✔ I love you, but I hate you...? (SHINee) ✔

30. fejezet

Míg a legidősebb Úrfi szobalányát faggatta a szürke falak között, addig a másik két Ifjú saját rezidenciáján járkált fel-alá cselédjeik társaságában. EunSeonak idővel sikerült meggyőznie KiBumot, hogy üljön le legalább két percre, s ezzel talán a lány hányingere is megszűnhet. TaeMin viszont korántsem tudott annyira lehiggadni, mint azt HyeMi szerette volna elérni.

A legfiatalabb Úrfi hol az ajtójára tapasztott füllel próbált információhoz jutni, hol pedig saját ablakán keresztül bámulta az udvart, hátha felbukkan SooRa alakja a zuhogó esőben. HyeMi alsó ajkát harapdálta idegességében, miközben egyetlen másodpercre sem vette le szemét TaeMinről. Végül megunva az idegtépő szótlanságot, HyeMi az Úrfijához lépett, mindkét kezét, melyek remegtek aggodalmától, TaeMin vállára tette és magabiztosságot sugározva szorított testére.

- Elég lesz, TaeMin-ah – szólalt meg reszkető hangon. – Azzal nem leszünk előrébb, ha egy egész versenypályát jársz ki a szobádban. Inkább kérdezzük meg IlHwa asszonyt, hátha tud valamit a Bátyádról és SooRáról.

- Jó – dünnyögte az orra alatt elégedetlenül. – De mi van, ha Eomeoni sem tud még semmit? Mi van, ha SooRa nem jön soha vissza és végleg elveszítem a Bátyámat. Ennek a lánynak hála már majdnem visszakaptam Hyungot, de most képes átgázolni mindenkin! Miért tette ezt? – förmedt a lányra az ajtó elé érve, mire HyeMi – akaratlanul ugyan – de felképelte szerelmét.

- Sa-sajnálom, TaeMin-ah! – kapta szájához mindkét kezét, hirtelen könnyel teltek meg HyeMi szemei. – Én. Én nem akartam, TaeMin Úrfi! Kérem! Kérem, bocsásson meg – szabadkozott szüntelenül.

- HyeMi – sóhajtott fel halkan, jobb kezével a korábbi tenyércsapás helyét tapogatta. – Nincs semmi baj, HyeMi – fogott a lány vállára.

- Úrfi? – pihegte döbbenten.

- Köszönöm, Mimi – s ezzel közelebb húzta magához HyeMit, hogy egyetlen őszinte csókban egyesüljenek.

Azonban az édes civakodás túl sokáig nem tarthatott, a mámorító pillanatot egy erőteljes csapódás szakította félbe, ami a bejárati ajtó felől érkezett. A szerelmesek sietve röppentek szét, majd tökéletes összhangban nyúltak a kilincsért, s tépték fel a nehéz térelválasztót. Azonnal a lépcső irányába fordították tekinteteiket, de már csak a sűrűn hulló csapadék hangjait hallották, és látták Han asszonyt, amint visszacsukja a bejárati ajtót.

- Mi történt? – érkezett a kérdés az éppen betoppanó KiBumtól, izgatottan járatta tekintetét Öccse és annak szobalánya között.

- Nem tudjuk, Úrfi – felelt halkan HyeMi, TaeMin képtelen volt megszólalni, mozdulatlanul bámulta a vaskos térelválasztót, bal szeméből útnak indult egy kósza könnycsepp.

- TaeMin-ah? – lépett közelebb hozzá KiBum, óvatosan szembe fordította magával. – Láttál valamit? – kérdezte.

- Semmit. De érzem, hogy elment – motyogta üveges tekintettel.

- SooRa elment.

Rideg és kimért megjegyzés ütötte meg a fiatalok fülét, egyszerre kapták fejüket a hangforrás irányába. JongHyun állt a folyosó közepén, talpig álarcban és ökölbe szorított kezekkel. Mindannyian megdöbbentek az idősebb külseje láttán, azonban egyedül TaeMinben volt annyi bátorság, hogy közeledjen legidősebb bátyjához, s azzal szóra bírja őt.

- Mi történt, Hyung? – szorította meg JongHyun bal vállát. – Miért ment el SooRa? – fürkészte kérdőn a fekete lencséket.

- Elment – mormogta a textil alatt, mely ajkait rejtette.