700 évnyi szenvedés

6.fejezet

  // Ez egy kicsit hosszabb fejezet  lesz de remélem így is elnyeri a tetszéseteket. :3 //

  Mikor felkelek iszonyatos fejfájás töri meg az eddigi kellemes szundikálásomat. Hanyatt fekve ébredek, a kopottas plafont bámulva, kényelmi szempontból egy ágyon , nyakig betakarva. Kicsit körbenézek, jobbra a festésre váró fal, balra az éjjeli szekrényem, rajta a telefonommal és még egy készülékkel. Kell úgy nagyjából egy perc mire rájövök, hogy otthon vagyok és az ágyamban fekszek. Morgolódva próbálok feljebb ülni de legnagyobb ellenségem most a lábaim, mivel hála nekik kínkeservesen tudok csak addig felülni, hogy a hátamat a feljebb húzott párnának támasszam. A szemeimet dörzsölöm mikor a szobaajtó halk nyikorgása csapja meg a füleimet.

-Végre felkeltél Nate.- Dia jött be a szobába egy tálcával a kezében.- Hogy érzed magad?

-Fáj a fejem mint a vesztés.. ahogy a bokáim is.-vakarom meg a fejemet.

-Remélem nem bánod, kicsit bátorkodtam a konyhában dolgozgatni.- mondja kicsit félénken, ahogy leteszi az éjjeli szekrényre a tálcát.

Kezembe nyújt egy pohár vizet és egy megszokott tablettát. Még kicsit kótyagosan veszem be a fájdalom csillapítót és öblítem le a pohár vízzel. Sóhajtva dőlök az ágy háttámlájának és bámulom a fal és a plafon hihetetlenül érdekes találkozását.

-Nate mi... nagyon sajnáljuk ami történt.- ül le az ágy szélére Dia lehajtott, bánatos tekintettel.

A nyakamat tenném rá, hogy Pedro esetére gondol. Hozzám képest bizonytalanul teszem a vállára a kezem és mosolyodom el halványan. Szinte biztos vagyok benne, hogy a tekintetem tükrözi a valódi érzéseimet.

-Sajnos... megesik az ilyen. Én... mindent megtettem amit tudtam, de én se vagyok Isten.- nézem a korábban kikezdett tenyeremre ami mostanra teljesen meggyógyult.

  Pár percig néma csendben ülünk mikor Dia mocorgására pillantok fel, aki épp a tálcán lévő tányérért nyúl.

-Csináltam neked egy kis reggelit, remélem nem bánod.- teszi elém tálcástul a frissen illatozó rántottát.

-Semmi baj. Köszönöm szépen.- kóstolok bele az egyszerű ételbe.- kellemes. Én általában szoktam hozzá tenni egy kis szalonnát is, bár ahogy emlékszem az már szinte elfogyott.

-Örülök, hogy ízlik.- mosolyodik el végre.- És hogy van étvágyad így korán. Bár.. meg kell hagyni...  elég sokáig voltál kidőlve.

A szavaira felpillantok mert nem igazán sikerül felfognom mit akar most ezzel. A barna hajú leányzó látja rajtam az értetlenkedést, így csak elém teszi a telefonját amin tisztán látszik a dátum. Csaknem 2 napra ütöttem ki magamat.

-Ne mond hogy már péntek reggel van.- csattan ki belőlem egy rossz érzés , márpedig jogosan. Ma este már a telihold előszele jön, így akár már szombat hajnalban elkezdődhet az átváltozásom ha hagyom.

-Sajnos igen. Nagyon lestrapált téged ez az egész, nem csak lelkileg de fizikailag is. Ahogy néztük a lábadat.. egy darabig nem fogsz tudni lábra állni így.- pillant rá a takaró alá rejtett szörnyűséges lábaimra.

-Ne félts Dia. Eddig is meg voltam, nem lesz baj.-pillantok rá biztató mosollyal, remélve, hogy nem akar nagyon sokáig maradni.-Na és, mi volt az elmúlt napokban? Meg.. mióta elájultam a bozótosban?

-Úgy két lépés után Viktorék már megérezték, hogy nem vagy magadnál így siettünk a kocsidhoz. Hektor a zsebedből kivadászta a kocsid kulcsát, így amíg Hektor és én elvittünk, Viktor és Lili megcsörgették az ofőt ,hogy kiderítsék merre laksz.Szerencsére a tanárnő nem kérdezősködött miután annyit mondtak Liliék hogy egy jól sikerült nap után haza kéne vinnünk téged.-itt egy kicsit elnevetem magam. Hihetetlen mit ki nem találnak, de jól is esik,  nem azt vágták a tanárhoz, hogy a város szélén bukkantak rám egy hulla mellett.- A fiúk és Lili csak annyira jöttek be, hogy felvigyenek a szobádba és ellássák a sebeidet. Azóta csak én jöttem el hozzád suli után és figyeltem rád, mikor ébredsz fel. Nem mászkáltam semerre se, gondoltam nem néznéd jó szemmel, ha csak úgy végigjárnánk a lakásod.