✔ I love you, but I hate you...? (SHINee) ✔

29. fejezet

- Rara?!

Süvített végig az előtérben a mélyen búgó hang, ami a lépcső irányából érkezett, az összes tekintet a forrása felé tévedt. SooRa nagyot nyelt, ahogy végignézett a legidősebb fiún, aki ezúttal álca nélkül jelent meg. Sötétbarna írisze könnyeitől csillogott, szájának sarkában megkönnyebbült mosoly rajzolódott ki lassanként, ökölbe szorított kezei elernyedtek, ahogy újra és újra végigmérte a reszkető lány alakját. Eleinte még maga sem hitte el, hogy valóban SooRa ácsorog a hall közepén, de valahányszor lecsukta szemeit, majd újfent kinyitotta őket, a lány még mindig ugyanott álldogált. Nem tűnt el egyetlen másodpercre sem, nem képzelete űzött vele rossz tréfát.

- Rara – sóhajtott fel újra JongHyun, majd lelépett az utolsó fokról és a lány elé sétált.

IlHwa asszony mosolyogva biccentett egyet a legidősebbre, majd melegséget és megértést árasztó pillantásával a szobáikba rendelte a többi fiatalt is, ő pedig gyengédséggel telve szorított SooRa bal vállára, majd kettesben hagyta JongHyunt a cselédlánnyal. A társalgóba vonult és reménykedett a két gyermek békülésében.

Az Úrfi szótlanul fürkészte SooRa arcát, szemében próbálta meglelni a kimondatlan kérdéseire a válaszokat. Hasztalanul. SooRa szempárja duzzadt volt könnyeitől, vöröslött az órák óta tartó zokogástól. Noha, igyekezett lenyelni a további sós nedvességet, de fájdalma oly' mértékű volt, hogy amikor Úrfijára nézett, a szenvedése csak még erősebb lett és nem tudta tovább rejteni kínjait.

Bőröndje kihullott kezéből, majd arcát tenyerei közé temette, vállai erőteljes rázkódásba kezdtek. JongHyun ijedten tudta le a parányi távolságot kettejük között, hosszú tagjait azonnal a lány teste köré fonta és mellkasára húzta őt. Hosszan vezette végig bal tenyerét a lány gerince mentén, ajkaival ösztönösen érintette meg a zilált tincseket. Még azzal sem törődött, hogy SooRa csurom vizes ruhában áll előtte, egyre csak szorította magához és szüntelenül nyugtatgatta.

- Cssh – súgta füléhez hajolva. – Nincs semmi baj, Rara.

- Úr. Úrfi – szipogta, ahogy leengedte kezeit, arcát JongHyun vállgödrébe temette, karjai automatikusan kulcsolódtak a fiatal férfi nyaka köré. – Úrfi. Sajnálom – szuszogta folyton.

- Cssh. Nyugodj meg, Rara. Nincs semmi baj – csitítgatta megértőn.

- De igen, Úrfi. Nagy hibát követtem el – dünnyögte még mindig JongHyun nyakába bújva, miközben erősebben kapaszkodott meg a testében.

- Nem számít, Rara. Itt vagy és ez a fontos – puszilta meg újra SooRa esőáztatta haját. – Visszakaptalak.

JongHyun bal kezét SooRa arcára csúsztatta, ahogy kicsit eltolta magától, majd szelíd erőszakossággal felemelte a fejét, hogy tekinteteik ismét találkozhassanak. SooRa rögvest lesütötte szemeit, amint kibújt menedékéből, ujjai könyörgőn markolták JongHyun pólójának gallérját. Félt Úrfijával felvenni a szemkontaktust, de a sokadik kérésre végül sikerült megemelni szemhéjait. Íriszeik összefonódtak.

- Miért mentél el, Rara? – súgta az őt leginkább foglalkoztató kérdést. – Miért hagytál el?

- Én nem – mentegetőzött halkan, továbbra is nyeldesve a könnyeit. – Vagyis. Én csak. Nekem. Nekem. Muszáj. Úrfi. Én – zavarodottan törtek elő SooRából a szavak, képtelen volt megmondani JongHyunnak az igazat.

- Kérlek, Rara. Mondd el, mi a baj! Mi történt? Miért tűntél el? – kérlelte újra és újra.

- Úrfi – sóhajtott fel nehézkesen. – Nincs itt maradásom – mormogta JongHyun mellkasára meredve, ami egyre hevesebben emelkedett és süllyedt SooRa megjegyzésétől.