Nem tehetsz róla! (Peter Parker ff) //Befejezett//

11. Fejezet

A szörnyűséges ötletem.
-"Nem... Nem tehetem ezt..."-gondoltam magamban, de rájöttem, sok szempontból jobb lenne.
Az ötletem pedig: Mivel Peter, mindenképpen megakadályozná, hogy öngyilkos legyek, ezért ez szóba sem jöhet. Viszont, ha megszöknék..... Senki sem tudná, hol vagyok.... Elrejtőznék valami híd alá, vagy mit tudom én..... A higéniával lenne egy kis probléma, de megoldanám. Vagy a félretett pénzemből, bérelhetnék egy szállodai szobát. Valahol New York másik végében... Így senki sem találna rám.. Ez egy szempontból jó is, és rossz is. Jó, mert nem kéne többet magyarázkodnom, Harryvel élnem, a hülyéket elviselnem.... De rossz, mert úgy nem látnám többet a barátaimat. Nem mehetnék többet Michell-lel tüntetésekre, nem mehetnénk többet "csak úgy" Starbucksozni... Nem tanulhatnék többet Peterrel... Nem nézhetnék bele többet a mogyoróbarna, ártatlan, tiszta és őszinte szemeibe.... Nem láthatnám a kócos haját, amikor reggel nem volt ideje megfésülködni.. Nem érezhetném az illatát... Várj mi? Hogy jutott el a gondolatmenetem idáig? Egyáltalán.... Hogy jön ide Peter illata? De most komolyan... Miért áradozok magamban hasonló dolgokról? Váá.... Megőrülök... Na mindegy vissza a tervhez...
Felnyitottam a laptopomat, és rákerestem Brooklyn olcsóbb hoteljaira. 20 perc keresgélés után találtam egyet ami tökéletesen megfelelne árban is, és kinézetre is, de lenne egy szobatársam. Sebaj..... Felhívjuk...
Beütöttem a számukat a telefonomba, és már ki is csöngött. Megbeszéltem velük egy hetet, mert egyenlőre csak erre van pénzem. Ez a hét két héttel később lesz... Addig még ki kell húznom valahogyan...

Elkezdtem pakolni egy régi, poros bőröndbe, ruhákat, cipőket, emléktárgyakat stb.. Néha találtam valamit amiről eszembe jutott egy jó emlék, ilyenkor elmosolyodtam. Ám amikor egy kinyomtatott képet találtam MJ-ről és rólam, akkor egy kicsit könnybe lábadt a szemem. Ez a kép akkor készült, amikor még csak egy hónapja laktam Queensben, és elmentünk ketten városnézni. A fotón én békejelet mutatok csukott szemmel, Michelle pedig kidugja a nyelvét és hunyorítva néz a kamerába. A képre rá van írva kézírással, hogy "egy kicsit eltévedtünk", ugyanis tényleg ez volt a helyzet. Igazából valami elhagyatott sikátorban készült a kép, mert MJ biztos volt benne, hogy erre kellett jönni. De kiderült, az egy zsákutca volt. A fejünk olyan akár két hülye részegé, háttérben a nap lágy sugarai világítanak, és melegítik fel a kép amúgyis csodás hangulatát.
A könnyeim, egy pillanat alatt legördültek az arccsontomon, majd becsuktam a szemem és hagytam, had ússzon ismét az egész arcom a sós folyadékban. (Mármint a könycseppekben) a képet, még az ágyamra helyeztem, amíg nem pakoltam el mindent, nehogy összegyűrődjön. Itthagyok mindent.... A jó emlékeket, a rosszakat, a jó embereket, a rosszakkal együtt... Most mondanám, hogy egyik szemem sír, másik nevet, de mind a kettő úgy sír, mint a veszedelem, szóval inkább nem mondom.

Megnéztem, mikor megy egy vonat, majd becipzároltam a táskámat, és elindultam a vonatállomás felé...

***

Egy órával később, még mindig az állomáson ülve vártam a "csodát" azaz a vonatomat. Unatkoztam, ezért vettem egy rejtvényújságot, de ennek a felét sem tudtam kitölteni, ezért inkább, a telefonommal babráltam. Átnéztem az instámat, felmentem egy kicsit twitterre, hogy megnézzem az új sztárpletykákat. Mindenki shippelt valami nagyon cukinak tűnő párt akiről gőzöm sincs kik azok de mindegy.... Nézelődtem egy kicsit a pinteresten, találtam egy csomó tök kreatív tetkóötletet, meg hajfonatot, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki üzenetet küldött.

Peter:
Mi újság?

Eleinte nem tudtam mit írhatnék.... Pl.: Szia, itt vagyok a vonatállomáson, és úgy döntöttem mostantól egy Brooklyni csöves leszek.... Veled mizu? Chhh.... Persze.... Míg a végén szívinfarktust kapna....

Sarah:
Minden rendben. Pihizek. Veled?

Peter :
Velem is. Hé, gondoltál már arra, hogy milyen lenne, ha az emberek valami olyan fura nyelvet beszélnének az anyanyelvük mellett, amit mindenkinek kötelező tudnia. És amit ugyanannyira beszélnének mint a saját anyanyelvüket, csak ezt a világ másik feléről is értenék.

Itt nagyon elmosolyodtam, már szinte nevettem is és arra gondoltam... Hogy tudnám őt itthagyni?

Sarah:
Persze! Minden percben erre gondolok. 😂. De mire gondolsz? Valami ilyesmire, hogy OKRRR...

Peter:
Oooooooookrr

Sarah:
Okrr oookr okrrrrr ooooooooooooooookr.

Peter:
Okrrrr oookrrrokrrr

Sarah:
Na! Hogy beszélsz? 😂😂🤔

Peter:
Igazad van, bocsi. 😥. Úgy értettem: Okrrrrrr.

Sarah:
Na. Így mingyárt más! Ezt megbeszéltük. 😁😁

Még beszélgettünk egy darabig, majd neki el kellett mennie, ezért újra egyedül maradtam. Bejelentették, hogy a vonatom megérkezett a 6-os vágyányra. Egy pillanatra felálltam a padról és a bőröndömet szorongatva gondolkodtam.... Megtegyem?