fuckin' bad guy

part 17

"you taught me how to be someone"

Az életem egy este alatt változott normálisból kevésbé normálissá. A barátom egy titkosügynök, vagy mifene. Szerintem még mondogatom egy kicsit, hátha felfogom.

Szerdán reggel nehezen, de bevonszoltuk magunkat a suliba. Biztos voltam benne, hogy az emberek nagy része ránk sem néz, mégis, mintha mindenki követte volna az összes mozdulatunkat.
- Ne bámuld már őket, még hülyének néznek - lökött vállon East.
- Nem bámulom őket - forgattam a szemem.
- Befejeznéd? - szólt rá Ethan Eastonre, mire az bemutatott neki.
- Oké vagy? - ölelte át a derekam Ethan.
- Jesszus, jól vagyok - rivalltam rá - Bocs, de sok nekem ez így.
- Ki ne kotyogd mindenkinek - súgta a fülembe Easton, és besietett a terembe.
Egy nagy sóhaj kíséretében ület le az padhoz.
- Szia Beth - ült le mellém Lexi, kicsit rám hozva a szívrohamot.
- Oh, szia - köszöntem - Azt hittem holnap jössz haza.
- Úgy volt, de a nagyi eldöntötte, hogy ő nem marad otthon élete hátralévő részében, ezért fogta magát, és elutazott Palm Spring-be - magyarázta, mire felnevettem.
- Jó reggelt, mélyen tisztelt osztályom - vonult ne csörtetve az ofő, és lecsapta a papírjait az asztalra.
- Reggelt - kiabáltak be páran.
- Remek, senki nem hiányzik - nézett végig rajtunk - bejelenteném, hogy holnap elmegyünk egy kirándulásra, a Seneca-sziklák múzeumába - mondta, mire mindenki őrjöngeni kezdett.
Mindenki száját hasonlók hagyták el, mint "na nehogy már" vagy "mi a fasznak?".
- Ha bajotok van, menjetek az igazgatóhoz - kiabálta túl az osztályt - Engem se érdekel az a szar - fejezte be, mire páran felnevettek.
- Na de tancsi, tutira mindenki volt már ott - kiabálta be Harry, mire mindenki helyeselni kezdett.
- Ja, először asszem' ötévesen - mondta Patrick.
- Az egész iskola megy - mondta, és felsóhajtott.
- Én nem megyek - jelentette ki Amber.
- Ja, én se - csatlakozott Scott is.
- Az Isten szerelmére, mindenki itt lesz pontban hétkor! - kiabált az ofő, és megvárta, míg az osztály kitombolja magát.

Ethannél aludtam, és reggel együtt indultunk a suli elé. Easton egész úton nyafogott, hogy ő biztos, hogy nem megy be oda, Ethan meg azért hisztizett, hogy neki ennél fontosabb dolga is lenne, minthogy a sziklákat tanulmányozza. Én pedig csak ültem, és halgattam a kiborulásukat. Olyan érveket hoztak, hogy "a nyolcvanhat éves nagyanyánk se fogant még meg, mikor az a hely épült" vagy épp "az egész iskola be se fér abba a lyukba". Azért jól szórakoztam rajtuk az alig tíz perces út alatt.

- Mindenki itt van? - kérdezte az ofő.
- Hát, már nem sokáig - motyogta East, de mielőtt eliszkolt volna, a hátizsákjánál fogva visszarántottam magam mellé.
- Maradsz - mondtam, mire Ethan felnevetett - Te is - néztem rá.
- Cica, nem muszáj itt maradnunk. Csinálhatunk mást is, mondjuk otthon. Az ágyban - vigyorgott rám perverzen.
- Ebben én is benne vagyok - szólalt meg East is, mire a testvére tarkóncsapta.
- Abban, hogy lefeküdj Ethannel? - nevettem.
- Nem...abban, hogy vel... - kezdte, de én és a testvére is csúnyán néztünk rá, úgyhogy befogta a száját.
- Unalmasak vagytok - morogta, és hátrébbsétált a sorban Lexi mellé, akivel amúgy összejöttek.
- Tancsibá, elmehetek az ajándékboltba? - lóbálta a kezét Sawyer.
- Mi lenne, ha előbb felszállnátok a buszra? - kérdezte értetlenül az ofő, mire páran felnevettek - Amugy Hannah hol van? - nézett rám.
- Elutazott Franciába - mondta helyettem Ethan, és meggyújtotta a cigijét.
- És én erről miért nem tudok? - kérdezte az ofő. Szegény úgy látszott, hogy mindjárt kitépi az összes haját.
- Hát én azt nem tudom - vont vállat Ethan.
- Na jó, a túloldalt állnak a buszok, mindenki menjen oda - mutatott az út tuloldalára.
Harry és Jazz úgy döntöttek, hogy ők nem várják meg, míg a lámpa zöldre vált, úgyhogy elindultak, mi pedig követtük őket. Az összes jelenlévő tanár Istent szidta, hogy miért áldotta meg őket ily' csodás munkával, miközben az egész gimnázium Petersburg főútján sétált keresztbe.
- Hozzánk képest a Normandiai partraszállás semmi, basszátok meg - káromkodott a töritanár, amin persze mindenki jót szórakozott.

A múzeum parkolójában tarott tízperces cigiszünet után bevonultunk a múzeumba.
- Sziasztok, Norma vagyok, az idegenvezetőtök. Megmutatok nektek minden fontos dolgot, és ha bármi kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel - mondta a középkorú nő - Igen?
- Hol a büfé? - kérdezte az egyik tizedikes srác, mire a haverjai felnevettek.
- Bírd ki, Dany. Két óra, és kajaszünet - "nyugtatta" meg a föcitanár.

Ethan kezét fogva sétálgattam, és halgattam az uncsi magyarázást a kövekről. Néha páran elsütöttek egy-egy megjegyzést, hogy feldobják az idegenvezetést, amiért komolyan hálás vagyok. Pluszban Akos és Jeremy végigszinkronizálták az egészet, amin eskü, még az ofőnk is nevetett. Összességében baromi vicces volt.

A délutánt a Royal házban töltöttem, természetesen egy részét azzal, hogy a fiúknak csináljak kaját, hogy ne folyton a mirelit szarokat egyék, a másik felét pedig azzal, hogy Ethannel fetrengtünk a kanapén, és hülye valóságshowkat néztünk.
- Ne menj már haza - morogta a nyakamba Ethan, és megcsókolta az orromat.
- Anyámékkal alig találkozom mostanában - mosolyogtam.
- Na és? Én is.
- De az más.
- Dehogy más. Én még a bátyámat sem látom soha - motyogta.
- Tényleg, vele mi van? Kijött már a sittről? - érdeklődtem.
- Aha, East kiváltotta.
- Milyen rendes. Na de mostmár tényleg mennem kell - toltam el magamtól.
- Este átmegyek - puszilt meg.
- Gyere. Szeretlek - nyomtam egy csókot a szájára, majd otthagyva a kanapén, az ajtó irányába indultam.
- Szia East - köszöntem el a konyhában állótól, aki csak egy alsót viselt.
- Cső Beth - intett, majd beleivott az imént készített proteinturmixba.