Örökké valónak tűnő három év.

Untitled Part 25

Halihó. Itt is lennék. Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel, kicsit hosszabb résszel, és az előző részben törtentek közvetlen folytatásával.  Érezzétek jól magatokat a fiúk társaságában. 

- Beszélnünk kell.

- Azt hiszem tudom miről. Mivel te még szigorú ágynyugalomra vagy ítélve ezért Kayl az, aki továbbra is Harry mellett lesz.

- Ez mit takar? - kérdezem.

- Azt, amit eddig. A szobádon és a szobáján kívül ő fogja kísérgetni.

- Louis, remélem tudod, hogy ez sokba fog neked kerülni. – szólt be az említett és vigyorog.

- Fogd be Kayl. Ha rajta múlna, te már réges régen a pokolban lennél.

- Eltudom képzelni, de most nem csak Harry hanem te is rám vagy szorulva. Szóval erősen gondolkodom mit kérjek majd cserébe.

- Szóval főnök ezek szerint ti már meg is beszéltétek. – igyekeztem nem felbosszantani magam.

- Igen Louis. Még egy hétig feküdnöd kell. Csak ezzel a feltétellel engedte ki.

- Tudom csak az illemhelyre mehetek ki.

- Pontosan. Szóval Kayl intézi az ügyeiteket, az utasításaim a fiúval kapcsolatban ugyan azok, mint az elmúlt napokban volt. A változás csupán annyi, hogy napközben a fiú itt lesz melletted.

- Megértettem. Most szeretnék enni valamit. Kayl, vidd Harryt a konyhába dobjatok össze valamit. A vacsorát megoldjuk, rendelünk valamit. Neked csak be kell hoznod. Hidd el, igyekszem minél kevesebbet a nyakadon lenni.

- Jól van Louis. Egy hétig segítek, de ne feledd, sokkal tartozol majd nekem.

Legszívesebben most nemhogy egy káromkodást akartam kimondani, de a párnát is meg kell szorítanom, hogy ne mutassak be Kaylnak. Pár mélylevegő vétel után Harry felé fordultam, aki türelmesen várt.

- Te és Kayl menjetek a konyhába. Készíts nekem pár szendvicset is hozz kérlek narancslevet is. Na persze magadnak is készíts. Rendben?

Bólintott és már ment is rá várakozó elé.

- Gyere öcsi, hozzunk ennivalót a betegünknek. – mondta lassan Kayl és átkarolta Harry vállát, hogy így menjenek ki az ajtón.

Láttam a fiú ijedt össze rezzenését, de tudtam, ezt a bosszantásomra csinálta a drágalátos rokonom.

- Nyugalom Louis, nem árthat neki. Ez parancs, és bár a fiam, neki is be kell tartania.

- Kösz főnök megnyugtattál! - szóltam, de ez egyáltalán nem volt igaz.

Hamarosan ismét egyedül maradtam, de előtte a főnökkel megbeszéltük, amit kellett. Rávettem, hogy Harry itt maradhasson mellettem éjszakára. Így most én is fogoly lettem a saját szobámban, hiszen kívülről a kulcsra lesz zárva az ajtó. Ez nem is lenne bosszantó, ha nem Kayl tenné meg majd ezt. Már előre látom vigyorgó képet, ahogy ránk néz mielőtt bezárul az ajtó.

Alig várom, hogy ismét ki nyíljon az ajtó, ami elzár a többiektől. Pedig tudom, hogy csak pár percig lesz távol Harry és tudom itt lesz mindjárt mégis hiányzik. Elég volt ez a pár nap távol egymástól és olyan üresnek éreztem magam nélküle. Csak remélni tudom, hogy ő is nemcsak mondja, hanem így is érez. A színes karikákból álló képet nézem hiszen azt Harry készítette. Emlékszem arra a napra. A herkentyű megrendelés után több mint négy hónap telt el mikor kezébe vette és elkészítette nekem. Hiába hevert a csomag, amiben érkezett hetekig az asztalok mellett, Harry nem volt olyan állapotban, hogy rajzoláshoz fogjon. Kayl oly mértékű lelki sérülést okozott, amin nehezen tudta túltenni magát. Amikor pedig elkészült a büszke mosoly levakarhatatlan lett az arcán. Emlékszem leírt soraira is.