Halálos dallam

A törött ceruzák

Ezt még nem tudjátok rólam, de verseket írok. Eddig aki látta, azt mondta, hogy jók, de én annyira nem bízok magamban hogy ezt el is higgyem. Viszont így vezetem le a feszültséget, imádok írni. Vince eléggé leszívott ma és akármilyen pozitív energiát is áraszt, nekem perpillanat nem lett jobb tőle. Nem, nem sírtam. Ahhoz túl nagy a büszkeségem és az egóm. Azért rusnya nem szívesen vagyok. 

Másnap reggel suliba menet azon kaptam magam, hogy arra gondolok, vajon Vince miben lesz ma suliban. De amint észrevettem, megráztam a fejem és elhessegettem a gondolatot.

- Hello Rock Baby! - köszöntöttem őt miután ledobtam a táskámat. 

- Hali! - villanyozódott fel.

- Azért mert köszöntem, ne hidd azt, hogy most már kedvellek - közöltem unottan.

- Ó, én nem hiszem - mosolyodott el.- Hanem tudom.

- Rosszul tudod drágaságom. Ne nagyon éld bele magad.

- Az nehéz lesz úgy érzem. De a te kedvedért persze megpróbálom - mondta, majd elfordult és írta tovább a háziját irodalomra.

 Gondolataim elterelődtek, egy rím fogalmazódott meg bennem: Fekete szeme csillog tova,    Felé megyek, csak nem tudom hova.

Na nem! Ez így nem mehet tovább! Fekete szeme? Az csak Vincének van, jézusom. Én ezt most róla írtam? Azta mindenit. 

- Hé, csaje! Könyvesbolt? - pillantott fel.

- Menj a fenébe! - szóltam rá erélyesebben. 

- Na, jó, én ezt nem bírom! Miért nem tudsz hozzám normálisan szólni? Komolyan kérdezem. Én eddig nem voltam veled bunkó, annak ellenére sem, hogy te a kezdettől leereszkedően bánsz velem. Tudod mit? Mostantól egy kedves szót nem hallasz majd tőlem. Remélem elégedett vagy magaddal. Remélem boldog leszel teljesen egyedül és milliónyi könyvvel - mondta ki egy szuszra, végül pedig lecsapta az energia italát az asztalra és dühösen egy másik ceruzáért nyúlt, mivel amivel eddig írt, mérgében darabokra zúzta.

Nem mondom, hogy nincs igaza. Tényleg nem. Viszont én csak védem magam az olyan emberekkel szemben, akit bántanak. Nem akarok elveszíteni még valakit aki fontos, így inkább meg se szerzem, ne kóstoljak bele abba, hogy milyen ha az enyém. Viszont sajnálom, hogy ez nem csak nekem fáj, hanem másnak is. De azért remélem rájön majd, hogy hosszútávon neki is jót akarok, nem csak magamnak.

Azonban ráfáztam. Lehet, hogy tiszteletparancsoló a külsőm, de pont ezért kötnek belém nagyon sokan. Félnek tőlem és meg akarnak félemlíteni. Ezért utálok felelni. A tanár viszont fizikán kihívott és ugyebár ilyenkor nem tehet semmit az ember.

- Jól van Veronika, kérlek mondd el a domború tükör képalkotását!

Persze fogalmam sem volt róla, mindig is utáltam a fizikát.

- Sajnálom tanárnő, nem tudom - feleltem.

- Tanárnő, írjon be neki egy kettest és haladjunk. Így legalább nem bukik meg, mit pedig tehetjük a dolgunkat - szült közbe egy buzgómócsong. 

- Egyest Hulknak! - hallottam a kiáltást. 

A Hulk jelző nyilvánvalóan a hajam színe é a Bosszúállók egyik hősének színe között fellelhető hasonlóság miatt volt. A jelző meg sem lepett, ugyanis szoktak hasonló dolgokat vágni a fejemhez. Viszont a kiáltó személye lesokkolt. Vince vigyorgott a hátsó padban és nemtörődöm stílusban fogadta a nevetést és a dicséreteket a "poénja" jóvoltából. Hallottam én és meg is értettem, hogy nem fog többet kedves lenni hozzám, de nem gondoltam, hogy komolyan gondolja.

Amikor felé fordultam teljesen, ő is engem nézett. Pici csalódást, de gúnyt, megvetést és megbánást is fel tudtam fedezi az arcán. Majd felém bökött az állával, mondván, hogy ezt übereld. Olyan "te akartad" nézéssel figyeltem őt, majd elkaptam a fejemet.

- Tanárnő, nem azért mondom,  de Viktor - kezdetem el - Ugye így hívnak? - néztem a nevezettre.- Szóval Vencel ha ennyire tudja, talán ő is felelhetne kérem. 

- Igazad van Veronika - bólogatott a tanár. - Kérlek Vince, fáradj ki Vera helyére.

- Úúúúúúú - szólalt fel az egész osztály a javamra, mire Vince drága olyan mérgesen nézett rám démoni szemeivel, mintha ott helyben el tudna égetni. Valószínűleg ha tényleg el tudna égetni, már megtette volna, így ebben a pillanatban nem féltem a tűz általi haláltól.

A fiú lassan felállt és kisétált a táblához, miközben le se vette rólam a szemét. Mikor kiért én is elindultam a helyemre és megpróbáltam kikerülni, de akaratlanul is összeért a karunk. Csak egy röpke pillanat volt és csak egy apró ponton, de elképzeltem, hogy milyen lehet amikor megölel és minden porcikája az enyémhez nyomódik. Ettől a gondolattól megborzongtam és még jobban siettem a helyemre. Ennek az lett a vége, hogy majdnem elestem egy táskában. Igeeen, itt van az égő Veronika. Visszatért, vagy talán el sem ment, de ez most nem érdekes. 

Vince szintén nem tanult semmit és mivel a tanár nagyon-nagyon jó fej, nekem kettest adott, fiatal barátunknak pedig bevágta az egyesét. Ma megnyertem egy csatát, de a háború... Hát annak a vége még messze van. És az is lehet, hogy mindketten vesztünk. És ha vesztünk, bukik minden.

- Szép volt csaje - mondta miután levágódott mellém.

- Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy semmi kedves szót nem fogok többé tőled hallani.

- Ha erre vágysz, akkor legyen - szólt csöppet felháborodva, de a többi érzelmet nem tudtam kivenni.

- Ó, tényleg? Szerintem nem vagy képes ilyesmire. Túl kedves vagy és boldog. Ez a Hulk-os beszólásod is inkább gyerekes volt, mint oltás - néztem rá lesajnálón, pedig a szívem nem ezt érezte.

- Na ide figyelj te gót ribanc! Szállj le a magas lóról, jó? A hajad olyan mintha lehányták volna, a testalkatod sem tökéletes, a modorod meg pláne, szóval kurvára bekussolhatsz - mondta halk, de fenyegető hangon, majd hozzám vágott egy mozijegyet és dühösen írni kezdett. Eddig a második ceruzáját törte össze miattam és ha így folytatjuk, nem az utolsót. 

És nem csak a ceruza tört össze, hanem az esély is elillant, hogy egyszer én is boldog lehetek.