"A holnap majd elhozza nekem az új reményt és erőt ad, hogy éljek még."
Ro és Rocky. Két fiatal, akik nem érzik még át a valóság súlyát. Két fiatal, akik a zenén keresztül szebbnek látják a világot. Ők azok, akik majd belehalnak az életbe, hogy még...
Amíg a fiú kórházban volt, anyu betartotta és nem küldött el iskolába, még akkor sem, ha nem Vince ágya mellett virrasztottam. A családom nem kérdezősködött, csak hagytak magamban, mert tudták, hogy sose mondanám el a bajom. Látták a vágásokat a kezemen, régen is és most is az újakat. És bár pár éve még megpróbáltak lebeszélni róla, ma már csak fejüket csóválva bámulták a sebemet.
Akkor annyira más volt. Akkor azt hittem, hogy belepusztulok. Akkor:
Nevetve léptem ki a házunkból és vidáman indultam az iskolába. Aznap volt a szülinapom, 12 lettem. Anya, apa és a két húgom integettek az ajtóból, én pedig belekaroltam a barátnőmbe, aki ott várt a kerítés túloldalán.
- Boldog Születésnapot LB-m! - ölelt meg.
- Köszi Liza! - mosolyogtam rá és kivettem az ajándékos szatyorból egy unikornisos párnát és egy közös képünket.
Egész nap vidám voltam, semmi gondom nem volt. Aztán valami, azaz valaki tetézte ezt a boldogságot. Egy felsőbb éves fiú, konkrétan 17 volt, odajött hozzám.
- Hé, csajszi! Boldog Szülinapot! - mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- K...Köszi! - motyogtam, majd a srác elsietett.
- Hé, Vera, ki volt ez? - lökött oldalba Liza.
- Halvány lila dunsztom sincs, de azt hiszem beleszerettem - suttogtam.
És így is volt. Áronnak hívták és attól a naptól fogva minden egyes nap odajött beszélgetni és ajándékokkal halmozott el. Volt, hogy rózsát, volt, hogy édességet találtam a szekrényemben, de mindig volt egy aranyos üzenet, hogy milyen szép vagyok, vagy esetleg, hogy szeret. Rózsaszín köd lengett körbe, kézen fogva sétáltunk a folyosón, nyilvánosan smároltunk és mindenki engem irigyelt.
Áron elég menőnek számított, én pedig egy 5 évvel fiatalabb csaj voltam, akinek az összes másik lány a szemét ki tudta volna vájni, amiért összejöttem a nagy szerelmükkel. Anyáék amikor rájöttek, persze ellenezték, mondván hogy egy ennyi idős fiúnak vannak szexuális igényei is és nemsokára majd ki is fogja ezeket mutatni. Persze nem hittem nekik. Hiszen ők a szüleim, mégis mit tudhatnak ugyebár?
Teltek múltak a napok és én még mindig tökéletesen voltam. Nem volt semmi okom félni vagy azt gondolni, hogy Áron ne akarná megvárni, amíg én is akarom csinálni. Aztán... mégis elfogott egy fura érzés. És közeledett a fiú szülinapja...
Imádott focizni, mint minden fiú és a kutyája kiharapta a labdáját, gondoltam meglepem egy újjal. Nem volt túl eredeti ötlet, de erre futotta. Azt mondta, hogy a szülei elutaztak és nem érnek vissza a szülinapjára és arra gondolt, hogy átmehetnék.
- Jól van - mosolyogtam rá. - Van egy meglepetésem.
- Úúú, meglepetés - suttogta, majd megcsókolt.
Mielőtt elindultam volna, megmostam a hajam, kiválasztottam a legszexibbnek vélt ruhámat és feldobtam magamra annyi vakolatot, amennyit 12 éves létemre meg tudtam tenni. Csendbe kiosontam a lakásból, mert persze nem engedtek volna el és elindultam a sötét éjszakában.
Kopogott a magas sarkúm az utca csöndjében, a hajamat pedig fújta a szél. Emlékszem, úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék. Nem mondom, hogy messze lakott tőlem a fiú, egyszerűen csak valahogy olyan volt, mintha valami húzna vissza, így elég sok időbe telt míg odaértem. Csengettem és hallottam ahogyan lerobog a lépcsőn és feltépi az ajtót. Akkor még úgy gondoltam, hogy örül nekem.
- Boldog Szülinapot Életeeeem! - ugrottam a nyakába.
- Szia baba! - simította végig a hátam.
Nem akarom részletezni, hogy pontosan mi történt. Smároltunk, ő pedig meg akart fektetni, én nem engedtem, ezért úgy megvert, hogy alig tudtam lábra állni. Közben el is tűnt és mire összeszedtem magam, hogy elindulok haza, addigra már kék-zöld voltam és rámszáradt a vér. Azt hittem, hogy sose jutok haza, ám amikor mégis hazaértem, nem épp vidám látvány fogadott.
- Mi a picsa? - estem össze a fáradságtól és a sokktól.
A ház ajtaja nyitva és felforgatva minden. Kúszva közelítettem anyuék szobája felé, mert annyira kimerültem. Belöktem az ajtót és szólongattam őket.
- Anya? Apa? Itt vagytok? - nyögtem és felültem.
Amikor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, kiderült, hogy mégis. A szemem végigsiklott a szobán és először a vért pillantottam meg. Óriási tócsában gyűlt össze és folyt az ágy mögűl. Nagy nehezen erőt vettem magamon és feltornáztam magam.
Annyira ledöbbentem, hogy egyszerűen fel sem fogtam, hogy mit jelent a vér, mégis honnan jöhet. Fiatal voltam, fáradt és döbbent. Fájt mindenem és nem tudtam felfogni, hogy a vér az csak egy élőlényből jöhet. Vagy több élőlényből.
Felálltam és odabicegtem, hogy megnézzem mi történt. Akkor tört össze bennem egy egész világ.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy férfi térdelt egy összeroncsolt test mellett és a belső szerveit szedte ki. A hajról és a testalkatról egy idő után felismertem, hogy ki a véres személy.
Az anyám volt az.
Az anyám.
Az én anyám.
Csak azt nem... nem értettem, hogy ez mégis, hogyan lehetséges.
Remegett mindenem, a lábam pedig először nem akart mozdulni, aztán pedig csak minél jobban el akartam tűnni onnan. A férfi felpillantott rám és rájöttem, hogy nem is férfi. Áron térdelt a holttest mellett véres kézzel.
Kihátráltam a szobából és berohantam a két húgomhoz.
Lilla és Emma először úgy tűnt, hogy jól vannak.
Fellélegeztem.
Olyan volt mintha aludnának. Közelebb léptem és megsimítottam az arcukat, miközben az én arcomról folytak a könnyek.
Csakhogy akkor vettem észre a lila foltokat a nyakukon. Ujj nyomok égtek bele a bőrükbe. Az én húgaim bőrét rondították el. Az én húgaim életét vették el.
Teljesen kiürült belőlem minden. Nem éreztem semmit, egyszerűen csak fáradt voltam. Aludni akartam. Nem fájt. Üres volt...
