Igoralá pov. Eljött a bál napja. Egyben az én angyalom születésnapja. Ma lett 20 éves és szinte a démontársadalom minden tagját meghívtam a bálra. Vorrant kivéve. Lementem a terembe, ahol már gyülekezett a népség. Üdvözöltem egy párat majd elvettem egy pezsgőt és szinte egy korty alatt felhajtottam. - Igoralá, kedvesem! Hol marad már az a szépséges, halandó fiú, akiről annyit meséltél? - jelent meg a nagynéném, az apám huga. - Nem tudom! Szerintem még öltözik, de... - leesett az állam és elakadt a szemem. Vladimir állt az ajtóban, gyönyörű arany ruhaban és fejdíszben.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Odaálltam mellé és a karomat nyújtottam mire úgy megmarkolta a ruhámat mintha az élete múlna rajta. - Ne engedj el! - suttogta könyörgő hangon. Szóval csak ideges szegénykém. A kezére tettem az enyém es a szemébe néztem. - Soha. - ezzel léptünk be a tömegbe. Sokan azonnal letámadták és elkezdték kérdésekkel bombázni. Az viszont furcsa volt, hogy az angyalom most még a szokásosnál is sápadtabb volt. Ha mondhatok ilyet, akkor egy vámpírral versenyzett, de beadtam annak, hogy csak ideges. A nagynéném szinte oda furakodott hozzánk és a karmai... Mármint a kezei közé kapta. - Na, had nézzem! Csodaszép szemek, karcsú test, finom vonások és... - nezett melyen a szemebe mire Vladimir kínosan elmosolyodott. - És gyönyörű mosoly, óh igen! Pont megfelelő Igoralának! - tapsikolt mint egy kisgyerek. A nagybátyam is megjelent es egy szoros ölelésbe vonta. - Gyere ide, kedvesem! - arra azonban nem számítottam, hogy Vladimir viszonzas helyett megpróbálha eltolni. - Uram... Kérem, nem vagyok túl jól... - nyöszörögte szegenykém. Azonnal a megmentésére siettem es kiszedtem a nagybátyám öleléséből, de amint ez megtörtént elrohant. Utana eredtem és a mosdóban találtam meg, amint épp kiadja a reggeli étkezést. Odarohantam mellé. - Angyalom! Nyugalom, lélegezz! - kezdtem el a hátát simogatni. Mikor végre abbahagyta felhajtotta a fejét. - Oké! Azt hiszem nekem végem! - támaszkodott meg a mosdókagylón. - Miért, kedvesem? Biztos csak ideges vagy. - Nem, nem ideges! - jelent meg Horatius. Én csak értetlenül néztem oda - vissza közöttúk majd Vladimir megfogta a kezem és a hasára vezette. Mikor pedig felfogtam, hogy mit akar ezzel mondani majdnem elbőgtem magam. - Ez... Ez, hogy... - A dédnagyapámnak először nem nőtől született gyereke. Ő maga is képes volt rá. Miután visszatért tőled, szerelmi viszonya volt egy vidéki férfival, akitől teherbe esett. Miután ez kiderült a szülei nem eshettek szégyenbe, így lelökték a lépcsőn az öt hónapos terhes fiukat, akinél így korábban megindult a szülés és holtan hozta világra a gyerekét. Miutan ez megtörtent hozzá adtak egy nemeslányt, aki gyereket szült neki. Innen idul az én vérvonalam. Négy éve derült ki, hogy örököltem a génjeit, mi szerint en is képes vagyok egy gyerek világrahozására. Terhes vagyok, Igoralá. A te gyerekeddel. - fejezte be a történetet. Köpni - nyelni nem tudtam erre az egészre. - Varjunk csak! Mikor derült ki, hogy te terhes vagy? - Tegnap, Horatius jött rá Aztán megbizonyosodtunk róla. Sajnálom, hogy nem szóltam, de... nem fejezte be mert rátapadtam az ajkaira. Mikor elvaltunk értetlenül nézett rám. - Kedvesem! Ez a legcsodálatosabb hir, amit valaha közöltek velem! - sírtam el magam örömömben mire a nyakamba ugrott.
