Viszlát Asgard! [Loki&Natasha]

A Bál / I.

New York,

Michelle Branch – Everywhere című számának kiszűrődő lágy basszusa és elmosódó dallama töltötte be a Természettudományi múzeum lépcsőit. Este nyolc óra volt és január, következésképpen már órák óta besötétedett. A város egét az ezernyi díszkivilágításon túl ragyogó csillagok tarkították. A márványlépcsőkön hűvös szellő süvített végig. Loki felnézett a januári égboltra és hagyta, hogy a téli szél eljátszon kicsit váll alá érő, ébenfekete hajával és sötétzöld sáljával. Loki szerette a zöldet – illett a szeméhez –, és a sálakat – egy kivételesen tűrhető midgardi találmány –, szerette a telet és a sötétet. A sötétben biztonságban volt, ott elrejtőzhetett, önmaga elől is. De a ma este más volt. Ma este kivételesen nem akart elrejtőzni.

Még a Mike-kal való kis párbeszédük után eldöntötte, hogy tisztességesen befejezi, amiért elhagyta Asgardot: új életet kezd, új ismerősökkel. Az ismerkedéshez pedig egy bál, vagy parti, vagy akármi is legyen ez, a legalkalmasabb hely. Loki úgy határozott, hogy lesz, ami lesz, ma este azért is jól érzi magát. Elég régen szórakozott már hasonló módon... A mágus nagy levegőt vett, mélyen szívta magába a jeges közeget, majd visszafordította smaragdzöld tekintetét a lépcsőre és tovább vette a fokokat a bejárat felé. Ahogy egyre feljebb ért, a zene szövege egyre inkább kitisztult a számára. A lépcső tetején a múzeum aulájából ravaszul kiszökő meleg érintette meg a bőrét. Végül még a hétköznapi kis szám szövegét is sikerült kivennie.

„'Cause you're everywhere to me
And when I close my eyes it's you I see..."

Loki megtette az utolsó lépéseket a bejáratig. Egy jól megtermett, kigyúrt biztonsági őr állta az útját.

– Szabad a jegyét, uram? – kérdezte az őr határozott, kimért hangon.

– Természetesen – válaszolta Loki sejtelmesen elmosolyodva.

Könnyedén kivette a rózsaszín és fekete papír fecnit hosszú, fekete szövetkabátja zsebéből, majd átnyújtotta az őrnek. Az izomkolosszus, akitől a mágus természetesen a legkevésbé sem rettent meg, elvette a jegyet és félbetépve visszaadta.

– Köszönöm. Jó szórakozást ma estére, uram. Köszönjük, hogy részvételével támogatta az „Amerika múzeumaiért" alapítványt... – hadarta volna az őr, de Loki már a köszönöm után faképnél hagyta, így a monológ végére rá kellet jönnie, hogy mindvégig az üres levegőnek beszélt.

– Hát persze, a múzeumok. Nem elég nekik a fájdalmas múltjuk, még emléket is kell állítaniuk neki? – motyogta magában Loki, értetlenkedve. – Egy újabb szánalmas midgardi szokás. Bár ez az egy múzeum talán még kivételnek számít...