Halálos dallam

A titok

Rocky sose hagyott egyedül. Konkrétan rajtam lógott, szinte szó szerint. Azt hitte, hogy sérültem vagy nem is tudom, pedig ennél jobban nem igazán lehet. És ha éppen nem is volt velem, akkor felhívott vagy írogatott. Fél percem nem volt nélküle, ami azért néha jól is jött, pláne amikor sajnáltatni akartam magam.

Egyik nap is éppen nálam lógott és a gitárját is áthozta. Amikor ő gitározott az én társaságomban, akkor kötelezett arra, hogy énekeljek. Ha nem tudtam a szöveget, a kezembe nyomott egy lapot amin ott volt, ha a dallam nem ment, addig játszotta, amíg a fülembe nem mászott. Így annyi új dalt ismertem meg, tanultam meg és szerettem meg, hogy már zsongott tőle a fejem. 

- Hé, csajszi! Mehet egy Jonas Brothers: Sucker?

- Jajj várj! Azt énekeltük múlt héten ugye? 

- Igen, azt is - nevetett.

- Van szöveged Rocky?

- Van - sóhajtott fel, majd belenyúlt a gitártartójába és elkezdte keresgélni a sok papír között a jót.

- Addig elmegyek mosdóba - mondtam, mert már percek óta kellett.

Elég sok időt töltöttem távol, ugyanis a konyhába is kiszaladtam egy zacskó chipsért, meg egy kis üdítőért is. Dúdolva löktem be a csípőmmel az ajtót. Az egyik kezemben a két pohár, a másikban egy üveg cóla, a számból pedig a csomag chips lógott ki. Majdnem szívrohamot kapva esett ki a kezemből az üveg, a számból a chips és csak kicsin múlott, hogy az üveg poharakat meg tudtam tartani.

- Te mégis mi a büdös francot csinálsz?!

- Én...én... - dadogott a fiú és hátrébb lépett egyet a polcomtól, viszont nem tette le a virágos A4-es lapú jegyzetfüzetemet.

- Te, igen te! Az egy dolog, hogy a nyakamon lógsz mióta megismertelek, az egy másik, hogy szinte parancsolod, hogy énekeljek, de ahhoz hogy van pofád, hogy beleolvass a magán dolgaimba? - keltem ki teljesen magamból.

- Sajnálom Ro - motyogta.

- Sajnálhatod is! - mondtam dühösen és kikaptam a kezéből a noteszt. 

- De Ro, ezek nagyon szépek - próbálta menteni a helyzetet.

- Nem érdekel, hogy mit gondolsz a verseimről, ez magán ügy! Én döntöm el, hogy kinek mutatom meg és mikor! - kiabáltam még mindig, majd leültem az ágyamra durcásan. 

Vince most látta a totálisan depressziós verseim. Egyáltalán nem vidám egyik se. Csupa szívfájdalom és szenvedés.

- Ro... - ült le ő is az ágyamra.

- Vera. Veronika. Ez a nevem - szóltam rá.

- Eddig nem volt bajod azzal, hogy becézlek - suttogta.

- Az eddig volt. Az előtt, hogy beleolvastál egy olyan dologba, amihez semmi közöd - duzzogtam még mindig.

- Ro... Akarom mondani Vera, tényleg sajnálom. Csak... meglett a szöveg és még sose néztem szét a szobádban és kíváncsi voltam. Valamiért vonzottak a könyveid és gondoltam megnézek egyet. És hát ez volt az. Meg is lepődtem, hogy kézzel van beleírva. Az első versnél nevethetnékem is támadt. Nagyon jó az a vers, bár valóban nem való olvasásra, de viccnek fenomenális. Aztán jött a többi és egyszerűen elragadott. Annyi érzelem van benne...

- Vince, nem érdekel a véleményed. Ezeket magamnak írom érted? Kiírom az érzéseimet és ennyi. Nem való emberi szemeknek, túl keserűek - szakítottam félbe.

- Tudom. De én megértem. Nem volt különösebb okom rá, de volt olyan időszakom, amikor full depressziósba nyomtam. Képzeld, felvettem ezt az emós stílust. Szembe lógó haj, fekete feketével, láncok a nadrágon és még piercingem is volt, de már kivetettem. Folyton szomorú zenéket hallgattam és akkor kezdtem el gitározni. Nem tartott ez olyan sokáig, talán két-három évig, de tudom milyen mindig szomorúnak lenni. Még akkor is ha, nekem nem volt rá okom, neked meg valszínűleg van - mondta nekem végig a szemembe nézve.

- Rocky, én... igen nekem van rá okom - sóhajtottam.

- Elmondod? - kérdezte.

- Most nem - ráztam a fejem, majd hirtelen gondoltam egyet és a kezébe nyomtam a verseimet tartalmazó jegyzetfüzetet.

- Tényleg Ronnie? Biztos vagy benne? - húzta el csöppet a száját és bizonytalanul nézett a noteszre. 

- Nem. De olvasd el, amit eddig nem sikerült - mosolyogtam, de nem örömömben.

Lassan kinyitotta a füzetet, majd megkereste ahol tartott és elkezdte olvasni. Először nem látszott rajta semmi, majd a póker arcot felváltotta csodálkozás és megdöbbenés. Sokáig olvasta őket, pedig nincs olyan nagyon sok, csak szerintem nehéz megérteni, hogy miről is szól.

Az egyiknél különösen sokat időzött. A Semmiben című versemnél elővette a gitárját és kicsit dúdolva, meg morogva és kicsit gitározva nézte a lapot. Majd elővette a telefonját és lefotózta.

- Hé, töröld ki! Mondtam, hogy nem való emberi szemnek! - háborodtam fel.

- Csak nekem kell, nyugi. Nem mutatom meg senkinek, megígérem. Bízz bennem egy kicsit Ronnie! - nyögött fel.

- Oké, oké, rendben - adtam be a derekam.

Másnap kicsit talán összeszedettebben keltem fel mint szoktam és az iskolába indulva elhagytam a szememről a fekete szemhéjpúdert, így csak  tus, szempillaspirál és fekete szemceruza volt rajtam. 

- Szia Ro! Hű, de fura vagy így. Mármint inkább szokatlan. Természetesebben néz ki az arcod. Jól áll - mosolygott a fiú.

- Kösz Rocky - feleltem, majd kicsit bele is pirultam, amit nem látott, mert a zöld hajam az arcomba lógott.

Apropó haj. Elkezdett lenőni, de nem nagyon van kedvem befestetni megint, úgyhogy szerintem marad így lenőve. Lehet nem olyan trendi, de egy idő után ombrés hatása lesz, ami viszont tetszik. 

Az elmélkedésemet egy nyávogó hang szakította félbe. A hang gazdája a közvetlen közelemben zendített rá, de egy kis idő eltelt, mire felfogtam, hogy Zita kellemesnek cseppet sem mondható hangját hallom. Mégpedig a padtársamnak magyarázott nagy lelkesedéssel.

- Képzeld, szépfiú, a szüleim elutaznak a hétvégén - kezdte és az arcán a betanult mosoly tükröződött.

- Aha. Átmegy a nagyid vigyázni rád vagy mi? - szóltam közbe, mert nem bírtam elviselni a jelenlétét sem.

Erre a flegma kérdésemre Rocky felkuncogott, Zita pedig szúrós szemmel nézett rám. Pedig azt hittem, hogy annyi agysejtje sincs, hogy felfogja mit is kérdeztem.

- Nem, kicsi szívem, de ez egy magánbeszélgetés, jó lenne ha nem dumálnál bele - mutatott felém a ragasztott műkörmével.

- Bocs, de az én padom mellett mereszted a picsád. Mégis mit gondolsz, befogom a fülem? 

- Ezt még megkeserülöd - húzta össze a vastagra színezett szemöldökét.

- Gondolom. Na de most már arrébb tolhatnád a popsidat, mert az olcsó drogériás parfümöd csípi a szemem - forgattam az említett testrészem.

Eközben Vince majd megfulladt a visszatartott nevetéstől, Zita pedig hercegnősen elvonult a padjához.

- Csaje, ez odabaszott - röhögött fel Rocky.

- Kösz. Megérte elvégezni az egy hetes " Hogyan szólj be másoknak" tanfolyamot - húztam ördögi vigyorra a számat, majd Rockyval együtt nevettünk fel és nem bírtuk abbahagyni.