolygott Hiccup. - Azt hiszed te tehetsz róla?

- Igen azt! -rivallt rá a lány, amitől kissé megijedt. - Azt mondtam megtanítalak lovagolni, és én mégis elhanyagoltalak. És ha ez nem elég, hagytam, hogy elindulj egy olyan versenyen, amiről egyértelmű volt, hogy nem nyerheted meg. És akkor a sérülésedről, ami ráadásul jókora hátrányt is jelentett ne is beszéljünk – kiabált vele Astrid, és látta, hogy a szöszinek mintha könnyek szöktek volna a szemébe.

- Astrid, nyugodj már meg – mondta halkan a lánynak.

- Nem! Igazi barom vagy te is, hogy ebbe belementél. Remélem most csodálatosan érzed magad, hogy jól kikaptál Erettől – kiabálta tovább Astrid. Hiccup kezdett kijönni a sodrából, de tudta, hogy most nem szólhat vissza a lánynak, mert ki kell vernie a fejéből, hogy miatta történt ez. Lassú léptekkel haladt a szöszi felé, amit az észre sem vett, csak tudatán kívül hátrált egyre jobban a fiútól, közben értelmetlen érveket felhozva, hogy miért az ő hibája ez az egész.

- Ez az egész csak azt bizonyítja, hogy borzasztó tanár vagyok. Ezért nem nyer egy gyerek sem, akiknek lovaglást tanítok – magyarázta, és már tényleg a sírás szélén állt. Hiccup mostanra már sejtette, hogy valami más dolog is lehet a háttérben, ami kiborította Astridot. Az ő veresége csak egy dolog volt valami más mellett, amitől Astridnak végleg elege lett. Szerette volna megtudni mi lehet ez, de még jobban szerette volna megvigasztalni a lányt, és elmondani neki, hogy nagyon is jó tanár.

- Akármi bajod lehetett volna, hallod? - üvöltözött vele tovább, és mostanra Hiccup már egész közel ért hozzá, ő pedig nem tudott tovább hátrálni, mert a háta már a boksz oldalához ért. Nem értette mit akar a fiú.

- Figyelsz rám egyáltalán? - rivallt rá ismét, de Hiccupot nem érdekelte a szöszi dühöngése. Astrid már épp valami csúnya szóval akarta illetni a fiút, amikor az váratlanul megölelte, és gyengéden magához szorította. A lány nem értette miért csinálja ezt Hiccup. Pár percig csak mozdulatlanul állt és hagyta, hogy a fiú ölelje.

- De nem lett bajom, és ez számít csak. Nem vagy rossz tanár, előbb vagyok én rossz diák. Úgy érzem van valami ezen kívül, ami téged elszomorít. Nem tudom mi az, nem is akarom erőltetni, de abban biztos vagyok, hogy nem ér annyit, hogy így kiborulj miatta – suttogta a szöszi fülébe. Astrid szeméből a régóta gyűlő könnycseppek most lassan végigcsordultak az arcán.
Lehunyta a szemét, és próbált megnyugodni. Jól esett neki Hiccup ölelése, a közelsége, a szavai, mindene. Érezte a fiú finom illatát, amit mélyen magába lélegzett. Lassú mozdulatokkal ő is átkarolta Hiccupot, aki ezen nagyon meglepődött, de aztán elmosolyodott és boldog volt, amiért végre megnyugodott Astrid.
Így álltak még pár percig, észre sem véve, hogy még a lovak sem adnak ki egyetlen hangot sem. Élvezték a tökéletes csendet, és nyugalmat. Lassan elengedték egymást, és zavartan bámulta egyik a padlót, másik a lovakat. Hiccup a kezével játszadozott idegességében, Astrid pedig a haját piszkálta.

- Hát, talán jobb lenne, ha mennék – vakargatta a tarkóját a fiú. Astrid csak hevesen bólogatott, majd kisétáltak az istállóból. Hiccup felpattant Fogatlanra, Astrid pedig kikísérte őket.

- Szóval. Köszönöm, hogy mégis elvittél magaddal. A barátaid nagyon jó fejek, és király este volt – hálálkodott Hiccup. Astrid egy félmosollyal nyugtázta a fiú szavait.

- Örülök, hogy jól érezted magad – mondta a szöszi. - Akkor hát, jó éjt!

- Jó éjt! - mondta Hiccup is, majd lassan elügetett Fogatlannal. Astrid egy darabig csak állt a kapuban, és bámulta az egyre távolodó Hiccupot. Újra és újra visszhangzottak a szavai a fülében, és beleborzongott a gondolatban, ahogy a fiú édes illatára gondolt. Teljesen össze volt zavarodva, mert hiába minden nézeteltérésük, és a ma este történtek ellenére is úgy érezte, hogy kezdi egyre jobban kedvelni a fiút.