Szerelmem a démon (Befejezett)

✡Huszonhetedik✡

"6 hónappal később"

Vladimir pov.
- Ha azt akarod, hogy ne nyafogjak akkor szólj a lányaidnak, hogy ne rendezzenek box mérkőzést hajnalok hajnalán! - kiáltottam idegesen. Nem igaz, hogy Igor képtelen felfogni, hogy most nincs kedvem elmenni egy estélyre. A baj csak az, hogy itthon hagyni meg nem akar.
- Jaj, már megint kezded? Csak egy - két órát leszünk ott, igérem! - érzem a hangján, hogy ő is ideges, de most nem engedek.
- Igor, nem akarok menni, fáradt vagyok!
- Én pedig nem foglak itthon hagyni egyedül! - na bennem itt pattant el a cérna.
- Hagyj már békén! Nem veszed észre, hogy már magánéletem sincs? Úgy rám tapadsz mint egy pióca! Szerinted nekem ez jó? Nincs kedvem elmenni és kész! - kiáltottam mire ő már idegesen az asztalra csapott. Ez megjesztett, nem is kicsit, ráadásul az a csillogó harag, ami ott ült a szemében...
- Jó, akkor békén hagylak! Hátha megint bant teged valaki vagy hátha megint majdnem megölöd magad és a lányaim! Még mindig nem hiszem el, hogy ilyesmire képes lettél volna? Jó, itthon hagylak, ugy is az agyamra mész az állandó hisztijeiddel! - kiáltotta és idegesen megindult volna, de az ajtóban megtorpant. Fajt, amit mondott. Jobban mint a gyerekek rugdosása. Könnyezve rohantam a szobamba és bezartam az ajtót magam után. Sírva rogytam össze az ajtó mellett. Hogy mondhatott ilyet? Tudja, hogy azota is banom azt a napot, megis emlegeti. Hirtelen meghallottam ahogy elkezdi rángatni a kilincset és kopog.
- Angyalkám! Nem úgy értettem, ne haragudj! Tudom, hogy hülyeséget mondtam, sajnálom, kérlek nyisd ki! - könyörgött, de nem nyitottam ki. Most egyedül akartam lenni. Ő azonban nem adta fel. Vagy egy fél órán át ütötte az ajtót és könyörgött, hogy nyissam ki.
- Vladimir! Ha nem nyitod ki most rögtön és adsz magadról eletjelet én megölöm magam! - hallom a hangján, hogy az idegbaj szélén áll így elfordítottam a kulcsot és hagytam, hogy bejöjjön. A szemei vörösek és duzzadtak voltak. Leült mellém es nem szóltunk egymáshoz. Szipogva simogattam a hasamat, ez mindig megnyugtatott. Ezt latva azonban Igoralá már nem bírta szó nélkül.
- Nagyon sajnálom. Nem megyünk ha nem akarsz. Bocsánat, hogy rád akartam erőltetni, de...
- Nem akartalak zavarba hozni.
- Tessék? - nézett rám értetlenül mivel fogalma sincs miről beszélek.
-  A múlt hónapban, azon az estélyen hallottam, hogy a hátunk mögött sugdolóznak rólam, hogy milyen kövér és nyeszlett vagyok. Meg, hogy miért vagyok melletted, amikor szebbnél - szebb démonnők várnak rád odakint. Nem akarlak megint megalázni. - pityeregtem mire, amennyire a hasam engedte, magához szorított.
- Angyalom, te nem vagy se kövér, se nyeszlett. Csak várandós vagy az én két kislányommal, akik biztosan olyan gyönyörűek lesznek mint amennyire gyönyörű te vagy. Számomra nincs nállad szebb és ha valaki mást mer mondani az megbánja. - mondta és összeérintette a homlokunkat.
- Maradunk, oké?
- És... És mesélsz esti mesét a kicsiknek? Nagyon szeretik? - derültem fel, hisz a lanyaim imadták, ha apukájuk a pocakomjoz hajolva mesél nekik történeteket.
- Persze, de ha megint begörcsöl a derekam te masszírozod ki. - nevettük el egymast és egy forró csókba hívta az ajkainkat.