Nem tehetsz róla! (Peter Parker ff) //Befejezett//

8. Fejezet

A 3. diánál megakadtam, ugyanis annak ellenére, hogy New York egyik fő védelmezőjéről beszélünk, nem igen van róla infó wikipédián. Megnéztem még pár híresebb (vagy inkább hírhettebb oldalt, például a gyakori kérdéseket, de semmi használható tényt nem találtam. Már most tudtam, több mint két dia csak amatőr felvételekkel lesz teli...
Mikor kicsengettek, úgyéreztem, ez a munka halva született, de bíztattam magam, hogy meg tudom csinálni. A folyosón fel-alá sétálgatva ötleteltem, és a gondolataimba feledkeztem. Eszembe jutott, milyen rég óta ismerem Petert. Annyira nem régóta, de azért na.... Azt el kell mondani, nem most lettünk barátok. Eddig is beszélgettünk órák előtt, meg ilyenek. Régebben volt, hogy találkoztunk valami gyorskajáldában, de annyira sosem kerültünk közel egymáshoz, mint most. Nem tudom mi történt a kettőnk kapcsolatával... Amióta öngyilkos kísérleteim voltak, azóta mintha próbálna közeledni. Mióta Pólember folyamatosan megment, a Peterrel való kapcsolatom, hetek alatt érte el a haver szintből kiindulva, a legjobb fiúbarát címet. De miköze van ennek a szuperhőshöz. És miért ilyen gyors a fejlődés köztem és a Parker fiú között? Talán Póki az a személy akinél összefutnak a szálak?  De milyen módon? Annyi megválaszolatlan kérdés, de mind közül a legabszúrdabb..... Vajon Peter Pókember?

-Mrs. Taylor? -kérdezte Mrs. Anders a tesitanárom. Magának nem órája lenne?

Basszus..... Elkalandoztam....

-De igen... Csak a feleletemre készültem.... -próbáltam kamuzni valami hihetőt.... Több de inkább kevesebb sikerrel.

-Hm... Most játszuk, hogy elhittem. Szeretne beszélgetni? -nézett rám kedvesen.

-Az a helyzet, hogy ezt a témát magammal kell megbeszélnem... De köszönöm. -mosolyogtam rá.

-Rendben. Visszakísérem órára, és megmondom, hogy velem volt. Kamasz koromban én is elkalandoztam gyakran. De legközelebb ügyeljen rá, hogy ne késse le az óráit.

-Köszönöm. És megígérem. -bólogattam hevesen.

Tényleg visszakísért a termembe, majd elnézést kért, és valami olyan idokra hivatkozott, hogy iskolai verseny lesz, és engem kértek fel pontszámolónak. Leültem a helyemre és a tenyereimbe hajtottam az arcomat. Nem... Nem lehet, hogy Peter Pókember. Két teljesen más személyiség....

***

Hazafelé sétálgatva nézelődtem az utcán, és megpillantottam pár érdekes dolgot. Gyönyörű ruhákat a kedvenc ruhaboltomban, egy vadonatúj csokimárkát a kis boltban, egy nagyon menő képkeretet a tőlünk 100 méterre lévő bútorboltból. Éppen ezért be kellett néznem pár helyre. Gazdagabb lettem egy tábla csokival, és a képkeret helyett, egy ici pici flamingóval ami műanyagból volt, de át volt mázolva arannyal. Büszke voltam magamra amiért ilyen "hasznos" dolgokat vásároltam, ezért mosolyogva idultam haza. A házunkhoz érve valami furcsát pillantottam meg a tetőn. Pontosabban valaki furcsát. Queens védelmezője ült ott, a lábait az utca felé lógatva. Én vigyorogva bámultam fel rá, majd odakiáltottam.

-Na mivan Pókember? Sok volt a háló?

Nem válaszolt csak halkan felnevetett, és lemászott a falon. Most minden jelet figyelni fogok, hogy kiderítsem, a szuperhős kilétét.

-Szia. Hogy-hogy nem kötéllel a nyakad körül talállak? -viccelődött. A hangja kísértetiesen hasonlított Peterére.

-Az utóbbi időben nem volt időm öngyinek lenni... -"panaszkodtam".

-Ezért kevesebbet láttalak. -mondta majd a fejét az épület felé fordította.

-Talán jobban örülnél, ha minden nap épületekről ugrálnék?

-Nyilván nem. Szó sincs hasonlóról. Csak megjegyeztem.

-Ha már a megjegyzések.... Emlékszel... Múltkor beszéltem neked Peterről.

-Ja rémlik valami. -vakargatta a tarkóját.

-Te ismered? -puhatolóztam.

-Látásból. Azon a Stark gyakornoki izén dolgozik... Ott találkoztunk párszor.

-Ühüm.... És szerinted jófej? -lehet egy kissé túl messzire mentem... Sebaj.

-Igen. Mármint elviselhető. Néha egy kicsit túl sokat beszél. -aha... 2:1 az én elméletem javára (az ellenfél, hogy valaki más pókember és nem Peter.)

-Értem..... Szerintem nagyon kedves. És okos. Mondd csak, szoktatok beszélgetni?

-Ő.... Hát nem... Nem igazán.... De mi ez a nagy kérdezősködés kisasszony?-itt tényleg elváltoztatta a hangját.

-Ja nem semmi... Csak gondoltam kérdezek olyasvalakiket akik ismerhetik.... Mert... -itt jön a lényeg- arra gondoltam, megkérdezem tőle, járna-e velem...

Azonnal köhögni kezdett, majd két krahácsolás között megkérdezte:

-Ho-ho-hogy te-tessék? -mingyárt gondoltam. Peter az. Bekapta a csalit. Egyből előjött a kevésbé macsós ijedt hangja, amiből szinte azonnal felismertem.

-Csak szivatlak. -nyugtattam le, de látszólag ez sikertelen volt.

-Jah... Értem... Csak.. Csak egy vicc volt..... Remek vicc tényleg... Majd neki is süsd el... -mondta zavartan, majd egy hálót lőtt ki a szembenlévő házra. -Viszont nekem most.... Mennem kell.... Szia. -köszönt el, és már csak egy távolodó alakot láttam.

***

Nem hiszem el, hogy Peter nem mondta el nekem..... Hogy tehette? Csak azért közeledett felém, azért ajánlotta fel, hogy tanuljunk, hogy elterelje a figyelmem az öngyilkosságról? Ez volt a terve? Hát most megkapja..... Peterként is lebuktatom amikor átmegyek hozzá.... Van is egy tervem, hogyan.

A buszról idegesen leszállva suhantam át a szürke egyhangúnak tűnő utcákon. A lámpafények villogtak, és ha most rám kötöttek volna egy szívritmus mérőt, valószínű egy kicsit kiakadt volna a rendszer. Ideges voltam. Hogy..... Hogy merte?

-Szia May! -köszöntem hazug bájjal az arcomon. Amíg el nem hagyta a lakást, végig megjátszottam a kedves, ártatlan kislányt. Ám amint kilépett az ajtón, tekintetem, a fiatalabb Parkerre terelődött, és újra felöltöttem ideges arckifejezésem.

-Mi a baj? -kérdezte.

-Te... Vagy..... Pókember? -a szavakat alig bírtam kiadni a számon.

-Mi? Nem.... Nem, nem én vagyok!

-Értem - mondtam, majd a konyhába sétáltam, felemeltem egy kést és a szívemhez emeltem, de olyan hirtelen, hogy reagálni sem tudott. Ösztönösen megnyomta a tenyerén fekvő gombot, ami kilőtt egy hálót a kezemre, és a mellkasomra, így megakadályozva a kísérletemet. -Hazug. Most szedd ezt le.

-Figyelj, én elakartam mondani, de nem lehetett.... Senki sem tudja Neden és Mayen kívül.... Meg most már rajtad. -magyarázkodott, és közben a konyhafiókban túrkált, majd kivett valami vegyszert, amiből csöpögtetett a kezemre, és a pólómra, és a pókháló egyből eltűnt. - Hogyan jöttél rá?

-A mai találkozásunkból. Láttam, hogyan reagáltál az egyik kérdésemre, és egyből felismertelek.

-Bakker.... Nem mondhatod el senkinek! Világos? -nézett erőteljesen a szemembe.

-Világos.