Vampire knight Jessica's Story HUN

Harmincadik fejezet: Emlékek

--Jessica szemszöge--

Semmi sincs rendben.
Nem tudtam másra gondolni csak arra...és
Vannak az álmaim amik valóra válnak és vannak borzasztóak...

-Jessica minden rendben?
-Hagyj most.

Közben Carolina és Ichiru álltak az ajtóban.

-Gyertek csak.-engedte be őket Zero.
-Szeretnénk tőletek kérdezni valamit, de inkább én szeretném.-mondta Carolina.
-Mit?-kérdezte Zero.
-Mi történt hármótok közt a múltban? Ichiru csak a részletekre kiváncsi azaz a kettőtök közötti részletekre.
-Majd én elmondom.-mondtam.
-Rendben.-mondta Carolina.
-Úgy kezdődött, hogy "anya és apa" megtaláltak engem egy hideg decemberen a hóban.
Egyedül voltam körülöttem vér. Csoda, hogy még éltem. 2-3 hetes lehettem. Egyből felvettek és elvittek haza.
Ott felnőttem 12 éves koromig amikor elhagytam a házat a szüleimet keresve. Semmit nem találtam róluk, de amikor visszaértem a házhoz már nem volt ott senki. Csupán csak két holttest. Anyájé és apájé...
Ahogy megláttam sírva elfutottam, ameddig csak tudtam.
A célom az volt, hogy megöljem azt aki ezt tette. Nem tudtam ki volt, sokszor visszajártam a házhoz.
Amikor először visszamentem akkor eltemettem őket.
Más sem járt a fejemben csak Zero és Ichiru. Őket is megölte gondoltam. Aztán csak tovább menekültem. Más sem járt az eszemben csak ti és, hogy ki vagyok én?
Egy nap az utcán ültem ahol egy fiú felfigyelt rám.
Ő volt Castiel.
Sírtam csak, de ő a karjaiba vett és elvitt Carolinhoz. Csak azt hajtogatva: Minden rendben lesz!
Nem bíztam benne, nem is ismertem, de mit tehettem volna? Meg sem szólaltam.
Carolinával együtt nőttem fel aztán vettem egy házat. Amit eladtam már amióta átköltöztem ide.
-Ok, de Zero és te közted mi volt?-kérdezte Carolina.

---Visszaemlékezés---

-Zero! Anya és apa elmemtek nem megyünk ki meglepetésül áfonyát szedni nekik?-Kérdeztem.
-Kimehetünk, de várj.

Zero bement a szobájába és adott egy kést.
A kezembe szorította.

-Ha nem lehetnék itt, hogy megvédjelek, akkor használd.
-Értem...

Egymás kezét szorítva kisétáltunk.

A bokornál engem megtámadott egy vámpír. Zero messzebb volt, de ahogy meghallotta a sikolyom a gyümölcsöket eldobva futott felém és megmentett.
Én nagyon meg voltam réműlve. Csak 6 éves voltam és akkor láttam először vámpírt.
Mivel akkor még nem kezdték el a kiképzésemet.
Zerohoz bújtam és olyan erősen szorítottam, ahogy csak lehetett.

-Sajnálom, nem szabadott volna egyedül hagynom téged.

Nem bírtam rá válaszolni csak sírtam.
Zero mindig mellettem volt.
Ennél a pillanatnál láttam meg benne, hogy milyen csodálatos.
Persze ilyenkor még nem nagyon tudtam mi az a szerelem, de a magam gyerekszívével szerettem őt. Szerettem vele lenni.
Egyébként amikor én 4 éves, Zero pedig 5 éves volt akkor mondták el a szüleink, hogy nem vagyunk vérszerinti testvérek.
De persze én Ichirure mindig is úgy tekintettem, Zerora pedig már 6 éves korom óta nem úgy tekintek.
Mi ketten nagyon sokat gondoskodtunk Ichiruről.
Sajnáltam őt a gyenge szervezete miatt és tudtam, hogy szüksége van ránk.
Amikor már 11 éves voltam akkor Ichirunek bevallottam, hogy mit érzek Zero iránt, de mondtam, hogy ne mondja el neki, mert félek, hogy Zero elutasít.
De egyszer amikor már majdnem 12 éves voltam Zero este benyitott a szobámba.

-Szia!-köszöntem neki.

Ő csak bámult rám szó nélkül. Én felálltam, mert azthittem valami baj van, de ő nekem rohant. Nekilökött a falnak és az volt az első csókom. Azt kívántam bár sose lenne vége.
De amikor vége lett akkor Zero feltett egy kérdést.

-Szóval akkor igaz?
-M-Mi?
-Te szeretsz engem...
-De-Dehogy...
-Akkor miért nem taszítottál el?
-Hát...

Zero lelökött az ágyamra majd mellém feküdt.

-Mióta?-kérdezte.
-Hát...Amióta megmentettél attól a vámpírtól. 6 éves korom óta.
-Miért nem mondtad el?
-Féltem, hogy eltaszítasz.
-Nem kell félned semmitől.
Örökre itt leszek neked.

,,Örökre itt leszek neked..." azután sem tudtam kiverni ezt a mondatot a fejemből.
Ezután Zero elindult kifele, de az ajtóban megállt és ezt mondta:

-Holnapig döntsd el mit szeretnél.

Aztán elment. Akkor rájöttem, hogy én nem szeretném, hanem akarom őt.
Milyen hülye voltam...Meg sem szólaltam.
Gyorsan utánnamentem. Épp készült bemenni a szobájába, amikor megfogtam a kezét.

-Döntöttem. Nincs szükségem időre ahhoz, hogy tudjam mit érzek irántad és nem szeretnél velem aludni?
-Akkor hát mától te az enyém vagy én meg a tiéd.
-Akár az esküvői gyűrűt is rám rakhatod. Én nem megyek mellőled sehova.
-Gyönyörű vagy. Mindenhol gyönyörű és persze hogy alszok veled csak szólok Ichirunek.

Én visszasétáltam addig a szobámba. Olyan hideg volt minden, de melegség töltötte el a szívemet, ha arra gondoltam, hogy én és ő...
Mi is lehetne számomra kedvesebb.

--Zero szemszöge--

-Ma Jessicánál alszom. Nem baj, ugye?
-Dehogy. Majd ti is olyanok lesztek, mint anya meg apa?
Erősek, kitűnő vadászok és egymáséi.
Lesz gyereketek?
-Ichiru, ebbe még ne merülj bele.
-Rendben. Szia!
-Jó éjt!

--Jessica szemszöge--

Amint Zero belépett a szobába mosoly fogott el.

-Szeretnéd, ha megbeszélnénk mit gondolunk egymásról?
-Persze.-válaszoltam.

Zero rámfeküdt, de tartotta magát a karjaival és csak az arcomat bámulta.
Jobbanmondva egymást bámultuk.

-Szeretlek.-mondta a szemembe.
-Én is.

Aznap este elmondta Zero, hogy ő amióta csak tud valamit a szerelemről azóta érzi irántam.
Aztán annak az éjszakának is vége lett. Amikor Zero 13 éves lett akkor mondtuk el anyának és apának.
Nem nézték rossz szemmel.
Anya örült is neki.
Azután kb.1 hónappal elhatároztam, hogy megkeresem a vérszerinti szüleimet és, hogyha meg is találom őket akkor is visszajövök, mert ez az igazi családom.
Amikor elmentem mindenkitől elköszöntem. Nem fordult volna meg a fejemben, hogy akkor látom utoljára Zerot gyerekként.
Egy óriási ölelést és egy csókot kapott tőlem. Vittem a kardomat, amit a mester adott.
Semmit nem találtam a szüleimről.
1,5 hónap múlva visszatértem, de a szüleim halottak voltak.

---Most---

-Ennyi...Fáj visszaemlékezni.
Mit akarsz még tudni?
-kérdeztem.
-Semmit. Köszi, csak kiváncsi voltam.
-Hát jó...Megtennétek, hogy most magamra hagytok? Valami nincs rendben velem...
-Menjetek. Én itt maradok mellette.-mondta Zero.
-Egyedül akarok lenni!
-Én akkor is itt maradok!