Szerelmem a démon (Befejezett)

✡Kilencedik✡

Igoralá pov.

Tudom, nem volt szép, hogy csak úgy ott hagytam, de nem bírtam tovább. Amikor elhoztam azt akartam hinni, hogy Damien az, de lelkem mélyén tudtam, hogy Vladimir nem ő. Ő elment, ezen nincs mit szépíteni. Nem mert hozzám jönni és nem tehettem halhatatlanná. Aztán jött az a fránya baleset. Összetörtem es megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Hogy soha senki más iránt nem fogom azt érezni amit iránta. Ő volt a mindenem, de azóta eltelt több száz év. Nem fog visszajönni. Nagyon hiányzik a vad természete és a hihetetlen nagy kalandvágya. Mellette sosem unatkoztam és sosem voltam egyedül. Viszont Vladimir... Ő egészen más. Ő olyan kis félénk és visszahúzódó, aki csak rá néz elolvad. Lehet hogy ő külsőleg olyan mint Damian, de belül ő Vladimir marad és ez így van rendjén. Adnom kell egy esélyt neki, hisz ha jobban megismerem, talán megkedvelem őt... Miket beszélek én itt? Már első látásra beleszerettem ebbe az angyali fiúba. A kérdés csak az, hogy vajon ő is szerelmes e belém? Most jut el az agyamig, hogy pontosan mit tettem. Ott hagytam azt a megkínzott lelket, kételyek közt. Nem tudom, hogy megbocsájt e, de ehhez a legjobb út az, ha elmondok neki mindent. Lementem a konyhába és felhajtottam egy kis vodkát. Kellett. A konyhábsn összefutottam Horatiussal és elmondtam neki, hogy mi történt. Ahogy a végére értem érzetem Horatiusz erős tenyerét a tarkómon.
- Aú! Ezt most miér...
- Most rögtön visszamész ahhoz a szegény fiúhoz és elmagyarázol neki mindent, hát nem szégyelled magad? Ott hagyod és ő azt se tudja, hogy miért! Szerinted mit érezhet szegény? Ezt nem... - elhülve meredt a lépcső irányába. Ahogy én is oda fordultam elborzadtam a látványtól. Vladimir próbált lemászni a lépcsőn. A karját karmolások, a testét zúzódások torzították és a lábán egy vékony csíkban folyt a vér. A köntöst amit viselt, úgy szorította magára mintha védelmezni akarná magát. Nehezen leért a lèpcsőn, de ahogy lépni próbált összerogyott. Horatius egyből ott termett mellette és aggódva emelte a sokktól csukott szemű fiút. Nem nyitotta ki a szemeit. Én is odagugoltam mellé, de nem reagált.
- Hé, hé, hé! Kis esőcsepp! Mi történt veled? - próbálta nyugtatgatni Horatius, de semmi válasz. Csak csukott szemmel, görcsösen markolta tovább a köntösét. Ahogy ránéztem a lábára megláttam, hogy honnan jön a vér és mérhetetlen harag gyűlt össze bennem. Valaki megrontotta az én ártatlan angyalomat.