Pszichopata Styles

II, Démoni hatalom-Nyolcadik rész

Felsóhajtottam és vissza öltöztem. Ki pillantottam az ablakon és ekkor jöttem rá milyen gyönyörű helyen is lakunk. Gyönyörű aranyszínű búza mező pár kék színű virág tarkítotja. Szélen hatalmas fenyő erdő sötétbe burkolózva. Kizárja magából a fényt és a külvilágot is. Mennyi idő kellett ahhoz, hogy idáig el jussunk. Tényleg szerelmes vagyok én Harrybe? Stokholm Szindromás kurva.-fintorog a tudat alattim. Úgy érzem igaza van. Mi van ha nem szeretek? Ha ennek az egész káosznak egyszer vége lesz és én felébredek mellette úgy hogy nem vonzódom már hozzá?
Mi van ha nem szerelmes belém? Bele lehet egyáltalán valakibe ilyen hamar szeretni mint ahogy mi is tettük?
-minden rendben?-szakította félbe Andy a gondolat menetem én pedig az ajtóra pillantottam.
-igen persze,csak...-halt el a hangom és vissza ültem a kanapéra. Homlokán össze szaladtak a ráncok és becsukta az ajtót maga mögött miután bejött hozzám végül pedig lehuppant mellém.
-mi van ha én nem vagyok szerelmes? Csak el hitettem magammal,hogy az vagyok? Mi van ha Ő sem szerelmes csak szexuális eszközként tekint rám?
-miért jutnak eszedbe ilyenek?-biccentette oldalra a fejét majd felkönyökölt a kanapé kar támlájára.
-nem tudom...-sóhajtottam fel és lehunytam a szemem.
-figyelj Hope,ennek az egész káosznak mindenképp úgy lesz vége,hogy Harry marad a pokol ura. Az már a te döntésed,hogy vele maradsz e,a felesége leszel e vagy akár lesz e gyereketek. Nem tudom mit akar Harry nem látok bele a fejébe ahogy már a tiédbe sem. De mikor bele láttam te neked tetszett Harry.
-És ha még sem tetszett? Honnan tudhatnám egyáltalán milyen a szerelem? Fogva tartott majd hirtelen lett jó a viszonyunk. Mi van ha...ha már csak a megszokás az ami a köztünk lévő dolgokat uralja?
-Harryt nem hiszem, annyi minden zajlott le közte és közted, annyi úton-módon bizonyította már azt,hogy ez több mint egy olcsó fellángolás,de tudod az már régen rossz ha te elbizonytalanodsz-nézett rám én pedig csak lehunytam a szemem. Túl fájdalmas téma ez.
-Szerethet egyáltalán egy halandó egy féig démont? Egy embert aki már egyszer meghalt? Egy embert aki már nem is ember hanem Isten? Az alvilág Istene?-néztem rá Ő pedig megvonta a vállát.
-Ennyi minden után,hogy én az őrangyalod voltam,hogy Ő nem egy egyszerű pszichopata...hogyan is fejezzem ki magam? Hope szerintem túl vagy terhelve,hirtelen meghaltál majd feltámadtál aztán most itt fekütsz a semmi közepén egy kanapén és Lucifer 2.0-val gyűröd a lepedőt...talán csak nem tudod feldolgozni. Kezdj el naplót írni,vagy csinálj bullet journalt abban minden kreativitásod bele ölheted és ha esetleg szanaszét érzed magad lesz egy fix dolog az életedbe amibe kapaszkodhatsz.-mosolygott rám én pedig bólintottam. Azt hiszem igaza van ismét csak. Talán csak túlságosan szét hullottam ahhoz és túl sok volt ez az egész akárhogy is,változtatnom kell mielőtt abba kattanok bele mennyi minden zajlik körülüttem ilyen gyorsan és hirtelen. Már az egy feldolgozhatatlan dolog,hogy Harry ki is lett valójában,kivé vált azóta hogy felébredtem abban a kis dohos szobában nála. Andy megsimogatta a hátam majd kiment a szobából. Vettem egy mély sóhajt majd magamra kapkodtam a ruhákat és kimentem utánna a dolgozó szobából. Harry számomra egy idegen nyelven beszélt egy fekete kapucnis férfihoz aki rám nézett és szinte a halált láttam meg éjfekete szemében amin megcsillant a fény majd hollóvá változott és kirepült a nyitott ablakon. Harry felém fordult és rám förmedt.
-Soha ne nézz bele egy démon szemébe mert nem tudod mit láthatsz.-mormogta orra alatt.
-Te is az voltál mégis a szemedbe tudtam nézni.-vontam fel a szemöldököm. 
-Egy fél démon voltam Hope, nem ugyan az.-ment be a konyhába ahol a falon lévő kereszt megfordult alaphelyzetéből majd kirepült az ablakon.