Örökké valónak tűnő három év.

" ...időnként két zöld szempár kikukucskál, hogy ott vagyok-e még."

Sziasztok. Itt vagyok!!! Ezer bocsi a múlt heti kihagyásért.  Ok csupán családanya mivoltom, munka, és az időhiány. De itt vagyok és hoztam a kedvenceiteket is magammal. Folytatódjon hát az a kibaszott hosszú három év. 

Louis.

Bocsánat, azt hiszem még nem ismersz minden szót, így inkább így folytatom. Egy ideig még maradj miután lefekszem. Igyekszem elaludni hamar, hogy te is tudj pihenni. Igen, pár napig szeretnék csak itt lenni, és majd szólok amikor a konyha és esetleg a szobádat ismét használatba veszem. Szükségem van még időre. Remélem látod, hogy kicsit jobban vagyok. Neked köszönhetően, de légy türelmes továbbra is velem.

H.

Válaszomat elolvasás után azonnal írom.

Harry.

A türelmem kimeríthetetlen, ha rólad van szó. Igen, látom, hogy jobban vagy, de csak akkor fogom ezt mondani, ha majd a gödröcskéid és visszatérnek az arcodra. Na egy utolsó ölelés sipirc az ágy.

Lou.

Várok, amíg elolvassa soraimat majd kitárom karjaimat. Ő négykézláb, félénk mosollyal az arcán felém kúszik, és vackolj önmagát karjaim közé. Magam sem tudom miért jutott ez most eszembe. Nem hosszú ideig vagyunk így, de a közelsége, annak nyugtató hatása sokat jelent most mindkettőnknek. Nekem a már ismert érzést, neki a megnyugvást. Mielőtt elhúzódna mellőlem egy puszit az arcomra, majd szemét lesütve megdermedve marad. Én gondolkodás nélkül viszonzom, de nem az arcára, hanem homlokára adom a puszi társát. Lassan felállok, hogy le tudjon feküdni. A szokásos ceremóniát megejtjük, de most nem hagyom magára. Immáron a szokásos helyemmé vált falrész tövében telepedek. Tekintetemmel a plédkupacot szemlélem, és mosolygok, amikor időnként két zöld szempár kikukucskál, hogy ott vagyok-e még.

Nem figyelem az idő múlását, de sokára látom, hogy Harry elaludt. Egyenletes légzését a pléd emelkedésén láttam. Csak remélni tudtam, hogy nyugodtan tölti az éjszakát. Csendben, bár jól tudva, hogy nem hallja kimentem a szobából. Percek alatt ágyba parancsoltam magam. Ezt azért kellett, mert legszívesebben azonnal visszamennék, hogy Harryre vigyázzak. Őrizzem álmát, nézhessem őt. Őt, aki az elmúlt pár nap alatt oly mértékben birtokba vette a szívemet, melynek birtok levelét akaratlanul magam nyújtottam neki. Nem tudom minek kellene történnie, hogy ezt a jelképes birtoklevél semmivé váljon. Bevallom, nem akarom, hogy semmivé váljon. 3 évig biztosan nem, utána pedig sorsra bízom.

Reggel már korán felébredtem, és szinte azonnal indultam Harryt rejtő ajtó felé. Reméltem aludni fog még, de már ébren, a pléd alól ki kukucskálva várt.

- Itt vagyok! - lépek az ágyhoz majd miután a fal mellé húzódik leültem mellé és már kezdem érint is a fejét egy simítás erejéig. Harry a kezem után kapott és szinte kapaszkodott bele.

- Veled maradok. - mondom lassan, hogy értse.

Bólint, hogy érti, de kezemet akkor sem ereszti. Rámosolygok, majd beletörődőm sorsomba ülök mellette. A hetek munkája, amíg sikerült őt egy körülményt elfogadó, beletörődő, de magát nem megadó fiút összerakni most semmivé foszlott. Tudom kemény munka lesz ismét összerakni őt, de nagyon bízom benne talán nem reménytelen.

- Harry. – bökőm meg vállát szabad kezemmel, és lassan beszélve folytatom, amikor látom rám figyel. - Ideje felkelni.

A karján lévő órára néz. Hét órát lát, ami az eddigi szokásos ébresztő idejét mutatja. Fejét nemlegesen ingatja. Az okát nagyon is jól tudom, fél kimenni innen.

- Nem lesz baj. Bízom a főnök ígéretében.

Kezemet elengedi, de csak mert válaszolni akar. Félek jeleli és az ajtó felé mutat. Értettem a jelelést és ezzel a sejtésem igaznak bizonyult.

- Nem kell félned. – mondom, és jelelem számára érthetően. - Nem bánthat.

Unalmas perceinkben sok olyan dolgot mutatott, tanított meg már nekem, amit reméltük soha nem kell majd használni. Bíztam abban, hogy nem kell majd mutatnom, de sajnos most kellett.

- Félek. – mondom ki jelelését ismét és kezemet magával húzva a pléd alá bújik. Gondolatban Kayl olyan kínhalállal sújtottam mindazért, amit a fiúval tett, hogy már én sajnáltam meg a végén. Tudtam Harry felé most a türelmes gondviselő kell lennem. Várni és várni. Eszembe villant az első közös napunk estéje, amikor a bilincsek tettem rá. Vártam, amíg ő nyújtja felém a kezét, nem sürgette. Megtette hiszen tudtam nincs más választása. Most sincs, hiszen előbb utóbb muszáj lesz a mosdóba mennie. Szuszogása jelezte, elaludt úgy, hogy kezemet mindvégig fogta, és mikor megpróbáltam elhúzni rászorított, nem engedve el.

Órám már nyolc órát mutatott amikor ébredezni kezdett, hogy kibújt a pléd alól. Szégyenlősen lesütötte a szemei miközben kezemet elengedi. Nagy levegőt véve jelölni kell.

- Fürdőbe kell menned? - mondom ki a jelelt szavakat, mire bólint és folytatja a jelölést. - Maradjak mellettad? - ismétlem hangosan.

- Várj! - jelelem és a füzetért lépek muszáj leírnom mit is akarok mondani neki.

Harry.

Tudom, hogy félsz. Megértelek is hidd el, érzem, hosszú időre van szükséged, hogy újra a régi legyél. Várok az én gödör gödröcskék villantó Harryre. Most induljunk a fürdőbe utána pedig kicsit magadra hagylak, hiszen reggeliznek kell. Hozok majd neked valamit. Szedd össze magad és irány a fürdő.

L.

Mire a levelet megírtam már ült az ágyon. A füzetet ki kapja a kezemből, azonnal olvassa a soraimat és válaszol és rá.

Louis.

A mosolygós Harryre várnod kell még egy ideig, de próbáljunk visszaállni a napirendhez. Bár nem vagyok éhes, de tudom muszáj ennem, és a nem evésem miatti haragodat is szeretném elkerülni. Hozz nekem müzlit és tejet. Az talán magamba tudom küzdeni. Szüksége van pár napra, megkapom?

H.

Amint elolvasom a sorait az utolsó kérdés után bólintok és egy mosolyt villantott felé.

- Várok rád ameddig kell! - mondom számára érthető módon.

A felé mutatott türelmem végtelennek hittem. Végtelennek, mely már nemcsak a sajnálatból táplálkozik. Valami más is erőt ad hozzá, bár ezt most nagyon nem helyes.

Egy fürdő, egy igaz kevés mennyiségű, de reggeli, egy neki megnyugvásra való délelőtt, csekéjnyi ebéd, majd ismét csendes délután elteltével immár esik ceremónia vége felé tartunk.

Harry.

Maradjak egy ideig?

L.

Vetem ezt a pár sort papírra.

Louis.

Szeretném, de tényleg csak pár percig. Hosszú lesz az éjszaka egyedül, de tudom nem lehetsz mellettem állandóan. Ismét meg kell tanulnom egyedül lenni. Reggel a napirend szerint időben gyere. Rendben?

H.

Sorai, szavai a napokkal korábbi megszokotthoz való visszatérés sugalták, mégis még több benne a ki nem mondott érzelem. Elfogadom azt, amit szeretnek, de tudom én sem fogok megnyugodni, nyugodtan aludni az éjszaka. Sőt talán már nem lesz soha nyugodt éjszakám a szívemben gyökeret eresztő érzelem, a gödröcskék magán viselő fiú felé irányul. Titkon talán szeretném, vagy talán még sem, hogy Harrynek is hasonló érzelmei legyenek irántam.

Köszönöm, hogy vártatok ránk. Üdv mindenkinek. Puszi.