Awesome Mix | Peter Quill / Star - Lord ff [BEFEJEZETT]

9★ Walkman ☆

- Alkut kívánsz kötni egy spartaxival, terrai? – már a kérdés eleve rossz érzést kelt bennem, és ehhez még párosul a kicsit sem megnyugvást keltő arckifejezés. Kicsit sem úgy hangzott ez az alku, mintha annyira jól járnék vele. Az alku szó, már magában egy olyan dolog amin az ember jól elgondolkozik, hogy bele e menjen vagy sem.

Alku. Egy félig róka, félig ember szabású lénnyel, aki alig pár perce arra készült, hogy rövid, hegyes fogait belém mélyessze. Az árvaházban a nevelők nem arról voltak híresek, hogy felvilágosítsanak, azonban az iskolába a tanáraink mindig arra figyelmeztettek, hogy jól gondoljuk meg, hogy kiben bízunk meg. Akaratom ellenére is azok a filmek jutnak az eszembe, amiket mozi este néztünk a gyerekekkel az árvaházban, titokban. Szerettem azokat az esteket, ugyanis a héten az volt az egyetlen olyan alkalom, mikor pár órát eltölthettünk a nevelőink nélkül. Az egész épületben csak egy tévé volt, de akkor este azt nézhettünk amit csak akartunk. A filmek többségét mindig a fiúk szerezték be, így egyértelmű volt, hogy mind horror volt, vagy akció. Nekem pedig ezzel nem is volt semmi problémám, ugyanis titkon élveztem ha egy másik ember szenved, és ugyan azt a fájdalmat érzi át amit én. Így nem csoda, hogy félve gondolok erre az egész alku dologra. Ugyanis a filmekben is mindig csak baj adódott abból ha valaki alkut kötött, és aztán kiakart hátrálni belőle. Álltalában halállal végződtek.

- Segítségre van szükségem – próbálok úgy fogalmazni, hogy az alku még csak szóba se jöjjön. Remélem lehet vele egyezkedni. – Nézze, haza akarok jutni, a Földre. De fogalmam sincs, hogy ezt hogyan tehetném meg. – hangom úgy cseng mint aki mindjárt elbőgi magát. Annyira sajnáltatom magam amennyire csak tudom, reménykedve abba, hogy bedől az álcámnak.

- Mi okom volna segíteni egy terrainak, ingyen? – kérdezi értetlenkedve. Jogos kérdés, hiszen még csak nem is ismer. Mindeközben pedig Inda le sem veszi a szemeit az apjáról. Úgy tűnik, hogy felvan arra készülve, hogy a férfi akár melyik percben elveszítheti az eszét, és nekem ugorhat. Lélekben én is felvagyok erre készülve. – Ez sértő ránk, spartaxiaikra nézve. Amennyiben nem tudsz semmi meggyőző érvet felhozni, addig nem áll szándékomban segíteni. – át karolja kislánya vállát és együtt fordítanak hátat nekem. Még csak vissza sem néz ahogy elsétál.

Ez az a pillanat mikor döntenem kell. Tudom, hogy rosszul fogok cselekedni, de ahogy az apa – lánya párost nézem, megint ellepi az agyam az a tudat, hogyha most nem teszek valamit, akkor megint egyedül maradok, ugyanis magam nem fogok tudni visszajutni a Parrish családhoz. Mi értelme volt megszöknöm a Fosztogatóktól, ha nem jutok vissza Liamhez?

- Mondja mi az alku tárgya, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy teljesítsem. – szemeimet behunyom, ökleimet összeszorítom mikor megfogalmazom az ígéretemet, amit ebben a pillanatban még komolyan is gondolok. Hallom ahogy megállnak, Inda pedig visszafut hozzám, és megpaskolja a combom, hogy jól cselekedtem.

- Nagyszerű! – a férfi hangjából rögtön eltűnik a gyűlölet, helyette ugyan úgy szól hozzám mint a kislányához. – Segítek neked. Elmondom, hogyan juthatsz vissza a Földre, de cserébe adnod kell valamit, mint fizetség. – tetőtől talpig végig mér, úgy ahogy aztán én is saját magamon.

Adnom kell valamit, a segítségéért cserébe? Mégis mit? Lenézek a testemre, és magamban jót nevetek a férfi naivitásán. Várhat tőlem fizetségre. Hiszen szó szerint semmim nincs. Habár de, van egy lopott bőrdzsekim, amit egy perverztől vettem el, és egy undorítóan szőrös balos csizmám, aminek elveszítettem a párját. A nadrágom pedig annyira szakadt, hogy olyan érzés viselni, mintha semmi nem lenne rajtam.

- Mégis mit kér cserébe? – kezeimet széttárom, és próbálom visszatartani a nevetésemet, ami épp készül belőlem kitörni.

A férfi pár másodpercig nem mond semmit, csak kitágult pupillákkal figyel, egyre kínosabban. – A bokádon lévő ékszert. – bök az említett testrészem felé, mire odakapom a tekintetemet és automatikusan a fejemet kezdem el csóválni, miközben a bal lábammal amin a csizma van próbálom elrejteni az apró karkötőt, amin egy egyszerű arany kövecske pihen. De mivel jobb lábam teljesen csupasz, és a nadrágom szára sem takarja el a bokám, és férfi még mindig csillogó tekintettel bámulja az apró követ.