Az új lány

/ 22 /: Teresa szemszöge (Lauren édesanyja)

Miután megtudtam, hogy a lányom egy vele azonos neműbe szerelmes először kiakadtam. Nem lehet ilyen, velünk nem történhet ez, mi normálisak vagyunk, mindenki számára a tökéletes család elrejtett hibákkal, gondoltam. Nem akartam tudni róla. Egyszerűen nem hallgattam meg, akárhányszor próbált velem beszélgetni. Gondoltam, ha nem beszélünk róla elfelejtődik és eltűnik. Minden a régi lesz és újra eltünnek a problémák. Szerettem volna mindent tudni és kézben tartani. Azt hittem ismerem a családom és mindent tudok róluk. A férjemmel elhatároztuk, hogy csak egy gyereket szeretnénk és szigorúak leszünk vele, de neki megadunk mindent, amit szeretne. Egy ideig ment is, ahogy elterveztük, aztán egy nap megváltozott minden. Nem fogadott szót, változtatni akart, elment úgy, hogy nem engedtük és mindig Sherryvel találkozott. Nem tudtam különösebben a kapcsolatukról, csak hogy jóban lettek. Azt is megtudtam, hogy a lányom nem beszél hosszú ideje a legjobb barátnőjével. Minden úgy jött ki, hogy Sherry miatt történt. Sherryt okoltam minden miatt, mivel azt hittem, ő van rá rossz hatással, ő viszi bele a rosszba, miatta nem jár iskolába, romlanak a jegyei, hanyagolja a családját és barátait. Próbáltam tiltani tőle Laurent, hátha észbe kap és újra normális lesz. Azt gondoltam én ezzel csak jót teszek neki és a jövőjére koncentrálhat megint. De minden csak rosszabb lett. Egy időben úgy tűnt, mintha minden visszatért volna a régi kerékvágásba. Elment reggel iskolába, délután haza jött és tanult a szobájában. Mindaddig azt hittem, minden rendben van, míg rá nem néztem a jegyeire. Sokkal rosszabb lett, mint volt. Mintha elindult volna egy lejtőn, tele volt egyesekkel és igazolatlanokkal. Először megijedtem. Én minden reggel azt gondoltam elindult az iskolába és tanul, de egyik nap sem volt bent mikor láttam elmenni. Nem tudtam mit tegyek, valamit elrontottam. Nem beszélt velem, így máshogy kellett megtudnom, hogy mi történik vele. Tudom, nem volt szép dolog, de a rendőrségi ügye után, amiről szintén nem szólt, nem akartam, hogy még nagyobb bajba keveredjen vagy belevigyék, így átnéztem a szobáját. Minden apró helyet megnéztem és mindent, ahova eldugható bármi. Nem tudtam mit keresek, csak válaszokra vártam. Viszont, amit találtam, azt sosem gondoltam volna a lányomról. Gyógyszerek, nyugtatók, drogok egy kis dobozban felhalmozva. Nem tudtam mit tegyek. Órákig gondolkoztam a megoldáson, míg végül elkértem az osztályfőnökétől Sherry édesanyjának a telefonszámát és felhívtam. Elmondta, hogy a lánya is szedte ezeket és túladagolta magát. Elmesélte hosszabban a történetet és megkérdezte mi történt. Nem gondoltam volna, ha elmesélem az egészet, akkor kirakja a saját lányát. De akkor még nem tudtam a következményét és okát. Lauren elkezdett drogozni, azért is Sherryt hibáztattam. A hallottak után biztos voltam benne, hogy ő vitte bele a lányomat. Felhívtam a pszichológust, akit Sherry édesanyja ajánlott és lebeszéltem vele az időpontokat előre és elmondtam az okát. Nem akartam elvonóra küldeni őt, így elmondtam azt is, hogy próbálják meg leszoktatni róla és arról is, hogy az új lánnyal együtt akarjon lenni. Meg voltam bizonyosodva róla, hogy minden gond okozója Sherry. Úgy hittem telebeszélte a lányom fejét. A férjem a balesete után megváltozott, sokkal engedékenyebb lett és mindenről más volt a véleményünk. Előtte azért dolgozott olyan sokat, hogy a lányunknak ne legyen semmi problémája és meglegyen mindene. De ő már a baleset után tudta, hogy ez elkerülhetetlen, valami probléma mindig lesz és a saját hibájából kell tanulnia, de mi mindig ott leszünk, hogy segítsünk. Sajnos én erre később jöttem rá. Sok vitánk lett utána, ő nem akarta pszichológushoz küldeni Laurent, csak addig ellenkeztem vele, míg nem tudott változtatni a döntésemen és belátta, hogy hajthatatlan vagyok. Azon a napon, mikor megtudtam mindent Sherry és Lauren szemszögéből, hogy mi, miért és hogyan történt, szörnyű anyának és embernek éreztem magam. Hirtelen lepergett minden előttem és minden, amiről azt hittem, hogy igaz, valótlannak tűnt. Akkor megfogadtam, hogy azon leszek, hogy segítsek nekik és elfogadjam a lányom annak, aki tényleg ő. Előszór nehezen ment, de idővel egyre könnyebb volt. A pszichológushoz rendszeresen visszajártunk, Sherry és Lauren is. De már azon voltunk, hogy a valódi sérelmeiken segítsünk. Mindkettőjükkel rendszeresen leültünk a férjemmel beszélgetni és meghallgatni mi van bennük. Elkezdődött valami új. Furcsa volt számomra, nehezen rázódtam bele, mivel sosem szerettem az új dolgokat. Mindig a megszokott volt a jó és idegenedtem az újtól. Azt hittem én fogok mindent megtanítani a lányomnak, de rá kellett jönnöm, hogy ő is tanít nekem rengeteg új dolgot. Mikor úgy éreztem, hogy kezd rendbe jönni közöttük és bennük a dolgok, egyik este leültem a férjemmel beszélgetni. Sok időt elvett tőlünk a lányok lelki világának rendbe tétele és nem volt időnk megbeszélni a kettőnk dolgát. Felhalmozódtak viták, de nem voltunk haragban, megszerettem volna beszélni vele.

-Úgy látszik egyre boldogabbak. - ültem le a már teljesen felépült és újra normálisan dolgozó férjem mellé a kanapéra.
-Igen. Hála neked. Sosem gondoltam volna, hogy képes leszel új dolgokra. – felelte felnézve a laptopjából.
-Én sem. Sajnálom, hogy annyit vitatkoztam veled. Még mindig idegen számomra, de már nincs a helyzettel semmi bajom.
-Nem baj, ha valami mögé nem látsz be. Nem minden a te dolgod, hogy irányítsad, néha elég, ha csak segítesz és támaszként állsz a lányod mellett. Tudod, a világ tele van hibákkal, gyűlölettel, szomorúsággal és csalódásokkal, amik elkerülhetetlenek. Viszont nem csak negatív oldala van, ott vannak a barátok, a szerelem, a boldogság, a sikerek és célok, de leginkább önmagunk megismerése a legszebb. Nem zökkenőmentes és tele van akadályokkal, de mikor megbarátkozunk a személyiségünkkel és testünkkel az mindenkit büszkeséggel tölt el.
-Mikor lettél ilyen bölcs? – kérdeztem mosolyogva és büszkén tekintve a férjemre.
-Amikor a legszebb nő megajándékozott egy csodálatos gyeremekkel.
Elpirultam. Készítettem egy gyors vacsorát és kitöltöttem egy-egy pohár bort. A lányok a szobában ettek kivételesen, mi pedig kettesben, romantikusan. Utoljára akkor volt ilyen esténk, mikor még nem voltunk házasok és randizgattunk. Jó érzéssel töltött el minden dicsérő és segítő szava és közelsége. Mindketten túl sokat dolgoztunk az elmúlt pár évben és elkerültük egymást, de hálás vagyok, hogy egy ilyen ember van mellettem. Nem tudom nélküle most merre lennénk, hol tartanánk. Talán még mindig makacs, önfejű és vak lennék mindennel kapcsolatban, ami a lányomról szól. Azt hiszem sosem tudom ezt neki meghálálni, de életem végéig azon leszek.