700 évnyi szenvedés

5. fejezet

 //Ez a fejezet egy kicsit szomorkásabb lesz, aki hozzám hasonlóan érzékenyebb, azoknak talán kellhet majd egy kósza zsebkendő.//

  Amennyire a kressz engedi olyan gyorsan hajtok a megfejtett tisztás felé. Úgy 10-15 percnyi kocsikázás után sikerül leparkolnom egy magányosan álló Suzuki közelében és veszem hátamra a még otthon összekészített táskát. Átvágom magamat a rozoga kerítésen és elindulok befele a bozótosba.

  Már jócskán a sűrűjében járok mikor egy furcsa, rossz érzés fog el ami szinte rögtön be is üt. Ugyan is a rossz érzés az ott „felejtett" csapdák miatt jött, amik közül az egyikbe sikeresen bele is gyalogolok... szó szerint. Csak annyit veszek már észre hogy a talpam alatt egy ismerős alak kezd kirajzolódni, megsüpped valami a lábam alatt majd egy lánc csörgés és kisebb nyikkanással szinte zárul is a nagyobbított medvecsapda a bal lábamon. Egy kisebb, fájdalmas szisszenés hagyja el a számat, magát a lábamat pedig a bokámat támasztó fém rudak kavalkádja menti meg. Bár így is pokolian fáj ahogy kiszedem valahogy a lábamat, sikerül kiszabadítanom magamat.  Tennem kell valamit. Végül odáig jutok hogy két fával és a régi fáslival egy minimális sínt eszkábálok a még egyben lévő lábamra, majd egy harmadik, hosszabb botot vagy inkább fél facsemetét magamhoz véve tovább araszolok.

  Az erdő határánál járhatok, mikor egy ismerős szag üti meg az orromat... vér... fertőzött vér. Összeszedem magam és elindulok a szag irányába ami hát... nem egy könnyű feladat. Ugyanis a drága jó vénségek úgy tele szurkálták a környéket rejtett és kevésbé rejtett csapdákkal mintha fűmagokat vetettek volna el a kopaszodó pázsiton. Kell egy jó 10 perc és vagy 5 kisebb fa mire eljutok a vérszag forrásáig. De amit találok az még inkább elveszi a megmaradt életemet... a pincében látott szörnyűségek csak egy részét hordozzák mind annak amit ennek a szerencsétlen farkasnak végig kellett szenvednie.

  Közelebb megyek a vaskos fához kikötözött, széjjel vert, vérző, részben átváltozott testhez. Mivel nem csak a szaglásom de a hallásom is elkezdett már kiélesedni a közelében már hallottam ahogy szabálytalanul veszi a levegőt. Közelebbről megnézve szépen lassan kirajzolódik miféle szerzet; napbarnított bőr, vaskos, sötét bajusz, tömött, rövid haj. Elé állok és ahogy a hátrakötött kezéről levágom az akasztásoknál is használt kötelet a bal vállamra hullik a sebekkel borított test. Egy halk, morgásos hang engedi el ajkait, ahogy nekidöntöm a fának.

-Már azt hittem, hogy így fogok megpusztulni teliholdkor. Köszönöm, bárki is maga.- motyogja bajsza alatt.

-És még ránk mondják, hogy szörnyetegek vagyunk... na persze...- oldozom el a lábait forrongva a dühtől.

-Szörnyek? hehe.. csak egy fajtárs beszélhet így.- mosolyodik el a kínzott férfi.

-Mert az vagyok. A telihold nem csak rád fog hatni, de rám is.- kezdem el bekötözni a komolyabban vérző sebeit.

-Szóval tényleg egy bajtárs talált rám. Ennél kellemesebb halálom nem lehet. Kérlek, áruld el a neved fiacskám.- pillant rám sötét barna, szinte már fekete szemeivel.

-Nate Naragi vagyok. – nézek a szemébe. Valami furcsa oknál fogva elkerekedik a szeme és csodálkozva kezd el tanulmányozni tekintetével.

-Elképesztő, hogy maradtál életben ennyi év után? Fiatalon változhattál át, rég volt már hogy olyan farkassal találkozzak, aki megélte a száz éves háború végét.- néz végig rajtam ismét. Ezen már teljesen megdöbbenek. Honnan a halálsorból tudhatja hogy több mint 700 éves vagyok?

-Mégis... miből gondolod, hogy ilyen rég vagyok már életben?

-Fiacskám, hallottad már azt a  mondást, miszerint „a szem a lélek tükre"? Nos ez valamilyen szinten igaz is. Ha egy ember harapás útján változtatnak át farkassá, akkor az adott évszázadra jellemző színű lesz a szeme. Minden évszázadnak más színárnyalata van. Az 1400-as években az ég kék szín volt a gyakori. A szemed színéből egy tapasztalt farkas meg tudja mondani, hogy nagyjából hány éves vagy.- mutat rám csonkolt ujjú kezével.- Sokat megéltél és .. elnézve sok mindenben volt már részed. Főként a rosszban.