Viszlát Asgard! [Loki&Natasha]

Rövid életű ígéret /II.

New York.

Loki a nőnek jobbnak látta nem az orrára kötni, de ismerte a S.H.I.E.L.D.-et a hírekből: védelmi szervezet, ami a terrorizmustól és „természetfelettitől" védi a világot, főként az Államokat. Milyen ostoba kifejezés, „természetfeletti"! – gondolta anno. Hiszen minden, ami létezik, természet alkotta, s a létező dolgok alkotják a természetet. Következetesebb lett volna „az emberekre fenyegetést jelentő dolgoknak" keresztelni őket, de kinek is számít?

Elkerülhetetlen volt, hogy feltűnjön nekik átlagon felüli tudományos teljesítménye, valójában meg sem lepődött. Számított rá, hogy valakinek egyszer szemet szúr – még a Kilenc Világban is kiemelkedőnek számító – tudása. Romba dönteni inkognitóját, a gondosan felépített új képet magáról, ugyanakkor nem szerette volna. Nyugodt életet akart, ergo elszigetelődni a politikától, s az olyan helyzetektől, ami Heimdall figyelmét is felkeltheti. Amikor pedig állást ajánlottak neki tudósként, nyilvánvalóan elküldte az anyjukba az ügynököket, erőltetetten finomabb kifejezésekkel.

Úgy tűnt, most balesetszerűen újból keresztezte a S.H.I.E.L.D. útját. Ez egyrészt szórakoztató is lehetett volna, hiszen nagy valószínűséggel ő a valaha létezett legnagyobb célpont, amit képzelhettek, ám mindeddig fogalmuk sincs, ki vetette meg a lábát a Földön. Másrészt viszont a háta közepére sem kívánta az egész kalamajkát. Legbelül ugyanis sejtette, hogy esély van a lelepleződésére.

Azaz este az ügynöknővel... Izgalmas volt, és elbűvölő. Magával sodró, egészen megkedvelte a kis vöröst. Ám visszafordíthatatlan hiba volt használnia az erejét. Persze, hogy képtelen volt cserben hagyni egy hölgyet, aki segítségre szorult! Jellemző, Loki! Neked is arra az egy fehérszemélyre kell szemet vetned, aki leginkább veszélyeztetheti az életet, amit annyira vágytál! De vágyik még egyáltalán földi életére ugyanannyira, mint korábban?!

Kezdett ráeszmélni, hogy eddig be nem ismert ürességet érzett magában, valamit, ami mindeddig hiányzott a „tökéletes" életből. Valakit, akivel megoszthatja azt. Mert hiába a menő lakás a Central Park mellett, a jól kereső, izgalmas állások, s a megbecsülés, az érzelmeit még mindig csupán önmagának spórolhatta meg. A tudását ismerték el, a stílusát kedvelték, magabiztosságát és általában udvariasságát tisztelték... de nem őt, nem Önmagát. Az érzelmeit még most sem értette meg senki, s nem is érthették volna, mert Logan Kingként arról, ami igazán mélyen benne kavargott, arról nem beszélhetett.

Szükségük volt rá, egyes képességeire... Ám a megvetett fattyút, a lenézett másodszülöttet, a csak bajkeveréshez értő, meg nem becsült sötét herceget senki sem szánta! A szorgalommal az összes Világból páratlan tudást és tapasztalatot szerzett fiatal férfit, a Világokért, hazájáért önzetlenül, dicsőséget sem várva küzdő harcost ...a szenvedélyes, hatalmas mágust senki sem ismerhette meg!

Kiesett a kréta a kezéből. Felvette, és mintha semmi sem történt volna, folytatta az írást, az elmélkedéssel egyetemben.

Persze, ez ugyanígy volt Asgardban, és itt legalább úriembernek, rendes, viszonylag becsületes férfinek számított. Mégis, Ő sokkal több volt ennél, az egykor gyengébb, mára megérett és gyávaságot leküzdő Varázsló. A Tűz és Jég fia, ki szüleit sem ismerte igazán. A Káosz gyermeke, habár amióta az eszét tudta, a fényt vágyta, nem a káoszt. S mindennél jobban vágyott rá, hogy ezt valakivel megoszthassa, és hogy az a valaki önmagáért szeresse őt.

Natasha lehetett volna az a valaki... de a S.H.I.E.L.D.-nek dolgozott. És bármennyire is vágyott rá, hogy valakivel végre megoszthassa teljes történetét, akkor sem tehette volna. Ha esetleg nem kém lett volna... úgy sem értette volna meg. Halandó volt és törékeny. Túlságosan is kevés, hogy félelem nélkül megértse és becsülje őt. Nem is értette, miért fantáziálgat akkor a közös jövőjükről újra és újra. Amikor annak pozitív kimenetele értelemszerűen nem alakulhat.