Az új lány

/ 13/1 /: A bál napja.

Egy nap, amit a legtöbb ember szeret. Ez a szombat. Nincs iskola és kevesebb a munka. A reggeli tükörtojás és kávé illata. Álmos és kócos fejek mindenütt és az értelmetlen semmittevések órákon át. Mivel ma nem kellett korán kelnem, kilenckor ébresztett fel a besütő reggeli nap fénye. Nem volt kedvem kikelni az ágyból. Hiányoltam valamit. Vagy valakit. Nem, Lauren. Nem lenne szabad erre gondolnod. És az agyam megint bekattant. Elkezdett veszekedni a szívemmel és érzéseimmel, amit képtelen voltam megállítani. Elkezdett fájni a fejem a túlordító gondolatoktól és életemben először éreztem azt, amit nem kellett volna. A hiányát. Az ölelését. Az érintését. A csókja ízét. Az illatát. A hangját, ahogy a fülembe suttog. De ez, azt is jelentette, hogy utálom magam. Utálom, hogy rá gondolok. Utálom, hogy ő hiányzik. Utálom, hogy végre azzal vagyok, akivel szeretnék lenni és mégsem ő áll a gondolataim középpontjában. Utáltam, hogy nem szeretem őt. Hogy mindig, mikor rá gondolok a szívemben egy lyukat érzek. Túl sokat segített nekem. Túl sokat volt kedves. Ő vette el a figyelmemet mindenről és mindenkiről. Olyan érzés ez, mintha megcsalnám Cameront. Vele vagyok, de másra vágyom.

Reggelizni lementem pizsamában az étkezőbe. Mivel anya nem akarja apát egyedül hagyni, ezért mindenki lent eszik mostantól, egy jó darabig. Ami, azt is jelenti, hogy nincs ágyba reggeli. Leülten a helyemre és az előkészített reggelimet elkezdtem enni. Anyáék észrevették az arcomat, vagyis inkább csak apa, mert ő kérdezett rá. Anya csak figyelte, mi történik.

- Minden rendben, kicsim? - kérdezte egyszer felém, másszor pedig az ételre nézve. A "kicsim" szó szíven talált. Cameron hívott úgy nem régiben. Már tudom, hogy nem szeretem ha így szólít. Nem az apám.

- Igen, azt hiszem... vagyis... nem. Lehet egy kérdésem? - tettem le a villát a tányérba.

- Persze, mond csak.

- Az egyik barátnőmnek van egy kis problémája. Együtt van valakivel, akivel már régóta szeretett volna lenni, de most hogy megtörtént elbizonytalanodott. Vele akar lenni, mert ők úgy tökéletesek, de van egy másik személy, akivel nem akar együtt lenni, de lehet érez iránta valamit. Mit tegyen?

- Elég érdekes. Miért nem akar a másik személlyel lenni?

- Mert még nem biztos az érzelmeiben és az elsővel régóta szeretett volna már összejönni. Nem akarja eldobni azt, ami összejött, valami bizonytalanért.

- A baleset előtt még azt mondtam volna, hogy maradjon az elsőnél, hiszen tökéletesek együtt és ne dobjon el mindent egy bizonytalan érzelmekért. Hiszen, ami biztos azt megtartjuk. Viszont még fiatalak vagytok. Azt tanácsolom merjen kockáztatni, derítse ki, milyen amikor a másik személy a közelében van és tanuljon a saját hibáiból.

- Cyrus ez teljességgel elfogadhatatlan! Soha ne kockáztasson, mert elbukhat mindent. Maradjon a biztosnál és a megfelelőnél és így nem érhetik gondok. - szól közbe anya.

- Rendben, értem én. Köszönöm mindkettőtök tanácsát. Majd elmondom neki is. - feleltem és folytattam az evést szótlanul.

Reggelit követően vissza menten a szobámba. Megnéztem a ruhát, amit tegnap vettem estére és még mindig tökéletesnek találom. Egy olyan ruha aminek nincs teteje és egyenesen leér a földig. Sötétkék színű és van hozzá egy ezüst táskám és magassarkúm is.

Elkezdtem olvasni. Nem nagyon tudtam, mit kezdeni magammal és ez tűnt a megfelelő megoldásnak. Persze rossz ötlet volt. Pár oldal után elaludtam. Álmomban az esti bálon voltam Cameronnal. Én a lépcső tetején vártam rá, hogy lekísérjen. Ő feljött, meghajolt, ahogy én is és lekísért a táncparkettre. Egymásba karolva elindultunk szépen lassan lefele. Mindenki minket nézett. Azt vettem észre, hogy korona van a fejünkön. Mi lettünk a bálkirály és királynő. Leértünk. Megálltunk egymással szembe és elkezdtünk táncolni. Viszont egyszer megpörgetett és csak egy pillanatra csuktam be a szemem. De már nem ő állt velem szembe. Nem Cameron volt, hanem Sherry. Megkérdeztem mit keres itt, mire azt felelte, hogy csak táncolok, te kértél fel. Megdöbbentem. Én? Hiszen az előbb még Cameronnal voltam. A tánc egyre hevesebb lett, egyre gyorsabb, nem tudtam mi történik. És akkor felébredtem. A könyvem leesett a földre és én azt sem tudtam hol vagyok. Annyira valóságos volt. Mintha megtörtént volna. De ez csak egy álom volt, Lauren. Csak egy álom