Szerelemre Épülve ✔

21. Kórházban ragadva

(Újra Mary szemszöge)

Nagy nehezen kinyitottam a szemem és erős fényeket láttam. Kissé oldalra biccentettem a fejem ahol egy inflúziós állványt láttam, aminek a csöve egyenesen belémvezetett. Nem volt túl sok erőm felülni. Örültem, ha a szememet és a fejemet tudtam mozgatni. Azt sem tudtam hány óra, és hogy miért is vagyok én itt. Nem emlékszek túl sok mindenre. A szemem másik sarkából azonban mozgást észleltem. A mozgás felé fordítottam a fejem, ahol az ajtó nyitódását pillantottam meg. Egy nővér jött be rajta. Megszólalt:

(Nővér)- Hála istennek! Kérem!-szólt ki az ajtón- bejöhetnek, felébredt!-amint kimondta ezt, beviharzottak az ajtón. Pontosan James. Kissé könnyes szemekkel. Szegénykémnek nagyon ijedt és nyúzott arca volt. Felémrohant és megcsókolt. Lágyan, de érzékien. Aztán a homlokomhoz érintette az övét.

(J)- Úgy örülök, hogy nem esett komolyabb bajod! Mondd mi történt? A földön találtam rád. És.. és..

(M)- Hé, hé, James! Nyugodj meg! Itt vagyok, és élek. Szeretlek, sosem hagynálak csak úgy itt. Nem emlékszek sok mindenre. Vagyis...-ekkor bevillant minden.

Anya.. apa.. elmentek. Anya itt hagyott. Apával nem tudom mi van. És.. a hugom ha jól sejtem a nagyszüleimnél van. Te jó ég. Éreztem, hogy összeomlik újra minden. Testem rázkódni kezd, a világ forog körülöttem. A nyálam kicsordul, és nem tudok megszólalni. A szívritmusom hangját, amit a monitor jelzett, hangos és gyors csipogás váltotta fel. Nem látom mi történik pontosan. De valaki vagy inkább valakik megfogták a kezem. Olyan meleg és nyugtató volt, hogy a testem abbahagyta a rázkódást. Hallottam hogy szólongatnak:

- Nyugodj meg kérlek!
- Itt vagyok
- Nem lesz semmi baj
- Rendben lesz minden
- Szeretlek

Az utolsó szó, nagy hatással volt rám. Szeretnek.. Ez olyan jó érzés.

A látásom kitisztult, és James kisírt arcát pillantottam meg magam előtt. Valamint a nővér aggódó tekintetét. A szívritmusom újra visszállt a rendes módjába. És újra jól vagyok. De fogalmam sincs mi történik velem. Vagyis de. Rosszul vagyok. És nem tudom feldolgozni, hogy anya itthagyott. Fáj, de nagyon. A következő pillanatban annyit észlelek, hogy beadnak nekem valamit, ami nyugtató hatással van rám. Aztán szépen lassan lecsukódnak a szemhéjjaim. És elalszom.

(James szemszögéből)
Amikor már tettem volna fel az újabb kérdéseimet, mozgást észleltem az ágyon. Mary.. úgy rázkódott mint egy partravetett hal. Nagyon ijesztő. A nővér rám szólt.

(Nővér)- Kérem! Mondjon neki kedves szavakat, amiktől megnyugszik. Epilepszia rohama van. Pontosan nem tudom mi történt, de most úgy segíthet neki, hogy bíztatja és nyugtatja.

Azonnal cselekedtem. Megfogtam két kezét és bíztattam, hogy nem lesz semmi baj. A könnyeim utat törtek maguknak, nagyon nem bírom így látni Maryt. De ezen is túl leszünk. Ő meggyógyul és elmagyaráz nekem mindent.

A teste megállt, nem mozdult többet. A szívritmusa helyreállt, és lassan kinyitotta a szemét is. Rámnézett, azzal az élettelen tekintetével, ami csak mégjobban összetört. Ekkor a nővér megszólalt mellettem:

(Nővér)- Most beadok neki altatót, amitől kipiheni magát. Ha esetleg legközelebb felkelne, kérem hanyagolja a kérdéseit felé, mert megint olyan állapotba fog kerülni mint az imént. Mondta, majd beleszúrt Mary karjába egy injekciót. Altatót. "Aludj szívszerelmem, és gyógyulj meg hamar" Kívántam magamban. Majd én is elaludtam az ágy szélén.

Hamarosan köv. rész.