Pszichopata Styles

Első évad: Tizenegyedik rész.

Mikor sikerült felvennem vele a tempót megragadtam a karját és megállitottam.
-most mi a baj?-kérdeztem és arcát fürkésztem.
-az hogy hiba volt téged ide hoznom-morogta majd Ő is megfogta a kezem és vissza vitt minket a való világba.
-mi? Miért?-kérdeztem és még mindig Őt néztem.
-mert nem szabadna erről az egészről tudnod. Nem szabadna hogy megismerj-mondta és kiviharzott a nappaliból én pedig követtem.
-de miért nem? Nem te akartad hogy bizzak benned?-kérdeztem.
-de,de lett volna más módja is. -mondta.
-de nem értem Harry-mondtam elhalkulva.
Vett egy mély levegőt majd sietve elindult ki a fészerhez én pedig csak álltam a folyosó közepén és néztem Őt.
Őt,akit egy perce még olyan közel éreztem magamhoz majd hirtelen ellökött magától. Mint aki megijedt. De mitől?
Sóhajtotam és elindultam volna vissza a kanapéra mikor a szemem sarkából megláttam, hogy megáll és felém fordul.
Én is rá néztem és ahogy tekintetünk találkozott,össze ráncolt homlokkal kapta el tekintetét majd sietett be a fészerbe.
Ismét csak egy hangos sóhajjal jeleztem,hogy zavar ez az egész szituáció,mintha olyan sokra mentem volna vele tekintve, hogy rajta meg pár hullán kívül senki más nincs a házban.
Lassan ledőlten a kanapéra és probéláimat orvosoltam azzal, hogy elaludtam a kanapén. Tudom, hogy ez nem megoldás de reménykedek, hogy egyszer talán beválik, és mikor felébredem minden gondom megoldást talál.
Már majdnem elaludtam mikor halk,lassú léptek kopogását hallottam a parkettán közeledni a nappalihoz. Nem mertem megmozdulni egyszerűen csak tovább feküdtem csukott szemekkel és reménykedtem benne, hogy ez a valaki Harry lesz az,de ha nem is Ő akkor békén hagy ha alszom.
Éreztem aurámmal a testet ami lassan legugolt elém.
-Nem kell tettetni. Tudom, hogy fel vagy drága-szólalt meg a hang. Lágy selymes hangja volt, pár szóban megmutatta nekem a rekettes verzióját is. Talán dohanyzik.
Lassan kinyitottam a szemem és felültem a kanapén. Az előttem álló férfi pedig felegyenesedett a gugoló pozitcióból.
Alacsony termetű,elég vékony alkat volt. Haja oldalra volt fésülve oldalt pedig felnyírva. Szinte világitottak ég szín kék szemei. Egy teljesen fekete szettben volt. Mint Harry a képzelt világában.
Lassan elmosolyodott mikor látta, hogy végig mérem.
-mielőtt bármilyen kérdést feltennél,Louis Tomlinson vagyok, Harry egyik régi barátja-mondta sejtelmes hangon és elindult a fotelhez. Ahogy oldalt fordult nekem megláttam a szárnyait.
Nem is értem eddig miért nem vettem észre. A végét a földön húzta. Színe fekete volt,gyönyörű,fényes. Ekkor is esett le ki is Ő igazából.
-Lucifer-suttogtam majd nyeltem egyet.
-Okos kislány-nevetett majd felült a fotel karfájára.
-mielőtt feltennél bármilyen kérdést is-mondta és rémült tekintetemet nézte.
-nyugodj meg, a szíved úgy ver mintha arra kérnélek öld meg magad-mondta.
-mit akarsz tőlem?-kérdeztem feldúltan.
-igazából semmit,adok neked pár választ Harryvel kapcsolatban viszont elvárom a kedves viszonzást-vigyorodott el.
-akkor mégis csak akarsz valamit-mondtam fintorogva mire felnevetett.
-ez egy rossz álom?-kérdeztem és egy pillanatra se vettem le róla a tekintetem.
-Ó, igen határozottan,megadom neked az égi áldást megszüld az Antikrisztust és mindenki boldog lesz-mondta vérkomolyan.
Én pedig komolyan vettem szavait és nyeltem egyet.
-Azért szeretem a földi halandókat mert naivak vagytok-nevetett.
-Én nem vagy Gabriel,Én semmi ilyesmire nem fogok vetemedni-mondta majd felállt és nézelődni kezdett a nappaliban.
-Akkor mit akarsz tőlem?-kérdeztem és szemeiemmel követtem lépteit.
-A lelkedet-mondta és ahogy rám nézett éj fekete szemével a hideg futott végig hátamon és hatalmas szomorúságot kezdtem érezni.
A pár beszéd következő mondataiba Harry avatkozott bele egy nagy csattanással. Beugrott ezzel betörve a hátsó terasz ajtajának üvegét. Berohant a nappaliba majd közém és Louis közé állt. Keze ökölbe volt szorítva és erei feketék voltak. Innen tudtam következtetni arra, hogy valószínűleg a szemei is azok.
Lou arcán egy pillanatnyi meglepődés látszódott.
-Ó hát persze-rázta meg a fejét és felnevetett.
-Hiszen a Démonokra nem hat az erőm ami megállítja az időt-mosolygott.
-Nem is gondoltam volna, hogy a sötét éned így átvette feletted az uralmat.
-Tűnj innem Lucifer-morogta Harry.
-De hát még alig érkeztem meg, hát így fogadsz egy régi barátot?-kérdezte Louis.
Mire Harry csak rá üvöltött, hogy takarodjon el innen.
Megijedtem Harry hatalmas hangjától, sirni kezdtem. Nem is az ijedtségtől. Inkább a hatalmas bánattól ami körül vett engem. Harry csak egy rá adás volt.
Louis elmosolyodott a sírásom hallatán. Hollóvá változott és kirepült a betört ajtón.
Harry rám pillantott és a feketeség eltünt szemeiről.
Lassan oda jött hozzám és szorosan átölelt. -Nem akartalak megijeszteni, ne haragudj-mondta nyugtató hangnemben én pedig nyakába furtam az arcom.