Az új lány

/ 15 /: Barát?

Vissza tért minden hang. Minden fény. Minden érzelem. Minden a régi lett. Elájultam. Egy háziorvos megállapította. Mikor felkeltem a szobámba feküdtem az ágyban. Ott ült felettem az anyám és a doki. Nem értettem először mi történik. Aztán elkezdett mindenféle orvosi szöveget magyarázni nekem. Nem érdekelt igazából, annyi volt a lényege, hogy elájultam. De aztán felébredtem. Vajon álmodtam? Nem. Kizárt. A nyomasztó érzés még mindig ott van a mellkasomon. Nem szólaltam meg. Két napja fekszem ebben a kibaszott ágyban, csak mosdóba mentem ki vagy ha nagyon éhes voltam, akkor enni. Csak sorozatot nézek. Viszont ma suli. Ma nem feküdhetek és gondolhatok az én elcseszett életemre. Egy napot hiányoztam rosszul lét miatt. De anyám ragaszkodott hozzá, hogy ma már menjek. Megint felkeltem, ahogy minden reggel. Minden reggel azt kívánom, bárcsak holnap ne kelnék fel, de mindig ez van. Elkészültem és lementem reggelizni.

- Jó reggelt kicsim. Alig láttalak a hétvégén. Tanultál? - érdeklődött apa. Igazából az egész hétvégét végig sírtam és nem beszéltem senkivel. Egy szót sem.

- Lauren válaszolj apádnak! - utasított anyám. Tudjátok mit? Elment az étvágyam. Nem kell a kibaszott kaja. Nem kell semmi. Nincs szükségem semmire és senkire. Kimentem a házból és gyalog elindultam suliba. Bedugtam a fülhallgatóm és így sétáltam végig. Mikor beértem sem vettem ki. Egy kapucnis felső volt rajtam, aminek a kapucniját felraktam a fejemre. Nincs szükségem senkire. Nem kell, hogy megint elhagyjanak. Nem kell, hogy átverjenek. Nem kell, hogy kihasználjanak. Beültem a padba és a telefonom nyomkodtam. Akik nem tudták mi történt, azok értetlenül néztek. Akik tudták, mint például Rena, elégedetten mosolygott mellettem. Oly annyira, hogy szívesen felpofoztam volna. De nem rendezek jelenetet. Cameron szomorú pillantásokat dobott felém. Sherry próbálta kerülni a tekintetem és a társaságom is. A nap elég hamar elkezdett telni, míg egyszer valaki oda nem jött hozzám.

- Lauren, minden rendben van? - szólt Cameron. Oldalra néztem, de Rena nem ült bent, ezért mert odajönni hozzám. Nem figyeltem rá, tovább telefonoztam. -Lauren, én szeretnék segíteni. -próbálkozott újra és megsimította a vállam.

- Nem kell a rohadt segítséged, kurvára elegem van belőled meg abból a ribancból, de attól még kibaszottul jól vagyok és nincs szükségem senkire sem, megértetted? - azt hiszem kicsit kifakadtam.

Cameron értetlen fejjel bámult rám, én felkaptam a holmim és kijöttem onnan. Pont belebotlottam az ajtóban Renába, aki egyből felháborodott.

- Na, már csak te hiányoztál. Ha tudni szeretnéd Cameron az előbb felajánlotta a segítségét, de köszi, nem kell még egy idióta terv ellenem úgyhogy állj le. - kimentem a suliból. Igen. Még lett volna pár órám. De azt nem tudtam volna higgadtan végig ülni. Jobbnak láttam, ha eljövök. Hazavittem a cuccom, de nem tudhatták meg, hogy eljöttem, ezért felkaptam egy másik táskát és a biciklimmel eljöttem. Apa nem vette észre, hogy ott jártam, így nem jöhetnek rá. Nem volt úticélom, csak bicikliztem. Míg nem elértem egy éjjel nappali boltba. Bementem venni valami üdítőt, mert azt ugye nem hoztam magammal. Kifele jövet viszont, mikor már el akartam indulni a biciklimmel, odajött hozzám egy fiú.

- Hali. Te erre fele laksz?

- Talán ismerlek?

- Jaj, nem dehogy. Csak még sosem láttalak erre.

- Nem is szoktam erre járni.

- Mi szél hozott mégis ide?

- Nem tudom. Menekülök önmagamtól.

- Ja, szóval nem vagy valami jó passzban.

- Nem mondhatnám.

- Én tudok valamit, ami segít.

- És mit?

- Azt itt nem mutathatom meg. De ha szeretnéd, akkor gyere utánam egy perc múlva.

Nem tudtam mi történik. Fura egy fiú volt. De nagyon kíváncsi lettem, ezért biciklivel utána mentem. Nem kellett sokat sétálni, míg elértünk egy lakókocsihoz. Ő bement. Én nem tudtam mit csináljak. Vártam hátha kijön, de nem jött. Az ablakból kezdett integetni, hogy menjek be. Úgy éreztem, nincs veszteni valóm, ezért bementem. Leültetett egy kanapéra és megkínált gyümölcslével. Nem értettem az összefüggést.

- Ennyi? Egy gyümilé?

- Ezt idd meg vele és hidd el nekem jobban fogod érezni magad.

- Ez micsoda?

- Jó kedv csináló. - kacsintott.

Egy kis bogyót adott a kezembe. Azt mondta az elsőt ide adja nekem kipróbálni, de ez nem így megy nála. Nem gondoltam rossznak, így bevettem. Nem tudom miért,  magam alatt voltam és végre már boldog akartam lenni. Innen viszont nem volt visszaút. Valami nagyon szörnyű kezdődött el. Azt mondta várni kell, hogy hasson. És ha szeretnék még, holnap menjek vissza, de az már nincs ingyen. Aha, gondoltam egyszeri alkalomból úgysem lesz semmi gond. Hazamentem és vártam. Arra, hogy anya hazaérjen és, hogy végre boldog legyek.

És akkor... valami beütött. Valami olyat éreztem, amit előtte soha sem. Mintha a zajos és hangos világ hirtelen bekussolt volna. Mintha nem létezett volna olyan, hogy idő és csak lebegnék. Mintha nem éreznék semmit, csak léteznék. Csak létezek. Idő és érzések és zaj nélkül. Mellkasom megkönnyebbült és napok óta először éreztem magam nyugodtnak. Mintha minden levegővétel tiszta lett volna, de egyszerre mintha elmerültem volna a mélységben. De aztán ez el is múlt egyhamar. Megint vissza kerültem. Megint lélegeztem és hallgattam, ahogy a kocsik sietnek, ahogy az óra kattog és én ott fekszem az ágyon. Sírtam. Megint ezt akartam. Jó volt. Újra érezni akarom.

Anya hazaért. Lehívott vacsorázni, de nekem nem volt kedvem. Nem voltam éhes. Nem láthatott olyan állapotban. Életem legjobb döntése volt, hogy bezártam a szobám ajtaját. Fél óra múlva kopogott, hogy lerakja az ajtóm elé az ételt. Kicsit később kimentem érte és bevittem. Elhatároztam, hogy holnap vissza megyek érte. Csak addig, míg helyre nem jövök. Nem lesz belőle rendszer.
Kicsit utána néztem az interneten. Nem nagy cucc. Nem lesz belőle semmi bajom. Ha meg igen, úgysem érdekel senkit.

Anyáékkal már napok óta nem beszéltem. Nincs kedvem. Nem akarom, hogy megmondják mit tegyek. Nem akarom, hogy irányítsanak engem. Lefeküdtem az ágyamra és telefonoztam. Képeket néztem az elmúlt hetekből. Rengeteg van Sherryvel, egy pár Cameronnal és egy sincs Renaval. Néztem, ahogy a képeken Sherry milyen boldog. Az az őszinte mosolya, annyira gyönyörű. Semmi sem lesz olyan, mint régen. Elvesztettem őt, elbasztam. Ez vagyok én. Mindent es mindenkit ellökök magamtól.

Aznap este sírva aludtam el és rémálmok kísértettek egész este...

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
Sziasztok! Bocsi, hogy sokáig eltűntem! Csak valahogy most minden egyszerre jött össze, minden jó és rossz dolog. De meghoztam a következő részt és remélem tetszik nektek. Elnézést a durva szavakért, csak így könnyebb átérezni Lauren hangulatát. További jó olvasást!❤❤