Viszlát Asgard! [Loki&Natasha]

Rázós randevú / II.

New York, Central Park.

Lassan elhagyták a belvárost és a máskor vakítóan zöld, ezúttal még annál is szikrázóbban fehér hóval borított park bejáratához értek. Nagyot szippantottak a friss levegőből, s vidáman figyelték a naplementét a fák mögötti horizonton. A beszélgetés már egy ideje a konyhaművészetről és különféle ételekről szólt. Itt már voltak eltérések. Loki ugyanis a tengeri élőlényeket szerette inkább, Natasha a szárazföldi állatokat. Eldöntötték, hogy emiatt az étteremben is szerencsésebb lesz nem ugyanazt rendelniük. Szóba került ugyanis, ami nyilvánvaló volt, hogy az este folyamán étterembe mennek. A gasztronómiai témától viszont még éhesebben lettek, mint lettek volna, hiszen egyiken sem ebédeltek, és már öt óra is elmúlt.

Mire sikerült keresztülvágniuk a parkon, rég lement a Nap, az eget szürke felhők borították be. Loki meghívta Natashát egy igazán ízletes meleg szendvicsre, amire egy standnál figyeltek fel útközben. Ha már ott voltak, teát is kértek hozzá. Azt Romanoff később elbotolva egy kőben könnyen kiönthette volna, ha Asgard ex-hercege nem reagál elég gyorsan, és kapja el azt és a nőt még a levegőben.

– Minden rendben? – kérdezte Loki kissé aggódva. Felsegítette partnerét és kezébe adta a poharát.

– Azt hiszem – sóhajtotta az ügynöknő, majd elismerően hozzátette. – Kiváló reflexek! – Hozzábújt a férfihoz, ahogy tovább sétáltak a fák és halvány fényű lámpaoszlopok között a kissé ködössé váló szürkületben. Az immár törtfehéren csillogó hótakaró lágyan szegélyezte a lebetonozott keskeny utat.

– Szóra sem érdemes – mosolyogta a mágus. Szinte egyszerre itták meg maradék teájukat, és keresték szemükkel a legközelebbi szemetes kosarat.

– Ne haragudj, hogy korábban olyan erőszakosan faggattalak a származásodról! Sajnálom, ha megbántottalak. Csak szerettelek volna jobban megismerni – magyarázta Romanoff.

Loki nem mutatott dühöt vagy sértődöttséget, csupán szorosabban ölelte magához a számára egyre kedvesebb, vöröshajú nőt.

– Nem bántottál meg, ne aggódj. A múltam leginkább elfelejteni szeretném, ezt nem tudhattad. – Natasha megkönnyebbülten sóhajtott, Loki pedig türelmesen, de határozottan folytatta. – Ám legutóbb is céloztam rá, hogy vannak dolgok, amik jobb, ha kimondatlan maradnak. Múltbéli titkok, amik visszahúznak, nem pedig előre lendítenek. Az igazság... néha többet árt, mint használ!

– Nekem is vannak titkaim – felelte a kémnő. – Sötét dolgok, amiket a múltban tettem. Ha titkolózni akarsz, ne azért tedd, mert úgy véled, az én lelkiismeretem tisztább, mint a tiéd.

– Kétség kívül tisztább. Megegyezünk tehát abban, hogy figyelmen kívül hagyjuk egymás múltját és a jelenre koncentrálunk?

– Szóval nem is érdekel, mi van a múltamban? – vonta fel szemöldökét Romanoff. – A legtöbb férfit nem hagyná nyugodni.

– Saját magamból kiindulva tudom, ha valakit csupán múltja alapján ítélnek meg, hamis képet kapnak – állította a jötün mély átéléssel. – Az emberek változnak, Natasha, mindenki változik. Nekem az a nő keltette fel a figyelmem, aki most vagy!

– S nekem az a férfi, aki most mellettem sétál – fejezte be az ügynöknő helyette. Némi vágyódó szemkontaktus lezárásaként megcsókolták egymást, majd Loki tovább folytatta.

– Persze, érdekel a múltad, ahogy téged is az enyém. De nem lenne okosabb először azokként megismerkedni, akik most vagyunk? S ha már eléggé ismerjük egymás, hogy a múlt ne választhasson szét, ha már bízunk annyira a másikban, hogy egy múltbéli hiba nem bizonytalanít el, akkor beszélni róla? – javasolta Loki bölcsen.