700 évnyi szenvedés

7. fejezet

  Már pár órája a farkas testemben vagyok, de valami nem hagy nyugodni. Az ösztöneim felébrednek az ajtó felől érkező szagok miatt és akaratom ellenére mordulok fel. Alig bírom visszafogni magam, és ahogy sikerül elhúzódom a sarokba. A hangok egyre közelebbről jönnek én pedig úgy leszek egyre idegesebb, hogy ki mászkálhat ilyenkor pont erre. Végül Diát pillantom meg kezében egy barna csomaggal. Az ösztöneim csatája a józan eszem ellen... Pár lépést teszek ki a homályos fényre és érzem ahogy a Hold fénye megcsillan a bundámon. Egyenest Dia szemeibe nézek; fél... szinte könyörög hogy csak élje túl ezt most. Szóra nyitnám a számat, hátha a hangom és a szemem alapján megismer... hangya méretű esélyt adva, de szegény lány megrezzen és elejtve a hozott csomagot a kijárat felé kezd menekülni. Még éppen hallom a bejárati ajtó huzatos csapódását.

  Perceken át fel-alá mászkálok és karmolok morogva hol a padlóba, hol az egyik oszlopba. Most még nem mehetnék utána se, túl sokan vannak még az utcán. Valahogy ki kell magyaráznom magamat ebből.Nem hiányzik most nekem, hogy pont egy ismerősömre fogják azt hogy elmeháborodott, aztán találjanak rám. A gondolatmenetemből a telefonom jellegzetes hangja zökkent ki. A készülék fölé kúszok és némi ösztönös fülmozdítás után sikerül rányomni arra a mikroszkopikus kis gombra remélve, sikerül felvenni a hívást. A kijelzőből már látom, hogy Dia hív. Kihangosítom, ne keljen szórakoznom a fizikai felvétellel.

-Szia Dia, mi a helyzet?- szólok bele a telefonba, mintha semmi gond nem lenne.

-Nate, merre vagy? – kezdi rögtön, hangjából pedig hallom, a sírás szélén áll szegény lány.

- Hé, mi a baj? Merre vagy, történt valami?- próbálok minél inkább terelni, mintha nem tudnám, hogy mégis mi az istenséget láthatott aminek hála a világból is kirohanna azt ordítozva a
fejében...  „megörültem".

-A házadtól jövök, nem tudom mi van nálad, de a pincédben egy hatalmas farkas szerű lény tanyázik. Kérlek, mond, hogy nem vagy a házban.- hallom elcsukló hangját.

-Nem, nem vagyok. Reggel felhívott az egyik ismerősöm, hogy menjek át segíteni neki. Vadász és nemrég ért haza a friss zsákmánnyal. Mindig úgy van, ha segítek neki akkor hozhatok haza én is egy kis húst. Olyan 10 óra óta itt vagyok nála, a hétvégén nem is megyek haza, talán vasárnap délután.- adok be neki egy remélhetőleg hihető mesét.

-Tehát... ma alig voltál otthon?- hallom halk hangját.

-Nem. De ne aggódj, indulás előtt vittem el a régebbi húsokat a pincébe , mire hazaérek szabad legyen a fagyasztó. Régen is így csináltam, lehet hogy az a kutya amit láttál a hátsó ajtón lógott be. Volt már ilyen.-próbálom megnyugtatni.

-De ez más Nate. Ez... ez nem tudom mi... valami farkas szerű lény lehetett de.. hatalmas. Ahogy összehúzta magát a pincéd sarkában így is velem egy magas volt, ha felegyenesedett volna a fejét verte volna a plafonba.- akad ki szegény lány a vonal túloldalán. Szóval ilyen magas lennék már vérfarkasként?

  Felpillantok a mennyezetre ami durván két és fél méter magasan van... Alapból se vagyok egy csepp legény de, hogy farkasként majdnem három méter lennék.. abszurd.

-Dia, te most merre vagy?- kérdezek rá aggódó hangon amin még magam is meglepődök.

-Nem tudtam mihez kezdeni így a suli felé rohantam... Alig 5 percnyire lehet már tőlem.

-Menj haza Dia, tusolj le, bújj be az ágyba és próbálj meg pihenni a hétvégén. Ne mozdulj ki, csak maradj otthon! A kutya miatt ne idegeskedj, biztos a lenti hús vonzotta be, és szerintem lesz annyi ott hogy ne keressen másfelé. Ha hazaérek elintézem.- próbálom minél inkább megőrizni emberi tudatomat és úgy elnyomni a farkas morgásom, amennyire csak lehetséges. Amíg nem tudja Dia, hogy most épp azzal lénnyel beszélget amit látott alig néhány perce, addig minden rendben.