Nem tehetsz róla! (Peter Parker ff) //Befejezett//

20. Fejezet

Még olyan egy órát vártunk, és beszélgettünk, mire ismét behívtak. Peter is jött velem. Az eredmények nem voltak túl boldogítóak:

-Hát, miss Taylor, a helyzet az, hogy a lábszárcsontja hosszában eltört. Ezt nem tudjuk műteni, ezért 1 hétig fekvőgipszet, és még 2 hétig járógipszet kell hordania. Utána nagyobb megerőltetések esetén fáslit javasolunk.

-Ejha... -lepődtem meg.

-Most átszállítjuk önt a 3007-es szobába, ahol felrakják önre a fekvőgipszét. Abban maximum annyit szabad menni, amíg elsétál a wc-re meg vissza. De jobb, ha ebben is segítenek önnek.

-Értem. Peter jöhet velem a 3007-es szobába? -mutattam a mögöttem álló fiúra.

-Persze. -mosolygott rám kedvesen a nő.

Elvileg egy külön ágyon akartak áttolni, de én ettőlmindig is rettegtem, szóval megint Peter karjaiban találtam magamat, ismét menyasszony pozícióban. Sétáltunk egy darabig, majd beszálltunk a liftbe, ahol egy idős néni furán nézett ránk, és erre még rátett egy lapáttal, hogy cipelőm odaintett neki, az egyik kezével, és bólintott is hozzá. Amint a néni kiszállt, hatalmas röhögésben törtünk ki. Végre odaértünk a kijelölt szobához, Peter letett az ágyra, és az ápolók neki is álltak a munkának. Én közben megbeszéltem Parkerrel, hogy minden délután átjön, és együtt írunk házit. Aztán amikor járógipsszel és mankóval járok, akkor majd eljön hozzám suli előtt, és segít menni. Hihetetlenül melegem volt, ezért levettem a pulóveremet, és egy vastagpántú fehér trikóban voltam. A karomon lévő lila foltok, csak úgy virítottak.

-Ezt is az a szemét csinálta? -mutatott rá.

-Ja, nem... Ezt....... Ezt Harry bácsi... -mondtam.

-Mikor? Miért? -csodálkozott.

-Múltkor, amikor nagyon be volt rúgva.... De semmi bajom, nyugi!

Nem mondott semmit, csak felnézett a plafonra és sóhajtott.

-Jólvan. Akkor még maradjanak itt egy 15-20 percet, akkor visszajövünk, az adminisztrációs lapokkal, és elmehetnek. -mosolygott az egyik ápoló.

-Köszönöm. -mosolyogtam vissza.

Miután kimentek, egy darabig beállt közénk a kínos csend. Elhatároztam, hogy most elmondom neki.

-Peter.......... Én.......... Nekem el kell mondanom..valamit......

-Okés. -bíztatott.

-Szóval..... Mostanában...... Pontosabban az utóbbi időben rengeteget beszéltünk........ És....... Ch... Nekem ez nem megy.. -a végét már szinte suttogva mondtam.

-Mire akarsz kilyukadni Sarah? -érdeklődött.

-Én...... Azt.... Azt hiszem..... Hogy...... Őhm.... Nem is tudom...... Lehetséges.....

-Hogy?

-Hogy......... Többet érzek irántad, mint barátság.... -hadartam el, neki pedig teljesen kikerekedtek a szemei.

Egy-két percig, csak néma csendben állt, és nem szólt semmit. Nekidőlt a falnak, és maga elé bámult.

-Nem kellett volna elmondanom... -mormogtam. -Most utálsz igaz?

-Én.... Csak... Adj egy kis időt... -bökte ki, majd kirohant a szobából.

-Peter várj! -kiáltottam utána. -Baszki! Nem kellett volna elmondanom!

A fejemet fogva, ordítani tudtam volna, majd egy idő után megkerestem a telefonomat, és fülhallgatóról zenét hallgattam. Amikor egy szomorú számhoz értem, elbőgtem magam. A könnyeim között érzékeltem az ajtó nyitódását, és megtöröltem a szemem. Reméltem, hogy Peter az, de sajnos nem ő volt.

-Szia! A barátod? Vagy akkor taxival mész haza? -kérdezte egy újabb ápoló kedvesen.

-Nem tudom....... Ha más nincs...

-Nincs valaki akit fel tudnál hívni? -próbálkozott.

-Nem sajnos... A nevelőmnek nincsen jogosítványa, szóval... Hívok egy taxit. -erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-Rendben. Előbb kérlek itt írd alá! -nyomott az orrom alá egy papírt, amit remegő kézzel aláírtam. -Köszönöm. Gyere lesegítelek a lépcsőn. 

Miután sikerült lebicegnem leültem egy padra a kórház előtt, és tárcsáztam a taxikat hívó számot. Olyan 10 perc múlva jött is értem a kocsi, én pedig bepattantam, és mondtam is a címet. Hazaértem, és nagynehezen bebicegtem a liftbe, és aztán pedig ki, elmeséltem mindent Marynek, és bőgve betömtem valami random kaját a számba amit találtam. Ezek után zenét hallgatva ledőltem az ágyamra és (bár még csak 7 óra volt) aludtam egy nagyot. Talán a holnap jobb lesz!