11.rész

186 16 1
                                    

Jungkook:

Nagyon féltem, hogy bántani fog.De csak nyugodtan állt és várt. Várt arra, hogy válaszoljak neki. Éreztem ahogy Tae viszonoza tettét és kitartóan szemez vele. Én meg csak ültem és vártam, hogy mi lesz. Mikor hirtelen Jimin megtörte a csendet:
-Öltözetek fel aztán beszélünk. -mondta.
Hát éppen nem jó kedvében, de kiment. Remegve vettem fel a ruháim. Szinte féltem a következménytől ami vár rám. De főleg, hogy Taehyungot bántani fogja ezért. Pedig nem csak az ő hibája.
-Bármi lesz megvédelek.-adott egy gyors csókot.
Féléken indultam ki éreztem, hogy baj lesz. Nem lesz könnyű neki megmagyarázni. Hiszen mindent hallott amit mondtunk.Még hazudni sem tudnánk neki, amit amúgy nem tennék. Nem vagyok ő, aki mást mond. És mást csinál helyette.
-Akkor mondhatjátok. -kezdte -De remélem értelmes választ kapok. -nézett dühösen ránk.
Nem mertem mondani semmit. Csak hallgattam, mint aki itt sincs. Pedig itt voltam, nagyon is. Gondoltaimat összeszedve kezdtem bele:
-Igen igaz. Minden igaz amit tudsz. De jól tudod, hogy miért vagyok itt. És amit mondtál hetekkel ezelőtt nem igaz. Hazudtál nekem. Pedig mondtad, hogy nem fogsz. -mondtam a szemébe nézve.
Tartottam a tekintettem rajta, hogy mit is fog csinálni. De nem csinált semmit. Valószínűleg rájött mindenre.
-Tudom, hogy megigértem. És csalódtál bennem,de akkor sem kellett volna. Megbeszéltük volna a történteket. -itt egy kis szünetet tartott- Nagyon szeretlek téged. És soha senkihez nem kötődtem ennyire, mint hozzád. -közelebb jött.
Éreztem, hogy sírás határán vagyok már. Hiszen nem bírtam hinni neki. Sehogy sem sikerül most.
-Nem megy. -mondtam, erre hirtelen lefagyott- Én Taehyunghoz költözök. Nekem most nem jó veled. Gondolkodom kell. -fejeztem be mondandóm.
Elhúzódtam tőle, ami neki nem tetszett. De nem szeretnék hamis reményekbe élni. Inkább választom a biztost. És az most jelenleg Tae. Igaz, hogy próba kapcsolat ez, de lehet jó vége lesz. Vagy kitudja.
-Jungkook. -állítot meg- Kérlek ne. Ne csináld ezt velem. -könyörgött.
Én pedig csak álltam. Nem mozdultam egy darabig. Még nem megjelent mellettem Tae. És megfogta a kezem. Gyors Jiminre nézett és kiindult velem. A kocsihoz mentünk és beszáltunk.
-Felejtsd el. Nem érdemel meg téged. -közelebb ülve csókba hívott.
Amit viszonoztam is. Éreztem ahogy lassan elválik tőlem, és az ablak felé mutat. Oda pillantottam, ahol Jimin kopogot az ablakon. Szóltam a sofőrnek, hogy húzza le.
-Egyet mondok, dönts helyesen. De úgyis tudom, hogy vissza találsz hozzám. -és elment.
Szóval ennyit akart mondani. Éreztem  kis bűntudatot. Valahol pedig nem.
-Nyuszim indulhatunk?- kérdezte Tae.
Megfogtam a kezét és jeleztem, hogy igen.

Yoongi:
Nem hiszem el, hogy Jungkook és Tae együtt van. Számíthatam volna erre, hogy oda fog menni. Jimin nagyon elszúrt mindent. De nekem sem jobb. Hiszen Tae nem lehet az enyém. Viszont a saját öcsémet nem bántom.Viszont fáj, hogy vele van. Régebb óta tetszik nekem Tae, csak az ellentétek miatt nem lehetett. Most lehetett volna, de neki Jungkook tetszik. Mindig is viszonzatlan volt ez a szerelem.

Itt lenne a következő rész
Jó olvasást🙂

Te vagy a reményemDonde viven las historias. Descúbrelo ahora