Viszlát Asgard! [Loki&Natasha]

Rázós randevú / I.

New York, Egyetemi kampusz, E épület, 2. emelet, 8-as előadó terem (csütörtök délután).

– ...Ééés az eredmény gyök harminckilenc, vagy ha elegánsabban akarjuk kifejezni, harminckilenc az egykettediken! – jelentette ki Loki szokásos tudományos jókedvével.

– Ha annyira elegánsak akarunk lenni, akkor harminckilenc a nulla egész ötödikent kellene írnunk! – javasolta Mike változatlan segítőkészségével.

Asgard ex-hercege stílusához hűen nem akadt ki a dolgon, a legkevésbé sem. Inkább megvonta a vállát, és átírta az eredmény formátumát a nulla egész ötös kitevővel.

– Nos, Anderson! – fordult azután a fiúhoz, aki már előre vett egy nagy levegőt, bár kivételesen szükségtelenül. – Ha már ilyen figyelmes vagy, letörölnéd újból a táblát?

– Parancsára, Mester! – felelte a fiú színpadiasan, majd szaporán a táblához cammogott, s felülről lefelé elkezdte letisztítani a megint csak tökéletesen, minden lehetséges helyen teleírt fekete lemezdarabot.

– Mennyi is az idő? – kérdezte Loki a diákjait. Kis szünetet tartva helyet foglalt a tábla mellé helyezett székben, s elgondolkodott.

– Három óra múlt négy perccel... – jött a válasz a sorok közül. Bár ez csupán fakultatív gyakorlat volt, nem voltak sokkal kevesebben, mint a rendes órán. A mágust ez bosszanthatta is volna, a változatlan tömeg, ám inkább pozitívan fogadta, hogy rengetegen látogatják ezt az óráját is.

Nemsokára meg kell érkeznie... – gondolta magában. De addig is...

– Rendben, fiatalok! Van kérdés, kérés, vagy én találjam ki a következő feladatot?

Néhány kéz lendült a magasba. Látta rajtuk, hogy ugyanazt szeretnék kérdezni, így találomra a bőbeszédű Johnny-ra mutatott, és jelezte, hogy szabad a pálya.

– Nos, volt előadáson az a rész a lokális gradiensek meredekségének összehasonlításáról... – fogott bele a szöszi.

– Igen? – kérdezte Loki türelmesen.

– Sokan gondolkodtunk rajta, hogy mégis hogyan lehet végtelen számú lokális maximumhoz, illetve minimumhoz tartozó gradiensek átlagos eltérését összehasonlítani, és van-e értelme...

– Hogy értelme van-e? Ez még csak két hét múlva jönne az anyagban. Ellenben tetszik a lelkesedés! – vigyorogta Laufey fia feldobottan. A diákok most igazán meglepték. Eddig még nem fordult elő, hogy előre gondolkoztak volna. – Periodikusan váltakozó többdimenziós függvény gradienseinek szórását ki lehet számolni... Legtöbbször nincs rá szükség, mert ilyen típusú, bonyolult számításokat elektronikus módon végeznek, de... a kedvetekért megnézhetünk egy egyszerű példát...

– Éljen!

– Juhú!

– Király! – hallatszódott mindenfelől.

Loki most már kissé értetlenül ragadta meg a krétát, és lépett a helyére éppen visszainduló Mike mellé. Bizalmasan a fiúra sandítva és szinte suttogva tette fel a kérdést:

– Mondd meg nekem, Anderson! Újabb szívatási próbálkozás, vagy a társaid valami új cuccot próbáltak ki? Utóbbi esetben figyelmeztetnem kellene őket ennek veszélyeire!

– Semmi ilyesmiről nincs szó, Mester...! – biztosította Mike, védekezően felemelve kezeit. – Csupán lesz ez a tudományos verseny a többi egyetemmel, és még sosem nyertünk... Most szeretnénk!