Halálos dallam

Mi történt Vincével?

Fáradtan estem haza, ráadásul Vincével még a feléig sem jutottunk a beadandónak. Mielőtt bedőltem az ágyba még szóltam anyunak, hogy holnap itt írjuk a folytatást, mire óriási kiabálás lett a vége, hogy milyen felelőtlen vagyok. Ugyanis nem volt összepakolva a lakásban vagy mi a szösz. Mondom ok, ne nekem üvöltsetek, inkább megyek aludni.

Reggel kissé vidámabban ébredtem, mint egyébként szoktam. Meg is lepődtem, hogy nem egy életunt tini nézett vissza a tükörből, hanem egy átlag tini, aki utál fölkeni. Egy fokkal jobb, nem? Beérve a suliba ismét kisebb ütközést vittem végbe és ugyan azon a személyen.

- Á, szia Vera - köszönt kedvesen, miközben a homlokát simogatta.

- Hy, Martin - válaszoltam.

- Mi csak így tudunk összefutni? - mosolygott.

- Igen, úgy érzem - mosolyogtam vissza.

- Áll még a holnap? - kérdezte.

- Naná, ki nem hagynám - mondtam és ez még igaz is volt. 

Tökre kíváncsi voltam, hogy vajon hova visz.

- Ennek örülök, mert nagyon várom. Szeretnék mindent megtudni rólad és végre kettesben lenni veled - mondta és kacsintott.

Nagyon szexi ha kacsint. 

- Én is várom, hidd el. Pláne, hogy ez lesz az első randim. Szóval egyelőre magas a mércém. Tudod, a sok könyv és tökéletes főhős pasik megadták az alapot.

- Á, értem. Majd vigyázok, hogy ne keverj össze Edward Cullennel. Vagy Jacobbal. Nem tudom, melyikre hasonlítok jobban - gondolkodott el.

- Ne nevettess, mert már nem kapok levegőt - röhögtem.

- Húú, már azt hittem, hogy nem tudsz nevetni - mondta "fellélegezve".

-  Olyan a hajad, mintha egy madár fészkelt volna benne és 6-szor kiköltötte volna ott a fiókáit. A cipőd pedig kiment a divatból - jött elő erre a szarkasztikus énem és kissé meglökve őt, flegmán távoztam.

- Kiismerhetetlen vagy - kiáltott utánam. 

Nem tudhatta, hogy tegnap valami ehhez hasonlót mondott nekem egy másik fiú, aki szintén el akarna vinni randizni, csak neki nem mondtam igent.

Az osztályba belépve láttam, hogy Vince még nincs itt. Pedig mindig előbb jön, mint én. Gondoltam elaludhatott vagy valami ilyesmi, de később sem jött be és az üzeneteimre se válaszolt. 

Fura gondolatok zakatoltak a fejemben és nem igazán volt ötletem, hogy mi lehet vele. Azon kívül, hogy esetleg beteg. Nem tudtam, hogy átmenjek hozzájuk vagy várjam meg amíg jön hozzánk(vagy nem jön) és utána cselekedjek. Végül úgy döntöttem, hogy nem izgatom magam halálra emiatt és megvárom a 4 órát.

Vártam és vártam és még mindig vártam pedig már 5 óra volt. Ekkor határoztam el, hogy átszaladok megnézni, mégis mi a picsa van ezzel a gyerekkel. Hűvös volt már este, így húztam egy pulcsit is, de még így is fáztam. Vacogva érkeztem meg az új építésű házukba, ahol csengettem, hátha mondjuk beengednek. Várnom kellet úgy 10 percet, de végül lenyomták a kilincset a túloldalon és kitárult az ajtó.

Kócosan, szemüvegben(azt sem tudtam, hogy szemüveges), bundás papucsban, óriási pulcsiban és bő, piros pizsamagatyában állt előttem Vince. Megszólalni sem bírtam a döbbenettől, csak álltam kukán az ajtó előtt.

- Mi az Ro, végre történt valami, amitől elakadt a szavad? - cukkult halvány mosollyal a száján. 

Tényleg halvány volt. Normál esetben nagyító kellett volna hozzá.

- Bocs, én csak... Rocky, mi van veled? - léptem be a házba invitálás nélkül, mire a fiú becsukta mögöttem az ajtót.

- Kissé le vagyok rokkanva, mit ne mondjak - mondta rekedten.

- Azt látom - válaszoltam és még mielőtt hívott volna, elindultam a szobájába.

- Még mindig céltudatos vagy - közölte unottan.

- Valóban. De ne vedd át a szerepem szivi. Én vagyok a bunkózós, te meg a kedves.

- Bocs - morogta.

Beléptem a szobájába és az előző napi rendnek nyoma sem volt. Zsepik mindenhol, a gitárjai a földön, a poszterek letépve.

- Itt meg mi a vihar történt? - hökkentem meg teljesen és próbáltam egy üres foltot keresni a padlón, hogy leülhessek.

- Baj van Ro - kezdtek el folyni a könnyei.

- Jézus Mária, mi a szar - kapkodtam a levegőt, mert nem tudtam, hogy mit csináljak.

- Meghalt anya - tört ki a fiúból újra a zokogás.

- Atya-gatya, miért nem hívtál? Jöttem volna hamarabb is - mondtam és próbáltam kedvesnek tűnni, meg nyugodtak.

- Mert nem tudtam - bőgött tovább.

- Hé, Rocky! Elég lesz! - emeltem meg a hangom.

- Hogy lehetsz ilyen szívtelen? - szipogta.

- Mert... nem tudok másmilyen lenni - mondtam neki őszintén.

Erre felnézett és rám emelte a sírástól vörös szemét.

- Ro, tőlem nem kell félned. Nekem megmutathatod, hogy milyen vagy valójában - mondta és még el is mosolyodott.

- Te barom, nekem kéne téged vigasztalni, nem fordítva - mondtam neki.

- Nekem elég ha itt vagy.

- Fúj, ne legyél már nyálas - mondtam és torokhangon öklendezni kezdtem.

- Mindig elrontod a szép pillanatokat - morogta.

- Bocs. Ez van - vontam vállat.

- Akkor holnap bepótoljuk a beadandót? - kérdezte.

- Nem, holnap Martinnal megyek... valahova. Nem mondta hova, de rendesnek tűnik a srác. Azt mondta, hogy ismeritek egymást.

- Mi is csak összefutottunk a folyosón, aztán lejött dumálni. Csak ugye összeütköztetek vagy mi. Mondta, hogy bejössz neki és fogadtunk, hogy nem fogsz elmenni vele randizni. Vesztettem - nevetett fel kínosan.

- Fogadtatok? Ti bunkó, egoista barmok! - háborodtam föl.

- Nyugi már Ro. Mind a ketten nyertetek nem? Lehet, hogy össze is jöttök. Tetszetek egymásnak és randira mentek. Legyél már picit boldogabb. Meg hálásabb - mondta kissé ő is mérgelődve.

- Játszol nekem valamit? - tereltem el a témát.

- Megint kezded - dörmögte az orra alá.

- Kérleeeek! - vettem elő a legszebb mosolyom.

- Jó, mit szeretnél hallani? - adta be túl könnyen a derekát.

- Valami rockot Rocky! 

- Haha, valaki nagyon vicces. Csak nem te - nevetett.

- Lopod a szövegeim te csírka - nevettem én is.

- A picsmegbe, tényleg - nyúlt a gitárért.

- Na, kezd el Rocky, mert nemsokára mennem kell - mondtam a falon függő órára pillantva, ami 8-at mutatott.

És akkor Vince belekezdett egy Hooligans dalba, még pedig a Vér nem válik vízzé című számot gitározta el én pedig dúdoltam.

Csakhogy annyira belefeledkeztem, hogy a végére elkezdtem énekelni úgy, hogy fel se tűnt. Akkor hagytam abba és eszméltem rá, hogy énekelek, amikor a fiú már nem gitározott és tátott szájjal bámult rám.

- Egy őstehetség vagy Ro! Énekelj még!