Az új lány

/ 21 /: Sherry szemszöge

Mikor kicsi voltam, nehezen éltünk. Anyámnak nem volt munkája, apám éjt nappallá téve dolgozott. Nem tudtak megadni nekem mindent, amit szerettek volna, nem tudtak beíratni semmilyen különórára vagy programba. Viszont a vallás fontos volt nekik mindig. Ha kenyér nem is volt az asztalunkon, templomban minden vasárnap és ünnepekkor ott voltunk. Később egyre kevesebbet jártam, mikor kezdtem felfedezni magam, mert tudtam, hogy senki sem fogadna el.

A szüleim sosem tudtak engem elfogadni. Mindig is fiúsabb voltam, mint a többi lány, sosem néztem meg a fiúkat. Valahol mélyen belül tudtam mindig, hogy a lányokat szeretem. De azt gondoltam nincs ezzel semmi baj és teljesen normális.

Mindaddig így gondoltam, míg el nem mondtam a szüleimnek. Kiakadtak, azt mondták ez nem normális és helyre kell hozniuk azt, amit elrontottak bennem. Próbáltam nekik elmagyarázni, hogy ez egy velem született dolog, többször is leültünk beszélgetni a témáról, de meg sem hallgattak. Egy ideig nagyon nem is foglalkoztak a témával, aztán hazavittem az első barátnőmet. Barátként mutattam be, de megláttak minket és eltiltottak tőle. Azt mondták értesítik az osztályfőnökömet, hogy a lány rossz hatással van rám és ne engedje a közelembe. Hetekig csak titokban találkoztunk ott, ahol senki sem látott. De végül ez is kiderült és a szüleim kivettek az iskolából és magántanulóként folytattam a tanulmányaim. Nem engedtek a házból sem ki, teljesen magamba zuhantam. Depressziós lettem, leromlottak a jegyeim és nem érdekelt senki és semmi, nem láttam az értelmét így élni.

Ekkor kezdtem gyógyszerezni magam. Mindegy volt mit veszek be. Sajnos túl messzire mentem és a szüleim találtak rám a szobámban ájultan. Bevittek a kórházba, ahol elmondták, hogy gyógyszertúladagolásom volt. Szerencsém volt, hogy túléltem. Ekkor döntöttek a szüleim úgy, hogy visszairatnak az iskolába, azt gondolták, a társasági élet hiánya miatt tettem. Nyáron végig elvonóra és pszichológushoz jártam. Leszoktam róla, visszatért némi jó kedvem, de csak úgy engedtek el, ha gimnáziumot váltok és többet nem lesznek barátnőim, csak barátkozhatok lányokkal. Ez is csak átmeneti megoldás volt, mivel nem tudtam "átváltozni" heteróvá. Ekkor ismertem meg Laurent. Már a legelején, mikor elmentem mellette az első napon megfogott a kisugárzása. Ahogy egyre jobban megismertem, beleszerettem. Valahol kicsit örültem, hogy heteró, mert így elkerülhető volt az, ami előtte történt. Viszont csalódott is voltam, hogy hiába szeretem, sosem lehetünk együtt. Mikor elmondta, hogy velem szeretne lenni, mert szerelmes lett belém egy pillanatig én voltam a világon a legboldogabb ember, aztán minden elszürkült. Éreztem, hogy ki fog derülni a szüleim előtt is és így is lett. Fogalmam sincs hogyan, de megtudták, hiába próbáltam titkolni és nem biztosan közeledni. A szüleim visszaküldtek a pszichológusomhoz, de már azzal az indokkal, hogy "homoszexualitás kigyógyítása".

Így kerültem vissza oda, ahonnan indultam. Az épület előtti beszélgetés Laurennel nagyon fájt. Próbáltam tőle elbúcsúzni és talán el is engedni és visszavonulni az antiszociális életembe. Míg anyával hazaértünk, még minden oké volt. Megvárták, hogy leöltözzek és átvegyem a ruhámat szárazra és belekezdtek. Leültettek a konyhában az asztalhoz, hogy változzak meg, mert ha látják, hogy már a fiúk után érdeklődöm, akkor maradhatok az iskolában. Nem bírtam tovább, nem szerettem volna megint eljátszani azt, aki nem én vagyok és belerokkanni az életbe. Elmondtam nekik, hogy nem változom meg és fogadjanak el úgy, ahogy vagyok, mert ez vagyok én, a lányuk. Nem változtam meg, mindig is ugyanaz az ember voltam és vagyok, csak más a szexualitásom. Veszekedtünk, kiabáltunk, nem tudták feldolgozni, hogy önmagam szeretnék lenni és a végén azt mondták, hogy pakoljak és menjek el a házból és legyek kint önmagam azzal, akivel akarok. Így összepakoltam és ahhoz jöttem, akivel lenni szeretnék.

➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖

Lauren szemszöge

Végig hallgattuk Sherry történetet, mindenki teljes figyelemmel és csenddel. Még anyám is, akinek az arcáról nem tudtam leolvasni, hogy mit gondol. Aggódtam, hogy nem fogja érdekelni és el fogja küldeni. Még én magam is meglepődtem, miken ment keresztül, mint kiderült, a felét sem tudtam az ő történetének. Miután befejezte könnyes arccal és szemmel tolta el maga előtt az ételt szomorúan. Kétséget láttam a szemében, mikor anyám felé fordult. Rám nézett bizakodva és láttam, mintha tőlem várná a biztonságot és a bocsánatomat, amiért most tudtam meg mindent. Felé nyújtottam a kezemet az asztal alatt, ő megfogta és megszorítva azt, rámosolyogtam.
- Talán, amiért anya el akart tőled tiltani és nem tudtam senkivel sem megbeszélni a dolgaim, amiért egy időre te is elfordultál tőlem, ahogy mindenki más is, ezért kezdtem el egy olyan társasággal lógni, akik függők voltak és próbáltam én is ki. A folyamatos álmatlanság, kattogás, stressz és rémálmok enyhítésére. Kilátástalannak gondoltam ezeket és azt is, hogy anya valamikor is bele törődjön. - mielőtt befejezhettem volna anyám közbe szólt.
- Sherry. Gondolom, azért is jöttél ide, mert máshova nem tudsz. Hallottam róla, hogy messziről költöztetek ide újra kezdeni. Éppen ezért is, meg csupán azért, mert a lányom ennyire beléd van habarodva, úgy szeretném, hogy maradj. Szüleidhez míg nem mehetsz vissza, vagy nem is szeretnél többet, maradj nálunk és rendezkedj be Laurennél.
M

indenki dermedten figyelte anyát. Még apám is meglepődött rajta. Végre sikerül feldolgoznia? Vagy csak anyai ösztön? Mindenesetre vacsora után csináltam helyet Sherrynek a szobámban és segítettem neki kipakolni.
- Rendes anyudtól, hogy megengedi, hogy ideköltözzek. Azt hittem ki fog dobni, szerencsés vagy vele. - szólalt meg Sherry.
- Most én is így érzem, és remélem, hogy te is jól fogod magad itt érezni.
- Olyan boldog vagyok most, hogy veled lehetek. Lora... kérdezni szeretnék valamit. Szeretném, ha komolyan vennél, ülj le kicsit. Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb és legromantikusabb pillanat... - fogta meg a kezem és nézett a szemembe. Picit megijedtem, hogy van még valami baj. - De én lennék a legboldogabb, ha hivatalosan is kimondva a barátnőm lennél... Szóval, szeretnél egy párt alkotni velem? - kérdezte kissé zavarban és félve.
- Igen, szeretnék. - válaszoltam boldogan.
Aznap este nem csináltunk sok mindent. Beszélgettünk, volt hogy ő mesélt, volt hogy rólam tudott meg valami újat, de most őszinték voltunk egymáshoz titkok nélkül. Néztem ahogy mesél, hogy mennyire belemerül és bele éli magát. Annyira helyes és édes. Mondandója végén közelhajoltam hozzá és megcsókoltam. Nem ellenkezett, nem húzódott el és nem érezte úgy, hogy nem szabad. Egyszerűen átadta magát az érzéseinek és valahol mélyen boldog volt. Talán most már minden rendben lesz.