Viszlát Asgard! [Loki&Natasha]

Áruló szavak / II.

– Szóval már nemesnek születtél – vonta le a következtetést Romanoff, s magában Coulson is. – Talán a nevelő szüleid is azért fogadtak örökbe, hogy ezáltal valamiféle hatást gyakorolhassanak az igazi apádra?! Végül is, ha két rivális uralkodói családról lenne szó...

– ELÉG! – kiáltotta Loki dühösen. Hangja eddig ismeretlen, durva éllel hasított a levegőbe. – HAGYD ABBA! – parancsolta szikrázó tekintettel.

Natasha kissé meghökkent ettől a váratlan indulattól. Pár pillanatra csend telepedett közéjük.

Mind az ügynöknőnek, mind főnökének feltűnt, hogy Logan először viselkedik ilyen keményen és kissé erőszakosan az este folyamán. Az ügynök biztonsági okokból legújabb fejlesztésű pisztolyára csúsztatta jobb kezét, a nő pedig enyhén megszeppenve tekintett rá. Loki ezt hamar észrevette, és némi bűntudat lett úrrá rajta, amit szaggatott sóhajtással hozott a tudtukra.

– Sajnálom, ha valami rosszat mondtam... – szólalt meg végül Natasha.

– Mindketten tudjuk, hogy ilyenről szó sincs – ingatta a fejét a mágus, miután sikerült kissé lehiggadnia. – Kegyetlenül rátapintottál a lényegre, amit te egyáltalán nem sajnálsz, csupán én.

– Logan... Ne haragudj!

– Haragudni?! – hüledezett Loki, majd kissé közelebb hajolva jelentőségteljesen a nő szemébe nézett. – Az őrületbe kergetsz, te nő! – rótta hitetlenkedő, ám letagadhatatlanul szeretetteljes hangon. – Fele annyit sem terveztem bárkinek is elmondani magamról, mint amennyit te kiszedtél belőlem!

– Én csak... érdeklődtem – próbálkozott most Romanoff védekezéssel, de hiába. Asgard ex-hercege már túl volt a félrevezethetőségen. Miután kimondta, hogy vágyai megtestesítőjének valóban sikerült elhomályosítani elméjét egy rövid időre, ezt végre megfelelően értelmezni is tudta. Túl messzire ment, s ki tudja, van-e még visszaút?

– Nem – rázta meg a fejét Loki lemondóan. – Érdeklődés az, ahogy én láttalak ebben az átkozott rózsaszín ködben... vagy akárminek is nevezik! Holott, ez inkább volt cukormázba burkolt vallatás! – sziszegte vádlón.

Natasha megrázta a fejét, de látta, nincs értelme.

– Logan, meg kell értened! Csak tisztában kellett lennem a...

– Tisztában?! Pár órára engedem el magam a közeledben, és máris veszélybe kerül az inkognitóm! ...

Nincs arra szó, amilyen hosszú és szaftos káromkodást Loki akkor lerendezett magában! Nincs az a kifejezés, ami leírja, miként szidta Odint, Thort és a Három Cseszett Harcost, s ami legalább olyan indulatos lenne, mint amilyen indulattal Laufey fia mindezeket elhadarta pár másodperc alatt. S amíg ő nem győzött trágár szavakat kitalálni, amik leírnák azt a korlátoltságot, ami odáig vezette, hogy a legnyilvánvalóbb utalást nyújtja át ezüsttálcán Romanoffnak, a kémnő fele annyira sem döbbent meg, mint várta volna. Ez még inkább aggasztotta. De ha már ostobán elárulta magát, Natasha miért tesz úgy, mintha számított volna erre?

Coulson eközben mondhatni ujjongott magában. Szóval a férfi valóban titkol valamit! Mármint, ezzel eddig is tisztában voltak, de... most már ki is jelentette, és ez sokat számított. Így már a feltételezés bizonyítéknak számított. Már csak egy-két veszélyes képességre kell utalnia, vagy kicsit konkrétabban származásának helyére, és... végre lesz indítékuk elkapni őt! Csak még egy kicsit...! Az ügynök leplezhetetlen izgalommal fürkészte a két asztallal távolabb ülő párt.