700 évnyi szenvedés

2. fejezet

  //Egy újabb résszel jöttem, ebben a részben Nate kicsit jobban kifejti mi is történt vele a múltban, valamint elmeséli mit is művelhet az ember lábával a spanyol csizma. Lehet hogy egyesek számára durvára sikeredett, én szóltam előre, ebben tudatban olvassa mindenki kedve szerint, jó szórakozást a mostani fejezethez! :3//

  Vakító fényre ébredek fel. Párat pislogok, hogy kicsit tisztuljon a látásom, majd mire kicsit magamhoz térek látom, hogy egy orvosi szobában fekszek az ágyon. Kicsit feljebb ülök, megtámaszkodva az alkaromon és látom ahogy segítőkész osztálytársam beszélget a suliorvossal.

-Magadhoz tértél? Hogy érzed magad?-fordul felém az idősebb korú orvos.

Kicsit megdörzsölöm az arcom és halk mormogás után adok választ:

-Kicsit még szédülök de már jobban vagyok.- ülök fel rendesen és fogom a fejemet egy kis émelygés miatt.

Mikor kicsit megemelem a tekintetem az aggódó osztálytársam térdel le elém és néz rám féltő tekintettel.

-Általában nem vagyok ilyen rosszul de most valahogy a gyomrom sincs a helyén.- mondom alig hallhatóan ahogy próbálok kicsit magamhoz térni.

Egy árnyék emelkedik fölém és ahogy felnézek az orvost pillantom meg kezében egy pohárral.

-Egy kis B6, enyhít az émelygéseden.- nyújt felém egy kis fehér gyógyszert és a pohár vizet.

Elveszem tőle és beveszem a gyógyszert.

-Írjak igazolást, vagy végig szeretnél maradni ma?- ül vissza a gép elé a középkorú asszonyság.

-Pár perc és jobban leszek szerintem. Nincs sok óránk ma.-takarom el a szemeimet a kezeimmel ahogy választ adok.

-Rendben van. Felírtam hogy milyen gyógyszereket kaptál és mikor. Dia, kérlek vigyázz rá .- adja át osztálytársamnak a papírokat a suli orvos.

-Rendben van. Majd szólok az osztályfőnöknek is hogy mi történt.- egyenesedik fel a kedves lány mellölem.

Dia a kezét nyújtja, amit kicsit mogorván de elfogadok és kisegít az orvosi szobából. Látja rajtam, hogy még nem vagyok teljesen rendben így az ajtó melletti padra ültet le. Ahogy én próbálok mélyebb lélegzetekkel megnyugodni addig Dia a telefonján pötyög valamit. Pár perccel később az osztályunkból már látott ikerpár és egy szemüveges leányzó jön felénk. A fiúkkal csaknem egy magas lány egy flakon ásványvizet tart felém ahogy megáll előttem. Elfogadom tőle az innivalót és valahogy a kelleténél kicsit jobban szorítom meg a kupakot mivel azt a szorításommal kis híján letépem mintsem letekerem. A fél literes üveg tartalmának felét egy szuszra iszom meg majd egy hosszabb sóhajjal kezdek kicsit helyre jönni. A hallásom is kezd kitisztulni és végre rendesen hallom, hogy mit is magyaráz mellettem Dia az ikrekkel.

-Akkor most már minden rendben?- pillant rám a hosszabb, szőke hajú srác.

-Úgy tűnik de várjunk szerintem még pár percet hogy biztosak legyünk.- válaszol Dia, ahogy végigmér pillantásával.

Jelenlegi erőmhöz képest finoman teszem le a félig üres flakont magam elé a padlóra majd sóhajtok egyet.

-Kösz, hogy segítetek de talán többen vagyunk a kelleténél.-nézek körbe a négy fős brigádon akik velem együtt jelenleg lógnak az óráról.

-Annyi baj legyen Nate, a tanárnő tud róla hogy rosszul lettél és ő engedett el minket.- válaszol a szemben lévő szekrénynek támaszkodva a rövidebb hajú szőkeség.

-Jaj istenkém, hát szegény Nate szinte még azt se tudja kik vagyunk.- kap fejéhez Dia.

Hogy őszinte legyek előbb vagy utóbb majd megtudtam volna. Elnézve a tekintetüket saját maguk jöttek volna oda hozzám hogy bemutatkozzanak és kérdezősködjenek.