700 évnyi szenvedés

9. fejezet

  Pár perc kocsikázás után megállunk a városi rendőrségen. Még mindig bilincsben vezetnek be az épületbe. A helyiségeket leginkább az aktakukacok birodalmának tudnám nevezni. Mindenhol kis íróasztalok és öltönyös figurák verik a billentyűzeteket vagy épp valami igen fontos emberrel diskurálnak ősköri vonalas telefonokon. 

  Még mielőtt bárhova is mennénk egy várakozó szerű helyen tartanak több rabságra váró egyénnel. Úgy két óra számolgatás után már félálomba ücsörgök, miközben az egyik testőröm fél szemét rajtam tartja. Fura egy kifejezést vág, mintha egyáltalán nem zavarna, mi is folyik körülöttem. Meg kell hagyni... tisztában vagyok vele, itt én vagyok a legveszélyesebb, ha akarom.

  Végül egy kis, szürkés szobába vezetnek. Egy szem, fém asztal és két szék, egymással szemben: kihallgató szoba. Leültetnek az ajtóval szembeni helyre a testőreim majd kimennek. Egy-két perc várakozás után lép be az ajtón egy egyenruhás férfi. Kékes-szürkés,némi fehérrel tarkított, élére vasalt ruha, nyakkendő, vállain arany és kék minta, három csillaggal az aranyozott részen. Ismervén még régről a jeleket ő lehet az ezredes. Hm... még kérnem se kell, hogy ő hallgasson ki.Akaratom ellenére engedek el egy megkönnyebbült mosolyt.

-Alberto Ramos ezredes vagyok. Gondolom már elmondták, miért is hoztak be.- ül le a szokatlanul fiatalnak kinéző tiszt. Feltéve, ha a mércét az orosz rendőrhöz, Ivánhoz teszem.

-Egy idős házaspár meggyilkolását akarják a nyakamba varrni.- dőlök előrébb a széken és teszem fel a kezemet az asztalra.

  Alig egy percig farkasszemet nézünk egymással mikor az ezredes a tőlem jobbra lévő sötétített üvegre pillant majd feláll, mellém sétál és egy kis kulccsal szabaddá teszi a kezemet. A már alapból ropira összetört csuklóimat kicsit megdörzsölöm ahogy, kiszabadulnak a fémgyűrűk szorításából.

-Mi alapján hoztak be fiam?- válik lágyabbá és közvetlenebbé a hangja.

-Egy állítólagos harapófogón voltak az ujjlenyomataim, amit az egyik hulla mellett találtak.- adom meg a kért választ.

-Volt bármi közöd az áldozatokhoz?

-Én vettem meg a házukat még június.. július környékén.

Az ezredes egy villámzáras tasakot vesz elő az asztal egyik fiókjából, amiben az a bizonyos véres harapófogó pihent. Leteszi elém a tárgyat és csúsztatja közelebb. Hm.. szóval már alapból bekészítik a dolgokat.

-Felismered?

-Igen, nemrég használtam is. A pincét újítottam fel és kellett pár rozsdás szeg mellé.- adok be egy lehetőleg hihető választ.-Még mielőtt eladták volna a házat, mesélték, hogy régi emlékek fűzik a papát ehhez a szerszámhoz és ha esetleg megtalálom vigyem el nekik. Gondoltam egy gyors használat miatt még nem haragszik meg az öreg.

Alberto megint a sötétített üveg felé pillant majd felém. Apró mozdulatok ezek, az átlagos, ideges emberek ezeket jobb esetben nem vennék észre. Közben nyugodtan ül le a helyére és tanulmányozza a minden bizonnyal kifejezéstelen tekintetemet.

-Szóval rendbe hoztad a pincét majd meglátogattad a házaspárt, hogy visszavidd nekik a szerszámot, mint megtalált emlék.- szögezi le saját álláspontját. Nem úgy hangzik, mint aki ellenem lenne.

-Így van.

  Az ezredes még pár pillanatot vár engem figyelve.Feláll és az ajtóhoz megy, ami pont akkor nyílik ki, amikor odaér hozzá. Az ajtó túloldalán álló rendőrnek még mond valamit, kiadja a harapófogót és a bilincseket, amikbe behoztak, végül becsukva maga mögött az ajtót ismét helyet foglal előttem.