Awesome Mix | Peter Quill / Star - Lord ff [BEFEJEZETT]

24★Morag☆

- Ugye nem gondolod komolyan azt, hogy velünk jössz? – Quill először távolról figyeli ahogyan a ruháimat igazgatom magamon, majd lassacskán elkezd közeledni felém, és csak akkor áll meg előttem, amikor már tisztán az utamat tudja állni.

Először nem is jut el az agyamig, hogy mire kért az imént, ugyanis sokkal jobban érdekel az, hogy a felsőmet egy kicsit bővíteni tudjam, mivel úgy érzem, hogy mikor gyorsabban lépkedek akkor a melleim kiakarnak ugrani a helyükről. És ettől kellemetlenül érzem magam, és erre az is rátesz egy lapáttal, hogy nem tudom kiverni a gondolataimból azt, hogy még mindig Peter ex - barátnője ruháit viselem. A nővel még nem is találkoztam, de olyan érzés mintha ismerném. Egy csapatban volt Quillel, Mordállyal és Groottal, jól nézett ki, félelmet keltő volt a megjelenése, kiválóan harcolt, és elrabolta Űrlord szívét. Úgy tűnik Quill pedig Gamorát akar csinálni belőlem. Először a ruháit adta nekem, majd bevett az újra megalakult Galaxis őrzői közé, és most a szívemet vette célba. Ha még a szívemnél is betalál, akkor tökéletes Gamora kettő pont nullás változat leszek a számára. Azt hiszem minél előbb keresnem kell új ruhákat, ugyanis rohadtul nem akarok valami ex csaj öltözékét viselni, aki faképnél hagyta a pasiját, aki még mindig odáig van érte, és képtelen kiverni a fejéből. Vajon Liam is így szerethet, mint Quill szerette Gamorát? Ha egyszer véletlenül úgy adódna, hogy szakítok vele, akkor évek múlva is olyan lányt keresne mint én voltam, hogy tudja csillapítani a hiányérzetemet? Az lenne az igaz szerelem amit Quill érzett Gamora iránt?

- Hogy érted ezt? – hirtelen leesik a tantusz, és mintha egy lassított jelenet lenne úgy nézek rá. A felsőt nem tudom megnagyítani, csak valamivel feljebb húzni, így sem kerüli el a pillantásomat, hogy Quill már megint megbámulta a dekoltázsomat. Biztos Gamora Quill miatt hordott ilyen kihívó ruhákat, hogy mindig tudja a férfi figyelmét magára vonni.

Quill most komolyan azt akarja, hogy ne menjek velük? Hogy maradjak a hajón, miközben Ők megkeresnek egy olyan követ ami elméletileg az én bokámon lévő kavics testvére? Még ha a pilótaszékhez láncolna, akkor sem tudna megakadályozni abban, hogy ne kövessem őket. Fel sem tudja fogni, hogy mennyire felkeltették az érdeklődésemet ezek a bizonyos végtelen kövek. Természetesen nem azért mert megakarom őket szerezni magamnak, hogy utána én legyek a legerősebb a világon. Ó nem, egyszerűen csak azért érdekel, hogy megbizonyosodjak róla, hogy az anyámnak köze e volt az ufókhoz. Ugyanis ha az én karkötőmben lévő kő, hasonlít a Moragon lévő kőre, akkor nagyon úgy fog tűnni a dolog, hogy az anyám valami kapcsolatban volt az űrlényekkel. Máskülönben, hogy került volna a tulajdonába egy ilyen kő, ami ennyire értékes a galaxisban? Mert ezek szerint biztos, hogy nem találhatta valamilyen kuka mellett, mert ilyet nem veszítenek el csak úgy. És ha többet megtudok ezekről a kövekről, akkor lehetséges az is, hogy az anyámról is szerzek valami információt. Lehet végre megtudom az igazi nevét. Ha pedig megtudom a nevét, akkor esélyem lesz megkeresni Őt. És ha megtalálom akkor...semmi. Nem hiszem azt, hogy merszem lesz elé állni, és bemutatkozni neki. Nem kellettem neki, és biztos, hogy nem örülne annak sem ha ennyi év után csak úgy elé állnék. Lehet, hogy vannak gyerekei és férje, akik az igazi családja már. Vagy pedig egyszerűen az is lehet, hogy meghalt. Mondjuk ennek az opciónak örülnék a legjobban, ugyanis azt nem bírnám feldolgozni, hogy boldog családi életet élt, miközben engem meg szívtelen banya módjára letett egy koszos küszöbre, épp útjába kerülő árvaház ajtajába. Ennyi évig napi szinten mocskoltam be Őt, úgy hogy soha életemben még csak nem is láttam. Mégis most az a tudat, hogy lehet él valahol a világban – vagy az univerzumban – furcsa érzést kelt bennem. Mintha tartoznék végre valakihez. Valakihez aki azt sem tudja, hogy én tudom, hogy Ő él. Próbálom azzal nyugatani magam, hogy oka volt annak amiért eltaszított magától. Jobb életet akart biztosítani a számomra, amit Ő nem tudott megadni nekem. De ha így volt, akkor évekkel később miért nem jött vissza értem? Azt hitte, hogy nem szeretném Őt tiszta szívből, és megvetném amiért nem volt mellettem oly sok ideig? Ha visszajött volna értem, nem is érdekelt volna az, hogy elhagyott. Nem, csak az érdekelt volna, hogy újra mellettem van, és anyának szólíthatom. Hogy megölelhetem, és addig szorítanám magam hozzá amíg csak bírom. Hogy betudom bizonyítani neki azt, hogy jó gyerek vagyok, akiben soha nem fog kellenie csalódnia. Hogy életem végéig tisztelni fogom, és hálás leszek amiért a lányának szólít, és nem hagy el. A rohadt életbe, nekem csak az anyukám kellett!