✔ I love you, but I hate you...? (SHINee) ✔

24. fejezet

JongHyun és SooRa végigbeszélgette az éjszakát, melyet csak akkor hagytak félbe, amikor elmerengtek néhány pillanatra a szürke plafon látványán. Azokban a percekben szótlanul bámulták a mennyezetet, sőt, JongHyun kivételesen még a napszemüvegétől is megszabadult egy kis időre, de SooRa – tiszteletben tartva Úrfijának kérését, miszerint addig nem néz rá, míg azt nem kéri tőle – nem pillantott Úrfijára, bármennyire is szerette volna látni annak tekintetét.

- Szeretsz itt dolgozni, Rara? – suttogta halkan, miközben ujjbegyei megint rátaláltak a szobalány vállára és lassan cirógatni kezdte SooRa felkarját.

- Igen, Úrfi – felelt automatikusan, mire JongHyun a vállára szorított elégedetlenségében. – Bocsánat – bújt önkéntelenül arcával JongHyun mellkasába, minek köszönhetően a fiú még szorosabban ölelte magához.

- Ha így fogsz mindig bocsánatot kérni, akkor még meggondolom, hogy akarom-e erőltetni a dolgot – kuncogta elégedetten és másik karját is SooRa derekára vezette.

- Ú-úrfi? – motyogta JongHyun mellkasába temetett arccal.

- Miért szeretsz itt dolgozni?

- Nem tudom – emelte meg a fejét kissé, de nem nézett Úrfijának arcára, hiába vágyott rá egyre erősebben. – Ezen még nem gondolkodtam. Csak megláttam a hirdetést és gondoltam, hogy kipróbálom magam egy ilyen helyen.

- Bocsánat – sóhajtott fel halkan.

- Hogyan? – SooRa hirtelen ült fel az ágyon, hátát mutatva Úrfijának, ölében összekulcsolta ujjait, de a pillanatnyi idegességének köszönhetően azonnal tördelni kezdte ujjperceit. – Miért kért tőlem bocsánatot az Úrfi?

- Rara – JongHyunból újabb mély lélegzetvétel szakadt fel, követte a szobalány példáját, egy mozdulattal feltette napszemüvegét, majd közelebb kúszott SooRához és karjait a lány derekára fonta. – Remélem, hogy egyszer tényleg közelebb engedsz magadhoz – súgta a lány nyakára hajolva, óvatosan elsimította hosszú tincseit, majd két csigolyája közé lehelt egy parányi csókot.

- ... – SooRa összerezzent a gyengéd érintéstől, visszafogottan felnyüszített, amikor megérezte a puha párnákat bőréhez simulni.

- És azért kértem bocsánatot – pihegte még mindig bőrére hajolva –, mert eleinte nem voltam hozzád valami túl kedves – újabb csókkal illette SooRát, de már kissé lejjebb érintve a még éppen kilátszódó puha felületet.

- Szükségtelen – motyogta alig hallhatóan, meg-megremegve JongHyun lágy csókjaitól.

- A bocsánatkérés soha nem lehet szükségtelen – ezzel ellazította karjait, dereka helyett vállaira fogott, majd egy könnyed, ám annál gyorsabb mozdulattal a hátára fektette SooRát.

SooRa bármiféle ellenkezés nélkül hagyta, hogy Úrfija saját belátása szerint cselekedjen. Szemhéjait lecsukta, nem tudta biztosan, hogy JongHyun visszatette-e a szemüveget arcára, így inkább a teljes sötétben tapogatózva várta, hogy az események sorban megtörténjenek.

Egy szívdobbanásával később meleg tenyeret érzett meg arcára csúszni, a bársonyos ujjbegyek finoman játszadoztak arcélén, füle mögé tűrtek néhány kóbor tincset, aztán SooRa homlokán kalandoztak tovább. A cselédlány lassan szedte a levegőjét, normális esetben el kellett volna rohannia, azonban erre képtelen volt. Nem tudta magára hagyni Úrfiját, akármennyire is ezt diktálták a Házszabályok. Nem akarta még egyszer megbántani a legidősebb fiút. Még akkor sem, amikor Úrfija vigyázva a lány fölé magasodott.

- Nyisd ki a szemed, Rara – suttogta ajkaira hajolva, a szobalány biccentett egyet, majd lassan felemelte szemhéjait.

- Úrfi?! – szűkült össze a lány pupillája meglepettségében.