Nem tehetsz róla! (Peter Parker ff) //Befejezett//

14. Fejezet

Elbúcsúztam Petertől, majd halkan visszasétáltam a lakásba. Megpróbáltam nagyon csendben kinyitni az amúgy is nyikorgó, rémöreg bejárati ajtót. Az még csak rátett egy lapáttal, hogy az izzadt kezem lecsúszott a kilincsről, ami hatalmas csapódással tért vissza eredeti állapotába. "Basszus"-gondoltam. Halkan beosontam az előszobába, és levettem a cipőmet. A telefonom el kezdett rezegni, majd fényleni, és MJ neve jelent meg a kijelzőn. A csengőhangom egy tizedmásodperccel később szólalt meg, viszont a reakcióm így sem volt elég gyors, hogy lenémítsam.

-Ne, ne, ne... Bakker-suttogtam.

-Talán valami probléma akadt a készülékeddel? -hallottam egy jól ismert hangot a konyhából.

-Mary..... Öhm... Én..... Khm... -köszörültem egyet a torkomon.

-Hol jártál báránykám? -kérdezett.

-Jaaa... Csak Peterrel meg kellett beszélnünk valamit.

-Azt tudom. Jajj nagyon helyes fiú! A másik indokot kérem. Aki, vagy ami miatt későn értél haza.

-Te fent voltál? -lepődtem meg, ugyanis én úgy tapasztaltam, mindenki alszik.

-Igen. Kérlek válaszolj! -komolyabb volt mint bármikor.

-Én.... Jó ellógtam egy másik fiúval, aki....... Aki iránt nem érzek semmit! Még mielőtt kombinálni kezdenél.  -bukott ki belőlem. Azt nem akartam neki mondani, hogy lehet, hogy egy rendkívül elhamarkodott döntés miatt, az ő haverjai lakásában fogok lakni, egy hétig.....

-Ahaa.... Szóval semmit? -kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel.

-Semmit. -jelentettem ki határozottan, mosolyogva.

-Értem... És Peter iránt? -faggatózott tovább.

-Mary, mi ez a nagy kérdezősködés? -tereltem a témát.

-Semmi, csak sosem mesélsz a fiúkról. Na, de visszatérhetnénk a Parker fiú iránt táplált érzelmeidre?

-Cs-cs-csak ba-barátok vagyunk. -dadogtam. -És nem érzek iránta semmi többet.

-Hm. Mesélj róla egy kicsit. -intett a másik konyhaszékre.

-Rendben.. Hát hol is kezdjem? Szóval, nagyon nagyon nagyoooon kedves, és mindig segít mindenben. Hihetetlenül nagylelkű, és őszinte, és aaaaannyira jó a humora. És rendkívül okos. Olyan jó vele beszélgetni..... És akkor most egy kicsit a kinézetéről is.... Hát a haja valami eszméletlen cuki. A szemei annyira gyönyörűek... Akár csak két elképesztően gyönyörűséges gesztenyécske.... És ami a legjobban tetszik................. Az a mosolya........ Vá.... Olyan ellenállhatatlan amikor mosolyog.

-Lebuktál. -jelentette ki pókerarccal, közönyös hangnemben, alig artikulálva Mary.

-Hm? Mi? Jah... Nem... Mármint nem úgy... Ch.... -éreztem, ahogy elvörösödök.

-Aha.... Hát szerintem pedig bele vagy zúgva. Fülig. -mosolyodott el.

-Éhn? Háh! Dehogy... Ez... Ez jó vicc volt... Én nem.... Vagyis... Áh... Hagyjuk az egészet.. Mondtam, hogy kombinálni fogsz.

-Ühüm. Mit is mondtál a mosolyáról. -lépett a hűtőszekrényhez, és kivette a narancslét, majd mindkettőnknek öntött. Amíg nem nézett rám, én mesélni kezdtem.

-Hát a mosolya... Öhm... Az a legjobb amikor amikor nem nevet csak olyan kis éppenhogy megvillantja a fogsorát, és a szemei meg olyanok lesznek akár egy kiskutyáé...

-Méghogy nem mi? -rakta le elém a poharat, és leült velem szembe.

Elgondolkodtam. Vajon tényleg tetszene? Neem... Az lehetetlen.... Mert ő az a tipikus fiúhaver, akire azokban a dolgokban lehet számítani, amiben egy lányra nem. És ha belezúgtam? Ő tuti nem viszonozná, és ezzel tönkretenném a barátságunkat.

-Azt hiszem képtelen vagyok beismerni. -suttogtam lehajtott fejjel.

-Mert félsz, hogy megutálna igaz? -átnyúlt az asztalon, és megsimította a vállam.

-Nem csak attól.... Mivan, ha emiatt tönkremegy a barátságunk? -néztem a szemébe.

-Szerintem a legjobb lenne ha beismernéd neki. -javasolta.

-És mégis mit mondhatnék?

-Hát esetleg az igazat.

-Az igazat. -ismételtem meg flegmán. -És ha én magam sem tudom, mi az igazság?

-Szerintem pontosan tudod. -mosolyogva felállt az asztaltól, majd besétált a hálószobájuk felé. Még az ajtóból visszanézett rám, és mosolyogva hozzátette:

-Ne agyalj, ne félj. Szépálmokat!

-Jóéjt! -köszöntem el, majd a szobámba indultam. A fejemet fogva ültem le az ágyamra és a tenyerembe temettem az arcom. "Ne agyalj, ne félj". Ismételgettem nagyon halkan.

Pizsamába öltözve laptopoztam az ágyamban, béna fanfictionöket olvasgattam, amikben mindenki a második fejezet után bevallotta a crush-sának, hogy szereti, erre a csávó/csaj szerelmet valott a főszereplőnek, majd családot alapítottak, és minden happy volt.

-Ch... Ez is terhes. -léptem ki a 6. "könyvből" is. Lecsuktam a laptopomat, és hangosan kezdtem eljátszani, hogy mit is mondjak pontosan.

"Peter... Képzeld asszem bejössz nekem. Jó mi? "

-Neeem, nem, nem, nem.... Ez nagyon béna.

"Az a helyzet, hogy én szerelmes vagyok beléd. "

-Ez túl ovisan hangzik....

"Peter! Te vagy életem szerelme, és veled akarom leélni az életemet."

-Túl szappanoperás.

"Teccő gecó, kő kóla? "

-Ez úgy.... Hogy jött? Sarah koncentrálj!

"Hé, Parker... Járunk? A sarokig, meg vissza? "

-Bakker, nem a saját büszkeségem temetésére készülök.

Tovább nem ötleteltem, mert jöttek az abszúrdabbnál abszúrdabb gondolatok. Eltettem magam holnapra, ugyanis eszembe jutott, hogy holnap már hétfő.