Az új lány

/ 11 /: Első pasim

Reggel miután elkészültem, lementem reggelizni, de anya nem volt lent. Biztosan elment már dolgozni. Viszont általában ilyenkor kikészít nekem mindent, hogy ne késsek el. Ma viszont semmit. Magamnak csináltam reggelit és elvettem egy kis pénzt a buszra, még szerencsére elértem.

Megérkeztem a suli elé. Nem volt senkihez sem kedvem, ezért egyedül mentem be a suliba. Nem akartam tanulni. Meg akartam nézni apát, hogy jól van-e. Ideges voltam.

Bementem a terembe, leültem. Bedugtam a fülhallgatómat és zenét hallgattam, hogy még véletlenül se szóljanak hozzám. Nem láttam, mikor jött be Rena és Sherry. Nem nagyon érdekelt. Nehezen éltem túl az első órát, a többiek próbáltak velem beszélni, hogy mi bajom van, de mintha ott sem lettek volna nem figyeltem rájuk. Szünetben valaki elkezdett rángatni.

- Lauren figyelj már. - mondta Cameron.

- Mi van? - förmedtem rá.

- Mi a bajod?

- Semmi, mi lenne?

- Akkor miért vagy ilyen?

- Nem vagyok semmilyen.

- Történt valami? - simította meg a kezem.

- Nem és nincs semmi közöd hozzá. - kiabáltam és elrántottam a kezem. Mindenki rám nézett. Összepakoltam a könyveimet és kifutottam a teremből. Hallottam, hogy valaki fut utánam. Próbáltam gyorsítani, de utolért és elém jött. Nagyot kellett fékeznem, hogy ne lökjem fel és essek rá. De még így is neki mentem egy kicsit és elejtettem a táskám.

- Lora hová mész? - kérdezte Sherry és lefogott.

- El kell mennem.

- Hova?

- Sherry engedj!

- Lora nézz rám. - megfogta az arcom és úgy fordította, hogy ránézzek.

- A kórházba kell mennem. Apához.

- Mi történt?

- Balesete volt. De mennem kell. Mindjárt elmegy a busz.

- Menj. Majd fedezlek.

- Köszönöm Sher. - mondtam és megöleltem.

Kifutottam a suliból, fel a buszra és vettem egy jegyet a kórházig. A buszon jutott eszembe, hogy a táskámat nem vittem magammal.
Sherry észre vette, hogy táska nélkül megyek, felvette és utánam akart szólni, de már nem látott. Bevitte a terembe magával. A többiek értetlenül néztek rá.

- Hova ment Lauren? - kérdezte Cameron.

- Nem tudom, hogy elmondhatom-e. Elég személyes. - felelte Sherry.

- Akkor te miért tudsz róla? - nézett mérgesen Rena.

- Rendben. - sóhajtott. - A kórházba ment. Az apjának balesete volt. Ennyit tudok.

- Miért neked mondta el, mikor én vagyok a pasija? - kérdezte Cameron.

- Ennyire hivatalos? - gondolkodott Sher.

- Igen. Számomra igen. És szerintem számára is.

- Szerintem meg kéne beszélned vele.

- Miért kéne?

- Én nem látom úgy, hogy ő is így gondolja.

- Miért higyjek neked?

- Nem kell. Csak szóltam.

Odaértem a kórházhoz. Leszálltam a buszról és bementem. Odamentem a recepcióhoz és elmondtam kit keresek. A nő hívott egy nővért és elkísértek hozzá. Aki kísért, azt mondta, hogy még alszik. Bemehetek hozzá, de csak halkan vagy pedig kint várjam meg, míg felkel. Nem mentem be, csak benéztem. Még aludt. Megkérdeztem a nővért, hogy milyen sérülései vannak. Azt mondta, hogy vannak apróbb, nem annyira lényeges sérülései, viszont a bal lába eltört és még nem biztos, hogy újra rá tud majd állni és egy enyhébb agyrázkódás. Nagyon elszomorodtam mikor ezt meghallottam. Hirtelen semmi más nem érdekelt csak az, hogy apa jobban legyen.