Viszlát Asgard! [Loki&Natasha]

Az ügynök közbelép / I.

New York, Manhattan és az öböl határán, Posseidon's Haunt.

Négy tetőtől talpig feketébe öltözött S.H.I.E.L.D.-kommandós vette körül az asztalt, ahol Loki és Natasha helyet foglalt. Az ex-herceg látszólag még mindig hideg nyugalommal tekintett az ügynökökre, akik belerondítottak az estéjébe. Belül forrongott ugyan, de egy: nem akarta megadni nekik azt a könnyedséget, hogy egy dühkitörés okán azonnal megkíséreljék letartóztatni. Kettő: soha az életben nem lennének képesek letartóztatni! Akkor meg miért fárassza magát hiába való idegeskedéssel, ahelyett, hogy inkább őket bosszantja pimasz közömbösségével?

– Miért pont sárkány? – kérdezett rá Coulson érdeklődve, mialatt rámenősen odahúzott egy széket az asztalhoz és leült közéjük. Próbálta nem felhúzni magát a célszemély beképzelt nyugodtságán. Nem szerette, ha a vallatott még minimálisan sem tart tőle. Hogy számítson ezek után őszinte válaszra?

– Azoknak varázserejük van – felelte Loki a legnagyobb természetességgel.

– Ahogy önnek is? – tért rögtön a lényegre Phil.

A mágus képtelen volt megállni egy ravasz, kissé elégedett vigyort, amivel tovább táncolhatott az ügynök idegein.

– Még most sem egyértelmű a válasz?

Az ügynöknő eközben némán követte nyomon a kialakuló diskurzust. Úgy vélte, ő már épp eleget beszélt aznap este, így átadta főnökének a labdát. Valójában azt sem tudta, melyik férfinek szurkoljon éppen.

– Majd ha bevallotta végre! – erősködött Coulson.

– Nem lennék a helyében – somolygott Loki. – Sokat kell várnia, talán meg sem éli a végét.

– Azt ígérte, elmondja, mi a származása! – emlékeztette Phil szigorúan.

– Az ígéret szép szó... – jelentette ki Laufeyson, s némi gondolkodás után úgy döntött, innen már úgy sincs visszaút. Persze azért nem fogja megkönnyíteni a S.H.I.E.L.D. dolgát. Kicsit eljátszadozik velük, mielőtt végleg távozik. Mert ezek után nem folytathatja földi életét, ezzel tisztában volt. – Lássuk, mihez kezd a jötün szóval! – vetett oda az Ügynöknek.

– Szóval maga egy...?! – Az ügynök szemei elkerekedtek egy pillanatra. Nem mintha tudta volna, mi az a „jötün", de elég földönkívülinek hangzott. Az, hogy most már egész biztos idegennel állnak szemben pedig minden várakozása ellenére gátlásokat ébresztett benne, és némi izgalmat.

– Ötven százalékban jégóriás – segítette ki az idegen készségesen.

– Nem tűnik óriásinak – csúszott ki Coulson száján az első gondolat, ami eszébe jutott.

Natasha is csodálkozva kémlelte Logan arcát, de már ha akart, sem tudott volna mondani bármi értelmeset is.

– Jég...óriás – nyögte a kémnő bizonytalanul.

– Nem mindig jötünnek nézek ki, mivel ötven százalékban valami más vagyok – válaszolt a mágus mindkettejük kérdésére. Mindeközben a közelben lévő más ügynökök is elképedve bámultak rá, s tisztelték Coulsont, amiért őt úgy tűnt, kezelhető feszültség kivételével nem kerti hatalmába félelem vagy kétségbeesés. Csupán izgalom és érdeklődés táncolt a tekintetében.

– Micsoda? – kérdezett tovább Phil.

– Ki tudja? – vont vállat a Loki, s látván, hogy ezen az összes halandó eléggé meglepődött, magyarázatba fogott. – Apám Jötünheim királya volt, anyám meg valaki, aki volt olyan könnyűvérű, hogy együtt háljon vele. Nem mondok erőszakot, mert annyit azért tudok szülőanyámról, hogy boszorkány lehetett. Bizonyára tudott volna védekezni, ha akar. De kalandra vágyhatott, a fiát is magára hagyta. Most már tudják, mi vagyok. Olyan sokat számít?