700 évnyi szenvedés

19.fejezet

  Nem is tudom mennyi idő után ébredek meg. Két dolog tűnik fel rögtön; ki pillantva az ablakon az, hogy már lenyugvóban jár a nap, és hogy egy vékonyabb pokróccal be vagyok takarva.

Megdörzsölöm a szemem és nyújtózva egyet kotrom elő a lépcső alatti mankókat majd mozdulnék ki a konyhába... ha nem dőlnék el épp olyan lendülettel, mint ahogy álltam fel az előbb. Nagyon hamar megismerkedek az alattam elterülő, kissé poros szőnyeggel pár halkabb, cifra szó társaságával. Úgy látszik nem szabad a térd rögzítővel a lábamon aludni, mert elviszi a vérkeringést.

-Haver, minden rendben?- hallom meg egyik haverom hangját, felpillantva pedig egy felvont szemöldökű, aggódó Viktor magasodik előttem.- Add a kezed! Mégis mi történt?

Felsegítve a földről ültet le a mellettünk levő lépcsőre.

-Nincs semmi, csak elzsibbadt a lábam. – dörzsölök végig a kisegített térdemen.

-Hova indultál amúgy?

-Csak kis sétára indultam. Semmi érdekes.

-Gyere, segítek.- nyújtja a kezét felém.

  A lábam még nem igazán akar engedelmeskedni, így Viktor a bal karomnál fogva húz fel és fogja át a derekam. Fura, most veszem  csak észre, hogy alig pár centivel vagyok magasabb nála. Haverom a bal csuklómnál fogva húz kicsit közelebb. A fogása nem szoros, csak annyira, hogy magabiztosabban tartson meg. Fél pillanatra őrá helyezem a testsúlyom és lábammal piszkálom fel a földről a mankóimat. Mivel bal oldalam nagyban meg van könnyítve,  kicsit megemelve a  lábam, főként Viktorra helyezve a testsúlyomat mozdulunk meg a konyha irányába. Fura, szokatlan érzés fog el, ahogy Viktor segít nekem és hagyja, hogy leüljek a konyha ajtó melletti székre. Mintha zavarban lenne.

-Hangokat hallottunk, minden rendben fiúk?- bukkan fel a rolós ajtó mögül Dia, mögötte az ifjabbik ikerrel.

-Nincs semmi, csak kicsit elzsibbadt a lábam.- válaszolok miközben Viktor a konyha jobb oldalán pihenő ajtó mögött kotorászik valamit.

Hamar rájövök, amott a hűtővel ellátott élés kamra lapul. A szőke segítőm az oda száműzött hűtőből vesz ki egy flakon vizet majd egy konyharuhát is magához vesz.

-Nem fáj semmid Nate? Ha már a nyári konyhából hallottuk a zajt, akkor csak padlót fogtál.- Áll meg a szék mellett aggódva a barna hajú szépség.

-Jól vagyok, pár perc és visszatér a vér az ereimbe.- nyújtom ki a rögzített lábam.

-Ilyenkor mi a jó, a jég vagy a meleg?- pillant be a konyhába Hektor.

-Elméletben egy kis alkohol, esetünkben talán a meggy pálinka tágítaná az ereket így gyorsabban áramlana Nate vére, de... nem hiszem, hogy ihatsz már most.- Viktor még mindig kicsit zavartan vakarja a nyakát.Bár lehet , csak a farkas énem miatt érzem meg rajta ezt.

-Ha már úgyis itt vagytok fiúk, egyetek pár falatot. Amíg ti fát vágtatok, Nate pedig pihent mi Lilivel már vacsoráztunk. Nálatok se maradjon ki.- ülteti le az ikreket Dia és tesz le mind hármunk elé egy-egy tányért.

-Hm. Mi a vacsi?- pillant fel a mindig éhen kórász Hektor.

-Mama hagyott itthon pár könnyű receptet így csirke van nokedlivel.- teszi le a csepp, kétszemélyes asztalra a kőkorszaki, öntött vas fazekat.

-Könnyű, nekünk két évbe tellett míg anyánk megtanította nekünk ezt. Na meg..- mikor volt erre időtök?- rökönyödik meg Viktor a gőzölgő étellel szemezve.

-Kinek mi a nehéz Viktor. És ha az ember ügyes, gyorsan megvan.- mosolyodik el kedvesen majd hagy minket magunkra.

  A vacsora közben halljuk meg az emeleti fürdőből kiszűrődő víz folydogálását. Mind a hárman az étkező felé emeljük a tekintetünk, Hektor arcán pedig egy perverz vigyor jelenik meg.