exchange student ⚣

22.

Jungkook szemszöge:

Fel- le járkáltam a szobámban, nem tudtam egy percet sem aludni. Most, hogy tudom, nemsokára leszáll a gépe úgy érzem, megőrülök. Legszívesebben futva mennék elé, de sajnos az nem lenne túl méltóságteljes, Kim Taehyung pedig nem jöhet gyalog a házunkig. Nem ezt érdemli.

Mikor már tényleg nem bírtam, lerohantan a földszintre.
- Menjünk már!- kiáltottam idegesen a szüleimnek.
- Még nem jött meg a limuzin, drágám- válaszolt anyám a szomszéd szobából.
- Nem kell limuzin, bármelyik autó jó, csak menjünk már végre- sétáltam be hozzá.
- Nem kelthetünk rossz benyomást. A limuzin elegáns és tökéletes az ilyen alkalmakra.
- Hogyne. Pontosan tudod, hogy sok alkalom lesz a kínos csendekre egy limuzinban. Amiket utálsz. Csakúgy, mint én- győzködtem.

Felsóhajtott és tanácstalanságot véltem felfedezni a szemeiben.
- Apáddal beszéld meg- intett a kezével, majd folytatta méregdrága fülbevalójának helyére akasztását.

Apámat a ház előtt találtam meg, ahol épp a limuzin sofőrjével beszélgetett.
Elkéstem. Lehetőségek százai állnak rendelkezésre a kínos csendekhez.

Megadóan sóhajtottam.

Taehyung szemszöge:

A gép leszállt a neki szánt helyre. Én az épp akkor, másik repülővel érkező embertömeggel vonultam be a csarnokba. A magángépnek hála nem kellett sorban állnom a bőröndjeimért.

A várakozó részre érve még több ember közé kerültem, ami miatt kissé szédülni kezdtem.

A távolban megláttam két szót egy magasra emelt táblán: Kim Taehyung.

***

Taehyung a nevével feltüntetett tábla felé indult. Távol volt, így nem látta tisztán az ott lévő embereket, de arra tippet, négyen-öten lehetnek.

A táblatartó férfi közben felfigyelt Taehyung közeledésére így felhívta a Jeon család figyelmét is rá.

Jungkook szíve a torkában dobogott, de olyan hevesen, hogy attól tartott, infarktusa lesz mielőtt Taehyung odaér hozzájuk.
Arcából kifutott minden vér, úgy tűnt, mind a szívében összpontosul. Lábai meggyengültek, kezei a teste mellett lógtak, ökölbe szorított ujjainak körmei tenyere húsába vájódtak. Hirtelen nagyon kicsinek és törékenynek érezte magát a feléjük közeledő, felnőttes megjelenésű Taehyunghoz képest.
Minden jel arra mutatott, hogy a szíve ki akar ugrani a torkán keresztül.

Nem mozdultak, de Tae egyenletes tempóban közeledett feléjük.
Ahogy egyre közelebb ért, úgy rajzolódott ki egyre élesebben minden porcikája.

Az arca... Csodaszép. Hibátlan bőre kissé halovány, ami porcelánszerűvé teszi megjelenését. A szemei lelkesen, de egy gazdag családhoz méltó büszkeséggel csillogtak. Ajkain egy kellemes mosoly húzódott.

Jungkook körmeit mélyebben fúrta húsában.

Taehyung most már jobban látta a kis csapatot. Egy férfi és egy nő- minden valószínűség szerint a szülők- udvariasan mosolyogva várták, míg a táblát tartó fickó és a biztonsági őr, aki az emberek között vegyült el csak üresen néztek rá.

És ott a kisherceg.

Sápadt volt, habár orcái enyhén kipirosodtak. A bőre fénylett, mintha csak beteg lenne. Szemeivel meredten bámult Taehyungra, nem tudott betelni a látvánnyal.

Ez fordítva is így volt.
Jungkook gyönyörű.

Taehyung másodpercek alatt odaért a rá várókhoz.