Az új lány

/ 23 /: Miguel (Lauren édesapja) szemszöge

Tizennégy éves voltam, mikor bekerültem gimnáziumba. A szüleim szerették volna, ha később olyan munkám lesz, amivel sokat fogok keresni. Végig erre kellett hajtanom, hogy majd a családom ne szenvedjen hiányt semmiben. Apám beíratott különfoglalkozásokra, így nem volt semmi szabadidőm. Úgy nevelt, hogy a családban a férfinek kell megadnia mindent, hogy jól élhessünk. Teresát akkor ismertem meg. Évfolyamtársak voltunk és én csak akkor figyeltem fel rá, mikor testnevelés órán röplabdáztunk és eltalált a labdával. A kemény labda hatására megindult az orromból a vér és elkísért az iskolaorvoshoz. Végig azt szajkózta, hogy nagyon sajnálja és nem akarta eltörni az orrom. Hiába próbáltam megnyugtatni, hogy nem tört el, csak nem vagyok egy sportember, nem győztem meg. Miután megbizonyosodtunk, hogy az orrom a helyén van és Teresa is megnyugodott megkérdezte mivel tehetné jóvá. Már akkor is nagyon nagylelkű és bűntudatos ember volt ez tetszett meg benne. Azt mondtam, ha eljön velem egy randira mindent el megbocsájtok. Persze, ez nem volt igaz, mert nem is haragudtam rá. Ő egyből elvörösödött, de igent mondott. Teresa volt életem első szerelme és az utolsó is. Nem hittem előtte, hogy tényleg létezik igaz szerelem, gyerekek voltunk még, mégis kitartottunk egymás mellett. Ő irodai munkát szeretett volna, én könyvelőnek készültem. Együtt jártunk délutáni fakultációkra és iskola után együtt tanultunk. A szalagavatóra is együtt mentünk el és minden fontosabb eseményre. Nyíltnapokra jártunk, egyetemeket keresgéltünk majd érettségi után egy egyetemre vettek fel minket. Nem mondom, hogy mindennap zökkenőmentes és nyugodt volt, sokat hibáztunk, féltékenykedtünk, vitatkoztok, néha-néha veszekedtünk, de mindig megbeszéltük és kibékültünk. Együtt diplomáztunk le és terveztük meg a közös jövőnket. Diploma után elmentünk ünnepelni és nyaralni, ott kértem meg a kezét. Míg ő intézte a papírokat a szállással kapcsolatban, én elkértem a kulcsot és elkezdtem készülni. A bejárattól az ágyig rózsaszirmokat szórtam le a padlóra, az asztalra kiöntöttem két pohár bort és a maradék szirmokat rendezetlenül az ágyra dobtam. A gyűrűt a dobozába tettem, majd elraktam a zsebembe és így vártam őt. Életem legboldogabb napja volt, mikor igent mondott, sírt ő is és én is, de mindkettőnknek örömkönnyei voltak.
Elkezdtünk dolgozni, elhelyezkedtünk a szakmánkban és családot terveztünk. Egy kissebb városba költöztünk, ami mindkettőnknek nagy álma volt. Közösen gyűjtöttünk házra, aztán együtt rendeztük be és az évek haladtával mindig igazítottunk valamit rajta. A legboldogabb éveink voltak ezek. Mikor jött a családvállalás gondolata megeggyeztünk mindenben, mit hogy fogunk csinálni. Mindent meg akartunk adni a gyermekünknek, így a szülés után elkezdtem több munkát vállalni. Vártunk addig a baba nemével, ezáltal lett meglepetés, hogy kislányunk született. Tudtam, meg kell majd védenem mindentől és mindenkitől. Az első babaruhákat én vettem meg neki a kis hercegnőmnek. Utána jöttek a rokonok játékokkal, pelenkákkal és ruhákkal és egyre több cucca lett. Az emeleten kialakítottam egy kis szobát neki és oda pakoltunk be mindent. Mikor bekerült az iskolába eleinte nem sok barátja volt, mert nehezen illeszkedett be, de mikor beírattuk gitározni megtalálta a helyét. Nyolc éven keresztül csinálta, majd úgy döntött, hogy abbahagyja. Felvették a város legjobb gimnáziumába, a jegyei mindig kitűnőek voltak és ez utána sem változott. A zene egyre kevésbé érdekelte, már nem akart mindennap más-más stílusban felöltözni. A tanulásra koncentrált és a barátaival töltötte a délutánt.
Egyik nap a munkába menet sietnem kellett, mert a főnök hamarabb kéretett be minket. Akkor történt a baleset. Egy kereszteződésen hajtottam keresztül mikor nekem zöld lámpám volt, de egy versenyezni vágyó fiatal a mellettem lévő utcából áthajtott a piros lámpán, egyenesen bele az autómba. A kórházban ébredtem fel, ahol már a feleségem állt az ágyam fölött. Tudtam, vissza kell vennem a sok munkából, ez is egy jel volt. Túl sokat dolgoztam és szinte alig voltam a családommal. Megijedtem, hogy bármikor elveszíthetem őket vagy ők engem, pedig még olyan kevés időt töltöttünk együtt. Valami megváltozott bennem és már nem tudtam a régi szigorú apa lenni, aki voltam. A feleségem elmondta egy ideig kerekesszékbe kerülök, mert a gerincem sérült meg. Míg a kórházban feküdtem megfigyelés alatt, bejött hozzám a lányom és pár barátja. Rena nem sokáig maradt, Lauren pár percre kiment Cameronnal beszélni, így Sherry maradt bent velem, akit akkor még nem nagyon ismertem. Elkezdtem vele beszélgetni, érdeklődni felőle, hogy a lányom barátját megismerjem. Végül úgy megnyílt, hogy elmondta, hogy a lányokhoz vonzódik. Habár sejtettem róla, úgy csináltam, mint aki meglepődik, de persze ez nem változtat semmin, amíg Lauren boldog vele, én is. Azt is elmesélte, hogy a földekre is kijárnak, ahova sokat vittük anno kisgyermekként a lányomat. Mondtam neki legyenek óvatosak, mert egy ideje nem járunk oda az olyan emberek miatt, akik túl kíváncsiak és megtalálhatnak az erdőn keresztül.
Ezután fizikoterápiára kellett járnom, újra megtanulni két lábra állni és menni. A fiatal férfiról, aki belém jött, annyit tudtam, hogy az intenzíven volt sokáig. Nem mondom, hogy könnyű volt, a feleségemmel ekkor romlott a kapcsolatunk, nem beszéltünk meg semmit, de mindenen összekaptunk. Nem tudtam ez hova fog vezetni, nagyon más volt a nézőpontunk. Mikor minden kiderült Laurenről, hogy együtt van Sherryvel és drogokat használt mérges lettem rá, a feleségemre és magamra is. Nem vele foglalkoztunk, hanem saját magunkkal. Hibáztunk, ezért fordult olyan dolgokhoz. Ezt próbáltam elmagyarázni a feleségemnek is, de ő nem érette meg, a másik lányt hibáztatta mindenért, csak mert nem felhőtlen a múltja. Mint akkor mindig, ezen is összevesztünk, végül ráhagytam és ebből lett az, hogy elvitte pszichológushoz. Tudtam, hogy neki is ki fog tisztulni a helyzet, így vártam erre a pillanatra. Sherry hozzánk költözése után leült velem beszélgetni és sikerült rendbehozni köztünk mindent. Ő túl makacs volt, én nem küzdöttem eléggé. Így lettünk az iskola sztárpárosából, azok a szülők, akik jóra akarják tanítani a gyermeküket. Nem gyűlölködésre, bántalmazásra. Próbáljuk a legtöbb időnket együtt tölteni, egy családként, bár már két családra is tudnánk szakadni. Sherryt elfogadtuk, mint lányunk párja, így ahogy nekik is kell kicsit kettesben lenni, mi is szoktunk. Elvittem éttermekbe, bálba és szórakozni is a feleségemet. Volt, hogy újra tizenhétnek éreztük magunkat és volt, hogy csak örültünk annak, ahova eljutottunk és ünnepeltünk. Ha a lányunk boldog, mi is azok vagyunk, nem számít kivel és hogyan, csak az a lényeg, hogy őszintén boldog legyen.