Awesome Mix | Peter Quill / Star - Lord ff [BEFEJEZETT]

1 ★Üdv a Parrish családban ☆

Mint egy királykisasszonynak, úgy nyitja ki az autó anyósülés felöli ajtaját. Arra nem ad időt, hogy jobb lábamat kitegyem az autóból, máris kezét úriember módjára nyújtja felém. Aprónak nem mondható kezem, tökéletesen passzol az Ő féfias tenyerébe. Ahogy tapintásunk találkozik, még a bőrkesztyű erős anyagán keresztül is érzem teste melegét. Lassan segít ki az autóból, közben vigyázva arra nehogy a hosszú ruhámon egy apró gyűrődés is legyen. Minden tudásomra szükségem van, hogy úrihölgy módjára tudjak kiszállni, és megállni mellette. Hiába a nagy próbálkozás, így is pár másodpercre, a hideg téli szél megcsapja az amúgy csupasz lábamat. Talán mondhatta volna valaki, hogy vegyek fel valamit a lábaimra. Amilyen gyorsan csak tudom, próbálom menteni a helyzetet, és igazgatni kezdem a kabátomat, ami a térdemig ér. Mélyen beszívom a levegőt, pont addigra mikorra Liam bezárja az autót, és a karját nyújtja felém, hogy tudjak belekarolni.

Mintha egy kifutón kellene végig sétálnom, csak történetesen hiányoznak a fotósok. Számomra kellemetlen, míg a mellettem sétáló férfinak megszokott. Magabiztos, tudja a dolgát, nekem pedig alkalmazkodnom kell. Egy rossz lépés, és oda az egész megjelenés. Sokszor jöttünk már a szüleihez, de soha nem ilyen hivatalosan.

Ahogy a bejárati ajtóhoz érünk, Liam elakarja engedi a kezem, de én valamiért nem akarom. Félek, az elkövetkező dolgoktól.

A férfi észreveszi, hogy valami nincs rendben velem, ugyanis felém fordul, majd gyengéden a derekamra csúsztatja egyik kezét, hogy tudjon maga felé fordítani.

-      Mi van akkor, ha tényleg túl elhamarkodottan cselekedtünk? - fejemet lehajtom, és tekintetem egyenesen a gyűrűsujjamon pihenő, gyémánt gyűrűre terelem. Amióta ez az apró karika az ujjamon van, nem telik el úgy perc, hogy ne kezdeném el piszkálni. Lehetséges volna, hogy idegesít az ujjamon? Miért ne lehetne, hiszen soha nem hordtam gyűrűt, ráadásul nem ilyen drágát. Még most is beleborzongok, hogy a benne lévő gyémánt többe került, mint az összes ingóságom együttvéve.

Liam elkapja a kezem, hogy ne tudjam kezdeni mozgatni a gyűrűt. Talán attól fél, hogy épp arra készülök, hogy levegyem és visszaadjam neki. Tudom, hogy ez a legnagyobb félelme. Mindig ez van az eszébe, akármikor csak hozzám ér. Megszorítja a kezem amin a gyűrű található, majd az ajkaihoz húzza, hogy lágy csókot tudjon rá lehelni. A hideg ellenére is érzem, hogy arcom égni kezd, mint mindig mikor ilyen hirtelen csókol meg valamimet. - Ha most kérném meg a kezed, még mindig igent mondanál? - a hajamhoz nyúl, nem a szemem közé néz, és pár apró hópihét szed ki onnan. Most én vagyok az, aki megfogja az állát és fordítom magamhoz, így kénytelen rám nézni. Igazából nem is kellene rám néznie, a hangjából tudom, hogy aggódik a válaszom miatt. Annyiszor átrágtuk már magunkat ezen, és mindig ugyan ez a válaszom.

Liam Parrish a legjobb dolog az életembe. Ő a családom, még ha nem is hivatalos. Nem is értem, hogy miért hoztam ezt az egész dolgot már megint fel. Nem, nem hamarkodtunk el túl semmit. Ez a helyes. Szeretjük egymást, úgy ahogy a családja is szerete engem. Elfogadtak, befogadtak, szinte már a lányuknak tekintenek. Sőt, ha megtudják, hogy mit akarunk bejelenti ma este a vacsorán, tényleg azt fogják mondani, hogy a lányuk leszek.

Családom lesz. Szülőkkel, rokonokkal, meg mindennel. Normális életem lesz.

A férfi a homlokomnak dönti az övét, mire én feleszmélek, hogy hol is vagyok. Egyenesen a szemébe nézek, kezemmel pedig megsimítom az ajka szélét, majd lefele húzom ujjamat egészen a nyakán lévő anyajegyig. A kedvencem az egész testén, ugyanis az aprócska folt pont úgy néz ki mint egy mackó. Különleges, akárcsak a viselője.

-      Akárhányszor megkérdeznéd, mindig igen lenne a válaszom - még így, hogy magassarkú van a lábamon is, lábujjhegyre kell állnom, hogy tudjam megcsókolni - gondolkodás nélkül. - tarkójára csúsztatom az ujjaimat, és úgy húzom magamhoz, hogy tudjam végre megcsókolni.