exchange student ⚣

29.

"ámúgattam ottan..."- Jeon Jungkook, begin, első sor.

Jungkook tágra nyílt szemekkel nézett fel hyungjára.

Sötét fekete íriszei egyenként tükrözték vissza a csillagok fényét. Ezúttal nem foglalkozott a világosbarna hajú és közte lévő csekély távolság különbséggel. A szíve őrült tempóban vert a mellkasában, mégis csak tompán érzékelte, zúgott a füle tőle.

- T- tessék?- kérdezte suttogva és érezte a dereka köré fonódó erős karok szorítását.
- Bebizonyíthatom, hogy sokkal jobbat érdemelsz- vett nagy levegőt az idősebb fiú.- Találok neked valakit, aki sokkal jobb lesz hozzád, mint az a szemét Ross.
- Oh...

Szóval nem magáról beszélt- jött rá Jungkook. Miért is gondolt erre?
Kikászálódott Taehyung karjai közül és ügyetlenül felállt. Szédült, forgott vele a sötétbe borult világ. A fülében zúgott a vére és fejére kellett tapasztania a kezét, úgy megfájdult hirtelen.

- Baj van, Kookie?
- Nincs csak me- menjünk haza. Késő van.
- Felőlem- vont vállat Taehyung és ő is feltápászkodott, majd összeszedte a földről a dolgokat.

Taehyung szemszöge:

- Jungkook, biztos, hogy minden rendben van?- kérdeztem tőle, mikor a kihalt utcákon haladtunk hazafele. Igazán szép ez a környék, örülök valamelyest, hogy nem a forgalmas belvárosban laknak. Nem arról van szó, hogy nem szeretek Gangnamban lakni, de azért lehet hogy jobban örülnék egy ilyen csendes, nyugalmas környéknek.

- Ah, nagyon jól vagyok, hyung- kuncogott.
- Sápadt vagy- simítottam arcára, ami meglepő módon hűvös volt, pedig én az ellenkezőjére számítottam.- Mondtam, hogy nem fogod bírni a pezsgőt- mondtam halkan és éreztem, ahogy belebújik a tenyerembe.
- Hm, van még?- kérdezte továbbra is csukott szemmel.
- Van, de nem kapsz- nevettem fel.- Így sem tudom, mit mondok a szüleidnek, ha hazaértünk. Sőt, igazából azt sem tudom pontosan, merre kell menni.
- Ne aggódj, inkább csak fáradt vagyok, hiszen majdnem egész végig azért izgultam, hogy épségben megérkezz. Egyébként meg nem kell mondanod a szüleimnek semmit. Ők ilyenkor már rég elvonultak a saját kis dolgaikat intézni.
- Értem. Akkor most már irányíthatnál is engem haza.
- Jobban örülnék, ha te irányítanál engem, de ahogy gondolod- vont vállat, elnevette magát, majd hirtelen ajkai elé tette tenyerét.- Basszus.
- Rosszul vagy?- léptem rögtön közelebb, mert úgy láttam, az eddiginél is jobban lesápadt. Féltem, hogy a hányás következik. Nem mondom, átéltem már egy párat kedves barátaimmal, de azt azért mégsem szeretném, ha az Apple cég egyik igazgatójának fia piszkítaná be az alattunk elterülő repedezett betont.
- Nem, nem, csak ne figyelj arra, amit mondok, jó?- nézett fel rám rémülten.- Ilyenkor hülyeségeket beszélek-
- Azt hallottam, a részegek őszinték- vigyorogtam rá. Nem tudom, mit fél kimondani, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Mindig is kíváncsi típus voltam.
- Aish, hyung, én nem vagyok!- csattant fel, de a következő pillanatban majdnem orra esett egy kiálló gyökérben.
- Aha, látom- nevettem fel.- Na gyere, te szerencsétlen, majd én viszlek.

Behajlítottam a térdeimet és vártam a rám nehezedő súlyt, de az csak nem akart megérkezni. Hátra fordítottam a fejem és Jungkook fenekemet bámuló arcát szúrtam ki elsőnek. Beharapott ajkakkal nézte a hátsómat, amit nem tudtam reakció nélkül hagyni. Elpirultam, de nem mozdultam el a kissé kényelmetlenné váló pozícióból. Nem tudom, mit esz a sovány sejhajomon, de ha tetszik neki, áldásom rá, nézegesse csak...

Gondoltam én. De egy idő után olyan nehézzé vált tartani a saját súlyomat ebben a helyzetben, hogy nem bírtam tovább és kénytelen voltam kiszakítani őt merengéséből.

- Jungkook, igazán nem akarlak megzavarni, de talán jobb lenne, ha végre felszállnál a hátamra, mert már kezd cardioba átmenni, amit leművelek itt.

Az arca egy másodperc alatt felvette a vörös szín egyik mély változatát.

- Uh... ho- hogyne. Vagyis nem. Tu- tudok sétálni!- tiltakozott de én felkaptam és átdobtam a vállamon. Felsikkantott tiszta és éles hangján, ahogy hirtelen megérezte a szintkülönbséget. Aztán rájöttem, hogy nem jó ötlet, mert így a vállam pont a gyomrát nyomja. Gyorsan leguggoltam és leemeltem a vállamról, majd valahogy felevickéltem őt a hátamra.

- Na most már tényleg úgy nézhetünk ki kívülről, mint két részeg- sóhajtottam és elindultam vele a nekem ismerős irányba.
- Most már úgy is érzem magam. Ha eddig nem is volt hányingerem, most a kis akci- akcióddal előjött- motyogta a fülembe.
- Sajnálom- dobtam rajta egyet, majd magamban fejbe csaptam magam, hiszen ezzel talán még jobban rontottam a helyzetén.
- Mindegy. A következő utcán fordulj jobbra és menj a legvégére. Onnan már a táblák elirányítanak.

Szerintem elaludhatott a hátamon, mert ezután már csak az egyenletes lélegzetvételeit hallottam és a nyakamra kifújt meleg levegőt éreztem.

Megnyugtató volt egyébként az egész helyzet. Bár az egyik karom majd leszakadt a rá nehezedő súlytól, amit a magunkkal hozott dolgok jelentettek, a lábaim pedig rogyadoztak Jungkook súlya alatt, mégis nyugalmat árasztott magából az egész helyzet.
Az idő kellemes volt, enyhe szellő is fújdogált. Valahol nem is olyan messze egy bagoly huhogott, a csillagokat pedig továbbra sem fedte el felhő. Az utcák szélén világító lámpaoszlopok fénye körül rovarok zümmögtek. Megihletett. Írni akartam és komponálni.

Gyorsabbra fogtam a lépteimet és valahogy hazanavigáltam magunkat. A karomban hozott dolgokat ledobtam egy díványra és legszívesebben megmasszíroztam volna fájó bicepszemet, de nem tehettem, helyette azzal a kezemmel is Jungkookot támogattam meg.

A ház csöndes volt, néha felhangzott egy- egy cipő koppanása, vagy egy egy halk beszédfoszlány, amik a szobalányoktól származtak. A szülőkbe szerencsére tényleg nem botlottunk bele, sőt senkibe se egészen addig, míg fel nem értem az emeletre. Ott egy szobalány ült a folyosó végén elhelyezkedő tömör faasztal mögött. Felállt, mikor meglátott és meghajolt előttem, majd mikor meglátta a hátamon alvó Jungkookot, igen vicces arcot vágott.
Szinte láttam a benne feltörekvő kérdéseket és azt, ahogy a feltételükre való késztetést elnyomja magában. Bólintott egyet és suttogva jó éjszakát kívánt.

Egyszer jártam Jungkook szobájában, ezen az emeleten pedig volt egy pár ajtó. De szokásos szerencsémnek hála eltaláltam az övét és bevittem oda, majd letettem a friss, puha ágyra. Elgondolkoztam rajta, hogy megszabadítom a ráfeszülő farmertől, ahogyan azt barátaimmal is tenni szoktam hasonló helyzetben, de aztán arra a következtetésre jutottam, talán nem örülne neki, így rajta hagytam. Egy plédet terítettem derekára kint hagyva lábait és karjait, majd résnyire kinyitottam az ablakot és elhúztam a függönyöket. Sajnos így már nem láthattam őt a szobára boruló sötétségtől, de hallottam a megnyugtató szuszogását.

- Jó éjszakát, Jungkookie. Álmodj szépeket- suttogtam és kibotorkáltam a szobából. Véletlenül nekiütköztem az ajtónak, de sebaj...

Bementem a szobámba és egy magammal hozott füzettel és egy tollal a kezemben kiültem a szobámhoz tartozó erkélyre.

Akkor hát írjunk.

-

-

-

nem történt semmi ebben a fejezetben sem, éljeeen:)))) 
okéka nyugi, majd egyszer beindul a sztori és Tae is rájön egyszer hogy mi van. remélem...
WAA HOLNAP HUSZADIKA

~random fact: a sportszelet a kedvenc csokim <3~
190819