Szerelmem a démon (Befejezett)

✡Harmincnyolcadik✡

"5 évvel később"

Vladimir pov.
- De anyu, légyszi!!! - visították a lányok. Fáradtan sóhajtottam és becsuktam a könyvemet.
- Lányok ez nem olyan egyszerű dolog! Se apának, se nekem! Főleg nekem! - próbáltam védekezni, de a lànyok megragadták a ruhàmat és rángatni kezdték.
- Anyu!!! Lééééégysziiiiiii!!! S'il vous plaît! Por favor! Bitte! - na, ne! Most meg már több nyelven is próbálkoznak. Akkor sem fogom beadni a derekamat. Most még nem!
- Nem!
- De anyu!!!!! Úgy szeretnénk egy kistesót!!!! - sipítozzák. Szerencsére az èn lovagom még pont időben megérkezik.
- Laura! Hanna! Ne piszkáljátok, anyut! Szegény fáradt! - kacsint rám mire legszívesebben megfolytanám, hisz az ő hibája, hogy fáradt vagyok. Tegnap egy kicsit több bort ivott a kelleténél és, hogy finoman fogalmazzak kicsit túlfütötte őt a szenvedély. Aztan pedig addig - addig nyaggatott, amígy be nem adtam a derekamat és hagytam, hogy élvezkedjen. Az aktusa után pedig komába esett a bortól és ott hagyott engem kielégítetlenül. Szóval mérges vagyok rá. Miután a lànyok arrébb vonultak jatszani leült mellém és átkarolt, már épp adott volna egy puszit, de kibújtam az öleléséből.
- Angyalom?
- Hagyj most békén!
- Szerelmem, mi a baj? - kérdezte értetlenül mire csak mèg mérgesebb lettem. Minek kellett annyit innia?
- Nem emlékszel, mi? Tegnap berúgtál! Egy órán át könyörögtél, hogy feküdjek le veled, aztán mikor beadtam a derekamat és meghúztál csak úgy beájultál! Én meg ott maradtam mint egy ribanc. Igyanúgy éreztem magam mint miután Vorran.... - a végét már sírva mondtam. Az arcán átfutott a felismerés és már épp átölelt volna, de Laura a nyakamba ugrott és egy puszit nyomva az arcomra mérgesen nézte apját.
- Ne bántsd anyut! - morogta cukin. Hanna is mellettem termett.
- Anyu! Anyu! Ugye apa nem bántott? Miért sírsz? - láttam Igoralá arcan, hogy a lányok minden szava őszintén fáj neki. De nekem is. Hisz túl nagy dobra verem ezt és most a lányok azt hiszik, hogy a férjem bánt engem.
- Lányok! Itt hagytok egy kicsit beszélgetni apuval? Apa nem bántott engem csak valami nagyon szépet mondott és meghatódtam. - tettem le őket. Egy percig még rám majd az apjukra néztek, aztán el szaladtak játszani. Igoralá szomorúan nezett rám, majd a kezemmel megsimogattam az arcát. Belesimult a tenyerembe.
- Sajnálom! Nem tudom mi ütött belém. Nem akartalak megbántani. - szipogta. Szomorú voltam, hogy miattam sír, de most okkal tette. Viszont már megbocsájtottam neki es ezt egy finom csókkal adtam a tudtára. Elmosolyodott majd magához szorítva beszélt tovább.
- Kárpótolhatlak? Igérem vigyázok rád. - nyomott egy puszit a fejemre. Így történt, hogy este már mesztelenül, egymáshoz bújva feküdtünk a takaró alatt. Igoralának azonban feltűnt a sunyi mosolyom es kerdőre vonta.
- Azt hiszem mégiscsak összejött az a kistesó, amiért annyit könyörögtek ma a lányok. - kuncogtam.